Egy nagy nemzetközi kongresszusra utaztam Puerto Rico fővárosába, San Juanba három kollégámmal. A konferencián előadást tartottam a doktori munkámból (angolul) és egy posztert is bemutattam. Ez volt az első komoly külföldi nemzetközi konferencián való szereplésem.
Az ottlétünk alatt volt egy kis időnk szétnézni és szabadidőnket hasznosan eltölteni. Persze annyi időnk azért nem volt, mintha turistáskodni jöttünk volna, hiszen előfordult olyan nap is, hogy reggel 9-től este 9-ig a konferencián voltunk, de azért volt egy kis időnk ismerkedni a várossal és a szigettel.
Abszurd volt, hogy odafelé a Budapest – London, London – Madrid, Madrid – San Juan útvonalon utaztunk. Az igaz, hogy a nagyvárosok közül Madridból van közvetlen járat, és lehet, hogy Amerikában át kellett volna szállnunk, ha más nyugat-európai nagyvárosból megyünk, de az fura, hogy Madridig London érintésével kellett utazni… Ennek az volt az oka, hogy pályázati feltételek miatt összesen hat éjszakára lehetett elutazni. A konferencia maga hét napon át tartott, és csak az út egy-egy nap volt irányonként. Ha végig maradhattunk volna a konferencián, vagy megtoldhattuk volna egy-két nappal előtte vagy utána az ott-tartózkodást (esetleges jet-lag kiheverése a konferencia előtt nem rossz dolog például), akkor lényegesen kevesebbe került volna a repülőjegy, ami jelentősen csökkentette volna a költségeket (pláne négy fő esetén), és egy átszállás is elég lett volna. De ez adminisztratív okokból nem volt lehetséges…
Indulás előtt beugrottunk a Mastercard váróba az egyik kollégámmal, a bankkártyámhoz járó ingyen kajálás céljából. Egy útitársat ingyen be lehet vinni, ezért így ketten tudtuk élvezni a kajákat, és főleg a piákat. Amúgy az előttünk álló repülőút emlékeim szerint eseménytelen volt.
Puerto Rico az újvilág felfedezése után spanyol gyarmat volt, egészen 1898-ig, amikor a spanyolok a spanyol-amerikai háború következtében arra kényszerültek, hogy átadják az Egyesült Államoknak. Puerto Rico státusza egyedi; az Amerikai Egyesült Államok önkormányzattal rendelkező társult állama, azaz az USA államaitól független terület, de a lakosai az USA állampolgárai. Viszonylagos függetlenséggel rendelkezik, a többi államhoz hasonlóan saját kormányzót választanak, de az elnöki pozíciót az USA elnöke tölti be.
A beutazási feltételek is azonosak, mint az USA többi tagállamába. Érkezéskor azért volt egy kis vallatás. A kollégám szalámis szendvicseit elvették, mivel hústerméket nem lehet behozni. Érdekes, hogy amikor a Dominikai Köztársaságba utaztunk korábban, és csak átszállás miatt voltunk az USA-ban, akkor jobban kikérdeztek már az első átszálláskor az amszterdami repülőtéren, mint most, beutazáskor.
Rendeltünk transzfert, ami nagyon pontosan meg is érkezett értünk a reptérre. Én akkor lepődtem meg, amikor láttam, hogy női a sofőr (ezzel semmi baj nincs, csak nem erre számítottam), ő meg akkor, amikor spanyolul megkérdeztem, hogy ülhetek-e előre a kisbuszban.
Amikor a szállásra érkeztünk, már nagyon fáradtak voltunk, de kénytelenek voltunk még elmenni boltba vízért. A későbbiekben jó szokás szerint Micropurral (vízfertőtlenítő tabletta) fertőtlenített vizet ittunk, de elsőként akkor is kellett palack, amiben meg tudjuk csinálni a vízkezelést. Nem tudtam megállni (nem is nagyon próbálkoztam), és vettem manióka-chipset és chicharrón-t, ami pirított disznóbőr-chips. Még a Dominikai Köztársaságban találkoztam vele, és azonnal megszerettem.
Mivel a konferencia helyszínéhez legközelebbi szállások, meg egyébként úgy általában a szállások eléggé le voltak foglalva, köszönhetően annak, hogy elég későn vált biztossá, hogy utazhatunk, ezért kénytelenek voltunk egy kicsit távolabbi, de vízparti szállást választani. A Condado városrész mellett szálltunk meg egy vízparti szállodában. Azt a luxust nem engedtük meg magunknak, hogy külön szobában lakjunk, ezért egy szobán osztoztunk az egyik kollégámmal. Az bőven kárpótolt, hogy reggelente volt időnk lemenni a strandra és fürödni egyet, mert a konferencia programjai csak reggel 9-kor kezdődtek, és a reggelivel sem kellett időzni, mert azt is a helyszínen kaptunk.
* Július 16., hétfő
Másnap délután volt a konferencia nyitóeseménye, ezért napközben volt lehetőség városnézésre. A napot egy kis sétával kezdtük. Nagyon fura volt, hogy reggel még semmi sem volt nyitva; bár mégiscsak a Karib-tengeren vagyunk, ezért később indul az élet. Kis idővel később a többiek ettek az egyik helyen reggelit (én már túl voltam a szokásos zabkásán).
Reggeli után Ubert hívtunk (ez mindvégig nagyon jól szolgált) és a Capitoliumhoz vitettünk magunkat. Ez az állam alsóházának és szenátusának székhelye. A 20. század közepén épült, dekoratív neoklasszicista-neoreneszánsz épület. Körülötte szép zöld a környezet, és jó a kilátás a tengerre.
Itt áll Keresztelő János szobra is. Puerto Ricot Kolumbusz fedezte fel a második amerikai útja során. Hamarosan telepet is létrehoztak itt, ezzel San Juan lett a második legrégebbi, európaiak által alapított város Amerikában. Kolumbusz eredetileg Keresztelő Jánosról nevezte el az egész szigetet, de később a tengerészek és a kereskedők elkezdték Puerto Riconak, azaz gazdag kikötőnek hívni. Ezután már csak a város neve maradt a Keresztelő Jánosra utaló San Juan.
Innen gyalog mentünk tovább; az volt a terv, hogy elmegyünk a belvárosig és végigsétálunk rajta. Elhaladtunk a Régi Kaszinó épülete mellett (Antiguo Casino de Puerto Rico), ami szintén egy historizáló épület, a 20. század elejéről. Ma már közösségi eseményeket, esküvőket tartanak itt.
Az óváros egy kis félszigeten helyezkedik el, falak veszik körül. A félszigeten számos erődöt építettek védelmi célból. Az erődök és a várost körülvevő falrendszer a Világörökség részei. Séta közben is lehetett látni a Fuerte San Cristóbalt, de arra nem volt időnk, hogy ide is bemenjünk. Sok idő lett volna, mivel ez a legnagyobb spanyol erőd az egész Újvilágban.
Idő szűkében a leghíresebb és leglátogatottabb erődöt akartunk megnézni, ezért sétáltunk tovább, át a belvároson. A belvárosban az utcák szűkek, sok helyen macskakövesek, a házak pedig a 16.-17. századból maradtak meg, a spanyol koloniális időszakból. Érdekes módon változatos, élénk színekkel dekorálták a házakat.
A róla elnevezett iskola mellett van Abraham Lincoln, az Egyesült Államok első republikánus elnökének szobra. Ő volt az, aki eltörölte a rabszolgaságot és az ország egyben tartásával lezárta az amerikai polgárháborút.
A város főtere a Plaza de Armas, mellette áll közvetlenül a városháza. A nevét (Fegyverek tere) onnan kapta, hogy eredetileg a teret katonai parádék, felvonulások helyszíneként használták.
Az egyik ház ajtajára egy helyi művész felfestette Puerto Rico zászlóját. Mivel a ház tulajdonosának tudtával és beleegyezésével tette, a mű megmaradt, és az évek alatt egyre inkább az óváros egyik szimbólumává vált. Aztán a művész az egyik éjszaka egy meglepő módosítást végzett, átfestette a zászlót fekete-fehérre (az eredeti piros és kék). Azóta az átfestés idején fennálló politikai és gazdasági negatív hangulatnak állít emléket a zászló.
A Plaza de San José (Szent József tér) a fiatalok egyik kedvenc helye, mert körülötte egy csomó kávézó és étterem van. A tér közepén Ponce de León, a sziget első kormányzójának szobra látható. A szobrot állítólag az angol flottától szerzett ágyúkból öntötték, miután azok sikertelenül próbálták elfoglalni a szigetet, a spanyolok visszaverték a támadást.
A teret a San José templom zárja a szobor mögött. Ez volt a sziget egyik legelső fontos épülete, és a 16. századi spanyol gótika egyik legkorábbi képviselője a nyugati félgömbön. Sokáig itt volt eltemetve Ponce de León, de a maradványait később a katedrálisba helyezték át.
A Plaza del Quinto Centenario, azaz az Ötödik évszázados tér azért épült, és arról kapta a nevét, hogy Kolombusz első útjának ötszázadik évfordulójáról (1992) megemlékezzen. A közepén áll egy kb. 12 méteres, fura agyagtorony. Állítólag az amerikai kontinens sok részéről hoztak hozzá alapanyagot, és az amerikai népek egységét szimbolizálja.
Ahogy az erőd felé közeledtünk, egy hatalmas zöld területre értünk. Az amerikai hadsereg használta a területet 1961-ig. A kilencvenes években kitisztították, kivágták a pálmákat, és visszaállították a spanyol fennhatóság alatti állapotot, a hatalmas szabad területet. A helyiek tradicionálisan ide jönnek sárkányt eregetni, mert megbízhatóan fúj a szél.
Annyira elkapott a vágy, hogy egy lekötözött, de gazdátlanul szálló sárkányhoz odamentem és kicsit sárkányt eregettem :)
A San Felipe del Morro erőd a 16. századtól a 18. századig, több szakaszban épült. A morro a tengerbe való benyúlására utal, Felipe pedig II. Fülöp spanyol királyra. Az erődöt a tenger felől támadók elleni védekezésre építették. A hadsereg elvonulása után nemzeti parkot alakítottak ki, valamint világörökségi helyszín is lett az erőd.
A belsejében néhány teremben az eredetihez hasonló állapotokat állították vissza.
A szürke épület az erőd világítótornya. Az eredeti verziója Puerto Rico első világítótornya volt, de az a spanyol-amerikai háborúban találatot kapott; a mostani egy visszaépített változat.
Az erődben a legjobb talán mégis a tengerre való kilátás.
Az erődből látható, színes házakkal teli környék ismerős lehet a Despacito videóklipjéből. Ez a La Perla, egy szedett-vedett, szegény, de színes városnegyed. A Despacito 2017-ben, egy évvel az utunk előtt robbant be a világba, tette világszerte híressé Luis Fonsi-t, és a városrészt is. Érdekes módon a Despacito várostörténeti dokumentáció is, mivel éppen a Maria hurrikán előtt forgatták. A hurrikán pusztítást végzett, a vihar következtében a környék és a lakói nagyon sokat szenvedtek, és már sosem lesz olyan a városrész, mint a hurrikán előtt.
Az erőddel szemben van két méretes épület. Az egyik egy képzőművészeti iskola (Escuela de Artes Plásticas y Diseño de Puerto Rico), a másik pedig a Cuartel de Ballajá. Ez utóbbi eredetileg kaszárnyaként működött, és a szigetre vezényelt spanyol katonák itt voltak elszállásolva. Ma kulturális események helyszíne, a második emeletén pedig az Amerika Múzeum található (Museo de las Américas). Jó lett volna megnézni, de nem volt rá időnk.
A kaszárnya előtt egy kellemes tér van (Jardín Paseo de Ballajá), háttérben a tengerrel.
Nem messze innen van egy fura szobor, Eugenio María de Hostos szobra. De Hostos-t, amellett, hogy híres puerto ricoi filozófus és ügyvéd volt, főleg azért tisztelik, mert kiállt Puerto Rico, sőt az egész amerikai spanyol világ Spanyol Birodalomtól való függetlenedése mellett. Emiatt hívják "Amerikai polgárnak" is.
Ennyi séta után után mindenképpen be akartunk ülni egy kis pihenőre, és ebédelni, mert addigra már nagyon eljött az ideje. Korábban kikerestem néhány ajánlott, helyi ételeket is felkínáló éttermet, és mivel a Barrachina esett éppen útba, ide mentünk be. Nagyon jól esett a légkondícionált hely a melegben. A helyi specialitást, mofongo-t ettem, ami egy sült zöld banánból (főzőbanánból) készült püréből áll, és különféle feltéteket tesznek rá. Én garnélásat kértem, és szuper finom volt. Egyébként egy történelmi esemény miatt is híres ez az étterem: állítólag itt találták fel a piña colada koktélt. Bár ebben is van rum, én maradtam a tiszta rumnál :)
Ezután elindultunk visszafelé az óvárosból, hiszen délután már kezdődött a konferencia megnyitó eseménye. A visszafelé séta során érintettük a Kolumbusz teret (Plaza Colón). Ez nagyon forgalmas, hiszen a helyiek és a turisták is találkozási pontként használják. A közepén egy Kolumbusz szobor áll, amit Puerto Rico felfedezésének négyszázadik évfordulójára emeltek 1893-ban.
Az óváros szélén megkérdeztünk egy taxist, hogy mennyiért vinne el bennünket a kongresszusi központhoz. Nem mondott magas árat, de mégis úgy döntöttünk, hogy sétálunk, mert úgy többet látunk, és még volt időnk, hogy gyalog odaérjünk.
Itt láttunk először a hurrikán hatását közelről. 2017 őszén az évszázad hurrikánja,a Maria csapott le Puerto Rico-ra. Teljes lakóövezeteket sodort el, körülbelül háromezer ember meghalt, és az ország áramellátása is megbénult. A konferencia idejére nagyjából rendbe hozták, de még így is lehetett látni a pusztítás egy-két jelét.
Séta közben időnként elkezdett szitálni az eső. Ez alapvetően egy városnézés és séta közben általában nem kellemes, de itt kifejezetten jól esett, hogy fel lehetett frissülni a melegben. Erre van az Ateneo Puertorriqueño, egy keleties kinézetű épület, ami kulturális központként működik, és a Szent Ágoston templom (Iglesia San Agustín).
A kongresszusi központ felé közeledve elértük a kikötőt, majd pedig a konferencia helyszínét.
A sorban várakozók között találkoztam Nakashima San-nal, akit a japán ösztöndíjas tartózkodásom alatt ismertem meg, az egyik fogadó oktató volt. Kicsit beszélgettem vele, de aztán sajnos később már nem láttam a konferencia ideje alatt.
A nyitóesemény elég látványos volt, helyi táncosokkal és élő zenével. A Puerto Rico-i turisztikai ügynökség nem hagyta ki a ziccert, hogy Luis Fonsival reklámozza a szigetet, kinevezték őt az ország Turisztikai Nagykövetének. Állítólag nagyon bejött a dolog, mert szignifikánsan nőttek az ország turizmusból származó bevételei. A rövid klipet, amiben Luis Fonsi mondja el pár mondatban, hogy miket érdemes megnézni a városban, a nyitóműsor szüneteiben többször is leadták.
Gyalog sétáltunk vissza a szállásunkra. Ez azért volt nagyon jó, mert láttuk az öböl kivilágított épületeit.
* Július 17., kedd
Az egyik napon, amikor ráértünk volna, el akartunk menni egy dzsungeltúrára. Amikor kérdeztünk pár sofőrt, kiderült, hogy délelőtt már nem vállalják, hanem reggel korán kell elindulni.
A nap második felében monumentális konferenciázás volt a program. Sajnos emlékezetesen hidegre hűtötték a termeket. Ezen nem lepődtem meg, a trópusokon szinte szokásos a hűtőszekrény-effektus. Volt nálam pulcsi, de még így is fáztam, ezért a szünetek többségét a teraszon töltöttem, hogy kicsit felmelegedjek a kinti melegben.
A nap végén az ajtón egy kézzel írt, hevenyészett papír hívta fel a figyelmet arra, hogy a konferencia fiatal kutatói az egyik bárban gyűlnek össze. Elmentünk, iszogattunk egy kicsit, a társaságba nem sikerült nagyon erősen beépülnünk, de azért megismerkedtünk néhány emberrel.
* Július 18., szerda
A napot kora reggeli strandolással kezdtük.
Reggelihez friss gyümölcsöt akartunk vásárolni, ezért elmentünk egy közeli piacra, ahol bevásároltunk mangóból.
Valahonnan szereztünk egy telefonszámot, talán névjegykártyát adtak a taxisok előző nap, de a lényeg, hogy teljesen ismeretlenül, a névjegy alapján felhívtunk egy sofőrt, aki dzsungeltúrákat is szokott vezetni. Szerencsénk lett vele, egy jó fej helyi volt, Cruz, akivel jól el tudtunk beszélgetni. Kb. egy óra kocsikázás után érkeztünk az El Yunque erdőbe, amely az USA egyetlen védett trópusi erdőterülete. Egy vízeséstől nem messze szálltunk ki, majd egy rövidebb dzsungeltúra következett. Amikor elértünk egy folyóhoz, ahol kicsit lelassul és kiszélesedik, eljött a fürdőzés ideje.
Emlékezetes pontja volt a túrának, amikor egy kisebb öbölhöz hívott minket a vezetőnk, és megmutatta, hogy rengeteg hal van benne. Aztán mondta, hogy etetni terveztük őket, de sajnos a kocsiban felejtette a kenyeret. Eszembe jutott, hogy van nálam keksz, abból be tudok áldozni egyet, és ízlett a halaknak. De a vezetőnknek még jobban ízlett… Bacon ízű Tuc keksz volt, és elájult tőle, hogy milyen finom, és milyen kár, hogy náluk nem lehet kapni :)
A hazafelé úton mondtuk neki, hogy álljunk meg valami olyan helyen, ahol olcsón kapunk helyi kaját. Telitalálat volt, egy út széli kis kisütős étterembe vitt minket, ahol nagyon jó panírozott, sült streetfoodot ettünk.
A kirándulás után az estét a hotel tengerparti teraszán töltöttük.
* Július 19., csütörtök
A konferencia szervezésében különféle szakmai kirándulásokra lehetett jelentkezni (ezeket a konferencia díjával együtt fizette nekünk a munkahelyünk). Hogy tanuljunk is valamit, egy fákon betegségeket okozó gombákat bemutató kirándulásra mentünk. A vezetőink, két gyakorlott terepi növénykórtanos egy csomó érdekességet mutatott, de ezen kívül maga az erdei túra is nagyon érdekes volt. A séta elején kicsit esett az eső, de a melegben ez nem nagyon vette el a kedvét a társaságnak.
Délután egy laborgyakorlat következett, ahol trópusi növénykórokozó gombákkal lehetett ismerkedni, mikroszkópban is megvizsgálni. Mutattak például újonnan felfedezett patogén gombákat, amelyek a kakaó terméseit támadják.
A program a délután közepe felé véget ért, így még volt időnk elmenni sznorkelezni. Cruz-tól megtudtam, hogy a Balneario El Escambrón jó sznorkelező hely, és nem is volt messze, ezért ide mentünk. Tényleg élvezetes volt. Egyszer azt vettem észre, hogy hatalmas szemekkel bámul valami a sziklák közül. Már el is tűnt, mire leesett, hogy egy polippal találkoztam.
Ide is Uberrel jöttünk, és mivel nem volt mobilinternet-kapcsolatom, ezért direkt előre időzítve hívtunk egy sofőrt a szállásról, ahol volt wifi. Én elkészültem időben, de a társaság hölgy tagjai valahogy nagyon lassan öltöztek át. A fuvar megérkezett, a többiek sehol, így volt egy kb. 10 perces kellemetlen helyzet, amíg próbáltam elmagyarázni a sofőrnek, hogy nagyon sajnálom, és már itt kellene lenniük. Szerencsére nem sietett sehova, így végül nem volt gond.
A sznorkelezés után az egyik, a szállásunkhoz nagyon közeli étteremben kajáltunk, és kóstoltunk helyi rumot.
* Július 20., péntek
Ezen a napon tartottam az előadásomat. Előtte nyilvánvalóan izgultam, de végül jól sikerült. Általában a szereplés előtt kiizgulom magam, és miután elkezdtem, már nincs gond. Arra viszont nem volt mód, hogy a szekció többi előadójával jobban elbeszélgessek, mert nem nagyon fedtek át a témáink, inkább csak lazán kapcsolódtak.
Az előadás után, és a posztereink bemutatása előtt még volt egy kis időnk, és erre a kis időre terveztem a katedrális meglátogatását, meg amit még nem néztünk meg, pedig szerettem volna.
A Keresztelő Szent János katedrális (Catedral Basílica Metropolitana de San Juan Bautista) a város egyik legrégebbi épülete, egyben az USA legrégebbi katedrálisa, és az egész kontinensen a második legrégebbi.
A templomban van Juan Ponce de León felfedező, a város alapítója és Puerto Rico első kormányzójának sírja. Egy másik személy miatt is fontos a szentély. Boldog Carlos Manuel Rodríguez Santiago-t is itt tisztelik, aki az egész Karib-térség első boldoggá avatott világi személye. Mindenesetre fura egy öltönyös férfiről készült festményt látni egy oltárképen.
A bazilika több ajtaja is nyitva volt, emiatt elég szellős volt. Kicsit olyan volt, mintha nem is feltétlenül egy templomban lennénk, mert nagyon tágas, és nagyon nyílt tér érzést árasztott.
A templom mellé épült a 17. század közepén egy kolostor. Kétszázötven év után bezárták, majd hotelt alakítottak ki benne, azóta Hotel El Convento néven működik.
A katedrálistól nem messze van a Plazuela La Rogativa. Az itt álló La Rogativa szoborcsoporthoz egy érdekes történet kapcsolódik. Arról emlékezik meg, hogy a 18. század végén, amikor az angol flotta be akarta venni a várost, a püspök vezetésével egy csomó hívő, köztük rengeteg nő, fáklyákkal vonult fel egy könyörgési engesztelő körmeneten. Az angolok látták a rengeteg fáklyát és a tömeget az éjszakában, és azt hitték, hogy a san juan-i katonák erősítést kaptak, ezért felhagytak a támadással, és a város megmenekült. Állítólag sokszor tartanak itt szabadtéri esküvőket, és még gyakrabban járnak ide a helyiek és a turisták naplementét nézni.
Innen van egyébként az egyik legjobb kilátás az öbölre, és innen látszik a városkapu is, a Puerta de San Juan, ahol a tengeren érkező hajósok a városba léptek. Főleg szimbolikus célokra használták; áruk pakolására, általános jövés-menésre másik kapukat használtak. Mára már csak ez az egy történelmi városkapu maradt meg, ezért nagyon vigyáznak rá.
A kapu környékén egy szép zöld terület van. Itt található (legalábbis amikor ott jártunk, még megvolt) a kidőlt fa gyökereire festett puerto rico-i zászló. Egy hatalmas fa volt, amíg a Maria hurrikán ki nem csavarta a helyéből. A kiálló gyökerekre valaki ráfestette Puerto Rico zászlóját. Mivel az ábrázolás egy megtépázott zászlóra emlékeztet, egyre többen kezdték művészi ábrázolásként felfogni, és a hurrikán emlékműve lett.
Állítólag a 18. század közepén, egy környékbeli ünnepség során az egyik lovas leesett a lováról a sziklák közé, mert a lova megbokrosodott. A ló elpusztult, a lovas pedig túlélte, amit hatalmas csodának könyveltek el, és építettek a helyszínen egy kápolnát. Ez lett a Capilla del Santo Cristo de la Salud kápolna. Érthető módon a jó egészségre utaló névvel látták el. Azóta rengetegen keresték fel különféle egészségi gondjaikkal.
A Casa Estrecha a legkeskenyebb ház a környéken, egy ember kinyújtott karral simán átéri. Ennek ellenére van benne konyha, zuhanyzó, és hálószoba. Eredetileg egy kis sikátor volt, ami a szomszédos nagyobb házak belső udvarára vitt, aztán befedték, elfalazták, és egy mini házat alakítottak ki benne. Ma kiállítótérként használják.
A kis városnézés után visszaindultunk a konferenciaközpont felé; útközben még beugrottunk egy bárba egy jeges piña colada-ra.
A konferencián a posztereknek meghatározott, két órás időintervallumban kellett kint lennie, amikor a kutató is ott állt a poszterek mellett, és válaszolt az esetleges kérdésekre. A szomszédos poszter bemutatóival jót beszélgettünk, egy professzor és egy hallgatója volt egy dél-afrikai egyetemről.
Aznap este is gyalog mentünk vissza a szállásra. Még útba ejtettük a Nuestra Señora de Lourdes kápolnát. Ez egy előző évszázad elején épült neogótikus kápolna. A legszebb díszei a színes üvegablakai, amiket sajnos nem tudtunk megnézni, mivel már zárva volt, és nem is volt kivilágítva a templom.
Minden este hallottunk egy fura, igen jellegzetes hangot a növényzetből. Kiderült, hogy ezek a koki (coquí) békák hangjai. A névadó hangot a hím adja ki, és ezzel hívja a nőstényeket magához. Rengeteg fajuk él errefelé; nagyon gyakoriak Puerto Rico területén, városi környezetben is megtalálhatók. A békák Puerto Rico nem hivatalos szimbólumai. Még egy helyi közmondásban is szerepelnek (“Soy de aquí, como el coquí”; kb. azt jelenti, hogy "Annyira idevalósi vagyok, mint a kokibékák"). Főleg broméliák és pálmák levelei közé petéznek, ezért addig matattunk a zöldterületen, amíg nem találtuk kokit. És végül nem csak kokit találtunk.
Ahogy innen hazafelé sétálunk, egy-egy kapualjból kiszűrődtek a péntek esti igazi latin fiesta hangjai.
* Július 21., szombat
Reggel már a csomagjainkkal indultunk el a szállásról. Sajnos egy autóba nem fértünk el a csomagokkal együtt, ezért hátramaradtam, amíg megjött a másik kocsi. Egy nagyon jót beszélgettem búcsúzóul a szimpatikus recepcióssal, amíg vártam.
A konferencia délelőtti eseményeire még bementünk, de a repülőjegy-kényszer miatt a záróeseményen már nem tudtunk részt venni. Délután már csak az maradt hátra, hogy elköszönjünk a szervezőktől, felvegyünk a csomagjainkat és induljunk a reptérre.
Összességében jól élmény volt a konferencia; mégiscsak ez volt az első, nagy nemzetközi konferenciaszereplésem. Az pedig, hogy mellette kicsit turistáskodtunk is, külön jó lehetőség volt. A következő Nemzetközi Mikológiai Kongresszus Hollandiában lesz; alig várjuk, hogy mehessünk.
