Madridba találtunk olcsó, 5900 Ft-os menettérti jegyet szuper optimális dátumokkal és indulási időkkel egy hétvégi városnézésre.

Már beszálltunk a repülőbe, de nem akart elindulni. Még jó sokáig várakoztunk, kb. egy óra múlva műszaki csapat jött ellenőrzésre. Mondták, hogy ezzel a géppel nem mehetünk, és végül át kellett szállnunk egy másikba. A jelentős késés miatt egy-egy snacket lehetett választani. Pályáztam egy zacskós levesre, de mire hozzám ért a légiutaskísérő, azt már nem lehetett kérni (két sorral mögöttem már igen, pech :D), így egy kis chipset kaptam. Mikor már elkezdtünk leszállni Madridban, szurkoltunk, hogy összejöjjön a három óra fölötti késés, amikor már kártérítés jár, és nagy mázlink volt, 3 óra 5 perc késés volt a végeredmény.

 A szállásunkra elvileg este 10-ig lehetett bejelentkezni, így aggódtunk, hogy mi lesz. Előzőleg már jeleztük sms-ben a késést, bár azt nem tudtuk, hogy megkapták-e, mert nem jeleztek vissza. Szerencsére tudtuk, hogy 24 órás recepció van, érkezéskor pedig rögtön telefonált Márk, hogy nem érünk oda, csak éjfél után. Egy spanyolul beszélő alkalmazott vette fel a telefont, majd a kérdésre, hogy beszél-e angolul, átadta egy másik alkalmazottnak, aki szintén csak spanyolul beszélt :D. Így Márk kénytelen volt átesni az első spanyol telefonbeszélgetésén, szerencsére sikeres volt és nem volt gond a késői érkezés sem. Metrózás és egy hosszabb séta után érkeztünk meg a régi típusú társasházban kialakított hostelhez (Hostal Suárez), ahol az üres utcán a sötétből egy pillanat alatt előkerült egy férfi, akiről kiderült, hogy azért jött, hogy fogadjon minket. Szerencsére jó meleg volt a szobában, jól esett a csípős novemberi hideg után. Nem gondoltunk egyébként, hogy Madridban jóval hidegebb van novemberben, mint Budapesten, de ez volt a helyzet.

1. nap - szombat

Madridban jellemzően délelőtt 10-kor nyitnak a látványosságok (és sajnos gyakran korán zárnak), így reggel 10 előttre még beterveztünk néhány kültéri látnivalót.

A Plaza de Oriente egy monumentális tér, amelyet a 19. század közepén alakítottak ki, miután elbontották a középkori házakat. A közepén egy lovasszobor van, IV. Fülöpöt ábrázolja. A hatalmas Spanyol Birodalom uralkodója arról híres leginkább, hogy nagyon pártolta a művészeteket, és a művészeket, többet között Velázquez-t is; a festészet egyik aranykora volt az ő uralkodása. Állítólag maga Galileo Galilei tervezte meg a szobor statikáját, és sikerült elérnie az akkoriban hatalmasnak számító teljesítményt, hogy a szobor csupán a ló két hátsó lábán támaszkodik.

Közvetlenül a tér mellett van egy monostor (Real Monasterio de la Encarnación), amely a spanyol Habsburg építészet egyik szép példája.

A Királyi Palota felé sétálva találkoztunk először fura női szobrokkal. Ezek alakja azonos, és Velázquez, az egyik legismertebb spanyol festő egyik híres festményére, Az udvarhölgyek festményre utal. A szobrokat minden évben híres és feltörekvő művészek színezik ki, majd a város különböző pontjain néhány hónap eltöltése után elárverezik őket, a bevételt pedig jótékony célra ajánlják fel.

A Plaza de la Armería egy elég nagy tér, melynek egyik oldalán az Almudena katedrális (Santa Iglesia Catedral Santa María la Real de la Almudena), a másik oldalán pedig a Királyi palota található. A téren sok kutya rohangált és játszott nagy boldogan a gazdákkal.

A katedrálisban alig volt valaki, érdemes volt reggel menni. Gyönyörű és egyedi, nagyon színes a díszítése ennek a hatalmas, egyébként nagyrészt neogótikus templomnak. Érdekes módon, csak 1993-ban szentelték fel, pedig a főváros a 16. század közepe óta Madrid. Az évszázadok során azonban valahogy mindig másra kellett a pénz, és az főváros katedrálisának építése állandóan tolódott.

A Királyi palota (Palacio Real) az egyik legszebb volt, amit valaha láttunk. Díszes, egyedi, különleges termek sokaságán haladtunk át. Szép tapéták, a falakon festmények és domborművek, valamint sok goblein, különleges mozaikpadók és kristálycsillárok díszítik a helyiségeket. Kb. egy óra alatt, (legfeljebb közepesen izgalmas) audioguide segítségével lehet megnézni a palotát. A legtöbb teremben nem lehet fényképezni, de a lépcsőházban még készíthettünk pár képet. A palota egyébként a 18. század első felében épült, miután az addigi királyi központ máig ismeretlen okokból leégett. Nagy méretekben pótolták: a mai palota a világ egyik legnagyobb palotája, kb. akkora, mint a Buckingham palota és a Versailles-i palota együttvéve.

A palotához tartozik egy kétszintes fegyvermúzeum is (Armeria Real), ahol igényesen kialakított bábuk és lovak láthatóak teljes páncélban, fegyverzettel, díszes lószerszámmal. A kedvenceink a pajzsok és a gyöngyházzal díszített számszeríjak voltak. Itt sem lehetett fényképezni.

A látogatás után élveztük egy kicsit a kilátást a palota melletti kilátóteraszról. 

A palota megnézése után a Calle Mayoron sétáltunk és gyönyörködtünk a szebbnél szebb épületekben. Mindenhol nagy volt a tömeg még ilyenkor főszezonon kívül is.

Rögtön az utca elején észrevettük, hogy az egyik szobornál több turista gyűlik össze, és fotózkodnak vele. Ez az El Vecino Curioso, vagyis a Kíváncsi szomszéd szobra. Egy idős férfit ábrázol, aki egy korlátnak támaszkodva figyeli az alatta lévő romokat, mint ahogy a rossz szomszédok kémlelik a környék történéseit. A szobor közvetlenül a járdához van rögzítve, talapzata nincs. Ennélfogva tökéletesen lehet pózolni vele. A feneke fényesre van kopva a sok tapizástól; a turisták a fenekét fogdossák.

„Szerencse, hogy tiszta a környék”, hirdette errefelé egy tábla, ami egy várostisztaságot növelni kívánó kampány része. Egyébként Madrid nem tűnt különösebben piszkosnak, de ezek szerint mégis költenek ilyen kampányra.

A Calle Mayor mellett található a Plaza de la Villa, ahol több fontos történelmi emléképület áll. A tornyos Casa de los Lujanes Madrid egyik legrégebbi, máig álló épülete, egy 15. századi gótikus palota. A Casa de Cisneros egy 16. századi késő gótikus-kora reneszánsz palota. Mindkét épület a tulajdonosok családneve után kapta a nevét.
 

A barokk Casa de la Villa (a 17. századból) évszázadokig a városháza volt. Pár éve elköltöztek, azóta hivatalos események és fogadások színhelye az épület.

Benéztünk a Mercado de San Miguel piacra. Ott is és máshol is iszonyatosan drágák voltak a híres spanyol falatkák, a tapasok, úgyhogy erről az étkezési formáról hamar letettünk, amúgy is inkább főtt ételre pályáztunk ebédidőben.

A Museo del Jamón láncolat egyik éttermében találtunk helyet kicsivel dél előtt, és mint következő nap kiderült, az volt a szerencsénk, hogy korán mentünk. Jó nagy adag haltálat és menüben paellát ettünk.

Madridban egyébként nem lehet elkerülni a sonkaboltokat. Ezekben a kiváló érlelt, sózott ibériai sonkát árulják, amely az egyik legismertebb spanyol étel. A sonkát az itt honos ibériai fekete sertésből készítik, és már az is étvágygerjesztő, ha az ember elsétál egy ilyen bolt mellett. Ezért jobb, ha ebéd után sétálunk arra.

A Plaza Mayor Madrid főtere. Épületekkel teljesen körbezárt, ezért az épületek kapualjain lehet besétálni. A legfeltűnőbb épülete a színes freskókkal díszített hatalmas Casa de la Panadería (a Pékség háza), ami arről kapta a nevét, hogy eredetileg, a tér és az épület építése után itt volt a város legfontosabb péksége. Azóta volt már több különböző kulturális intézmények székhelye; jelenleg a Madridi Turisztikai Iroda használja.

A tér közepén III. Fülöp szobra áll, aki nem a történelmi érdemei miatt került oda, mivel nem tartják egy nagy királynak, sőt épp ellenkezőleg; hanem azért, mert az ő uralkodása alatt készült el a tér.

A Puerta del Sol téren állandó a tömeg és mindig történik valami. Egy csomó óriás állatjelmezbe öltözött embert láttunk, volt medve, panda, koala; közben éppen egy breaktánc-bemutatóval igyekezett egy csoport fiatal egy kis plusz bevételre szert tenni. Az állandó nyüzsgés annak is köszönhető, hogy számos fontos út és utca keresztezi itt egymást, sőt, itt van az ország útjainak nulla kilométerpontja, ahonnan azok hosszát számolják.

A délutánt a Prado Múzeumban töltöttük. Valóban hatalmas, a világ egyik legnagyobb és legfontosabb, valamint leglátogatottabb szépművészeti múzeuma.

A spanyol királyi család magángyűjteményéből alakult ki, legnagyobb vonzereje Francisco Goya, Hieronymus Bosch, El Greco, Rubens és Velázquez művei. A gyűjtemény tényleg lenyűgöző, nagyon tetszett; a látogatás során lejártuk a lábunkat.

2. nap - vasárnap

Másnap délelőttre az Amerika múzeumot terveztük megnézni, ami egy kevésbé ismert és látogatott múzeum Madridban, de jókat olvastunk róla és nagyon érdekelt minket. A metrókijárattól elég nehézkesen lehet eljutni a múzeumig, mert a korláttal leválasztott főúton nincs a közelben gyalogos átkelőhely semmilyen formában, így nagy kerülőt kell tenni. A múzeumban indián tradicionális lakókunyhók, házak, sátrak, látványos ékszerek, pl. aratollas díszek, textíliák, szobrok, edények, hagyományos és gyöngyház berakásos festmények tekinthetők meg. Az egyik leghíresebb kiállított tárgyegyüttes a Quimbaya kincs, amely az egyik legjelentősebb amerikai őslakos díszkincs lelet. Nagyon tetszett a múzeum. Feliratok sajnos csak spanyol nyelven vannak és a jelmagyarázat is fura, de így is nagyon élvezetes a múzeum. Kb. 2 óra alatt néztük meg. 

Következő programpontunk a Debod templom volt, ami egy eredeti, kb. 2000 éves egyiptomi templom, melyet Egyiptom az Asszuáni-gát építésekor, 1968-ban ajándékozott Madridnak.

A templomba be lehet(ne) ingyen menni, de csak kevés embert engednek be egyszerre, mert kicsi a belső tere. Ottlétünkkor nagyon hosszú volt a sor és nem is igazán haladt, így nem álltunk be, csak kívülről néztük meg a templomot.

 
A parkban élveztük a kilátást és egy utcazenész jó hangulatú játékát, de nem maradtunk sokáig, mert nagyon szeles és hideg volt az idő.

A belvárosba visszatérve ebédelőhelyet kerestünk délután kettő óra körül. A Museo de Jamon-ok, de sok más étterem, is mind tömve voltak, és még kívül is sorokban vártak az emberek, hogy asztalhoz jussanak. Sikerült egy eldugottabb kis éttermet találni, ahol kis adag, de legalább olcsó szószos húsgombócot és pacalt ettünk.

Az Antropológiai Múzeum meglátogatását terveztük, de már nem fért bele az időnkbe, mert korán zár. Elmentünk a Thyssen-Bornemisza Múzeumhoz, bár tudtuk, hogy nagyobb annál, mint amennyi időnk lenne rá és nem tudnánk teljesen megnézni. A helyszínen kiderült, hogy be sem tudunk menni azonnal, hanem csak két turnussal később (idősávok vannak). Ezért úgy döntöttünk, nem éri meg kifizetni a nem olcsó belépőjegyet, majd legközelebb megnézzük.

Elmentünk megnézni a San Jerónimo el Real templomot, ami a Prado mögött található. Eredetileg egy teljes kolostor volt körülötte, ennek a templomon kívül ma már nagyrészt csak a kerengője maradt, és ezt beépítették a Prado múzeumba. Az el Real, azaz a királyi jelző azért maradt a templomon, mert szoros kapcsolata volt a királyi családdal, a spanyol történelemben fontos szerepe volt. Sok király itt tette le a királyi esküjét, vagy itt házasodott meg. Az előző spanyol király, I. Juan Carlos királlyá avatása is itt történt.

Elsétáltunk a Retiro parkba (Parque del Buen Retiro), amely a város egyik legnagyobb, és leglátogatottabb parkja. Amikor a 16. század közepén a király (II. Fülöp) Madridba helyezte a fővárost, akkor kezdett kiépülni, eredetileg a királyi család személyes pihenőhelyeként. Az idők során egyre több épület, díszkút, sétaútak került bele. A 19. század végétől köztulajdon lett, és szabadon látogatható. Igazából egy kertkomplexum, több különböző épülettel és rengeteg zöldfelülettel.

Az egyik leghíresebb a Kristálypalota (Palacio de Cristal), amely fémből és üvegből épült, eredetileg kiállítócsarnoknak. Amikor ott jártunk, az épületben volt pár modern festmény és rapzene szólt egy hangszóróból. Ez nem volt valami hatalmas élmény, de az épület jól néz ki.

A park másik fontos emlékműve a XII. Alfonz emlékmű (Monumento a Alfonso XII). Ez egy építészeti és szobrászművészeti komplexum a 20. század elejéről. Az építészeti része egy monumentális félköríves oszlopcsarnok, körülötte pedig allegorikus szobrok, oroszlánok, és közepén XII. Alfonz szobra. A király arról nevezetes, hogy ő állította vissza a királyságot az országban. Alfonz előtt az édesanyja uralkodott, akit elűztek a trónról, és vele együtt Alfonz herceg is elmenekült az országból. Néhány évig egy idegen király uralkodott, aztán őt is megbuktatták, egy rövid életű köztársaság következett, de végül a királyság kerekedett felül, amikor a herceg visszatért az országba. Új alkotmányt fogadtak el, és XII. Alfonz lett a király, aki békét teremtett a zavarok után, azóta hívják Béketeremtő Alfonznak.

Egy 100 Montaditos étteremlánchoz tartozó helyen gyorsan ettünk pár szendvicset vacsorára. Ennek az étteremláncnak az éttermei az ország sok részén megtalálhatók, és kis szendvicseket, és egyéb snackeket, pl. sült sajtgombócokat, olívabogyót árulnak, darabonként pár eurós áron. Ez annyira nem olcsó, de szerdán és vasárnap akciós nap van, amikor rengeteg dolog egy euróba kerül. Alapvetően sörözni járnak ide, és hozzá eszegetnek, de ebédelni, vagy vacsorázni is tökéletes. 

A vacsora után indultunk busszal a repülőtérre. Hazaérve hamarosan benyújtottuk a kártérítési igényt a WizzAir felé. Minimális levelezés után, közvetítő cég nélkül sikerült megkapnunk a kártérítést, egyikünkét WizzAir kreditekben kértük, másikunkét pénzben. A pontokból kijött két repülőjegy az Egyesült Arab Emirátusokba, és még maradt is repülőjegyre beváltható pont, a pénzből pedig a 10 napos emirátusokbeli nyaralás többi részét fizettük, úgyhogy nagyon megérte nekünk az a 3 óra 5 perces késés.