1. nap

Pristinából vonattal, illetve a határon át taxival érkeztünk Szkopjébe. (Pristinai utunk itt olvasható.) Szkopjéban sokkal hidegebb volt, mint Pristinában, eléggé fáztunk. Sétálgattunk a színház környékén és a bazárban, míg arra vártunk, hogy kinyissanak a látványosságok. Egyébként Szkopje belvárosa nem túl nagy, gyalogosan könnyen bejárható; tömegközlekedésre nem volt szükségünk.

A Macedóniai Nemzeti Színház környéke tele van szobrokkal, sőt az épületet is számos szobor díszíti. A színház a Vardar folyó partján áll, amely az ország legfontosabb folyója. Sokszor alacsony a vízállása, mert öntöznek belőle.

A környék épületei nagyon újnak tűntek. Ez nem véletlen. 1963-ban volt egy nagy földrengés Szkopjében, ekkor a város épületeinek 80 százaléka elpusztult. Az épületek egy részét a katasztrófa után vissza sem építették, amiket igen, azokat pedig modern stílusban. A kormány 2010-ben bejelentett egy hatalmas építési és újjáépítési projektet, ez volt a Skopje 2014. Részben célja volt az elpusztult épületek visszaépítése, így készült el a nemzeti színház eredetire hasonlító neoklasszicista épülete. A projekt másik célja, hogy új épületeket építsenek kormányszerveknek, kulturális intézményeknek (pl. több, lejjebb említendő múzeum), és felújítsák a hidakat. Az ottjártunkkor folyamatban lévő új híd építése is ebbe a projektbe tartozott. A projekt harmadik része talán a kelleténél több politikai töltettel volt ellátva, ez volt az emlékműépítési hullám, amit politikai erőkkel végzett nemzettudat-építésnek lehet nevezni. Ez önmagában még talán nem is baj, hanem az, hogy etnikai indíttatású, és a történészek által igaztalannak vélt dolgokat próbáltak hangsúlyozni, mégpedig azt, hogy az ő nemzetük volt az első a Balkánon, és hogy a mai nemzet történetileg folytonos az ókori makedónoktól kezdve. Ez már csak azért sem igaz, mert a makedónok a görögökkel rokon nép volt, a mai macedónok pedig szlávok (a bolgárokkal rokonok).

A színház mellett található a Macedóniai Függetlenségi Küzdelmek Múzeuma (Museum of the Macedonian Struggle), amely a török uralomtól való megszabadulástól a köztársaság megalapításáig tartó szabadságküzdelmeket mutatja be, többek között viaszfigurákkal.

A Karpoš Felkelés Tere egy nagy tér a bazár előtt. Egy oszmán-török-ellenes felkelésről kapta a nevét, amely a kezdeti sikerek ellenére a török túlerő miatt elbukott. Nem is ezért érdekes ez a tér, hanem azért, mert a Skopje 2014 projektben egy csomó szobor került ide. A szobrok egyik célja állítólag a turisták idevonzása is volt. Hát, ezen a téren látható, hogy nagyon akarták vonzani a turistákat. A turisták körében terjed egy olyan játék, hogy egy nap leforgása alatt mennyi szobrot tudnak összeszámolni. Sokat, mivel valószínűleg Szkopjében az egyik legmagasabb az egy négyzetméterre jutó szobrok száma. A belváros tele van szobrokkal, néhol szinte minden négyzetméterre jut egy. Ez részben elég giccses, de talán még inkább egyedi, illetve érdekes, mint giccses.

A tér központi szobra a Harcos, nem hivatalos, de közismert nevén II. Fülöp szobra. Ő Makedónia királya volt, Nagy Sándor apja. A díszkút a Macedóniai Anyák Kútja, de oroszlánokkal, lovakkal is találkozunk. Szent Ciril és Metód, a két hittérítő teológus testvér, és a szintén hittérítő tanítványaik, Szt. Naum és Ohridi Szent Klement szobrai is itt állnak. Szent Klement egyébként az ország védőszentje.

A Szent Demeter templom mai formáját egy régebbi templomra való építéssel nyerte el. Egy ideig katedrális volt, ugyanis itt volt Szkopje püspökének székhelye. 2012 húsvétján a gyertyák füstjétől elsötétült freskók elkezdtek kitisztulni és régi színük előbukkant. Ezt sokan csodának tartják, mások pedig a megnövekedett páratartalomnak tulajdonítják. Szent Demeter egyébként az ortodox egyház egyik legfontosabb szentje. A mai Szerbia területén született, és azért halt mártírhalált, mert megkeresztelt egy gladiátort, aki ezután legyőzte a császár kedvenc gladiátorát.

Az óváros szélén áll a 13 kupolával rendelkező Daut Pasha Hamam, épülete jelenleg a Nemzeti Galériának ad helyet. Daut Pasha a 15. század második felében élt, nagyvezír volt. A legenda szerint a háreme számára építtette, és amikor a kötelessége elszólította Szkopjéből, a városnak ajándékozta a fürdőt. A Nemzeti Galéria a 19. és 20. századból mutat be műtárgyakat, de állítólag a fürdő belseje önmagában is megéri a látogatást. Nekünk sajnos nem volt lehetőségünk bemenni.

Elindultunk az óvárosba; a meglátogatandó templomba való belépéshez előbb pénzt kellett váltanunk. A Jézus Mennybemenetele templom (Church of the Ascension of Jesus, Sveti Spas) Szkopje egyik legfontosabb ortodox temploma. Az épület padlószintje süllyesztett, mivel a törökök nem engedélyezték, hogy a keresztény templomok túl magasra nyúljanak, ezen kívül a templom külsejének is egyszerűnek kellett lennie, ezért nem olyan díszes. A belseje viszont annál inkább az, szép faragásokkal és csodálatos ikonosztázzal dekorált. A templom mellett egy fából készült harangtorony áll és a kertben található Goce Delčev, az ország egyik legnagyobb nemzeti hősének sírja. Forradalmár volt a 19. század végén, és érdekes módon, annak ellenére, hogy bolgár származású volt, a macedón nacionalizmus egyik megteremtőjének tartják.

Szkopje bazára a Balkán félsziget egyik legrégebbi és legnagyobb bazára, a 12. században alakították ki. Nagyon hangulatos, sok szép bolt van és sok cica mindenhol. 

Az interneten olvastunk olyasmit, hogy mindenhol lehet kártyával fizetni. Hát, az a mindenhol leginkább sehol, a két nap alatt nem jártunk olyan vendéglátóegységben, pékségben, de még boltban sem, ahol lehetett volna kártyával fizetni. Nem tudjuk, hol járhatott, aki ezt az infót írta, hacsak nem a drága éttermek jelentik a mindenholt. A bazárban lehet pénzt váltani, macedón dénár a helyi fizetőeszköz. A bazárban ebédeltünk az egyik kis étteremben, majd folytattuk a városnézést. A bazárban és környékén több mecset is van.

Az Arasta mecset egy korábbi épület modern, újraépített változata. A kertjében szép rózsabokrok nőnek.

A helyiek a legtöbb muszlim imahelyet dzsáminak (Џамија) hívják, ezeket magyarul nyugodtan lehet mecsetnek nevezni, de a két dolog nem teljesen ugyanaz. A dzsámik a nagyobb mecsetek, amelyekben hagyományosan a pénteki közösségi ima elvégezhető. Ez arab megnevezéssel a „dzsama maszdzsid”, azaz „gyűjtőmecset”, ebből ered a dzsámi szó. Tehát röviden, nagyjából minden dzsámi mecset, de nem minden mecset dzsámi.

Innen egy kisebb dombra másztunk fel, erre van ugyanis a Musztafa Pasa mecset. 1492-ben épült, nemrég a török állam pénzén újították fel. Musztafa pasa Szelim szultán vezíre volt, és a mecsetben helyezték örök nyugalomra. A mecset mellett egy szép rózsakert található. A kertben van egy türbe, azaz török sírhely, ahol a pasa lányát temették el.

Visszatérve a bazárba megálltunk a Çifte Hamam mellett. Ez egy kisebb fürdő, szintén 15. századból való, és szintén a Nemzeti Galéria használja, időszaki kiállításokat tartanak benne.

Mellette, a bazár közepén, két utca csatlakozásánál, egy forgalmas helyen van a Murád pasa (Murat Pasha) dzsámi. Itt már évszázadokkal korábban is állt mecset, de a mostani 1803-ban épült. Érdekes módon az ún. oszmán barokk építészetet képviseli, a belseje cirádákkal és aranyozással díszített, kicsit barokkos (ami semmi egy keresztény barokk templom díszítettségéhez képest, de mecsetekben azért szokatlan). 

Délután elindultunk a szállásunk felé, hogy lepakoljuk a cuccainkat. Útközben elmentünk a Központi Posta Hivatal épülete mellett, ami messziről nézve olyan, mint egy hátára fordult bogár. 

A szállásunk mellett található a Macedón Kormány székhelye (Government of the Republic of Macedonia). Ez egy panel és üvegtömb volt, de a Skopje 2014 projektben egy új homlokzatot kapott. Interneten lehetett megszavazni, hogy öt megadott közül melyik stílus tetszik a többségnek, és a nyertes kinézet látható most az épületen.

A szállásunk a Hostel 42 volt. Egy kis, hangulatos egyszobás-fürdőszobás melléképületét kaptuk meg.

A szállás elfoglalása után visszamentünk a városba. Először a Régészeti Múzeumba (Museum of Archaeology) mentünk. Az ország területén talált edényeket, ékszereket, szobrokat és egyéb műtárgyakat mutatják be. Jó kis múzeum, szépen kivitelezett és érdekes kiállítás.

Ezután átvágtunk a bazáron, és a bazárral párhuzamosan, északról déli irányba jöttünk visszafelé. Az Isa bég mecset (Gazi Isa Bey's Mosque) érdekessége, hogy két, egyenlő méretű kupola alkotja a tetejét. A korábbi századokban jelentős könyvtára miatt oktatási központ volt.

Ishak bég türbéje a város második bégjének végső nyughelye.

Szkopjében is van egy Óratorony. Ez ráadásul az egész Oszmán Birodalom első óratornya volt. Ez mutatja, hogy a városnak milyen fontos szerepe volt a birodalomban. Az eredeti óraszerkezet állítólag Szegedről származott és ha igaz a történet, az idők során Svájcba került, egy óramúzeumba.

Innen dél felé sétálva található a Szent Cirill és Metód Egyetem. Inkább egy gyártelep jut az ember eszébe, mint egyetem. A környéket is jó volt megnézni, mindig érdekelnek egy-egy város turisták által kevésbé látogatott részei is. 

Visszafelé menet egy idős néni leszólított minket. Azt mondta, hogy franciatanár volt, amíg dolgozott, és franciául próbált társalogni. Remélhetőleg csak nagyon megkopott a nyelvtudása vagy hirtelen nem jutottak eszébe a dolgok, és nem így tanította franciára a diákokat. Annyira helytelenül, szinte csak szavakat egymás mellé pakolva beszélt bármiféle ragozás és egyéb alap nyelvtani szabály betartása nélkül, hogy még az én nagyon alapfokú franciatudásommal is bántó volt a fülnek. Elsősorban arra volt kíváncsi, hogy házasok vagyunk-e. Amikor mondtuk, hogy igen, megelégedve nyugtázta, valószínűleg azért, hogy nem sértjük a közerkölcsöt azzal, hogy esküvő előtt kettesben sétálunk, ráadásul estefelé :)

Innen ismét a központi rész felé sétáltunk. Az utat lépten-nyomon fontos történelmi személyek szobrai díszítik.

A Szkopje melletti Vodno hegy tetején van egy hatalmas, 66 méter magas kereszt, ami a világ egyik legnagyobb keresztje. 2008-ban készült a 2000 éves kereszténység jelképeként, a macedón függetlenség napján adták át. A kereszthez egy, a buszpályaudvarról induló felvonóval lehetett volna felmenni, nekünk sajnos nem maradt rá időnk.

Szkopjében is fontos az albán kisebbség, minden ötödik lakos albán. Ennek megfelelően itt is találunk egy szobrot, ami Szkander béget ábrázolja, a róla elnevezett téren. Itt szoktak összegyűlni az albánok fontosabb események idején. A szobor mellette egy falfestmény mutatja Szkander béget és az albán urakat, akik egyesítik erejüket. A festmény többi részén az albán történelem egy-két fontos pillanatát lehet látni.

Beültünk egy étterembe, és épp vacsoráztunk, mikor jött egy sms a koszovói szállásadónktól, hogy mikor hagyjuk el a lakást. Visszaírtunk, hogy már rég Macedóniában vagyunk és ahogy megbeszéltük és írtuk is, korán reggel kiköltöztünk. Nemsokára jött még egy sms, ugyanazzal a szöveggel. Az én régi telefonomról is küldtünk sms-t, de csak jött még üzenet, hogy mikor költözünk ki. Gondoltuk, nem kapta meg, vagy elfelejtette, próbáltuk hívni telefonon, de Macedóniából nem lehetett Koszovóba telefonálni egyikünk telefonjáról sem (pedig különböző szolgáltató, különböző márka, egyik okostelefon, a másik 15 éves matuzsálem). Végül az étterem wifi-jét használva Whatsappon sikerült válaszolni a szállásadónak. Azt is megírtuk, hogy csomó sms-t küldtünk és hívni is próbáltuk, sikertelenül. Amit visszaírt, abból az derült ki, hogy gőze nincs, miről van szó, meg hogy kik vagyunk, több üzenetváltásból esett le végül neki. Azt szűrtük le az egészből, hogy valószínűleg magyar telefonról nem továbbítódik sms koszovói telefonra és koszovói vonalat csak akkor tudtunk hívni, amikor ott tartózkodtunk az országban. Ha valaki arra téved, magánszállás helyett inkább olyan helyen foglaljon, ahol van recepció, mert nehézkes lehet az egyeztetés.

Innen elindultunk vissza a szállásunkra, közben csináltunk egy-két fotót a kivilágított épületekről.

A szállás udvarán egy virágcserében cuki kis hibernálódott gekkót vettünk észre.

2. nap

Reggel Márk kiment egy, a szállásunkhoz közeli pékségbe és nagyon finom burekekkel és joghurttal tért vissza; ez volt a reggelink.

A látnivalók sorát a Ohridi  Szent Klement Ortodox templommal kezdtük. Modern, különleges épület, amely kortárs stílusban hozza vissza az ortodox építészetet. Nekem nagyon tetszett, kedvenc látnivalóm volt Szkopjéban. A Macedón Ortodox Egyház legnagyobb katedrálisa, Szkopje érsekének székhelye. Az előző katedrális a II. világháború vége felé leégett, a többi meglévő templom nem volt elég nagy, így kénytelenek voltak egy újat építeni. Szent Klementin, akinek a szobrával a Karpoš Felkelés Terén találkoztunk, Szt. Cirill és Metód egyik legfontosabb tanítványa volt, ő terjesztette el a cirill ábécét a megkeresztelt szlávok között. A szlávok egyik legfontosabb térítőjének tartják, és ő Észak-Macedónia védőszentje. A templom belsejét is meg tudtuk nézni, gazdagon festett. A szenteket ülve ábrázolták, ez nagyon egyedi, eltér az ortodox hagyománytól. A templom harangtornya egy különálló épület, 45 méterre magasodik.

Egy kb. 10 perces séta után érkeztünk meg a Szent Konstantin és Heléna templomhoz. Ez egy építés alatt lévő, bizánci stílusú templom; már most jól néz ki, pedig még nincs is kész. Szent Konstantin, vagy Nagy Konstantin császár volt az első keresztény császár és ő engedélyezte a keresztények szabad vallásgyakorlását a Római Birodalomban. Szent Heléna (más néven Ilona) az édesanyja volt. Neki tulajdonítják, hogy megtalálta Jeruzsálemben Krisztus keresztjét.

Teréz Anya Szkopjéban született, így természetesen emlékházat alapítottak a tiszteletére (Teréz anya Emlékháza). Az emlékház első szintjén Teréz Anya életét mutatják be személyes emléktárgyak, fényképek segítségével. A második emeleten egy gyönyörű üveg oltárkép látható és egy kis templomhelyiség. Az emlékház helyén állt egykor az a templom, ahol annak idején a későbbi Teréz anyát megkeresztelték. Az emlékházba ingyenes a belépés. Az emlékház mellett Teréz anya szobrát is megtaláljuk.

Innen pár lépésre van egy 17. századi lakótorony (Feudal Tower), ez a város déli oldalának legrégebbi épülete. Másfél méteres falai vannak és 14 méter magas. Most ajándékbolt van benne.

A következő sarkon van a Parlament épülete (Assembly of the Republic of North Macedonia). Egy modernista épület, amit nemrég megtoldottak két üveg félgömbbel a tetején. Előtte Nikola Karev, egy forradalmár szobra látható.

A Žena Borec Park (Park of the Woman Freedom Fighter, nagyjából Női Szabadságharcos Park) szintén egy igazi szoborgaléria. Mivel a politikai töltetű szobrok innen sem hiányoznak, ideális helyszín tüntetésekhez. Amikor az országban jártunk, akkor még Macedóniának hívták, de már folyamatban volt a névváltoztatás. Az ország antikvizációs politikája miatt Görögországnak szúrta a szemét az ország neve. Azt mondták, hogy amíg Macedónia nem kezd valamit a nevével, ami megegyezik egy északgörög régió nevével, addig esélyük sem lesz belépni az Európai Unióba, mert Görögország vétózni fogja a felvételi kérelmüket. Volt egy népszavazás is, amin bár alacsony volt a részvételi arány, de elsöprő többséggel a névváltoztatás mellett szavaztak. Így lett Macedónia (Volt Jugoszláv Köztársaság) névből 2019 februárjától Észak-Macedónia. Ottjártunk előtt pár hónappal írták alá a görög-macedón egyezményt, ami pontot tett a dolgok végére. Persze ez nem mindenkinek tetszett. A parkban ezzel kapcsolatos tüntetés nyomaira akadtunk.

A parkban található több forradalmár szobra, és (legalább) két emlékmű. A Macedónia Védői emlékmű (Defenders of Macedonia) a 2001-es az albán nemzetiségű fegyveres erők és a macedón biztonsági erők között konfliktusban elhunytakra emlékeztet. Szerintem kicsit olyan, mintha egy szovjet időkből származó szobrot látnék.

A másik az Elesett Macedón Hősök emlékműve (Fallen Heroes of Macedonia). Ez sem sikerült valami nagyon magasztosra szerintem; lehet, hogy a kevesebb több lett volna. 

A park főtér felőli sarkában áll a Macedónia Kapu, egy diadalív. Az ország történelmének fontos eseményei vannak láthatók rajta márványból. Az ország függetlenségének huszadik évfordulójára építették. A tetejében (21 méter magas) kilátó van, amelyet a függetlenségi múzeumba szóló jeggyel ingyen lehet látogatni.

Innen visszasétáltunk a város főteréhez, a Macedónia térhez. A teret felújított homlokzatok díszítik, illetve folyamatban lévő építkezések vannak.

Itt áll az egész antikvizációs politika és a Skopje 2014 projekt jelképe, a Lovas Harcos szobra, egy zenélő és világító szökőkúttal. Ez szintén a függetlenség 20. évfordulójára lett kész. Nagy Sándort, a makedón világhódítót ábrázolja. 14 és fél méteres szobor, 10 méteres oszlopon áll. Az oszlopon elefántcsont domborművek vannak, a szobor alatt 3 méteres katonák és majdnem ugyanekkora oroszlánok ülnek. Monumentális, az biztos. Nagyjából 7 és fél millió euróba került, azaz 3-4 hidat lehetne építeni a Vardar folyóra ennyi pénzből, vagy a partjára egy kisebb teljes kormányzati épületet (az elkészültek 8-9 millióba kerültek, a hidak pedig kb. másfél-két és fél millióba). Nem foglalok állást, hogy másra kellett volna költeni ezt a pénzt ebben a közepesen fejlett országban, de mások mondták már helyettem, hogy igen.

Van még két nagyobb szobor, az egyik Sámuel bolgár cárt ábrázolja, aki a macedón olvasat szerint az első macedón cár volt, bár ez nem egyezik a történészek széles körben elfogadott álláspontjával. Az viszont igaz, hogy Szkopje, majd később Ohrid volt az országának fővárosa. Justinianus bizánci császár, innen nem messze született egy kis faluban, ezért egyértelműen közvetlen kötődése van a térséghez.

Mint Pristinában, itt is volt néhány kóbor kutyafalka a belvárosban, rohangáltak, de alapvetően barátságosnak tűntek, lecövekeltek egy-egy turistacsapat vagy család mellé nézelődés közben és nekik is volt (reméljük veszettség elleni oltásra utaló) biléta a fülükön.

A várost a Vardar folyó szeli ketté, a folyón Kolumbusz három hajóját szimbolizálva három állóhajó található.

A folyón számos híd ível át, már a 6. század óta folyamatosan volt itt átkelőhely. A máig meglévők közül a legrégebbi a 15. századból származó Kőhíd, Szkopje egyik nevezetessége, amely a Macedónia teret és az óvárost köti össze.

A másik két híd egészen más jellegű, és arról híresek, hogy ezek is tele vannak szobrokkal. A Civilizációk hídján (Bridge of Civilisations in Macedonia, más néven Eye Bridge) 28 szobor áll, amely a térségben megtalálható civilizációk történelmi személyiségeit mutatja be. Ez stílusosan a régészeti múzeumhoz vezet.

A Művészetek hídját (Art Bridge) az ország művészeiről készített 29 szobor díszíti. A híd után egy kis sétával látható az Operaház és a Filharmonikusok épülete, a folyópartot pedig kormányzati épületek szegélyezik.

Innen egy kis sétával felmentünk a Tvrdina Kale erődbe, amely Szkopje fölött magasodik a Vardar folyó partján.

Érdemes felsétálni az erődhöz, körbe lehet járni a megmaradt várfalakon, ahonnan szép kilátás tárul elénk a városra és a folyóra. A legelső falakat még Justinianus bizánci császár építtette. Ezeknek a falaknak a romjai a ma látható erődön belül állnak. A máig álló falak a középkorból valók, a török uralom alatt megerősítették őket. Az erőd körül a fűben találtunk egy szemüveget, elhelyeztük egy jól látható kő tetejére, remélhetőleg megtalálja a tulajdonosa.

Az erőd alatti hídon átérve a Frankofónia Parkba (Parc de la Francophonie) jutottunk, amely már nagyon közel van a szállásunkhoz. Jó volt, hogy nem a párszor már megjárt útvonalon, hanem erre jöttünk vissza a szálláshoz.

 
Egy kicsit pihentünk, majd délután még jártuk egy kicsit a bazárt, majd vacsoráztunk. Bementünk egy mecsetbe, sajnos már nem tudjuk, melyik volt az pontosan.

Amikor besötétedett, sétáltunk még a kivilágított épületek között. 

Másnap reggel indult a repülőgép Budapestre, így taxival kellett kimennünk a repülőtérre, busz még nem ment olyan korán.

Élveztük Szkopjét, tetszett a város. Elég kétarcú az új és felújított épületeivel, a rengeteg szoborral, és a hangulatos óvárossal és mecsetekkel. Pristinával kombinálva pedig tökéletes hosszú hétvégét lehet eltölteni a két városban. Valójában vissza is mennénk, ha egy kis keleti hangulatra, meg jó kajákra vágyunk és olcsó repjegyet lehet kifogni.