Érkezés

Egy munkanap utáni kora esti járattal indultunk Máltára. A reptéren láthatóan kevesen voltak, a biztonsági ellenőrzésnél is csak két szalag működött. Mint minden repülőutunk előtt, most is bementünk a kártyánkkal ingyenesen használható Mastercard Lounge-ba. A koronavírus járvány miatt a szokásos ételek helyett csak csomagolt élelmiszerek voltak és a kanapékon plüssmacik ültek a távolságtartás céljából.

Késő este érkeztünk meg a szigetországba, busszal mentünk be Valletta belvárosába. Elég nagy volt a jövés-menés a kb. egy órás buszúton. Már ezen az első utazáson feltűnt, és nagyon megnyugtató volt, hogy mennyire betartják a helyiek a higiéniai javaslatokat és a kötelező, szabályos maszkviselést a buszokon. Mondanom sem kell, csak magyar útitársaink voltak ez alól kivételek és hánytak fittyet a szabályokra maszk nélkül, ill. tokamaszkokkal. Tiszta szégyen.

Az ikonikus színes buszokat már nem láthattuk, felváltották őket a modern buszok. A közlekedés baloldali, így figyelni kell, hogy az úticélunknak megfelelő buszmegállóba álljunk be. Ha nem végállomáson szállunk fel, akkor a buszokat le kell inteni, különben könnyen előfordulhat, hogy a megállóban maradunk. A buszhálózat elég jól lefedi a szigetet, így tömegközlekedéssel is el lehet jutni a látnivalókhoz. Az egyszeri vonaljegyek ára egyébként eltérő télen és nyáron, és nappali-éjszakai díjszabás is van. Ezeken kívül többféle bérlet is van, az egyszerű utazóknak kettő lehet fontos: 7 napos, mindkét szigeten korlátlanul használható bérlet (21 EUR), illetve a 12 vonaljegy egy kártyára töltve (15 EUR).

Valletta, a főváros kivilágított városkapujához érve olyan érzésünk támadt, mintha egy film díszletéhez készített városrészbe léptünk volna, nagyon hangulatos. Valletta egyébként az Európai Unió legkisebb fővárosa. A kis utcák is nagyon tetszettek, a késői időpont ellenére sokan vacsoráztak az utcákon a vendéglők kiülős részein és több, kis élő koncert is volt egy-egy énekessel. Az idő kellemesen meleg volt. Néhány hatalmas csótány szaladgált az utcákon, minket szerencsére nem zaklat fel az ilyesmi.

A városkaputól kb. 15 perc sétára foglaltunk szobát a Grand Harbour Hotel-ben hat éjszakára. Máltán a netes infók szerint ár-érték arányban kifejezetten rosszak a szállások, sok drága, de mégis koszos, kényelmetlen helyről olvasni. A közismert szálláskereső oldalakon eltöltött sok órányi keresgélés és a számunkra megfizethető helyek oldalain az ijesztően rossz értékelések olvasása megerősítette az infókat. Szerencsére jelentős Genius kedvezményt írt ki az egyik szállásfoglaló oldal a fent említett szállodára, így ez lett a befutó. Jó, kényelmes szállás volt, szerettünk ott lenni.

A szállodához érve egy fal mellett le lehetett látni a kikötőhöz, ahol különböző, változó színekkel és mintákkal megvilágított vitorláshajók úsztak körbe-körbe, hihetetlenül látványos volt. Megálltunk gyönyörködni bennük és mások is így voltak ezzel.

Kiderült, hogy nagy szerencsénk volt, mivel ez a Valletta Pageant of the Seas 2020, a Vízi Parádé, egy kétévente megrendezett kikitői esemény napja volt. 2016-ban tartották először, amikor Valletta 450 éves lett, majd 2018-ban, amikor Valletta Európa kulturális fővárosa volt. Aztán pedig idén is megszervezték (bár a koronavírus miatt a tévéből nézést ajánlották a máltaiaknak), és innentől két évente tartani fognak. Vannak evezős versenyek, kikötőátúszás a szemben lévő St. Angelo erődtől Vallettába, és egy különleges verseny, ahol saját készítésű bárkákkal versenyeznek a csapatok. Este díszkivilágítással, tűzjátékkal, látványos fénysugarakkal ünnepelnek.

Volt egy kis kavarodás a fizetéssel a szállodában, mert nem jelezte ki a rendszerük, hogy már levonta a számlánkról a közvetítőoldal a szállás árát, ezért mondta a recepciós fiú, hogy a következő reggel a szállodamenedzserrel tisztázzuk a dolgokat.

A szálloda előtt is volt egy jó hangos élő koncert, amitől sajnos hajnalig nem tudtunk aludni. Reménykedtünk benne, hogy nem lesz ez így minden nap és szerencsére nem is volt többször.

1. nap

Másnap reggel a szállodamenedzser megerősítette, hogy valóban ki van fizetve a szoba. Nagyon kedves volt, mondta, hogy vannak magyar barátai és magyarul köszönt nekünk a későbbiekben.

Elöljáróban annyit, hogy Málta nagyon sokszínű történetében kiemelkedően fontosak voltak a keresztes lovagok. A Máltai, más néven a Szent János Lovagrendet a 11. században Jeruzsálemben alapították, eredetileg betegápolásra, majd a tevékenységük kiterjedt a Szentföldre érkező zarándokok védelmére és támogatására. A muszlim terjeszkedések hatására először Rodoszra, majd pedig Máltára költöztek át. Máltát örökbérbe kapták 1530-ban és egészen a Napóleoni háborúkig az övék volt. Erre az időszakra tehető számos máltai város alapítása, vagy fénykora, ezért nem véletlen, hogy lépten-nyomon a lovagok örökségével és az ehhez kapcsolodó újabb attrakciókkal lehet találkozni.

Első nap a fővárosban, Valletta-ban maradtunk. A látnivalók felfedezését a szállásunk közelében lévő Alsó Barakka kertben kezdtük, nemcsak a közelsége miatt, hanem mert a múzeumok csak 10-kor nyitnak (és sajnos korán, du. 4-fél 5 körül zárnak). Nagyon hangulatos a kert. Volt egy különleges fa gyönyörű virágokkal, még sosem láttunk ilyet. Rajtunk kívül csak egy pittbullt sétáltató srác volt a kertben.

Egyébként itt az árkádok alatt számos emléktábla van elhelyezve. Egyszer csak a magyar címert szúrtuk ki; kiderült, hogy a tábla az 1956-os forradalmunkra emlékeztet.

A kertből rá lehet látni a második világháborús emlékműre (Siege Bell War Memorial), de át is mentünk közelebbről megnézni. Máltát a tengelyhatalmak szinte folyamatosan bombázták a háború alatt, de nem sikerült elfoglalniuk. A brit erők támogatásával a máltai erők, rengeteg veszteség árán, de megvédték a szigetet. Az emlékműben található Málta legnagyobb harangja, mellette pedig egy jelképes síremlék található, ami a háborúban elesett ismeretlen katonákra emlékezik.

Három, a környéken lévő templom következett az útitervben. Egyik a Jezsuita Templom (Church of the Jesuits) volt. 

Az ortodox templomban, amit megnéztünk volna (Greek Catholic Church Our Lady Of Damascus),  éppen mise volt, így nem mentünk be, de láthattuk a papok szép, díszes öltözetét.

A Szent János társkatedrálisban is épp mise volt, így ezt sem tudtuk belülről megnézni.

Elsőként, nyitásra érkeztünk a Régészeti Múzeumhoz. A belépésnél mérték a testhőmérsékletet és be kellett vezetni a nyilvántartásba a nevet, címet, személyi számot, hogyha valamelyik látogató fertőzött lesz, nyomon tudják követni azokat a személyeket, akik ugyanakkor voltak a múzeumban. Később kiderült, hogy ez minden múzeumban, de még a szabadtéri templomromoknál is így van. Nem túl nagy, de kifejezetten érdekes a Régészeti Múzeum. Megcsodálhattuk a híres nagy combú-fenekű vénuszokat, épületrészeket és van egy kerámiás, ill. numizmatikai terem is.

Van egy makett a Hypogeum-ról, ami egy neolitikus föld alatti komplexumrendszer, szentély és temetkezési hely egyben. Ennek különösen örültünk, mert fájó szívvel, de úgy döntöttünk, nem megyünk el oda, mert hihetetlenül sok pénzt kérnek el az 50 perces sétáért.

A múzeum után folytattuk a városban való sétát. Útba ejtettük az Itáliai Szt. Katalin templomot, ami persze szintén zárva volt. Vele szemben található egy legalábbis furcsa kinézetű emlékmű. Még jó, hogy fehér, és nem barna.

Dél körül érkeztünk meg a Felső barakka kertekhez. A lenti teraszon épp folytak az előkészületek egy ágyú elsütéséhez. Sokan voltak és iszonyú meleg volt, nem sok időt töltöttünk el itt. A Saluting Battery-t eredetileg is díszlövésekhez használták, később azonban némi hadi szerepe is lett. Ma már inkább csak turistalátványosság; minden nap délben és délután 4 órakor, egy kommentár kíséretében tradicionális módon megtöltenek és elsütnek egy ágyút.

Nem találtuk meg valami könnyen a Lascaris háborús helyiségeket, amely a második világháborúban főhadiszállás volt. Nagyon fontos volt ez a hely a második világháborúban, mert innen irányították a hadműveletet, aminek során a szövetségesek partra szálltak Szicíliában. Ez a lépés jelentősen megváltoztatta az erőviszonyokat a háború menetében. Az épületben megőrizték az eredeti berendezést, ma múzeumként működik. Olyan érzés volt, mintha egy háborús film díszletében sétáltunk volna. Márknak nagyon tetszett, nekem kevésbé volt érdekes. Kifejezetten drága ide a belépő ahhoz képest, hogy elég gyorsan meg lehet nézni.

A múzeum után egy kertbe tévedtünk, ami teleültetett virágágyásokkal nagyon jól nézett ki és nem volt ott senki rajtunk kívül.

A városkapun belépve balra van egy fedett, plázaszerű rész, ami úgy néz ki belülről, mintha aluljáró lenne. Itt van több olcsóbb étterem, kebabos, Burger King, kínai, meg egy mindenféle ételt áruló café is - utóbbiban ettünk lazacos-spenótos pennét, ill. hamburgert. Jónak találtuk és talán törzshelyünkké válhatott volna, de később akárhányszor itt akartunk enni, zárva volt.

Következő állomásunk a Fine Arts Museum volt, ami leginkább galéria, de van jópár szobor is. Sok nagyon szép alkotás van, melyek tematikus elrendezésben tekinthetők meg. Az egész múzeumban csak mi ketten voltunk látogatók. A takarítónő és a biztonsági őr annyira unatkozhatott, hogy folyton a nyomunkban voltak. Elég idegesítő volt, főleg, hogy többször pont oda kellett jönni felmosni, ahol épp megnéztünk volna egy-egy képet. Próbáltuk kicselezni a takarítót és más sorrendben nézni a termeket, de még elég sokáig nem adta fel az üldözésünket és nem akart beletörődni abba, hogy azért jöttünk el egy múzeumba, mert meg szeretnénk nézni az ott kiállított tárgyakat.

Ezután Valletta egyik leghíresebb látnivalójához, a Szent János társkatedrálishoz mentünk, de már zárva volt. Rendesen benéztük a nyitvatartási időt, pedig bele volt írva a programtervünkbe. A látogatási idő egyébként nagyon szűk, a nap közepén (10:30–14:00). A múzeumi része egyébként is zárva volt felújítás miatt. A társkatedrális a 16. században épült, Keresztelő Szent Jánosról, a Máltai Lovagrend védőszentjéről nevezték el. Azért társkatedrális, mert a medinai Szent Pál katedrálissal együtt püspöki székhely.

A katedrális mellett van a Nagy Ostrom emlékműve. Ez arra a történelmi eseményre emlékeztet, amikor 1565-ben Szulejmán szultán megpróbálta elfoglalni a szigetet a lovagrendtől, de végül sikerült visszaverni a támadást. Az emlékműn sok fénykép található Daphne Caruana Galiziaról, aki politikai oknyomozó volt, tényfeltáró újságírással foglalkozott. 2017-ben meggyilkolták, és úgy tűnik, a halálának szálai aktuális politikai vezetőkhöz is kapcsolódnak, emiatt máig tartó politikai krízishelyzet van az országban, tüntetések zajlottak, 2020 elején lemondott több vezető politikus, köztük a miniszterelnök is.

Az emlékmű mellett leültünk egy kicsit pihenni, erre galambok sereglettek körénk. Itt találkoztunk talán életünkben az eddigi legcsúnyább galambbal, és annyira megsajnáltuk, hogy adtunk neki egy kis kaját.

Innen nem messze van a Nemzeti Könyvtár, előtte Viktória királynő szobrával. A királynő trónra lépésének ötvenedik évfordulójára állították. Málta 1814-ben lett hivatalosan a Brit Birodalom része, emiatt Viktória az ő hivatalos uralkodójuk is volt. Angolul egyébként mindenki beszél, ez egyik hivatalos nyelv. A másik a máltai, egy sémi nyelv, az arabbal rokon, amit latin betűkkel (meg néhány, a latin betűkre hasonlító módosított karakterrel) írnak le.

Valletta legnagyobb tere a Szt. György tér, más néven a Palota tér, amely az óváros közepén helyezkedik el. Barokk épületek veszik körbe, ezek közül az egyik a főőrségi épület, ahol a palotát őrző katonák szállása volt.

A szemközti pompás épület, a Nagymesterek Palotája is zárva van tartósan felújítás miatt, ezt tudtuk előre. Eredetileg a Máltai Lovagrend vezetőjének, a nagymesternek volt a székhelye, ma pedig már a máltai lovagokhoz kapcsolódó dolgokat bemutató múzeumon kívül Málta elnökének hivatala található itt.

Útba esett két templom, amelyeket nem is terveztük előre, hogy megnézzük. A Basilica of St Dominic nyitva volt, be is mentünk, a Szent Miklós templomot csak kívülről láttuk.

 

Utolsó látnivalóként a Szt. Elmo erődben berendezett War (Háborús) Múzeumot néztük meg. Ez elég nagy, kellett vagy 2 óra a megtekintéséhez. Rajtunk kívül itt is csak egy-két látogató volt. A múzeumban megismerhetjük Málta hadtörténetének fontosabb fejezeteit, például a Nagy Ostromot. A Szt. Elmo erőd ugyan elesett az ostrom során, de elég időre legfoglalta a törököket ahhoz, hogy a sziget többi részét megerősítsék, és hogy erősítés érkezzen Európából. Az ostromot így végül sikerült visszaverni, a győzelem pedig a 16. századi Európa egyik legnagyobb hadi sikere volt a törökök ellen. Egy kis kápolna is található az erődben.

Az erőd külső részein sétálva finom grill illat csapta meg az orrunkat. A tengerpartra lenézve az illat forrását is sikerült megtalálni. Kitelepedett két család a tengerpartra piknikezni. Ottlétünk során sok-sok ilyen parton grillező társaságot láttunk minden városban, érzésünk szerint az ilyen összejövetelek, bár szabadtériek, a távolságtartás hiánya miatt mégis fő okai lehetnek a covid terjedésének a szigeten, mert a tömegközlekedési eszközökön és a zárt terekben nagyon figyelnek a terjedés megelőzésére.

Zárásig nézelődtünk az erődben, ekkorra már minden más látványosság is bezárt, ezért lementünk a tengerpartra. Sziklába vájt lépcsőkön vezet lefelé az út a nagy lapos kövek alkotta tengerparthoz. Néhány helyi család fürdőzött csupán, turisták nem voltak. Egy sziklába vájt, kis, garázsszerű vityilló is található itt, a tulajdonosai kipakolták elé az asztalt, székeket, kajákat, italokat, grillt, hifit, gyerekeket, kutyát és nagyon jól elvoltak. Nálunk nem volt fürdőruha, de nagyon jól esett belelógatni a lábunkat a tengerbe az egész napos városnézés után.

Hiába mászkáltunk egész nap a városban, egyetlen nyitva lévő élelmiszerboltot sem láttunk (zárva is csak egy-egy mini boltot). Nagyon szomjasak voltunk, mert a szállásunkról vitt két liter csapvíz a hőségben hamar elfogyott. Azt olvastuk, hogy iható a csapvíz Máltán, de ez nem egészen így van, szinte mindegyik múzeumban ki volt írva, hogy nem iható. Először nem is vettem észre a kiírást és feltöltve a palackomat megkóstoltam a vizet és valóban szörnyű íze volt (pedig nem vagyok finnyás, eddig mindenhol megfelelt a fertőtlenítő tablettás csapvíz, na jó, India kivétel, ott nem mertük megkóstolni). Mobilnettel sikerült találni egy boltot, ami nyitva van és megközelíthető távolságban, így még elsétáltunk oda vizet meg tejet venni, utóbbi azért volt fontos, mert hoztunk otthonról egy doboz fehérjeturmixport és azt terveztük enni a nyaralás alatt reggelire és vacsorára. Annyira szűk volt a bolt, hogy alig lehetett benne egyesével közlekedni és fura, hogy az árak nem voltak feltüntetve, de legalább nyitva volt és volt víz, tej és üdítő. Az egész nyaralás alatt annyira kívántuk a szénsavas üdítőket, mint még soha, valószínűleg a szokatlan mértékű izzadás okozta ásványi anyag veszteség miatt, mert amúgy nem igazán szoktunk üdítőket inni.

A szállásunk felé menet még megnéztük kívülről a Szent Pál Anglikán székesegyházat (St. Paul's Anglican Cathedral) és a vele szemben Karmelhegyi Boldogasszony templomot, ami felújítás alatt volt.

 2. nap

Egy blogon olvastuk, hogy valaki Birzebuggából indulva Marsaskala-ig tett egy kirándulást, Marsaxlokk és a St. Peter’s Pool érintésével, így elhatároztuk, hogy mi is ezt az útvonalat járjuk be ahelyett, hogy közvetlenül Marsaxlokk-ba buszoznánk. Birzebugga egy kisebb tengerparti település, több jónak tűnő strandja is van. Birzebuggában a buszmegállónál, ahol leszálltunk, három kis kiülős büfé is van. Hiába reggeliztünk már, elég éhesek voltunk, így ettünk egy-egy angol reggelit előebéd gyanánt, gondoltuk, hogy úgysem fogunk tudni ebédelni kirándulás közben. Az angol reggeli nagyon bőséges volt és olcsóbb, sőt, finomabb, mint amit Londonban ettünk.
 

A reggeli után nekivágtunk a sétának.

Egy különleges, várszerű templom mellett vezetett az utunk. Ez a Szent Péter Láncai Plébániatemplom (Parish Church of St Peter's Chains), még nincs száz éves sem, de a stílusa miatt olyan, mintha középkori lenne. Egy másik templom, a Fájdalmas Szűzanya templom (Church of Our Lady of Sorrows) is itt van a közelben, ezért egy fotó erejéig tettünk egy kis kitérőt.

Mediterrán területeken, így Máltán is gyakran lehet hallani kabócákat. Hogy a szemünk elé is kerüljenek, ahhoz szerencse, vagy türelem kell. Itt a délelőtti napsütésben észrevettük, hogy egy példány az egyik lámpatesten pihen.

Birzebugga északabbi szakaszán a tengerparton haladtunk, ez egy szép rész volt.

A Birzebugga és Marsaxlokk közti szakaszon a séta kissé csalódás volt. A leírások alapján egy szebb, természetes részre számítottunk, de ehelyett szemetes, poros kihalt földút és gyér növényzet szegélyezte utunkat.

Útközben, kb. fél óra séta után elértünk egy várhoz, a Szent Lucia erődhöz. Meg akartuk nézni, de bejáratot nem találtunk rajta sehol. Utólag kiderült, hogy pár éve nem látogatható. Eredetileg a Máltai Lovagrend építette, ma érdekes módon egy akvakultúrával foglalkozó állami kutatóintézet kezelésében van.

Egyik kollégánk mondta, hogy figyeljünk, hátha látunk kaméleont Máltán. Nekünk sajnos csak egy elütött, kilapított példány került az utunkba.

Az erődtől Marsaxlokk központjáig még kb. negyed órát kell sétálni. Marsaxlokk telis-tele volt turistával, pedig a covid miatt eleve sokkal kevesebb turista volt az országban. A kikötőben lévő színes kis hajók valóban nagyon cukik, de közvetlenül a part előtt egy zsúfolt, főleg kínai termékeket áruló piac húzódik végig, így a neten olvasható idilli halászfalu érzéstől jelenleg szerintem nagyon messze áll már a település. Hogy ne a tömegben kelljen nyomulni a piaci standok között, és ne is az autóúton, és még a csónakokból is lássunk valamit; a standok és a tenger közötti keskeny részen pipiskedtünk átlépkedve a pucolt halak belső szerveinek bűzlő kupacait. Tömve voltak az éttermek kiülős részei, úgyhogy még szerencse, hogy nem is terveztünk itt ebédelni, bár valami finom sült hal azért jól esett volna.

Bekukucskáltunk a kikötőnél lévő templomba, de épp mise volt, így nem tudtuk megnézni rendesen. Érdekessége a Magyarországon szokatlan elnevezés, a Pompeji Miasszonyunk templom, ami egy Pompei környékén a 19. század végén lejátszódott csodasorozatra utal.

Neten kerestünk boltot, mert itt sem láttunk sehol útközben. Szerencsére egy dombtetőn kb. 20 percnyi sétára jelzett a térkép egy nagyobb Spar-t, így felcaplattunk a hőségben, hogy tudjunk vizet meg péksütit venni. Bár nem vagyunk nagy jégkrémfogyasztók, a hőségben való többórányi caplatás után már vágytunk ilyesmire. Az volt a fura, hogy egyáltalán nem voltak olyan jégkrémek, amik egy emberre vannak szabva és el lehet fogyasztani sétálás közben. Csupa nagy kiszerelésű doboz, semmi tölcséres vagy pálcás. Legalább két kisebb doboz sajátmárkás jégkrémet találunk, kanál meg volt nálunk, mert hoztunk az útra zabkását.

Kerestünk valami helyet, padot vagy füves részt, tisztább útpadkát, ahová leülhetnénk megenni a jégkrémet, de egy jó darabig nem találtunk sehol. A kertvárosi rész, ahol mászkáltunk, egyébként kifejezetten hangulatos volt, aranyos házak alkották icipici előkertekkel, bennük padokkal, de hát egy magánház kertjébe mégsem mászhattunk be jégkrémet zabálni. Végül a Szt. Peter’s Poolhoz vezető út mellett egy betonkerítésre másztunk fel és telepedtünk le; szép fenyők voltak a hátunk mögött, meg a velük járó fincsi fenyőillat.

Ezen a részen ajánlkoznak sofőrök, hogy elvisznek a St. Peter’s Pool-hoz, ami egy híres, természetes medenceszerű tengeröböl. Mi inkább gyalog akartunk menni. Az út ritkás bozótos, néhol szemetes részeken át vezetett néhány elhagyatott épület mellett.

Szembejött egy magyar pár, akik a közelünkben ültek a repülőn. Egyébként minden nap találkoztunk magyarokkal, vagy hallottunk magyar beszédet, a turisták jelentős része honfitársaink közül került ki.

Kb. háromnegyed óra múlva a St. Peter’s Pool fölé érve nagyon szép kilátás fogadott.

Jobbra található maga a gyönyörű, híres medence, de sajnos hatalmas tömeggel. Hangos zene szólt egy fönti büféből. Néhányan ugráltak a sziklaszirtekről. Zsebkendőnyi szabad felület sem nagyon volt. A tömeg miatt így inkább balra indultunk el a tengerhez, amúgy is láttuk, hogy a helyiek inkább oda mennek.

Baloldalt hatalmas, látványos, lapos sziklarészek vannak, sókiválásokkal, sólyukakkal, kuckószerű sziklákkal és hívogató árnyékos részekkel. Itt alig volt néhány ember. Olvastunk, meg sznorkeleztünk is, bár utóbbi elég ijesztő volt, mert nehéz bemenni a sziklák között és pár méterre a parttól már nagyon mély szakadékok tátonganak. Sokféle szép halat láttunk.

Később átmentünk a St. Peter’s Pool-hoz, hátha kevesebben vannak. Valóban hazamentek már sokan, de még mindig rengetegen maradtak. Artista srácok is voltak ott, akik két sziklafal közt kifeszített kötélen egyensúlyoztak. Nem éreztük komfortosnak a helyet. Cigifüst keringett mindenhol Ahol helyet találtunk, volt egy utazótáskában raboskodó, ugató kiskutya. Én be sem mentem itt a vízbe, Márk igen, de nem találta sznorkelezésre alkalmasnak a helyet, nagyon mély a víz és a felszín alá nézve látnivaló sem igazán volt, így inkább visszamentünk a bal oldali tágas részre, egy másik részre, mint ahol előzőleg letelepedtünk, és sznorkeleztünk még egy kicsit.

Késő délután Marsaskala felé indultunk. Az út nagyon szép, hangulatos, természetes környezetben vezet, gyönyörű a kilátás. Találtunk érett fügét Márk nagy örömére.

Marsaskala sokkal jobban tetszett, mint Marsaxlokk, mert előbbi megőrizte halászfalu jellegét és nem árasztották el annyira a turisták. Csónakok ringatóztak a vízen a naplementében és helyi családok grilleztek végig a part mentén.

Már teljesen besötétedett, mire jött a busz, ami visszavitt minket Vallettába.

3. nap

Eredetileg egy hajókirándulást terveztünk a harmadik napra, hétfőre, amikor sok látványosság zárva van. Sajnos a tervezett napra már nem volt hely a kirándulásra, emiatt meg kellett cserélnünk a napokat, ez pedig azt eredményezte, hogy a nyitvatartások miatt nem tudtunk néhány dolgot megnézni.

Sajnos Máltán kényelmetlenségeket okozott a látnivalók nyitvatartása, egy napon belül is csak rövid ideig van nyitva egy-egy dolog (későn nyit és korán zár) és előfordul, hogy a hétnek csak bizonyos napjain van nyitva a látványosság (ez részben a koronavírus miatt volt így). A problémát még fokozta, hogy nem hangolták össze ezeket a nyitvatartásokat a városokon belül. Ez úgy értendő, hogyha egy adott város nevezetességeit meg szeretné nézni az ember, akkor azt több esetben csak úgy tudná megtenni, ha több napon át tartózkodna a városban, de annyi látnivaló meg nincsen ezekben a kisvárosokban, hogy érdemes lenne 2-3 napot rászánni.

A tervezett, nagyobb hajókirándulás helyett lett a program része egy kisebb csónakázás. A Blue Grotto-hoz buszoztunk, majd befizettünk fejenként 8 euróért egy csónaktúrára. A kb. 10 személyes csónakban maszkot viselt minden turista, pedig ki sem volt írva, hogy kell. A mentőmellény viselése viszont kötelező, adtak mindenkinek. Egy csomó picike barlangba behajóztunk a csónakkal.

A csónakvezető angolul ismertette a tudni- és látnivalókat. A víz több helyen hihetetlenül élénk türkizkék színben ragyog, erről kapta a nevét a leghíresebb barlang, a Blue Grotto. Több barlangban is megfigyelhető ez a jelenség, a víz pedig mindenhol hihetetlenül tiszta és lila színű korallokat lehet látni a barlangok víz alatti falain egy sávban.

Nem tudtuk előre, hogy lehet majd itt fürdeni, de tettünk be fürdőruhát, mert reméltük, hogy valahol azért majd be tudunk menni a tengerbe a nap folyamán. Jópáran fürödtek azon a részen, ahonnan a barlangnéző csónakázás indul, ezért ezután mi is csobbantunk egyet. Praktikus sziklafal van ezen a részen, benne lyukakkal, amik tökéletes tárolórekeszek a parton maradt hátizsákoknak és egyéb cuccoknak. Nagyon jól esett a hűsítő úszás. A víz elég mély itt, mint egyébként a legtöbb helyen Máltán. Gyönyörű szép barnás-sárgás medúzák úszkáltak körülöttünk, a helyiek nem zavartatták magukat miattuk, így mi sem aggódtunk, de aztán hallottuk is, hogy ezek ártalmatlanok. Egy máltai hölgy, hallva furcsa beszédünket, érdeklődött, hogy honnan jöttünk.

A fürdőzés után szerencsénk volt, mert csak pár percet kellett várni a buszra, ami az Ħaġar Qim és a Mnajdra megalitikus templomokhoz vitt minket. Máltán egy csomó megalitikus templom van. Ezek 5600 - 4500 évvel ezelőtt, a történelmi korok előtt épült templomok, ezzel az emberiség legkorábbi épületei körül valók, a többségük a Stonehenge-nél is jóval idősebb. A fontosabbak mindegyike a Világörökség része. Az  Ħaġar Qim és a Mnajdra templomok előtt van egy fogadóépület, itt van egy szép kis kiállítás a templomok történetéről. A két templom egymástól kb. 10 percre van. Nagyjából egy óra elég volt a megtekintésükre, de akinek több ideje van, bejárhatja a kijelölt sétaútvonalakat is, azok lényegesen hosszabbak.

A 210-es busszal mentünk tovább Rabatba. Nagyon jó ez a busz városnézésre, sok szép épületet lehet látni az út során. A Dingli mellett lévő sziklák (Dingli cliffs) például nagyon jól látszanak, ezek meredek sziklafalak, amelyek tetején, a perem mellett halad az út. A 'városnéző busz' több települést érint, amelyeknek a templomai, szobrai is szórakoztatnak az út során.

A rabati buszvégállomás közelében van egy római ház (Domvs Romana), ami sajnos zárva volt, de ezt tudtuk a nyitvatartása alapján. Az időszámításunk előtti évszázadban építették, egy nemesi családé volt. Eredeti szobrokat és mozaikokat is találtak az ásatások során.

Innen néhány percre van Mdina kapuja. Rabat és Mdina egybeépült városkák, Mdina Málta történelmi fővárosa volt. Nagyon hangulatos sétálni a kőházak között a szép utcákon és a szűk sikátorokban.

Furcsamód kihalt volt minden, néhány turista lézengett csak. Ettünk gyorsan egy hotdogot, ill. lasagnét egy kis kiülős helyen.

A Szent Pál Katedrálist a 12. században alapították, állítólag azon a helyen, ahol Málta első püspöke találkozott Szent Pál apostollal. A 17. század végén földrengésben megrongálódott a templom és barokk stílusban építették újjá. Nagyon tetszett a katedrális. A templom melletti épület a múzeum, ahol szobrokat és liturgikus tárgyakat, festményeket őriznek. Egész nagy a múzeum és élvezetes. Először a múzeumot néztük meg, aztán mentünk a templomba, mivel ezt a sorrendet ajánlották a jegypénztárnál.

 

Benéztünk még a Kármelita templomba (Church of the Annunciation Carmelite Church) is, ami szintén egy barokk templom.

Egy kis sétával elérhető innen a Bástya tér, ahol a városfal legmagasabb pontja van. Innen szép kilátás nyílik a környező területekre. 

Említést érdemel még a Xara palota, amely eredetileg egy nemesi palota volt, most pedig luxushotelként működik.

Busszal mentünk haza és a már említett, városkapu melletti étterem-komplexumban, ezúttal a kínai egységben ettünk hatalmas adagokat. Vacsora után kicsit sétáltunk még Vallettában.

Mint most is, sokszor útba esett Jean de la Valette szobra a városkaputól nem messze. Egy francia származású nemesről van szó, akinek elég kalandos története volt. Húsz évesen elhagyta Franciaországot és belépett a Szent János Ispotályos Lovagrendbe. Ott volt, amikor a lovagrend elvesztette Rodoszt és Máltára költözött. Ekkor elkezdett felemelkedni a ranglétrán, hajóskapitány lett, majd Tripoli kormányzója, később pedig az egész gályaflotta főparancsnoka, majd pedig megválasztották a lovagrend nagymesterének. Az ő vezetése alatt erősítették meg Málta védelmét, majd verték vissza Szulejmán támadását a Nagy Ostrom során. Ő alapította, és róla nevezték el Vallettát is. A város felépülését sajnos már nem élte meg. A Szent János Társkatedrálisban temették el.

 
A szállásunkhoz közel volt a Victoria Gate. Ugyanott áll, ahol az eredeti városfal kikötőre néző kapuja, de az a 19. század második felére túl szűk volt ahhoz képest, hogy ez volt a város egyik legforgalmasabb része. Ezért lebontották és a helyére építették a ma is láthatót. Viktória királynőről kapta a nevét és ez az egyetlen máig is álló városkapu Vallettában (leszámítva a nagybetűs Városkapunak nevezett, inkább szimbolikus másik kaput, amit kevesebb, mint tíz éve építettek modern stílusban).

A kikötő forgatagában egy templomot is építettek, amely körülbelül száz évig állt. Ezt követően a 18. század közepén teljesen újjáépítették. Ekkor készült az a barokk templom, ami ma is látható. Liesse-i Miasszonyunk Templomnak nevezték el, az építtető francia lovagok miatt egy franciaországi kegyhelyről. 

A nap végén felmentünk a szállásunk tetőteraszára. Jól tettük, mivel ez volt az egyetlen alkalom, amikor még világosban hazaértünk és élvezhettük a kilátást.

4. nap

Tarxien megalitikus templomával akartuk kezdeni a napot (a születésnapomat), de sajnos le kellett mondanunk erről, mert a napi programok kényszerű felcserélése miatt nem volt nyitva aznap. Pedig helyileg és időbeosztásban úgy lett volna optimális, ha Tarxient és a „Három Város”-t egymás után nézzük meg. A „Három város”-ként emlegetett egybeépült települések két kisebb félszigeten és a köztük lévő parton helyezkednek el Valletta kikötőjével szemben. Mindegyiknek két neve van, egy hivatalos, és egy eredeti, máltai, amit a mindennapokban máig használnak. Vittoriosa (Birgu), Senglea (Isla) és Cospicua (Bormla) busszal és komppal is megközelíthetőek Vallettából.

Még a vallettai buszpályaudvaron vettünk elég jó áron többféle péksüteményt, amiket megérkezve nagy boldogan elfogyasztottunk. Nagyon finomak és még melegek voltak. Volt köztük többfajta pastizzi is, ami máltai péksüteményfajta, többféle töltelékkel töltött verziója létezik, mi kóstoltunk csirkehúsosat, csirkés-gombásat, babosat, krumplisat, lencséset, ricottával és nutellával töltöttet is.

Valletta megépülése előtt Birguban volt a máltai lovagrend székhelye. Nagyon szép kis város, teljesen más hangulata van, mint Mdinának vagy Vallettának. Nézelődtünk a kikötőben, megcsodáltuk az ott állomásozó gyönyörű luxusjachtokat. A Tengerészeti Múzeum sajnos zárva volt felújítás miatt, de ezt tudtuk előre, így nem is kalkuláltunk vele. Az ágyúkat, meg egy-két, az utcán kiállított tárgyat azért lehetett látni.

A Szent Lőrinc templomot zárva találtuk sajnos, pedig elvileg nyitva kellett volna lennie. A Szent János társkatedrális megépülése előtt ez volt a lovagrend fő temploma.

Megnéztük az Inkvizítor palotát, mérsékelten találtuk csak érdekesnek, de legalább nyitva volt. Több, mint kétszáz évig volt a máltai inkvizíció, azaz az egyházi bíróság székhelye. Eredetileg a középkorban építették, majd amikor beköltözött a szervezet, akkor állandóan fejlesztették, kora barokk stílusban. Állítólag az egyetlen inkvizítorépület a világon, amely látogatható. Ma a Nemzeti Etnográgiai Múzeumnak (National Museum of Ethnography) ad helyet, de talán maga az épület érdekesebb volt, mint a kiállított berendezési tárgyak, amik főleg vallással kapcsolatosak voltak.

Elkutyagoltunk a hőségben az Angelo erődhöz, ami a lovagrend központja volt a Nagy Ostrom alatt. Nagy bosszúságunkra egy rácsot találtunk a felfelé vezető lépcső előtt a nyitvatartási idő kellős közepén. Nem volt azonban egyértelmű a dolog, hogy zárva van-e vagy sem, mert ott volt, hogy szíveskedjenek csengetni. Csengettünk, egy „zárva van az épület” volt a válasz. Mennyivel egyszerűbb lett volna kitenni egy papírt az ajtóra, hogy Zárva, meg esetleg valami indoklást. A kilátás kissé kárpótolt.

Innen ismét egy séta következett vissza a félsziget elejére a kikötő mentén. 

Átsétáltunk Isla-ra, a Granjola kertbe. Ez egy aprócska, ingyenesen látogatható, nem igazán látványos kert, viszont nagyon szép innen a kilátás Vallettára és frissítőleg hatott az itt lévő szeles, hűvösebb levegő. A kertet De La Sengle nagymester alakította ki, akiről a város is a nevét kapta. A kert falát egy bástya zárja, amelyen egy szem, egy fül és egy darumadár vannak ábrázolva. Ezek azt szimbolizálják, hogy innen figyelemmel kísérik a környező partokat.

Isla egyik legfontosabb temploma a Szent Julianus templom. Sajnos ez sem volt nyitva.

Isla-ban nagyon jellegzetesek a kis, keskeny utcácskák, szinte mindegyik keresztutácáról látszik valamelyik irányból a tenger, mivel csak pár utca szélességű a félsziget.

Busszal visszamentünk Vallettába. Az óvárostól kijjebb eső Floriana-ban ebédeltünk a helyi csirkesütő büféhálózat egyik tagjának utcasarki kiülős részénél.  A kaja nem volt rossz, de itt volt az egyik fura tapasztalatunk egy máltaival, mások hasonló élményeiről többször olvastunk, de addig nem tapasztaltuk. Nem volt senki az üzletben, Márk bement, a pultoslány meg a telefonjába merülve végig rá se nézett. Szinte kérvényezni kellett, hogy vegye fel a rendelést.

Ebéd után buszra szálltunk és továbbindultunk Mgarr felé, hogy megnézzük az ottani Ta' Ħaġrat és Ta' Skorba megalitikus templomromokat. Ezeket eredetileg nem terveztük megnézni, de mivel Tarxien kimaradt ezen a napon, felszabadult némi időnk.

A buszút közben is voltak látnivalók, mint pl. az alábbi macskaházak. Máltán törődnek az utcamacskákkal, sok helyen látni kitéve vizet, kaját és néhol házikókat.

Több napon is elhaladtunk buszozás közben a Mosta városban található Rotunda templom mellett. Ez Málta egyik legnagyobb és leghíresebb temploma, teljes nevén a Szűz Mária Mennybevétele Bazilika. A 19. század közepén épült. A rotunda az alakjára utal, amit a római Pantheonról mintáztak. A kupolája állítólag a harmadik legnagyobb a világon (ha a huszadik század végétől épített modern épületeket nem számítjuk bele), több, mint 36 méteres átmérőjű. Mivel nem olyan gyakran közlekednek a buszok, nem szálltunk le belülről is megnézni, kockáztatva, hogy jó eséllyel nyitva sincs, és akkor várhatunk egy csomót a következő járatra.

Mgarr-ba érve a buszmegállóból még elég sokat gyalogoltunk a rekkenő kora délutáni hőségben az út mentén.

A romoknál nincs jegypénztár, de interneten és a romokhoz közeli kocsmában (Farmer’s Bar) lehet jegyet venni, utóbbiban csak készpénzzel. Az eddig megtekintett látványosságoknál kizárólag bankkártyával lehetett fizetni, így nem is gondoltuk, hogy probléma, hogy kevés készpénz van nálunk. De ez itt egy igazi falusi kiskocsma volt, csak készpénzes fizetéssel. Az itt árusított jegyek a templomokhoz valójában régebben internetes rendszerből megvásárolt, majd kinyomtatott jegyek. A kocsmáros olyan jófej volt, hogy megelőlegezett nekünk 5 eurót, miután Márk mondta, hogy még ma délután visszaadjuk. Tudtuk, hogy a másik romterület felé menet van ATM, így visszafele oda tudjuk adni a kölcsönbe kapott pénzt.

Először a Ta' Skorba-hoz mentünk. Asztallal volt eltorlaszolva a bejárat és csengetni kellett, mire egy bódéból kijött a biztonsági őr hölgy és beengedett. Nem valami látványos a templomrom, kihagyható. A közelben szedtünk keserűmandulát, volt egy csomó, rajtunk kívül a kutyának sem kellett.

A Ta' Ħaġrat templomhoz kb. 20 percnyi gyaloglással lehet eljutni. Mint mindenhol, itt is mértek hőmérsékletet és nem engedett be a hölgy, mert magasabb volt a hőmérsékletem 37 foknál. Hát igen, kb. a hőguta kerülgetett a negyven fokban tűző napon való gyaloglás után. Tudomásul vettem, itt betartják az előírásokat, nagyon helyes; de azért vicces helyzet volt, mert ez egy szabadtéri látnivaló, rajtunk kívül senki nem volt ott és mivel 10 perc volt a zárásig, biztosan nem is jött utánunk senki, akire ráragaszthattam volna valamit, ha beteg lettem volna. Pici ez a templom is, Márknak elég volt a tíz perc a megnézésére, én addig ücsörögtem az árnyékban. A templom kevésbé szofisztikáltan megtervezett, mint a többi megalitikus templom Máltán. Nem találtak dekorációkat, díszített köveket, viszont egy fontos lelet itt került elő. Ez egy pici, kőből faragott templomfigura, amely megmutatja, hogy ezek az ősi templomok valószínűleg hatalmas kőtömbökkel fedettek lehettek.

Innen nincs messze Mgarr plébániatemploma, a Szűz Mária Mennybevétele templom (Parish Church of the Assumption of the Blessed Virgin Mary into Heaven). Egy klasszicista, elliptikus kupolás épületről van szó. Állítólag a tojásokra utal a kupola alakja, mivel a helyiek munkaerővel, ezen kívül terményeik, mint a tojás és élő állat eladással teremtettek pénzt a templom megépítésére.

 
Vettünk ki pénzt az ATM-ből, félig busszal, félig gyalog visszakeveredtünk a kocsmába visszaadni a kölcsönt. Szerencsére ezen a környéken több bolt is volt, tudtunk vizet venni. Megint eszünkbe jutott a jégkrém, volt egyenként csomagolt horroráron, meg hatosával csomagolt olcsón (darabja kb. 60 cent), így hát nem volt mit tenni, bepusziltunk fejenként 3 darab tölcséres jégkrémet (ilyen sem volt még), részben útközben a buszmegállóig, a maradékot meg a tengerparton, ahová innen indultunk.

A Golden Bay strandja (Ir-Ramla tal-Mixquqa) tök jó strand volt, kivételesen (sárga, nagyon ragadós) homokos parttal, nagyobb hullámokkal, jó meleg vízzel, szuper volt itt lazítani a nap végén. A többi tengerparthoz képest elég sokan voltak, de azért meg sem közelítette a népsűrűség a balatoni heringpartikat. A lemenő nap fényei igen látványosak voltak.

Este, amikor hazaértünk, még felmentünk a szállásunk tetőteraszára, hogy megnézzük az esti kivilágítást.

5. nap 

Ezen a napon hajóval kirándultunk a Kék- és a Kristály lagúnához, valamint Comino szigetre Birżebbuġa-ból.

A hajókirándulás leírása itt található.

6. nap

Kora reggel, mise kezdete előtt ismét bepróbálkoztunk a Szent János társkatedrálisnál. Sajnáltuk kihagyni, hiszen mégiscsak a római katolikus egyház egyik leghíresebb barokk székesegyháza. Az egyáltalán nem turistabarát nyitvatartása eddig nem tette lehetővé a megtekintését, de a durva belépőár miatt amúgy is vaciláltunk, hogy megnézzük-e. Nyitva találtuk az ajtót, bementünk, a személyzet kiküldött, de pár másodpercig láthattuk a templombelsőt. Valóban nagyon szép és különleges, aranyozott az egész belseje.

Ezután felpakoltuk az összes cuccunkat és kijelentkeztünk a szállodából. A programcserék miatt elmaradt Tarxieni megalitikus templomok meglátogatását ide tudtuk bepréselni. Nagy hátizsákjainkat szerencsére le tudtuk tenni a portánál. A megalitikus templomok közül talán ezek a leglátványosabbak, jó, hogy nem hagytuk ki végül. A Tarxien romterület három templomot foglal magában, egyik ezek közül Málta összes megalitikus temploma közül a legdíszesebbnek számít. Spirális díszítést, állatfigurákat is faragtak a kövekre. A második templom különlegessége, hogy háromkaréjos alaprajzú, nem két szentélye volt, mint a legtöbb hasonló templomnak. A tarxieni romterületen egy csomó kőgolyó is látható, amelyekről azt gondolják, hogy ezeken görgetve mozgatták a hatalmas tömböket. A terület funkcióját tekintve rituális áldozati hely volt, a bronzkorban pedig temetkezési helyként is használták.

A templomlátogatás után Cirkewwába indultunk busszal, onnan indulnak a kompok Gozo szigetre.

Gozo szigeti útileírásunk itt található.