Az eredetileg a harmadik napra tervezett hajókirándulást az ötödik napra voltunk kénytelenek áttenni. Olyan kirándulást kerestünk, amely során nem csak az ismertebb Kék Lagúnába, hanem a szebb, de kevésbé ismert Kristály Lagúnába is elvisznek. Nézelődtünk, de nem találtunk Vallettából induló ilyen kirándulást, csak egy másik városból, a sziget nyugati partján lévő Buggibából indulót találtunk a neten. Így el kellett utaznunk busszal Buggibába. A Buggibába tartó busz elment az orrunk előtt a menetrendhez képest pár perccel korábban (ez máskor is előfordult, pedig nem késett az óránk). Egy másik busz az útvonaltervező szerint jó lett volna, a sofőr szerint nem, így várakoztunk még a pályaudvaron. Szerencsére nem élesen akartunk Buggibába érni, így volt még időnk.

Buġibba nagyon turistás tengerparti fürdőtelepülés, a járvány idején viszont alig voltak az utcákon. Kb. 15 percnyi sétára található a kikötő a buszvégállomástól.

A stégen kellett sorakozni a hajóba való beszálláshoz. Egy helyett két hajót indítottak, mert a járvány miatt kevesebb ember mehetett egy-egy hajó fedélzetére. Mi a nagyobb, üvegaljú hajóba mentünk. Alig lehetett pár halat látni az üvegfenéken keresztül, így ez nem volt különösen érdekes, de annak, aki nem sznorkelezik, még mindig több, mint a semmi. Mi lent voltunk az alsó fedélzeten, meg még páran, fönt meg tömörültek az emberek. A hajóúton volt információs szöveg arról, hogy éppen mit láthatunk, de alig lehetett hallani.

Körülbelül egy óra hajózás után érkeztünk meg a Kristály lagúnába. Kértem mentőmellényt, mert nagyon mély ott a víz, mellénnyel nem fárad el annyira az ember az úszásban. Gyönyörű a lagúna, valóban kristálytiszta a víz és sok, különböző nagy halat látni.

A hajó oldalán több csúszda is van, az egyik ráadásul nagyon nagy. Én nem vágytam ilyesmire, de sokan nagyon élvezték. Márk is kipróbálta.

Talán 45 percet töltöttünk itt, majd továbbhaladtunk a közeli Kék lagúnába. Itt is lehetett sznorkelezni kb. egy óráig a hajóról, vagy rögtön kimenni a partra. Úgy is lehet foglalni az utat, hogy valaki rögtön kiszálll a Comino szigeten, az egy óra alatt megnézi a szigetet, majd továbbmegy a hajóval Gozo szigetre és eltölt ott három órát. Mi a három óra helyett inkább három napot töltöttünk Gozon a nyaralás második felében, így itt kihasználtuk a sznorkelezési lehetőséget a hajó körül, majd kimentünk Cominora és ott töltöttük el az időt.

Több helyen is fürödtünk a sziget körül, nagyon hangulatos, jó fürdőhelyek vannak itt. Olyan helyeket kerestünk, ahol nem volt olyan nagy a tömeg, mint ott, ahol kikötnek a hajók.

Cominon egyébként meglepően sok kis büfé van, ahogy láttuk, nem is elrugaszkodottak az áraik. Hoztunk magunkkal ebédet, így nem próbáltuk. Van a szigeten ingyenes mosdó.

Elsétáltunk a kis sziget azon részére, ami a Kristály lagúna fölé magasodik, itt gyönyörű látvány tárult elénk. A szigeten van egyébként egy vagy két szálloda, de arról az oldalról nem lehetett látni, ahol mászkáltunk. A sziget nagyon kopár, egy részen próbálkoznak fásítással, fenyőcsemetéket telepítettek.

Az öböl túlsó felén van egy kisebb erőd, a Szűz Mária torony. A 17. századból való és a Máltai Hadsereg egészen a kétezres évekig használta. Eredetileg a környező vizeken támadó kalózok elleni védelemre építették. A kalózok Comino sziklái és öblei között találtak búvóhelyre.

A visszafelé úton fölmásztunk a csipkés sziklákon keresztül egy másik kis sziklaszigetre. Ezen a részen köt ki a menetrend szerinti kis hajó. Ha ezt előre tudjuk, hogy lehet ilyennel is menni, valószínűleg ezt választottuk volna, bizonyára jóval olcsóbban. A netes leírásokból azonban nem derült ki számunkra, hogy innen is meg lehet közelíteni mindkét lagúnát, igaz, kissé kényelmetlenebbül, mint a nagy hajót használva bázisnak.

Vettem egy szivacsrudat, amit sokan használnak Máltán úszást könnyítő alkalmatosságnak. Cominon és Buggibaban is lehet ilyet kapni, biztosan máshol is a szigeteken. Zöld színe miatt elneveztük a szivacsrudat ubinak és a további napokon magammal hurcoltam. Nem mondom, hogy kellemes volt pl. közlekedni vele, de nagyon megérte nekem, mert nem vagyok jó úszó, hamar elfáradok. Ubi segítségével bármeddig tudtam sznorkelezni és a biztonságérzetemet is egyértelműen növelte a mély szakadékok fölött úszkálva.

A Buggibába való visszahajózás közben láthattuk a Szent Pál szigetet. Ez egy kicsi, lakatlan sziget, illetve időnként két sziget, mivel a közepe alacsonyan fekszik és a vízállástól függően átjárást biztosít, vagy elválasztja egymástól a két sziget-felet. A történet szerint ez az a hely, ahol Szent Pál hajótörést szenvedett a Rómába tartó hajóútja során. Erre Szent Pál szobra emlékeztet a kis szigeten.

Buggiba kikötője közelében láthatók sólepárlók. Ezek a sziklákba faragott tálcaszerű mélyedések, ahová befolyik a tengervíz, majd az elpárolgását követően só marad vissza. Ezt az eljárást már legalább a Római Birodalom óta használják nagyüzemben, mind a mai napig.

A hajókirándulás után felkerekedtünk vacsorázóhelyet keresni Buggibaban, de nem találtunk olyat, ahol elfogadhatóak lettek volna az árak, így inkább feladtuk és úgy döntöttünk, visszamegyünk Vallettába. A buszra hiába vártunk egy köztes megállóban, valószínűleg kimaradt egy járat, így inkább elbuszoztunk egy másik járattal a végállomásra és ott kerestünk buszt hazafelé.

Vallettában a piacnál ettünk egy nepáli büfében, nagyon finom volt. Külön örültünk, hogy élőzene volt a csarnokban, egy nagyon jó hangú pasas csupa olyan számot énekelt, amiket nagyon szeretünk. A hazafelé úton csináltunk egy fotót a szállásunk melletti Szent Lúcia templomról.