1. nap - péntek

Hajnalban indult a gépünk, így buszok helyett taxival mentünk a reptérre. Az eddigi talán legfurább taxisofőrünk volt az, aki kivitt. Nem csak simán beszédes volt, és mindenféle közéleti témát felhozott, hanem azt is megosztotta velünk már az elején, hogy az engedélye már kétszer volt felfüggesztve, sőt, a jogsiját is elvették egyszer pár hónapra... Szuper felemelő és biztonságérzetet adó volt így utazni. De ez még semmi, később kiderült, hogy börtönben is volt egyszer...

A biztonsági ellenőrzésen ki kellett nyitnunk a táskát, mert valami gyanús volt. A rizskása volt az. Azt mondta a biztonsági ember, hogy ezt ki kell öntenie (pedig tömény, szilárd állagú volt). Gondoltuk, hogy inkább megesszük, de sajnos ebben a fázisban már nem lehetett visszakérni. Így kiöntötte, de kinyitva látta, hogy kivi meg alma darabok vannak rászeletelve, és közben meg is jegyezte, hogy "pedig milyen jól néz ki".

A Fiumicino reptérről többféleképpen lehet eljutni Rómába. Vannak buszok, van közvetlen vonat, aminek csak első osztályú kocsijai vannak, ezért roppant drága, és van normál vonat, ami viszont nem visz el a végállomásig, csak Trastevere városrészbe. Ez nekünk tökéletesen megfelelt, hiszen ezen a városrészen is meg akartunk nézni pár dolgot, ezért így terveztük, hogy azokkal kezdjük a programot.

Leszálltunk a vonatról, és rögtön a „ez nagyon ismerős hely” érzésünk lett. A megálló környéke teljesen úgy nézett ki, mint sok más olasz városban. Egy kis keresgélés, tanácstalanság után szereztünk vonaljegyeket, és hamarosan már a buszból néztük a várost pár megálló erejéig. Egészen addig, amíg elértük Róma folyóját, a Tevere-t. Innen sétával folytattuk.

Az első megállónk a Palazzo Farnesina volt, egy reneszánsz palota, amit az 1500-as évek elején építettek. Alapvetően a falakon látható freskók miatt érdekes; a nagy nevű Raffaello is festett a falaira. Mivel a felső emelete zárva van felújítás miatt, ezért viszonylag gyorsan megnéztük.

A szemközti oldalon van a Corsini Palota. Az eredeti épület talán még régebbi, mint a Palazzo Farnesina, de a mai késő barokk formáját a 18. század vége felé kapta, mielőtt Corsini bíboros ide költözött. Bementünk a belső kertbe, ami egy nyugodt, tágas, zöld füves terület, csak éppen padok nincsenek, ahova le lehetne ülni és élvezni a helyet. A kertben amúgy rengeteg papagáj volt; ezeket figyeltük, miközben rágcsáltunk egy kis mandulát tízóraira. 

Az épület ma már állami kézben van, és az olasz tudományos akadémiának van itt egy-két irodája. De a lényeg, amiért mi is jöttünk, az a Corsini galéria, ami a Nemzeti Antik Művészeti Galéria (Galleria Nazionale d'Arte Antica) egyik épülete. A gyűjteményben vallási és történelmi alkotások, valamint tájképek is vannak, és nagyrészt az említett Corsini bíboros gyűjtötte őket össze. Nem meglepő módon főleg olasz festészetet láthatunk, a 16.-18. századból. A leszármazottak a 19. század végén eladták a palotát az államnak, az egész gyűjteménnyel együtt. Maga a galéria azonban ugyan úgy néz ki, ahogy a korábbi tulajdonosok kialakították; azóta nem rendezték át.

Rómában, mint a római katolikus vallás talán legfontosabb városában rengeteg templom van; állítólag több, mint 900. Mindenesetre az igaz, hogy nem kell sokat menni, és előbb-utóbb mindenhol templomba botlunk. Így történt ez a Santa Maria alla Scala templomnál is, ahogy sétáltunk.

A Trastevere, azaz a „Tevere-n túli városrész” igazi mediterrán olasz hangulatot áraszt (bár sokan elkönyvelik koszos, mocskos, bűzös alja kerületnek). Szűk görbe utcák vannak, és éttermek, kávézók és kézműves boltok sokasága található itt.

A Trastevere-i Miasszonyunk Bazilika (Basilica di Santa Maria in Trastevere) a város egyik legrégebbi temploma. A 12. században építették át, de még így is megőrizte az ókeresztény elrendezését. A templom tele van aranyozással, csodálatos mozaikokkal. A főhajó oszlopai állítólag ókori római épületekből származnak.

Itt jegyezzük meg, hogy Rómában rengeteg bazilika van. A bazilika egy megtisztelő cím, amit a pápák adományozhatnak bizonyos templomoknak, például, ha azok különösen fontos történelmi vagy vallási jelentőségűek. Több, mint 1800 bazilika van a világon, ebből 66 Rómában; egy más városban sincs ennyi, sőt, ez önmagában több, mint a világ legtöbb országában lévő bazilikák száma.

Mivel eljött az ebédidő, kerestünk egy pizzázót, és vettünk pizzát. Először tanácstalanok voltunk, mert nem volt világos, mi mennyibe kerül. Voltak kiírva árak, de akkor még nem esett le, miről van szó. A pizzát nagyobb négyszögekben sütik, és kisebb négyszögekre vágva árulják. A lényeg, hogy a pizzát lemérik, és a táblán látható árak 100 grammra vannak megadva (ez egyébként sokszor másra is igaz Olaszországban a boltokban, hogy nem egy kilót írnak ki, hanem etto-t, azaz 100 grammra megadva).

A pizza iszonyú finom volt. Sétáltunk egy kicsit, és egy kút mellett a lépcsőn ülve ettünk meg, mert itt sem találtunk padot... (A közeli papír szelektív szemetes mellett lerakott tiszta kartondobozokból kiváló párnát csináltunk.)

Mivel gyorsan, kevesebb mint a tervezett idő fele alatt megnéztük a délelőttre tervezett látnivalókat, így sok időnk maradt; olyannyira, hogy beillesztettük a Capitolium Múzeumokat a programba. A Tevere partján sétáltunk arra.

Az egyik épületre azt hittük, hogy zsinagóga. Kiderült, hogy egyrészt tévedtük, mert valami szakmai szervezet székháza, másrészt viszont ráhibáztunk, mert a Nagy Zsinagóga is éppen erre van.

A Római Nagy Zsinagóga (Tempio Maggiore di Roma), a legnagyobb zsinagóga a városban. A 19. század második felében, amikor Olaszországot egyesítették, a zsidók állampolgárságot kaptak, és akkor építhették fel a korábbi pici helyére a mai épületet. Ez a zsinagóga volt, ahol II. János Pál pápa látogatást tett. Állítólag a kora keresztény idők óta, majdnem kétezer éve ez volt az első pápai látogatás egy zsinagógában. 

Nem sokkal a Capitolium dombra érés előtt egy nem tervezett látnivalóba botlottunk. Annyira nem tervezett, hogy eddig nem is hallottunk, vagy olvastunk róla, ami nagyon fura, mert elég jó látványosság. Ez a Marcellus-színház (Teatro di Marcello). Julius Caesar jelölte ki a helyét, Augustus építette fel, és az unokaöccséről nevezte el, akit Marcellusnak hívtak. A színházban elsősorban drámákat adtak elő, és zenés dalos előadásokat lehetett hallgatni. A középkorban erődítménnyé építették át, később lakócélra, és ma is lakások vannak a tetején.

A Capitolium dombon a múzeum előtt áll Marcus Aurelius híres lovasszobra, illetve annak a másolata, mert az eredeti a múzeumban van, zárt térben. A szobor azért maradt meg, mert a kora keresztény időkben azt hitték, hogy Nagy Konstantint ábrázolja (aki a keresztények számára kiemelt jelentőségű császár volt, hiszen hivatalosan engedélyezte a keresztény vallást).

A múzeum neve valójában többes számban van, tehát Capitolium Múzeumok. Ebben van ráció, hiszen két külön épületben kapott helyet. A két épület a Palazzo dei Conservatori és Palazzo Nuovo, nagyon hasonlóak, mivel a másodikat az első alapján építették, és a Michelangelo által tervezett Piazza Campidoglio két oldalán vannak. Az egyik legrégebbi múzeum a világon; már a 18. század elején megnyitották a nyilvánosság előtt.

A tér alatt átjáró a köti össze a két épületet a föld alatt. A föld alatti folyosó építése közben találtak néhány dolgot a földfelszín alatt, ezeket a folyosóról nyíló oldaljáratokon át lehet megnézni. Itt van a Tabularium, az ókori római levéltár épületének maradványa. Innen fenomenálisan jó kilátás van a Fórumra (de innen nem lehet odamenni, csak kinézni).

Az épületek a belsőépítészet és díszítések, berendezések miatt is nagyon érdekesek, a gyűjtemény pedig páratlan, tele szobrokkal (olyan világhírű szobrokat lehet látni, mint a Haldokló gallus, a Capitoliumi Vénusz és Romulus és Remus az anyafarkassal), domborművekkel, és van egy komplett képtár is.

Nem lett volna érdemes buszra szállni (bár a római tömegközlekedés elég hatékony), ezért egy negyedórás séta következett. Útba esett Traianus fóruma és Traianus piaca, ezek látványosak, de nem terveztük, hogy közelebbről bejárjuk őket. 

Erre van a Quirinial Palota is, amely jelenleg az olasz államfő rezidenciája, de korábban harminc pápa és négy király, valamint az előző 11 elnök rezidenciája is volt. Kiállításokat is szoktak benne rendezni, és maga a palota is látogatható, de csak előzetes bejelentkezéssel és olasz nyelvű vezetéssel.

A Palazzo Barberini egy hatalmas, 17. századi barokk palota. A Barberini család egy tagja megvett egy korábbi kisebb épületet itt. Aztán amikor VII. Orbán néven pápa lett, kibővíttette, ennek megfelelően a legelegánsabb villa lett akkoriban. Az épület tele van freskókkal és különböző díszítésekkel; maga az épület is ámulatba ejtő. Ez a már említett Nemzeti Antik Művészeti Galéria (Galleria Nazionale d'Arte Antica) másik épülete, és ennek megfelelően a két helyre lehet kombinált jegyet vásárolni, ami nagyon megéri. A gyűjtemény nagyon szuper; a 16.-17. századi művészek képei tetszettek legjobban.

A látogatás végén a múzeum kasszájánál ült egy cica, de láthatólag nem zavarta a személyzetet, szóval valószínűleg nem először járt itt :)

Érdekes módon Rómában az állami kézben lévő múzeumokba idegenvezetői igazolvány birtokában ingyen lehet bemenni, és a legtöbb esetben nincs munkavégzéshez kötve. Így az engedélyemmel csak az első nap 33 eurót spóroltunk; sőt, még egy eurót is találtam, az volt a borravaló :)

2. nap - szombat

A szállásunktól minden nap metróval mentünk be a városba. A szállásunknál lévő metróállomást színes mozaikok díszítették.

A Vittorio Emanuele megállóig mentünk. Ez nem különösebben érdekes, a felette található Piazza Vittorio Emanuele II viszont igen. Ez Róma legnagyobb tere, valójában egy zöld terület. A közepén egy ókori római kútépület romjai vannak a harmadik századból. A romok és a pálmafák miatt Santo Domingo jutott eszünkbe róla.

A Santa Maria Maggiore templomhoz mentünk először, amely a legnagyobb Máriának szentelt templom a városban. Ez egy major bazilika, Róma négy nagyon fontos templomának egyike, a Lateráni bazilika, a Szent Péter bazilika és a Szent Pál bazilika mellett. Mivel sok zarándok jár ide, különböző nyelveken lehetséges gyónni. Az egyik fülkén ott van felírva kis hazánk nyelve is.

A mérete is impozáns, egy hatalmas teret fed le a főhajó. A szentély felőli oldalon megszakad az oszlopcsarnok, ugyanis a két oldalra később oldalkápolnákat építettek. Ahogy a többi templom is, ez is bőven aranyozott. A legrégebbi díszei 5. századi mozaikok.

Állítólag Jézus bölcsőjének egy darabja van az oltár alatt; ennek egy külön szentélyrész van kialakítva. A kisbabákra való egyértelmű referencia miatt sokan gyermekáldásért imádkoznak itt.

A Palazzo Colonna Róma egyik kevésbé közismert látnivalója. Csak szombaton délelőtt van nyitva, de aki ekkor jár itt, mindenképpen nézze meg. Messze ez volt a legdrágább látványosság, de nem sajnáltuk az árát. Ez egy pazar főúri palota, ami egy ideig hivatalos pápai rezidencia is volt, amikor a Colonna család egyik tagját pápává választották (ő lett V. Márton pápa). Az elképesztően díszes termek tele vannak jobbnál jobb festményekkel, eredeti a bútorzat és sok szobában falikárpit is van.

A palotához tartozik egy külső kert, amibe az utca felett húzódó hidakon lehet átmenni. Ez felkúszik a dombra, ennélfogva a tetejéről nagyon jó kilátás nyílik a városra.

A kertből visszamentünk az épületbe, és megnéztük még azokat a részeket, amelyek csak a kibővített jeggyel látogathatók. Túlzásnak tűnhet, de ezek a részek talán még jobban tetszettek, mint az előbb látottak.

Az épülethez belső kert is tartozik, itt egy kicsit megpihentünk és élveztük a meleg tavaszi napsütést.

Egy pizzázóban vettünk még az előző napinál is finomabb pizzát, és az egyik templom lépcsőjén megettük.

Ez a templom a Minervai Szűz Mária templom volt (Basilica di Santa Maria Sopra Minerva); meg is néztük ebéd után. Leginkább arról híres, hogy itt van eltemetve Sienai Szent Katalin, aki Olaszország, sőt egész Európa egyik védőszentje (meg még sok másé is). A sír előtt viszonylag sokan imádkoztak.

A Loyolai Szent Ignác templom, mint a nevéből is sejthető, a jezsuita rend egyik legfontosabb temploma, hiszen Szent Ignácról, a rend alapítójáról van elnevezve. Ez a templom sok minden más mellett két freskó miatt híres. Az egyik a „kupola” freskó, ami valójában nem is kupola, mert nem maradt rá pénz, hanem egy optikai illúzió, ami a plafonra úgy van felfestve, hogy úgy nézzen ki, mintha egy kupolát látnánk alulról.

A másik pedig a hatalmas barokk mennyezetfreskó. Ez egyrészt azért érdekes, mert egy nagyon tehetséges jezsuita testvér festette, másrészt pedig a méretein túl a tartalmában is monumentális. A négy égtájat megtestesítő személyeket látjuk, majd jezsuita szenteket, a főalak pedig természetesen Szent Ignác. Tényleg nagyon jól néz ki a barokk mestermű. A templom közepén van egy hatalmas tükör, ami csak akkor tűnt fel, amikor észrevettük, hogy egy jó hosszú sor áll előtte. Azért állnak sorban a látogatók, hogy a tükörből fényképezhessék le a freskót egyben.

A Piazza Navona Róma barokk művészetének egyik legfontosabb emléke. Állítólag azért ilyen az alakja, mert egy ókori stadionból alakult ki. A mai épületek a tér körül ott állnak, ahol a nézőközönség lelátója volt. Aztán lekövezték, és tér lett belőle. Ezen a téren közösítették ki Luther Mártont, és itt égették el nyilvánosan a könyveit.

Az egyik oldalon a Brazil nagykövetség épülete áll, az egykori Palazzo Pamphili. A Pamphili család (írják Pamphilj-ként is, ami ugyan az; a szó végi betű hosszú i-t jelent) sarja, a későbbi X. Ince pápa építtette. X. Ince a teret az augusztusi hétvégéken komplett medencévé változtatta: az egész teret elárasztották a szökőkutak vizéből, hogy az emberek a vízben hűsölhessenek.

Az egyik legszebb épület a Szent Ágnes templom (Sant'Agnese in Agone), amit azon a helyen építettek fel, ahol állítólag a Szent Ágnes vértanúhalált halt a már említett ókori stadionban. A templom építtetése szintén X. Ince pápa nevéhez fűződik.
 

A tér legismertebb műemlékei a kutak. A legnagyobb a Fontana dei Quattro Fiumi, a Négy folyó szökőkútja, amelyen a világ négy nagy folyójának allegórikus szobrai láthatók, középre pedig egy ókori obeliszket építettek be. A kút szimbolikája és története elképesztően érdekes, egy teljes posztot lehetne írni róla. Csak két érdekesség: az obeliszk hieroglifái nem egyiptomiak, hanem a római korban vésték őket, és római császárokat dicsőítő szöveget takarnak.

A másik sztori pedig a kút tervezőjéről szó. Bernini ellenlábásai elérték a pápánál, hogy a szobrászt ne hívja meg a pályázatra. A pápa egyik rokona azonban rávette Berninit, hogy csináljon egy modellt, és elintézte, hogy a pápa palotájának egyik szobájába tegyék. Amikor X. Ince meglátta, azonnal tudta, hogy Berninire fogja bízni a kút elkészítését.

A Piazza Navonaról busszal indultunk a következő megállónk felé. Egy szakasz után láttuk a buszból, hogy turkálós ruhapiacot tartanak. Leszálltunk a buszról, és a folytattuk a Como-ban megkezdett hagyományt, és darabonként 0.5 - 1 euróért szereztünk be egy csomó jó cuccot.

A római vonaljegy időalapú, 100 percig érvényes, ezért az utunkat folytathattuk ugyanazzal a jeggyel, mint idefelé.

Az EUR negyed egy tervezett városrész, még Mussolini idején találták ki, és a világkiállítást akarták itt tartani. De jött a világháború, a kiállítást nem tartották meg, a projekt nem készült el. Később befejezték, de már azzal a céllal, hogy egy, a belvároson kívüli gazdasági központot, és lakóövezetet hozzanak létre.

Az itt található múzeum-együtteshez, a Civillizációk Múzeumához (Museo delle Civiltá) jöttünk, ami négy múzeumból áll, és két épületben kapott helyet. Az első a Palazzo de Ciencia. Itt találhatók az őstörténet rész, a kora középkori és a keleti művészet. A legfelső emeleten kezdtük az őskornál. Ez nagyon didaktikusan mutatja be az emberiség szociális fejlődését a régió történelmén keresztül. Nyilván nem volt időnk meg kedvünk sem mindent elolvasni, de amit megnéztem, mind tetszett. Itt van az első latin nyelvű szöveg, ami olyan ősi, hogy még állítólag az ókori rómaiak is nehezen érthették. 

A keleti művészet részen a kedvencünk, és egyben a számunkra a legnagyobb újdonság a pakisztáni buddhista művészet és az Új Írországi polinéz rituális tárgyak voltak. De sokminden van az óperzsa művészettől a dél-koreain át a húsvét-szigetiig.

Ezután a talán kevésbé érdekes középkori rész következett, főleg az ötvösművészetről szólt. 

Utána átmentünk a másik épületbe (Népi Művészetek és Hagyományok Nemzeti Múzeuma, Museo delle Arti e Tradizioni Popolari) a néprajzi részhez, ami egy látványos és modern kialakítású rész. A különböző tradicionális foglalkozások eszközeinek diorámáit és az egyes olasz régiók népviseleteit bemutató vitrineket élveztük a legjobban.

A múzeumoktól való hazautazás után már csak a vacsora maradt hátra, amit a szálláson készítettünk.

3. nap - vasárnap

Ezen a napon, mivel a hónap első vasárnapja volt, a legtöbb állami múzeum és látnivaló ingyenes volt. Gondoltuk, hogy érdemes előbb menni a Colosseumhoz, így nyitás előtt egy kb. fél órával már odaértünk. Csakhogy ez semmire sem volt elég; szó szerint 1,5-2 kilométeres sor állt már ekkor. A végéig elsétálni is idő volt; azt pláne nem értettük, hogy miért állnak be még egyáltalán a végére egyre többen.

Közvetlenül a Colosseum mellett van Constantinus diadalíve (a már emlegetett Nagy Konstantinról van szó), a trónra lépésének tizedik évfordulójára építették. Ennek szerintem leginkább az az érdekessége, hogy korábbi, akkor kb. kétszáz éves emlékművekről szedték le a dekorációkat. Pl. Hadrianus korából van több dombormű, ahol Hadrianus is látható volt, de a fejeket lecserélték, hogy Konstantint mutassák.

Az általános tippek szerint, ha a Colosseumnál nagy a sor, akkor a Forum Romanum jegypénztárban érdemes megvenni a jegyet. Gondoltuk, hogy jó, akkor legalább azt megnézzük, meg a Palatinus dombot. Itt kevesen voltak; amikor nyitott, közölték velünk, hogy a Colosseumnál kell átvenni az ingyenes jegyeket... Csodálatos, és szuper logikus, hogy mindenki ott várjon, a Fórumot pedig, bár nyitva van, senki se nézze. Szóval ez is kimaradt.

Elsétáltunk a Lateráni Bazilikához. A hivatalos neve nagyon hosszú, Arcibasilica del Santissimo Salvatore e dei Santi Giovanni Battista ed Evangelista in Laterano, a lényeg ebben, hogy a Megváltón kívül Keresztelő Jánosnak és Szent János evangélistának van szentelve. A kora keresztény idők óta létezik itt egy templom, a mai a 16. század közepéről való, de a következő századokban még bőven alakítottak rajta. Állítólag a templom szentségtartójában van Péter és Pál apostolok koponyája.

Ez a templom a hierarchia csúcsa, a legmagasabb rangú templom, mivel ez Róma katedrálisa, tehát Róma püspökének, azaz a pápának a temploma. Nem a Vatikánban van, hanem Rómában, de teljes mértékben a Vatikán része, ezért szokás azt mondani, hogy a státusza kicsit olyan, mint más országok nagykövetségeié.

Még éppen egy mise tartott a templomban, bár már közelített a végéhez. A kórust még pont hallottunk, és láttunk egy rakás, együtt miséző bíborost is.

A templom közelében van a Szent Lépcső. A keresztény hagyomány szerint ez ugyanaz a lépcső, mint amin Jézus állt Pilátus elé, csak később Szent Ilona Rómába hozatta. Tisztán emlékszem a lépcsőre, hogy amikor gyerekkoromban Rómában jártam, térden állva, imádkozva jutottam fel, ahogy a zarándokok szoktak. Most csak felsétáltunk az oldalsó lépcsőkön és megnéztük a Szent Lőrinc templomot, ahová a lépcső vezet. Az az érdekessége, hogy amikor még a pápák a Lateráni Palotában laktak, akkor itt volt a saját személyes pápai kápolnájuk, ahol állítólag legalább 13 szent ereklyéje található meg.

Innen ismételten sétáltunk, egészen a Caracalla termáiig. Hatalmas épület, vagy inkább épületrendszer romjai, amelyek még romos állapotban is sugallják, hogy az eredeti óriási lehetett (de érdekes módon csak a második legnagyobb volt az ókori Rómában). Több helyen a mozaikok is megmaradtak, amelyet egykor a padlót borították. Érdemes a romokat kívülről is körbe járni, mert szép a park, és kívülről teljesen más látványt nyújt az egész. 

A termák után metróztunk; a megálló felé menet a Circus Maximusra is vetettünk egy pillantást. Róma legelső, és legnagyobb arénája volt. Lovas- illetve fogathajtóversenyeket, atlétikai versenyeket és állatviadalalokat tartottak. Ma már nem sok minden maradt belőle, nagyjából csak maga a versenytér, ami mára fűvel borított mező.  Van néhány légionáriusnak meg gladiátornak öltözött biodíszlet, a turisták örömére.

Vettünk pizzát; ezek talán picit kevésbé voltak finomak, mint az eddigiek, viszont különlegesek, az egyik pl. zöld pestos-cukkinis volt, de az összes többi is érdekes volt, például a spenótos. Jó szokás szerint köztéren ülve (ezúttal egy kis zöld terület szélén a fórumoktól nem messze) ettünk meg. Itt a napon ülve már nagyon érződött a tavasz, még a nadrágszáramat is fel kellett tűrnöm. Sőt, egy olasz fagyit is megengedtem magamnak. (Egy közepeset kértem, de alig bírtam megenni a pizza után :) )

A padkán ülve látnivaló is volt. Először csak a zenét hallottuk, de aztán közeledett a felvonulás: egy csoport tradícionális ruhába öltözött aymara. Az aymarák az Andokban őshonos népcsoport. Korábban a Colosseumnál láttunk már valamelyik dél-amerikai országra jellemző ruházatba öltözött lányt, a metróban pedig egy csoport másfélét. Az aymaráknál már gondoltuk, hogy ez nem lehet véletlen. A fórumok közötti, egyébként nagyon forgalmas út le volt zárva az autók előtt, itt sétáltak az emberek, köztük rengeteg dél amerikai ruhás. A lezárás, ha minden igaz, minden vasárnap megtörténik, de sajnos az nem derült ki, hogy a latin-amerikaiak felvonulása milyen eseményhez kapcsolódott.

Az utca a Birodalmi fórumok utcája (Via dei Fori Imperiali). A köztársasági fórum folyamatosan nőtt az idők során, aztán egyszercsak elfogyott a hely. Julius Caesar építtetett egy újabb fórumot. Aztán az utána következő császárok közül többen is bővítették; ezek a fórumok sorakoznak az út mentén, pontosabban az út keresztbe szeli ezeknek a területét.

 A tér sarkán álló nagyon jellegzetes templom a Loreto-i Szűz Mária templom (Santa Maria di Loreto, Rome). Teljes mértékben reneszánsz, az 1500-as évek legelején kezdték építeni, amikor a helyi pékek engedélyt kaptak a pápától egy templom építésére. Donato Bramante kezdte megépíteni, ugyanaz, aki a Szent Péter bazilikán is dolgozott. A templom elnevezése Loretora, egy adriai olasz városra utal. Itt van az a kegyhely, ami sok keresztény szerint Szűz Mária háza volt. Európában sok helyen építettek erre utaló templomokat, vagy kápolnákat.
 

Innen nem messze áll II. Viktor Emánuel emlékmű (Monumento Nazionale a Vittorio Emanuele II). Ő volt az egyesített Olaszország első királya, és a tiszteletére épített emlékmű az olasz egység jelképe. Olyannyira fontos, hogy központi megemlékezések helyszíne is, itt szokott koszorúzni az ország miniszterelnöke állami ünnepek alkalmával, a központi résznél, a Haza Oltáránál (Altare della Patria). 

A következő látnivaló a közvetlenül mellette található Palazzo Venezia. Eredetileg egy kis középkori ház volt, aztán kibővítették, amikor pápai rezidencia lett. Később az egyik pápa barátsága jeléül Velencének adta, és nagykövetséget alakítottak ki benne. A palota leginkább ma arról híres, hogy az olasz fasizmus idején itt volt Mussolini lakóhelye és kormányának főhadiszállása.

A palotában van jó pár eredeti formában visszaállított terem, ezen kívül a II. Viktor Emánuel emlékműre néző teraszra is ki lehet menni. Az épület többségében azonban egy hatalmas, szinte kimerítő méretű múzeum. Rengeteg olasz bronz- és márványszobrot, zománcolt edényeket és kerámiát lehet látni. 

A nap végére terveztük az Angyalvárat (Castel Sant'Angelo), ahova szintén gyalog mentünk. Ez volt talán az első látnivaló, amiről tudtuk, hogy mindenképpen meg szeretnénk látogatni Rómában, mert ezt még egyikünk sem látta korábban.

Az épület megközelítése is nagy élmény, egyrészt mert nagyon jól néz ki kívülről, másrészt pedig a Ponte Sant'Angelo-n keresztül kell átsétálni hozzá. Ez már a mauzóleum előtt itt állt, még Hadrianus építtette. A barokk korban telerakták angyalszobrokkal, amelyek mindegyike Krisztus passiójára utaló tárgyat tart. Érdekes módon két szobor korabeli másolat, mert az eredetileg a hídra elkészült szobrokat a megrendelő pápa inkább megtartotta magának. 

Aznap az Angyalvár megtekintése szintén ingyenes volt, de jó érzékkel foglaltunk előre egy euróért belépőt, ami nagyon jó ötlet volt, hiszen nagy sor állt, amit így szépen átugorhattunk. 

Az eredeti épület teteje parkszerű, kertesített volt. A neve csak becenév, hivatalosan Hadrianus mauzóleuma, hiszen eredetileg erre a célra épült (a 2. század első felében). Később több császár hamvait is itt temették el. Az urnák és a díszek már nincsenek meg, még az ókor végén elsodorta őket a történelem, a fosztogatás és a város elleni támadások. Ezután kezdték el bekapcsolni a város védelmi rendszerébe, és lépésenként erőddé alakítani. Aztán idővel az Apostoli Szentszék központja lett, mivel közel van a Szent Péter bazilikához. A reneszánsz korban kényelmes pápai lakosztályokat alakítottak ki benne. 

Néhány teremben ruhakiállítás volt, ahol látható volt pár szép ruhaköltemény.

Az épület neve nyilvánvalóan összekapcsolódik a ma a tetején látható szoborral, Szent Mihály arkangyallal. Valójában azonban a név több, mint ezer évvel a mai szobor előtti, és több verzió ismert a név eredetére nézve. A két ismertebb közül az egyik úgy szól, hogy Szent Mihály arkangyal megjelent Rómában az épület tetején, hogy elhozza a jó hírt, miszerint véget ér az addig tomboló pestisjárvány.  A másik sztori szerint Nagy Szent Gergely pápának jelent meg egy angyal a kastélyon, ami azt jelentette, hogy sikerült Istent kiengesztelnie, mivel megakadályozott egy bálványimádást az egyik római templomban. A mai angyalszobor a tetején amúgy már legalább a hatodik, a korábbiak támadás áldozatai lettek, egyikbe villám csapott, egy másikat pedig beolvasztották ágyúnak…

Az épület nagyon érdekes, tiszta történelem, különböző korok emlékei rakódnak egymásra. Azonban a látogatók talán mégis a tetejét, a kilátást élvezik leginkább.

Rómával csak az a baj, hogy rengeteg látnivaló van, ezért egyrészt, mindenképpen szelektálni kell valami alapján. Másrészt egy csomó dolog nem, vagy nehezen üti meg az ingerküszöböt, még akkor is, egy-egy átlagos római látnivaló, pl. egy random templom, kis túlzással csúcsattrakció lenne egy másik úticélon. De nagyon megérte elmenni Rómába erre a rövid időre is. Mindketten gyerekként voltunk már itt, de nem mindenre emlékeztünk belőle, és amire emlékeztünk, az is sokszor más volt, mint amit a mostani úton tapasztaltunk.