Érkezés, 1. nap

A buszutat és a szállást csomagban foglaltuk le az azóta sajnos megszűnt Robinson Tours-nál, mert így jóval kedvezőbb árú volt, mintha magunk foglaltuk volna külön-külön. Kb. egy nap volt az út odaérni Napospartra. Bár már olvastam róla, mégis meglepett, hogy a településen szinte csak hatalmas szállodákat látni, melyek egymást érik, nem voltunk még hasonló helyen. Nekünk ez nem annyira szimpatikus, de sokaknak igen, hiszen a buszon a körülöttünk ülők közül mindenki már sokadszorra tért vissza Napospartra, szinte mi voltunk csak első utazók.

Egy nagyobb apartmanházban (Central Plaza Apartmanház) foglaltunk egy kis stúdiót. Jó szállás volt, a kerthez nagy medence is tartozott, amit nem használtunk egyszer sem a hűvös idő miatt. Esténként viszont szépen, váltakozó színű fényekkel kivilágították, olyankor szívesen elnézegettük.

 

Korán megérkezett a busz, ezért még elég sokat kellett várni, hogy elfoglalhassuk a stúdiót, így körülnéztünk a környéken, utána pedig megnéztük a szervezett kirándulásokat tartalmazó prospektust. Ki is néztünk pár kirándulást az ország belső részébe, de később, mikor a telepített idegenvezető meglátogatott minket, kiderült, hogy a kinézett utak közül csak egy indul. Végre becuccolhattunk a stúdióba, megebédeltünk egy közeli étteremben, majd sétáltunk a tengerpart felé.

Elég sok árus található arra, strandcuccokat, ruhákat, streetfood-ot, fagyit stb. lehet kapni. Vettünk fagyit, egy-egy gombócot akartunk, de az árus vagy nem értette meg még mutatva sem, hogy egy, vagy szimplán lehúzott minket. Mindenesetre hatalmas adag fagyit kaptunk, egy ebéd áráért, alig bírtuk megenni, sőt egy részét el is tettük későbbre. Nagyon finom volt egyébként.
 

A tengerpart homokos és rengeteg a napágy és napernyő, fürdőző viszont nem igazán volt, mert június végéhez méltatlanul kifejezetten hűvös volt és az eső is elkezdett cseperegni.

Még több árus és egy kis vidámpark is útba esett egy homokdűnés, kicsit távolabb eső parti rész felé sétálva.

Visszafelé sétálva a főutca és a sétány kereszteződésénél lévő téren találtunk egy helyi utazási irodát, ahol tudtunk jelentkezni azokra a kinézett kirándulásokra, amik magyarul nem indultak. Az ott lévő jókedélyű, nagy szakállas emberrel hamar megtaláltuk a közös hangot, kicsit elbeszélgettünk, az amúgy is kedvezőbb árú kirándulások közül kiválasztottunk kettőt, még alkudtunk is. Sajnos a rózsák völgyében a híres bolgár rózsák virágzását lekéstük, az a kirándulás csak június legelejéig indul (akkor viszont még biztosan nincs tengerben való fürdéshez passzoló idő).

2.nap - Neszebár kirándulás

Távolsági busszal könnyen elérhető Napospartról Neszebar, ami műemléképületeinek, régi templomainak és romjainak köszönhetően világörökségi helyszín. Nagyon hangulatosak az utcák, tényleg egy kis ékszerdoboz a város.

Eredetileg trák, majd görög kolónia volt, aztán a Római Birodalom, majd a Bizánci Birodalom része volt, kb. ezer éven át; néha gazdát cserélve a bolgár államhoz került. Templomépítészete leginkább ebből az időszakból (6. századtól 15. századig) őriz emlékeket. Érdekes módon a török uralom alatt (15.-19. század) az összes templom megmaradt ortodox kereszténynek. Állítólag kb. 40 templom volt ezen a viszonylag kis területen, ezért azt szokták mondani, hogy itt volt a legnagyobb az egy főre eső templomok száma. A jellegzetes, az egész bolgár fekete-tengeri partvonalon jellemző, rönkfákból épített házak nagyrészt a török idők alatt épültek.

Aki több templomot is meg akar látogatni belülről, annak érdemes bérletet venni. Ez különböző kombinációkban létezik, attól függően, hogy az Archeológiai Múzeumon kívül még hány templomba szeretnénk bemenni. Mi az első belépős templomnál vásároltuk a jegyet. A templomok többségét már nem vallási célra használják, hanem múzeumtemplomok, esetleg kiállítóhelyként funkcionálnak.

A Szent Klement templom (17. század) volt az első, ami mellett elmentünk, ez zárva volt.

Ekkor tűnt fel a hangzavar, ami a sirályoktól jött. Jókat derültünk a szamárhangon üvöltöző sirályokon. Később utánanéztünk és kiderült, hogy ez a hangzavar azért lehet, mert éppen akkor volt a sirályok párzási időszaka. Nagy örömünkre fiókát is láthattunk egy háztetőn.

A Szent István templom egy viszonylag nagyobb méretű épület. Egykor katedrális volt, azaz püspöki székhely. Még talán a 11. században kezdték építeni, majd toldoztak hozzá az idők során. A belsejében látható egy eredeti 16. századi ikonosztáz, a szószék és az egykori püspöki szék a 18. századból való, a falakat pedig szintén több száz éves, elég jó állapotban megmaradt festmények díszítik. Jó pár percet el lehet tölteni az ortodox szenteket ábrázoló festmények nézegetésével.

A Krisztus Pantokrator (Mindenható Krisztus) templom (13.-14. század) leginkább a dekorált külsejéről híres. Nagyon jó állapotban megmaradt, az egyik leghíresebb templom. Tényleg nagyon jól néz ki, a körülötte lévő, szépen rendben tartott tér pedig szuper környezetet kölcsönöz neki.

A Fel nem szentelt Szent János templom (Church of St John Aliturgetos) építése (14. század) közben egy munkás meghalt, ezért sosem szentelték templommá, a név pedig rajta ragadt. Érdekessége, hogy mindkét végére építettek bejáratot; ez nagyon szokatlan a kor templomaiban.

Ez a templom az óváros kikötőjéhez elég közel van. Elidőztünk egy kicsit a parton.

A Keresztelő Szent János templom (Church of St. John the Baptist) az egyik legjobb állapotban megmaradt neszebári templom, annak ellenére, hogy közel ezer éves. Akkoriban még kevésbé díszítették a templomokat, ez is viszonylag egyszerű kinézetű. A kereszt alaprajzú templomok tipikus példája, a fő terét a két egymást keresztező hajó alkotja.

A Megváltó Templom (Church of the Holy Saviour vagy Sveti Spas) egy egyszerűbb templom, a legfőbb látványossága falfestményei, amelyek a templommal egyidősek (a 17. századból valók).

A Pantokrator templomhoz hasonló kinézetű a Mihály és Gábriel arkangyalok temploma (Church of the Holy Archangels Michael and Gabriel). Ezen is megfigyelhetők a jellegzetes boltíves dekorációk és a kerámiadíszek.

Ahogy az előző, a Szent Paraskeva templom is valószínűleg a 13.-14. századból származik. Szépen felújították, és egy, mára már elpusztult templomból származó falfestményt mutatnak be benne. Érdekes, hogy bár a templom neve biztosan Szent Paraskeva, de több ilyen nevű szent is ismert a történelemben, és már nem lehet tudni, hogy valójában közülük melyiknek szentelték ezt a templomot.

Az egyik legrégebbi, és a máig látható emlékekkel rendelkező templomok közül a legnagyobb a Szent Zsófia templom. Még az 5.-6. században építettek itt először templomot. A mai romok párszáz évvel későbbről maradtak meg. A templom egykor püspöki székhely volt.

Innen elsétáltunk a félsziget északi oldalára a tengerparthoz. Itt találhatók az Irgalmas Szűzanya templomának (Church of the Holy Mother of God Eleusa) és egy egykori kolostornak a romjai. Az épületet egy földrengés döntötte romba és állítólag a terület egy része a tenger alá süllyedt. A 20. század elején állították vissza a ma is látható (de még így is romos) formájára.

Utolsóként a Szt. Teodor templomot láttuk. Ez egy kicsi, egyszerű, de nagyon régi (13. századi) templom, egy ikonosztáz látható benne.

A belvárosi utcákon rengeteg kis ajándéküzlet található. Erre sétáltunk, majd kerestünk egy éttermet, ahol kardhalat és polipot ettünk.  Kaja után visszasétáltunk a félsziget bejárata közelébe, a Régészeti Múzeumhoz. A kiállítás jó betekintést ad a terület történetébe. A trákoktól a hellenisztikus korból származó kincsektől egészen a bizánci időkig vannak kiállítva különböző tárgyak. Egy külön rész foglalkozik az ortodox ikonokkal. Neszebárban egy külön ikonfestő iskola működött, az ikonok egy jó része ebből az ikonfestő műhelyből származik.

A múzeum után a „Régi Neszebár” Néprajzi Múzeumot néztük meg. Ez egy egykori kereskedő (19. század közepén épült) házában van berendezve. A szobák egy része ennek a kornak a városi életét mutatja be. Egy másik szobában a szőlőtermesztés és borkészítés, illetve a halászat eszközeit lehet látni. Ez a két tevékenység volt a lakosság fő bevételi forrása. Egy kisebb terem a macedón betelepülők emlékét őrzi, az ő tipikus felszerelési tárgyaikkal.

Visszasétáltunk Neszebár óvárosának bejáratához, ahol a buszmegálló található. Innen látható a félszigetre vezető szűk útsávon álló Vízimalom. Nagyjából akkor épült, amikor a város mai faházainak többsége, de ezen kívül nem sikerült mást kideríteni róla.
 

A kikötő mellett van egy szobor is, érdekes módon a térképen és a köztudatban is úgy szerepel, hogy Szent Miklóst ábrázolja, és azért van a kikötőben, mert Szent Miklóst a tengerészek védőszentjének is tartják. Azonban a készítő művész eredetileg egy Noé szobornak szánta, amint a fehér galambot tartja, és várja, hogy az özönvíz után szárazföldet találjon. Mindenesetre mindenki eldöntheti, hogy melyik olvasat tetszik neki jobban. A tetején ülő kormoránok és a sirály nem tartoznak a kompozícióhoz.

Neszebarból visszatérve még sétáltunk egy kicsit Napospart központjában és akkora szerencsénk volt, hogy épp akkor kezdődött egy néptáncfesztivál a strand felé vezető sétálóutca elején. Jó kétórás program volt, fantasztikusan látványos táncelőadásokkal és öltözékekkel, több korosztályból kikerülő előadókkal. A bolgár táncegyüttes mellett román, grúz, török, örmény, görög, macedón, horvát, szerb, bosnyák, orosz, ukrán (magyar sajnos nem) csapatok voltak, több koreográfiával. A koreográfiák után visszahívtak a színpadra különböző csapatokból egy-egy embert, akik random népzenére, rögtönzött tánccal mérték össze tánctudásukat és kreativitásukat. Több ilyen kör is volt, nagyon ügyesek voltak a résztvevők, igazán szórakoztató volt a műsor.

Kár, hogy erről a fantasztikus programról nem láttunk szórólapokat, de a telepített idegenvezető sem említette, így a visszafelé buszúton utastársainkkal beszélgetve kiderült, hogy rajtunk kívül senki sem látta, mert nem értesültek róla. Mi is csak a szerencsés véletlennek köszönhetően bukkantunk rá. A bulgáriai nyaralás egyik legjobb élménye volt ez a néptáncos est.

3. nap

Napospart tengerparttól távolabbi részén van egy piac, zöldségeket, gyümölcsöket és ruhákat is lehet kapni. Ezen a környéken - bár itt is vannak kiadó apartmanok - helyi lakosok is élnek, legalábbis a focizó helyi gyerekek láttán arra következtettünk.

Az egyik utcasarkon találtunk egy szuper jó büfét, ahol nagyon olcsón zabálhattunk hatalmas kínálatból válogatva. Előre elkészült ételeket lehet ott kapni a pultból válogatva, általában mutogatós rendszerben, mert angolul csak minimálisan vagy egyáltalán nem beszéltek. Többféle sült halat, még többféle csevapot, pjeskavicát és társaikat, de egytálételeket és desszerteket is kóstoltunk, minden szuper finom volt. Miután felfedeztük ezt a helyet, Naposparton csak itt ettünk.

Ezen a napon sem volt valami csodás az időjárás, de azért lementünk a partra strandolni egy kicsit.

4. nap - Szozopol-Ropotamo szervezett kirándulás

Szozopol az idők során Neszebár riválisa volt. A története is hasonló, eredetileg trák volt, aztán az egyik leggazdagabb görög kolónia lett a Fekete-tenger környékén. A huszadik század elejéig szinte teljesen görög volt a lakossága, a balkáni háborúk után cserélték le bolgárokra.

Az óváros egy félszigeten fekszik. A félsziget bejáratánál egy kis kápolna fogad minket, Csodatevő Szent Miklós (az a Mikulás) kápolnája.

Pár lépéssel odébb a Szent Cirill és Metód templomot találjuk. Érdekessége, hogy a város első, kis létszámú bolgár lakossága számára épült. A második világháború után raktárnak használták; nemrég állították vissza a templom funkcióját. 2010-ben egy közeli szigeten, a Szent János kolostor romjai között találtak néhány ereklyét, amelyet Keresztelő Szent Jánosnak tulajdonítanak. Az ereklyék ebben a templomban kaptak helyet.

A templom szomszédságában találhatók egy középkori templom, a Szent Miklós templom romjai.

Szozopolt eredetileg Apolloniának hívták, mivel két templom is volt, amelyet a gyógyító Apollo istennek szenteltek. A város romjainak maradványai láthatók Szozopol óvárosának közepén.

Az óváros egyik leghíresebb temploma egy Szűz Máriának szentelt templom (Church of The Most Holy Mother vagy The Holy Virgin Church). Egy középkori templom helyén épült 17. században elkészült épületről van szó. Fából faragott szószéke és dísztárgyai teszik különlegessé. Sajnos belül nem lehet fényképezni, de a kertben egy faragott kútdísz is jól példázza a faragásokat. Igaz, a bentiek még szebbek.

Továbbsétáltunk az óvárosban. Itt találkoztunk a Szozopolra nagyon jellemző faházakkal, amelyek a török uralom alatt épültek. Tipikusan kiugró, zárt erkélyekkel épültek. 

A szabad program során számos apró, aranyos kis kápolnát látogattunk meg. Ezek némelyike olyan kicsi, hogy szinte csak egy ember fér be.

A félsziget sziklás partján sok helyen lehet sétálni. Elég látványos a sziklás part, és a közvetlenül a peremre épült házak.

A partszakasz egy részén az eredeti városfalak is megmaradtak. Itt alakították ki a Southern Fortress Wall and Tower Architectural and Historic Complex-et. Többféle látnivaló van itt, egy rekonstrutált kápolna, egy  szépen rendbehozott eredeti gabonaraktár, számos, az itteni ásatásokon talált tárgy, és egy kisebb, tengerészeti témájú kiállítás (a belépés ingyenes).

A következő programpontunk felé sétálva közelebbről láthattuk a kikötőt is.

Egy családi kis étteremben ebédeltünk a tengerparton sok finomságot. Ezután a Ropotamo folyón csónakáztunk. A folyó torkolata védett terület, mivel számos veszélyeztetett faj élőhelye. Elég sok teknőst lehetett látni, aranyosak voltak, ahogy sütkéreztek egy-egy vízből kiálló faágon.

5. nap - Szervezett kirándulás Veliko Tarnovoba

Veliko Tarnovoba, a "cárok városába" kirándultunk. A város a 12. század második felétől Bulgária fővárosa lett, amikor felszabadult a bizánci uralom alól. Egy testvérpár területeket akart magának szerezni a környéken, de a felkelés olyan sikeres lett, hogy önállósodtak, és a (második) Bolgár Birodalom uralkodói lettek. Ebben az időszakban a kapcsolatoknak köszönhetően sokszor keresztezte egymást a magyar és a bolgár történelem. Kicsit kellemetlen helyzet volt, hogy a bolgár idegenvezető részletesen ismeri a középkori magyar történelmet, sokszor jobban, mint mi.

A város dombokra épült, a Jantra folyó partján, a környéke is dimbes-dombos, ezért elég festői környezetben található. Kicsit borongós volt az idő, emiatt igazán hangulatos volt.

A Tsarevets dombot a középkorban falakkal vették körbe és itt alakították ki a királyi palotát is. A falak között sétáltunk felfelé a dombon, az ott lévő templomhoz. Ahogy feljebb értünk, egyre jobb lett a kilátás.

Felérve épületromokkal és többé-kevésbé újjáépített részletekkel találkozunk.

A domb tetején a középkorban állt egy templom, amely a bolgár pátriárcha székhelye volt, azaz katedrálisként működött. A katedrális a 14. század végén elpusztult. A mostani templom egy 20. századi építmény, a belsejét modern stílusú festmények díszítik, amelyek a bolgár történelem fontos mozzanatait jelenítik meg. Sosem szentelték fel, nem használják templomként.

Az erőd után a városban kaptunk egy kis szabad időt. Az idegenvezetőnk ekkor sétált velünk egy kicsit, miután a csoport szétszéledt. Egyébként pont ugyanaz a szimpatikus jó arc volt, mint előző nap, így ismerősökként köszöntött bennünket.

Ekkor sétáltunk el a Szűz születése székesegyházhoz. Még a dombra felfele menet vettük észre és közelebbről is meg akartuk nézni. Sajnos nem volt nyitva, de nem bántunk, mert nem volt nagy kitérő.

A szabadidő többi részében a városban mászkáltunk. Számos kis kézművesműhely és a hozzá tartozó hangulatos boltok sorakoznak a belvárosi utcákon. Egy csomó falfestmény díszíti az utcákat és az egyik padon egy fából faragott söröző szoborral is lehet találkozni.

Egy kis buszozás következett a nap utolsó programpontjához, a szomszéd faluba, Arbanasiba. A kis faluban két kolostor található itt, amiket még a középkorban építettek. Az idők során többször majdnem elnéptelenedtek, az épületek elpusztultak, de mégis máig működnek. A kettő közül a kisebbet (Nagyboldogasszony, más néven Szűz Mária Mennybevétele kolostort) néztük meg. A legfőbb látványossága egy Szűz Mária kegykép, amelynek csodatévő erőt tulajdonítanak.

Az úton hazafelé a buszból a bolgár tájról készítettünk képeket.

A kirándulás utolsó programpontjaként egy Burgasz külvárosában lévő plázába vittek, ahol kaptunk 1,5-2 óra szabadidőt. Ez, azonkívül, hogy mosdóba tudtunk menni, teljes időpazarlás volt nekünk. Nem is olyan pláza volt, mint pl. egy indiai, ahol tényleg látványosak a boltok és jó nézelődni, hanem egy abszolút jellegtelen pláza a szokásos, itthon is megtalálható üzletláncokkal. Jobban örülünk volna, ha Burgasz belvárosában tettek volna ki és lett volna esély valami érdekeset, egy-egy templomot vagy szép épületet látni.

6. nap – Zseravna szervezett kirándulás

Ezen a napon a magyar utazási irodánál lefoglalt szervezett kirándulásra mentünk.

Az első megállónk Zseravnában volt, ahol körbenéztünk a faluban. Lakott falu, de kicsit skanzen jellegű, hiszen a legfőbb látványossága a már említett, 18-19. századból származó, jellegzetes stílusú faházak, amelyekből kétszáznál is több van a faluban. Emiatt az országos jelentőségű építészeti védett építészeti emléknek számít.

A falu lakói kézművességből és kereskedésből éltek és gazdagodtak meg az évszázadok alatt. Ilyen volt az a kereskedő is, Rusi Chorbadzhi, akinek a hagyományos stílusú, nagy házában néprajzi múzeumot rendeztek be, amit meglátogattunk. Az első megtekintett szoba aktuális látványossága egy cuki kis denevér volt. A többi szobában helyi jellegzetes textíliákat, népviseletet, autentikus használati tárgyakat és hagyományos berendezésű szobarészeket láthattunk.

 

Ezután a Szent Nikolaj templomot néztük meg, amely majdnem kétszáz éves, és a belső részét még ennél is régebbi ikonok díszítik. A templom mellett lévő, állítólag fiatalító hatású forrás vizét is megkóstoltuk.

Ezután egy hangulatos, folyóparti étteremben ebédeltünk.
 

A kirándulás fő programja a Kék hegyről látható Szliven városára és a környező hegyekre néző szép panoráma lett volna, majd lefelé libegőzés. Épp, mikor kiszálltunk a buszból, elkezdett szakadni az eső, akkora pára keletkezett, hogy a kilátásból semmi sem lett és persze a rossz idő miatt a libegőt sem lehetett használni, mivel lezárták.

Egy borászat meglátogatása is a program része volt, érdekes dolgokat mesélt a tulajdonos a borkészítésről, megmutatta a pincét. A program zárásaként finom bolgár borokat kóstolhattunk, tényleg minőségiek voltak. Kaptunk a borokhoz sajtot, rágcsálnivalókat is kísérőként.

Visszatérve Napospartra láthattuk a nagy zuhé eredményét, közlekedni is alig lehetett, mert mindenhol állt az utcákon az esővíz.

Napospart, napos montázs, már csak napos idő kellett volna.

7. nap – Tevepark

Naponta egyszer, délelőtt indul a teveparkhoz egy ingyenes busz Napospart végéről; mi a tengerpartra tartó sétánnyal szemben tudtunk felszállni. Kb. 40 percre található Naposparttól a Tevepark (Camel Park Sunny Beach, vagy másnéven Ravda Camel Park). Egy ciprusi származású család alapította a helyet, jelenleg is kis, családi vállalkozásként működik, amint azt megtudtuk a tulajdonossal való beszélgetés során.

A belépőjegyhez kapunk teveeleséget, amivel magunk etethetjük meg a jószágokat. Ottjártunkkor 13 teve lakott a parkban, egyikük egy kis csikó. Volt egy nagy hím teve, aki annyira szereti a látogatókat, hogy folyton kidugja a karámból a hatalmas fejét a simogatásért.

Beszélgetésbe elegyedtünk egy ott lévő fiatal lánnyal, kiderült, hogy Franciaországból jött ide pár hónapra dolgozni, mint tevetréner. Másokat is szoktak erre a célra alkalmazni a világ bármely részéről. Főleg azért van erre szükség, mert tevegelési lehetőség is van a parkban, és ehhez ki kell képezni a tevéket. Persze simogatják is a látogatók a tevéket, így fontos, hogy szelídek, jól kezelhetőek legyenek. Ha minden igaz, a tevéket úgy vették meg, hogy már tudják a sétáltatást és be vannak tanítva alap dolgokra, de amire a parkba kerültek, az egyik olyan volt, mintha elfelejtette volna, amit tanult. Ezért a tréner kénytelen volt utánajönni és kicsit felfrissíteni a teve ismereteit.

Még sosem tevegeltünk, ezért ki szerettük volna próbálni. Sajnos csak pár perc volt, az elején a karámban egy kör, majd kimentünk a park mögé a pusztaságba, ahol kétféle háttér volt beállítva a fotózáshoz. Nem tudom eldönteni, hogy ez viccesebb, mint amennyire gáz, vagy fordítva. Készítettek rólunk fotókat, amiket szerettünk volna megkapni. Ehhez vásárolnunk kellett kettőt, amit ki is nyomtattak helyben fotópapírra, a többit később elküldték e-mailben.

A tevéken kívül a parkban laknak még csirkék, nyulak, szamár, kecskék, póni is és egy kis büfé is található.

Jó élmény volt, érdemes volt eljönni ide. Délután megy vissza az ingyenes busz Napospartra. Amikor beszálltunk a buszba, kiderült, hogy csak ránk vártak, és már indult is. Nem igazán értettük a helyzetet, mert a menetrend szerinti indulási idő előtt pár perccel ott voltunk, nem késtünk.

Aznap még fürödtünk a tengerben, elég hideg volt, de legalább sütött a nap és nehogy már úgy menjünk haza a tengerpartról nyáron, hogy csak egyszer fürödtünk a tengerben.

8. nap

Napközben indult haza a buszunk, ezért volt még egy kis időnk Naposparton. A városközpontban van egy kisebb bevásárlóközpont, az emeleten lévő nagy illatszerboltban jó áron lehet kapni mindenféle rózsaolajjal készült és egyéb kozmetikai terméket, az élelmiszerrészlegen meg többek között olcsón árulnak kis kiszerelésű, műanyag laposüvegben rakiát (bolgár szőlő”pálinka”). Itt vásároltunk be szuveníreket, aztán ebéd után elindultunk haza.