6. nap

A tarxieni templomlátogatás után Cirkewwába indultunk busszal, onnan indulnak a kompok Gozo szigetre. A buszra maszk nélkül szállt fel egy fiatalember. Hátrajött a sofőr jó ingerülten, hogy azonnal vegye föl a maszkot, vagy takarodjon le a buszról. Nálunk is így kéne. A srác inkább fölvette. Sikerült beájulni a buszon, így hamar eltelt a másfél órás út. Kinéztünk előre egy pizzeriát a kikötő mellett, de sajnos zárva volt és más étkezőhely sem mutatkozott a környéken, így nem tudtunk ebédelni. A kompra kb. még fél órát várni kellett a repülőtérszerű váróteremben. A kompjegyet csak a visszafelé úton kell fizetni.

Beszálláskor azt hittem, hogy még a váróterem fölső részében vagyunk, de kiderült, hogy az már az óriási komp belseje, ami úgy néz ki, mint egy bevásárlóközpont, boltokkal, hoponhopoff standdal stb. Hihetetlen. És én még azt hittem, hogy a görög szigetekre közlekedő kompok óriásiak, hiszen buszokat, teherautókat tudnak szállítani. A tetőn utaztunk szabadtérben, egy csomó aranyos kutyus is velünk utazott. A komp lassan megy, de mégis kb. 20 perc alatt Gozora ér. A kisközséget, ahol a kikötő található, Mgarr-nak hívják, nagyon logikátlanul ugyanúgy, mint a fősziget egy városát. Közigazgatásilag egyébként Għajnsielem településhez tartozik.

Megérkezve elindultunk kaját keresni, szerencsére útbaesett egy csirkesütő, de az sajnos csak utólag derült ki, hogy elvitelre lehet csak vásárolni. Így kénytelenek voltunk az út mellett egy padkán ebédelni egy csomó hangya nagy örömére.

Gyalogoltunk vagy húsz percet egy templomhoz, nem volt valami kellemes fölfelé bandukolni a nagy hőségben a sok cuccal. A templom előtt egy Bethlehemet megidéző díszletfalu van (Bethlehem f'Ghajnsielem), csomó kis aranyos épülettel. Ez egy szabadtéri attrakció, ami karácsony környékén megtelik élettel. Működik a korabeli kovácsműhely és a malom, rengetegen vannak a kis faluban, a római katonák járőröznek és adót szednek, a legnagyobb látványosság pedig a betlehemi jászol, a három királyok látogatásával. Mindez több, mint százötven színész és statiszta szereplésével valósul meg, miközben több ezer látogatót vonz. A nyár közepén csak egy kihalt díszlet volt a hőségben, de még így is érdemes volt átsétálni rajta.

A Għajnsielem plébániatemplom (hivatalosan Loretoi Miasszonyunk templom) sajnos zárva volt, de kívülről is nagyon jól néz ki. Kb. száz éve kezdték építeni, lombard gótikus stílusban. Sajnos nagyon lassan épült, pénzhiány és a második világháború is hátráltatta a megépítését, csak 1989-ben szentelték fel. Jó volt megpihenni az előtte lévő lépcsőkön.

A közelben már buszra tudtunk szállni, ami elvitt a sziget fővárosában, Victoria-ban (másnéven Rabat, nem összekeverendő a Málta szigeten lévő Rabattal) lévő szállásunkra. A szállás bejáratánál egy cetlit találtunk telefonszámmal. Alig lehetett érteni valamit a rossz vonal miatt, de be tudtunk jutni szerencsére az instrukciók alapján.

A szoba egyik „szépséghibája” az volt, hogy hiába volt hely a fürdőszobában a tükörnek, képesek voltak azt a szobába a létező leghaszontalanabb helyre, egy pótágy mögé tenni, ki érti ezt? A másik csak este derült ki, a keskeny, kényelmetlen rugós ágy nem lett a kedvencünk. Ettől függetlenül jó kis szoba volt, hangulatos nagy terasszal. A teraszról egy, a szomszédban lévő nagy madárröpdére lehetett látni és időnként átrobogott egy fekete cica a teraszunkon, majd a röpde tetején landolt.

Gyorsan összeszedtük magunkat és felkerekedtünk a Xlendi beach-re. A busz pont a szállás elől indult. A Xlendi beach nagyon jó snorkelező hely, hatalmas halakat láthattunk.

Hazafelé a városközpontban bementünk egy plázába és végre egy normális méretű Interspar-szerű boltba, ahol tudtunk tejet, meg szendvics alapanyagot venni. Egy jó pastizzeriát is sikerült találni. A szállásunk közelében volt egy templom, a Pompeji Madonna templom, amely mellett minden nap elmentünk hazafelé menet.

7. nap

A buszvégállomás környékén található az Assisi Szent Ferenc templom (Conventual Church of St Francis of Assisi). Ezen a reggelen volt alkalmunk bekukucskálni és megnézni a dúsan aranyozott barokk díszítést, mert véletlenül nyitva találtuk.

Ezután Ismételten buszra szálltunk, hogy első programpontként megnézzük a xewkijai Keresztelő Szent János templomot (Church of St. John The Baptist), ami Gozo legnagyobb temploma. Egy korábban ott álló templom helyére építették a 20. században. Az előző templom legszebb részeit óvatosan átmentették az új épületbe. A korábbi szobrok, faragott díszítések, festmények és az előző oltár megtekinthető a templomban a harangtorony aljában. Elvileg fizetni kell érte, de nem láttunk semmi arra utaló jelet, hogy bárkit érdekelne, hogy bemegyünk-e.

A templomtól egy hosszú, a nagy melegben fárasztó gyaloglás következett. Utólag visszagondolva lehet, hogy mehettünk volna taxival, nem csak azért, hogy kíméljük magunkat, hanem főleg azért, hogy spóroljunk az idővel. A környék mindenesetre tetszett, szép, villaszerű házak vannak.

Útközben szembe jött egy kicsi kápolna (Kármelhegyi Boldogasszony kápolna). Leültünk az árnyékba és tízóraiztunk, és kicsit megpihentünk séta közben.

Végül eljutottunk a Ġgantija megalitikus templomromokhoz. Ezek a templomok a legrégebbiek közül valók egyébként. Korallmészkőből készítették őket úgy, hogy a szabálytalan alakú nagyobb darabok közötti részeket kisebbekkel tömték be. Ebben a templomban több oltárszerű építményt is lehet látni. Egy érdekes kis múzeumot is létrehoztak itt, a területen talált, lenyűgöző kis szobrok is ki vannak állítva. Ezt érdemes először megnézni, majd pedig kisétálni a hatalmas kertben lévő romokhoz. Érdekesek a romok, de azért szerintem nem ez a leglátványosabb ilyen látnivaló Máltán.

A Ġgantija után a híres, vöröshomokos Ramla beach-hez igyekeztünk. Kb. húsz-harminc perc alatt odaértünk, egy kis buszozás, majd gyaloglás után. A séta eleje még egy településen haladt. Errefelé is nagyon szépek a lakóházak, mindegyik villa kinézetű, hasonló stílusban épült és nagyon szépen karbantartott.

A parthoz közeledve a domboldalon egy elhagyatott, befejezetlen szállodára bukkantunk. Kár érte, szuper panorámás, jó helyen van.

A tengerparton ettünk egy fagyit, majd felkerekedtünk, hogy megnézzük a Tal Mixta barlangot, ahová a part mellől vezet fel az út. Igen ám, de a logikus, kijárt úton sok helyen ki volt táblázva, hogy magánterület. Első ránézésre nem is találtunk más lehetséges utat és már majdnem feladtuk, de aztán közvetlenül a sziklák melletti keskeny sávon mászva meg tudtuk oldani, hogy a magánterületet jelző táblákon kívül maradjunk, de mégis eljussunk a barlanghoz. Fantasztikus volt végig a látvány, megérte felkapaszkodni.

A barlangban mások is voltak, akik kocsival vagy gokarttal föntről jöttek az országúton. A barlangban van egy helyi cica, nagyon szuper helyet talált magának a hűvösben és szívesen veszi a látogatók simogatását. Egy magyar párral is találkoztunk, mint eddig nagyon sok helyszínen Máltán és Gozón. Márk egy kicsit beszunyált a barlangban, elvégre ebéd után volt és akkor hajlamos az ember ilyesmire, főleg egy jó kis mászás után.

Három máltai srác simán elindult lefelé tangapapucsban és egy szál fürdőgatyában egy rövidített, sokkal meredekebb útvonalon a magánterületen keresztül, míg nekünk felfelé is nagyon jól jött a túracipő, remélem, épségben leértek. Mi a fönti aszfaltúton, majd később egy nádas-susnyás területen mentünk vissza a strandra.

Felfedeztünk egy bambuszból épített kis strandkunyhót, nagyon megörültem neki, bele is cuccoltunk.
 

A víz nagyon kellemes meleg volt, jó volt fürödni, kicsit sznorkeleztem is, de ebből a szempontból nem volt annyira izgi, mint a többi fürdőhely.

Elég ritkán jár a busz és nem voltunk valami közel a megállóhoz, ezért a végére elég szaladósra sikerült a történet, hogy elérjük a buszt. Kár volt sietni, mert késett vagy negyed órát, de hát ezt nem tudhattuk előre. Arra lettünk figyelmesek, hogy nagyon néz valamit a megállóban lévő többi ember. Pár perc múlva, miután eloszlott a tömeg, már mi is meg tudtuk nézni, mi van ott. Egy gyönyörű, jó vaskos szkink volt és valamiért nagyon komálta az embereket, mert nemhogy nem szaladt el, többször előjött érdeklődve és nagyon jó fotóalanynak bizonyult.

Nagy tömeg volt a buszon, épphogy felfértünk (mi lehet itt, mikor sok a turista?) a sofőr közelébe, így megfigyelhettük, hogy keresztet vet a templomok előtt elhaladva.

Marsalforn halászfaluba igyekeztünk, ami a legnépszerűbb bázis a turisták körében Gozon. Szerencsére találtunk egy nyitva lévő éttermet (késő délután még nem nyitott ki a többi), ahol gyorsan ettünk egy pizzát, majd indultunk sznorkelezni. A betonstrand ellenére nagyon izgi, hatalmas halakat lehetett látni és alig hittem a szememnek, mikor megpillantottam egy murénát. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire közel a parthoz ilyesmit is láthatok, nagy élmény volt.

Két kilométerre Marsalforntól van egy nagyon nagy sólepárló, amit meg akartunk nézni, de már sajnos teljesen besötétedett, így egy kisebbet néztünk meg a faluhoz közelebb. Nagyon hangulatos volt ez, ki is világították, a sólepárló mellett pedig egy népes helyi család grillezett egy hatalmas, lapos sziklán. Bónusz volt a hely mellett az ingyenes nyilvános mosdó.

A közelben is volt szerencsére buszmegálló, ahonnan közvetlenül vissza tudtunk menni Victoriába.

8. nap

Elbuszoztunk a sziget nyugati részére a Dwejra öbölhöz, ahol régen a híres Azúr ablak állt, ami pár éve (2017-ben) sajnos beomlott. A mészkőből az ablakformát a tenger munkája alakította ki, eredetileg valószínűleg egy barlangból. Ezen kívül is van azonban bőven látnivaló. Először megnéztünk egy kis beltengert (egy sziklagerinc választja el a tengertől, barlangokon keresztül bejutott a tengervíz), ahol reggel a helyiek fürödtek, majd felmentünk az öböl védelmére épített kis 17. századi őrtornyot (Dwejra Tower) megnézni.

Innen észrevettünk egy nagyon jó helyet, egy sziklás kis félszigetet, ahol jónak ígérkező csipkés partok voltak és senki sem volt ott. Kimásztunk így a sziklás részre, itt is voltak látványos sókiválások, mint Málta szigetein sok helyen. Valóban csodálatos hely volt a sznorkelezésre.

Dwejra partjainak geológiája nagyon érdekes, azon kívül is, hogy a mindenféle alakú sziklaformációk láthatók, amik nagyon látványosak. Málta szigeteinek kialakulásakor fosszilis kőzetek kerültek a felszínre a tengerfenék felgyűrődése miatt. Ezeken sétálunk itt Dwejra partjainál, és számos, kb. 25-30 millió éves kövületet, főleg homoki sün vázakat láthatunk a kőzetekben. Mivel a mészkövet egyébként építkezésekre is felhasználták, máshol láttunk hasonló kövületeket például járdába építve. 

Éppen megálltunk naptejjel bekenni magunkat, mikor valami furára lettünk figyelmesek. Legnagyobb meglepetésünkre egy delfin többször kiugrált a vízből. Nagy volt az öröm, sosem láttunk még delfint spontán, a természetes élőhelyén. A képen csak a hűlt helye látszik.

Megnéztük még az Azúr ablak helyét és a Blue Hole-t, ahol már voltak búvárok és sznorkelezők. Kicsit sajnáltuk, hogy reggel nem errefelé indultunk el, mert biztos itt is fürödtünk volna egyet a hihetetlenül mély vízben, de ekkor már nem volt időnk, illetve nem akartuk beáldozni a többi tervezett programot. A búvárok egyébként nagyon szeretik ezt a kb. 15 méteres kürtőt, az egyik legkedveltebb merülőhely. A víz alatt egy ablakon át ki lehet úszni a nyílt vízre is, a másik irányban pedig a beltengerrel is van összeköttetése.

A történelmi idők előttről származó keréknyomoknak nevezett képződményeket először nem találtuk meg (sajnos nincs tábla, ami segítene) és már sietni kellett a buszhoz. Zavaró tényező volt, hogy azt hittük, pont az elkerített területen van, de pont mikor már feladtuk a keresést, a kordon előtt felfedeztem egyet, így végül ezt is láttuk szerencsére. Máltán sokfelé vannak ilyenek. Érdekes módon nem lehet tudni, hogy valójában mi volt ezek célja és az sem ismert, hogy kik készítették őket.

A Ta' Pinu bazilikáig (Ta'Pinui Áldott Szűz Bazilika) még kellett egy jó húsz percet gyalogolni a buszmegállótól, de nagyon megérte. A templom külseje is nagyon impozáns, belseje pedig gyönyörű. Egy huszadik század elején épült neoromán bazilikáról van szó. A Ta' Pinu nevet egy korábbi kápolnától örökölte. Ugyanis egy réges-régen itt álló kápolnát Pinu Gauci pénzéből újítottak fel még a 16. század közepén. Emiatt elkezdték a kápolnát Ta' Pinu kápolnának hívni, ami azt jelenti máltaiul, hogy Pinué. A kápolnából később két földműves hallotta Szűz Mária hangját, amit számos csodálatos gyógyulás követett. Ezek hatására Pinu kápolnája búcsújáró hely lett, a 19. század végétől sok zarándok érkezett és szükség lett egy nagyobb templomra. Ezt látjuk most, megörökölte a Ta' Pinu nevét és ma Málta nemzeti szentélye.

Visszabuszoztunk Victoriába. Gyorsan lepakoltuk a szállásunkon a vizes cuccokat és lezuhanyoztunk. Utána a Citadellát és múzeumait terveztük meglátogatni. Útközben ettünk egy-egy fémtálcás tésztát és lasagnét. Ez olcsó és nagyon praktikus étkezési lehetőség, a kis büfékben és a pastizzeriákban is lehet kapni ilyen meleg tésztaételeket amiket helyben meg lehet enni, vagy elvinni.

A Fellegvárat védelem céljából építették, a sziget egyik legmagasabb mészkőkiemelkedésén áll. Az évszázadok alatt folyamatosan fejlesztették, egyre jobban megerősítették. A máltai lovagrend akkor kezdte komolyabban használni, amikor egyre több lett a török támadás ellenük. Nemrég felújították és egy látogatóközpontot is építettek. Érdekes, hogy az építkezés során egy csomó dolog előkerült, mint például az erőd azon főbejárata, amit a lovagok használtak, de később a brit uralom alatt beépítették.

Elég sok látnivaló van itt egy helyben, nekünk idő hiányában nem fért bele az összes, főleg, hogy minden egyes kis múzeumban felvették az adatainkat, aminek a célja a koronavírus miatti kontaktkutatás volt. A múzeumok szerencsére közel vannak egymáshoz és mindegyikre elég volt legfeljebb fél óra.

Először Gozói Régészeti Múzeumba (Gozo Museum of Archaeology) mentünk, mert az tudtuk, hogy ott meg lehet venni a számos helyre érvényes kombinált belépőt. Ekkor a látogatóközpontnak még a létezéséről sem tudtunk, de persze később kiderült, hogy ott érdemes megvenni a jegyet és indítani a látnivalók bejárását. A múzeum a bronzkortól kezdve mutatja be Gozo történelmét, egészen a kora újkorig. Maga az épület egy 17. századi lakóház.

Ezután a citadella egykori börtönét (Old Prison) néztük meg. Láthatók a jó állapotban megmaradt cellák, és a fogvatartottak által a falakra karcolt ábrázolások.

Egy 17. századi, eredetileg fogadóként működő épületben található a Gozoi Természettudományi Múzeum (Gozo Nature Museum), amely Gozo élővilágát és kövületeit mutatja be. Ez sem volt nagy, de élveztük. Egy kagyló melletti információs táblán a Békásmegyer szót szúrtuk ki. Arról volt szó, hogy mivel a mai Békásmegyer területén is találtak már hasonló kagylókat, bizonyítja, hogy a Földközi-tenger területei és Európa belsőbb részei között már a vaskorban kereskedelmi kapcsolat volt. A kiállításon kívül maga az épület is érdekes, a tetőteraszára például mindenképpen érdemes felmenni.

A Gran Castello Historic House egy későgótikus lakóházkomplex, még a 16. századból maradt meg. Itt a gozói entográfiával lehetett ismerkedni. Érdekes megnézni, talán még azoknak is, akiket nem érdekel különösebben a néprajz.

A Citadellához tartozó templom, a Szűz Mária Mennybevétele Katedrális (Cathedral of the Assumption) a 18. század legelején felszentelt nagyon látványos, gyönyörű barokk templom. Mindenképp érdemes megnézni. A templomhoz elméletileg múzeum is tartozik, de azzal nem találkoztunk.

Ezután már csak a Citadella látogatóközpont maradt hátra. Egy hangulatos teremben rendezték be, de számunkra nem volt valami izgalmas. Alapvetően nincs sok türelmünk az érintőképernyőkön lapozgatni, meg olvasgatni, és időnk sem volt, mert még volt két látnivaló, ami sokkal jobban érdekelt.

A Citadellától gyalogtávolságra van egy érdekes, új, igényes múzeum, az Il Hagar Museum (Heart of Gozo), ami ráadásul ingyenes. Történelmi és vallásos műtárgyak vannak kiállítva. Legfőbb érdekessége egy időskála, amit egy több emeletet átérő oszlop jelenít meg. A múzeum tetején van egy kávézó, ahol a jó kilátás mellett akár egy kávét is lehet élvezni.

Közvetlenül a múzeum mellett található a St. George bazilika, amely a Citadellán kívül eső városrész legfőbb temploma volt. Ez is gyönyörű, nem véletlenül hirdeti magát Gozo arany templomaként. Szerencsénk volt, hogy meg tudtuk nézni, hiszem nemsokára mise kezdődött, ezért már nyitva volt a templom, amikor kijöttünk a múzeumból.

Hazasétáltunk, vacsorára ismételten sült tésztát ettünk. Mivel még volt egy kis időnk, úgy gondoltunk, hogy ezt a mozgalmas hazaút előtti napot megkoronázzuk egy kis strandolással, ezért újra elbuszoztunk Xlendi beachre. Ezúttal itt is volt egy csomó medúza, lehetett gyönyörködni bennük.

Hazafelé menet még elmentünk boltba, hogy vegyünk alapanyagokat a hazaúti szendvicsekhez. Ekkor Victoria egyik főutcáján sétáltunk, ahol az Astra Színház is áll. Az alapvetően más stílusú épületek tömegéből kitűnik a klasszicista-görögös homlokzata. Egy fotót megért, ha már erre sétáltunk.

A bolt után visszafelé egy új útvonalon sétáltunk vissza a szálláshoz, hogy megnézzük még a Villa Rundle kertet. Ez a brit uralom idején egy kormányzati kísérleti kert volt, ahol a mezőgazdasági termények előállítását igyekeztek optimalizálni. A gozoiak az akkori kormányzó, Leslie Rundle támogatását kérték, hogy közparkká alakíthassák, cserébe hálából róla nevezték el a kertet. Nagyon kellemes itt sétálni, van szökőkút és egy csomó érdekes növény. A legemlékezetesebb mégis arról maradt, hogy rengeteg macska van a parkban. Találkoztunk egy fiatal nővel és egy kislánnyal, akik épp etették őket és beszélgettünk velük egy kicsit. Az önkormányzat is biztosít tápot az utcamacskáknak, de ők hoztak finomabbat, jobb minőségűt. A park másik felén pedig egy idős úr etetett egy másik népes macskakolóniát. Nem véletlenül ilyen szépek és egészségesnek is tűnnek a kóbor jószágok, gondoskodnak róluk.

 9. nap

Az indulás napján kissé borongós időre ébredtünk. Nem kellett nagyon korán indulnunk, mert bár sok idő eljutni a reptérig Gozoból, bőven volt időnk rá. Victoriából a busz a kikötőig kb. negyed óra. A buszhoz, amivel mentünk, jó komp csatlakozás volt. A kompra felszállva nagyon jó kilátásunk volt a már meglátogatott Għajnsielem plébániatemplomra és a szemközti dombon magasodó, szintén neogótikus, 19. század végi Lourdes-kápolnára. Nagyon jól nézett ki ez a kettő a komp fedélzetéről.

Cirkewwából megint csak buszra szálltunk, hogy Vallettába jussunk. Egy csomó buszsofőr, vagy valami tömegközlekedési dolgozó a Vallettába érkezéskor letessékelt mindenkit a buszról, úgy tűnt, hogy kicsit idő előtt, mivel még nem értünk oda a végállomásra, ahol az összes többi buszról kellett leszállunk a korábbi napokban. Azóta sem tudjuk, hogy ez a busz menetrend szerint messzebb áll meg, vagy csak simán nem volt szerencsénk. De emiatt legalább láttuk a Krisztus király szobrot, amelyet a Máltán 1913-ban tartott Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus emlékére emeltek. Az az érdekessége, hogy állítólag Taras Schevcenko volt a modell hozzá, Ukrajna nemzeti költője, aki a szobor készítése előtt éppen egy nemzetközi díjat nyert.

 
Ettünk egy utolsót Máltában a megszokott étteremkomplexumban a városkapu mellett, ezúttal kebabot a libanoni büfében.

Elég ritkán jár a reptéri busz, még kellett kicsit várakoznunk, így letelepedtünk egy padra a buszpályaudvar mellett. A nagy szélben elgurult az üres vizesüvegünk, Márk kecses szökellésekkel tarkítva utánaszaladt, majd kevésbé kecsesen eltaknyolt. Egy helyi pasas jól kiröhögte, mentségére szólva valóban nagyon vicces jelenet volt. Vagy egy fél óra múlva, mikor már mentünk a buszhoz, még ott volt a pályaudvaron ugyanaz a pasas, és meglátva minket nem bírta megállni röhögés nélkül.

Hazafelé a repülőúton minden zökkenőmentes volt.