6. nap - Casablanca, II. Hasszán mecset

A hatodik nap reggelén elhagytuk marrakeshi szállásunkat és busszal a vasútállomáshoz mentünk, mivel Casablancába vonattal terveztünk menni. Több helyen olvastuk, hogy érdemes első osztályra vonatjegyet venni, mert nem nagy az árkülönbség. A marrakeshi szállásadónk is azt mondta, hogy egyértelműen a első osztályra vegyünk jegyet. Első alkalommal így is tettünk, aztán kiderült, hogy bizony az infó téves, nagy az árkülönbség. Viszont a másodosztály is teljesen jó, színvonalasabb, mint nálunk, ráadásul a másodosztályon is adott helyre szól a jegy, így nincsenek álló utasok.

Casablancában azért álltunk meg észak felé tartva, hogy megnézzük a II. Hasszán mecsetet (Nagy Mecsetet). Eredetileg azt terveztük, hogy letesszük a hátizsákokat a vasútállomáson valahol, de sehol nem találtunk lockert, még egy közeli hotelben is próbálkoztunk, de nem volt lehetőség, így rövid úton be kellett látnunk, hogy nagy hátizsákkal megyünk a mecsethez.

Tömegközlekedési eszköz nem lévén arrafelé, taxit kellett fognunk a mecsethez. A vasútállomás környékén csak aránytalanul drága (lehúzós) fuvart találtunk volna, így elindultunk gyalog a megfelelő irányban, majd pár perc után leintettük a legszakadtabb taxit, amelynek a szimpatikus idősebb sofőrje korrekt áron elvitt egy kis alkudozás után. Először a mecset körül kerestük a pénztárat, mert maga az épület közel volt a parkolóhoz. Csak egy kis idő után tűnt fel, hogy el kell távolodni az épülettől, hogy megtaláljuk a pénztár épületét, ami egy kis múzeumépületben van. A pénztár előtti kanapés résznél gyülekeznek az emberek, innen indulnak a csoportos vezetett túrák, kizárólag így lehet megtekinteni a mecsetet. A nagy hátizsákjainkat ott tudtuk hagyni a jegypénztár pultja mögött.

A II. Hasszán mecset az egyetlen olyan mecset Marokkóban, ahová nem muszlimok is bemehetnek. Ez a legnagyobb működő mecset Afrikában és világszinten is a legnagyobbak között van, 25 ezer imádkozó fér el benne egyszerre. A minaretje állítólag a világon a második legmagasabb (210 méteres). Felfoghatatlan összegbe került (több, mint 200 milliárd forint) és 35 ezer ember dolgozott rajta. A világ több mecsetének építészetét vették alapul hozzá, például a marrakeshi Kutubiyya mecsetet és a mekkai nagymecsetet.

A vezetett túra során hagytak időt fényképezésre, nézelődésre, sőt még a mecset behúzható tetejének elmozdítását is láthattuk. A séta végén jártunk az alagsori bemosakodó részben, ahol a muszlim hívők az imára készülődés részeként bemosakodnak.

Több helyen olvastuk, hogy nem érdemes megnézni a mecsetet, meg hogy nem nagy szám, nem érdemes elmenni ezért Casablancába. Nem tudjuk, mi lehet a nagy szám annak, akinek ez nem az, hiszen hatalmas és lenyűgözően gyönyörű a mecset (és messze nem ez volt az első mecset, amit láttunk). Szerintünk nemhogy Casablancába, de Marokkóba is érdemes lenne elmenni csak ezért. Egyszerűen csodálatos, grandiózus.

A mecsethez tartozó kis múzeum is nagyon szép. A mecset díszeit, alkotórészeit lehet közelebbről megnézni és tovább gyönyörködni. A múzeum a mecsetbe szóló belépőjeggyel látogatható, meglepő módon azonban a csoportból csak mi voltunk kíváncsiak a múzeumra. 

Maga Casablanca tényleg nem egy szép város, elég lepukkant.

A mecsettől helyi busszal mentünk a távolsági buszállomásra. A helyi buszra nagyon sokat, vagy háromnegyed órát vártunk és egyébként az egyik legszakadtabb busz volt, amit valaha láttunk. Hiányzott a hátsó burkolata, a leszállási szándékot pedig az ajtó csapkodásával lehetett jelezni. Szerencsére a buszállomás közelében találtunk egy kis étkezdét, ahol nem valami finom, de legalább olcsó és nagy adag marha tajine-t ettünk sült krumplival, meg harirát (marokkói csicseriborsós, lencsés paradicsomleves) és babos-lencsés előételt is adtak a menühöz ingyen.

Az ebéd után Fezbe indultunk, az út leírása itt folytatódik.