Megintutazunk

Tiryns, Argosz (2016)

2020. április 23. - MarkNemeth

Nafplionból busszal lehet eljutni Argoszba, útközben van megálló Tiryns városánál is, ahol a monda szerint Héraklész is született. Tiryns a mükénéi kultúrához tartozó kisebb lelőhely (azzal együtt a világörökség része). Ingyenesen meg lehet nézni az egykori erőd romjait és a jellegzetes, vastag falú kőfolyosókat.

p1130300.jpg

p1130301.jpg

img_20161006_084936.jpg

img_20161006_085243.jpg

img_20161006_090201.jpg

img_20161006_090654.jpg

img_20161006_091508.jpg

p1130288.jpg

p1130292.jpg

p1130294.jpg

p1130296.jpg

p1130297.jpg

Tiryns látogatása után tovább akartunk menni Argoszba. Tudtuk a buszmenetrendet, kiálltunk a buszmegállóba, de a menetrendszerinti járat elhúzott mellettünk, pedig jeleztük a sofőrnek, hogy fel szeretnénk szállni. A sofőr ezt biztosan észrevette, úgy láttuk, hogy a karjával arra utaló mozdulatot tesz, hogy másik irány. Fogalmam sincs, miért gondolta, hogy turistáknak kutya kötelessége Nafplioba visszamenni, Argoszba még csak véletlenül se, de azért megállhatott volna egy kérdés erejéig. Így kénytelenek voltunk másfél órát várni a semmi közepén a hőségben, míg megérkezett a következő járat. Közben egyébként jött egy másik busz, az a sofőr megállt, de a busz Athénba ment, nem volt jó nekünk Argoszig.

A hosszas, kimerítő várakozás után végre eljutottunk Argoszba, ami mára egy nagyobbacska, modern város, annak ellenére, hogy a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott települése. A buszmegállótól egy hosszabb, kb. 25-30 perces gyalogolással lehet eljutni a legfőbb látnivalókhoz, de mi a séta közben kis kerülővel útba ejtettük a Szent Péter templomot, amely a városközpontban (a Szent Péter téren) áll. Itt nem a "Kulcsos" Szent Péterről van, hanem az argoszi Csodatevő Szent Péterről, aki a 10. században Argosz és Nafplio püspöke volt, ma pedig Argosz védőszentjeként tisztelik. A nevét a betegek gyógyításáról és arról kapta, hogy éhség idején csodálatos módon mindig tudott ételt adni a rászorulóknak.

img_20161006_104716.jpg

img_20161006_105521.jpg

Több helyen is találhatók romok a városban, de a a leglátványosabbak az ókori színház romjai (kb. i. e. 3-4. századból), a piactér (agóra) és ezek környezete. Csak mi voltunk ott, nagyon élvezetes a romok között sétálni, ez valahogy mindig különleges élmény.

img_20161006_110406.jpg

img_20161006_115310.jpg

img_20161006_115430.jpg

img_20161006_120004.jpg

img_20161006_120453.jpg

img_20161006_121313.jpg

img_20161006_121725.jpg

img_20161006_122912.jpg

img_20161006_124326.jpg

A Nagyboldogasszony templom a romterülettől néhány sarokra található. Állítólag a város legkorábbi bizánci stílusú emléke. A templomot temető veszi körül, a harangtorony pedig a templom épületétől külön helyezkedik el.

img_20161006_131433.jpg

img_20161006_131445.jpg

A buszmegálló felé való séta közben még útba ejtettük a Szent János (St. John Timios Prodromos) templomot, majd visszaindultunk.

img_20161006_133436.jpg

img_20161006_133559.jpg

img_20161006_133634.jpg

img_20161006_133714.jpg

img_20161006_133844.jpg

Hajózás a Korinthoszi-csatornán (2016)

Első alkalommal, mikor Toloban voltunk, utószezon lévén nagy bánatunkra már nem indult a Korinthoszi csatornán áthajózós fakultatív program. Biztos nem csak mi kérdeztük és vettük tudomásul nagy bánatos képpel, hogy nem nézhetjük meg a csatornát, mert következő éven már indult ilyen kirándulás októberben is (mellesleg teli hajóval).

A Korinthoszi-csatorna 6343 méter hosszú, mesterséges összeköttetés a Jón-tenger és az Égei-tenger között. A Korinthoszi-földszoros átvágásával hoztak létre a 19. század végén abból a célból, hogy ne kelljen több száz kilométeres kerülőt tennie az Adriai-tenger felé ill. felől közlekedő hajóknak a félsziget megkerülésével. A csatornát magyar építészek, Türr István és Gerster Béla tervei alapján készítették el. Elég keskeny a csatorna és a vize is sekély, ezért csak kisebb hajók tudnak áthaladni rajta, de így is jelentős a forgalma, de gazdasági jelentősége nem túl nagy, inkább turistalátványosság.

p1130208.jpg

p1130209.jpg

p1130215.jpg

p1130216.jpg

p1130219.jpg

p1130220.jpg

p1130221.jpg

p1130227.jpg p1130229.jpg

p1130235.jpg

p1130244.jpg

A kirándulás második felében még átbuszoztunk a csatorna felett a csatorna túloldalán álló településre, Loutrakiba. A hídról a buszból felülről is láthattuk a csatornát.

p1130285ed.jpg

Loutrakiban megnéztünk egy vízesést és a közelben lévő Szent András templom. A vízesés közelében elhagyottnak tűnő épületek rontották a hangulatot, de jó volt a kilátás a tengerre.

p1130254.jpg

p1130255.jpg

p1130265.jpg

p1130271.jpg

p1130258.jpg

p1130274.jpg

p1130280.jpg

p1130282.jpg

Hogy kerültem Hollandiába, s milyen volt három hónapig ott élni? (2012)

Doktorandusz hallgatóként el kellett töltenem legalább három hónapot külföldi kutatómunkával. Úgy alakult, hogy Hollandiában, a Leideni Egyetemen végeztem ezt. Két különböző ösztöndíjpályázatot adtam be és szerencsére az egyik nyertes volt. Hosszasan leveleztünk ottani leendő témavezetőimmel (akik közül egyik magyar volt, másik holland), hogy mi is lesz pontosan a munkám. A holland témavezetőnek egy korábbi szakdolgozatos hallgatója gombatörzseket izolált. A számomra kijelölt munka az volt, hogy megvizsgáljam, ezek a gombatörzseknek milyen hatást fejtenek ki orchidea magok csírázására. A projekt vezetője a holland kutató volt. Bár nem igazán akarózott külföldre menni épp akkor, ráadásul ilyen hosszú időre, a témát érdekesnek találtam, mert mindig is oda voltam az orchideákért és eddig nem ilyen típusú gomba-növény kapcsolatokkal foglalkoztam.

Busszal akartam menni Hollandiába, egyrészt, mert még sosem ültem repülőn és nem egyedül szerettem volna ezt kipróbálni. Nem is magától a repüléstől féltem, hanem attól, hogy nem tudok kiigazodni a reptereken, nem tudom, hogy megy a biztonsági ellenőrzés, mit kell csinálni, stb. Másrészt ősztől karácsonyig tartott az ösztöndíjas időszak, ezért nyári ruháktól kezdve a télikabátig mindenféle ruhára szükségem volt, ennyi cucc viszont nem fér bele egy bőröndbe. Harmadrészt, a busz feleannyiba került, mint a repülő. Itthoni témavezetőm nem engedte, hogy busszal menjek, mert télen a visszaúton már veszélyes lehet a német havas hegyvidékeken át busszal közlekedni, inkább megvette pályázati pénzből a repülőjegyet.

A ruhák miatti helyhiányt úgy oldottuk meg, hogy október végén kijött hozzám egy hétre busszal az akkori barátom, a saját cuccai mellett hozott a hátizsákban nekem téli ruhákat és kozmetikai szerekből utánpótlást, mert azok drágábbak Hollandiában, ill. nem is lehetett pont olyanokat kapni, amiket használok. A nyári ruhákat pedig hazavitte. Decemberben, ottlétem utolsó hetére pedig kijött Anyukám repülővel egy félig üres bőrönddel, majd együtt repültünk haza elosztva a cuccaimat a két bőröndben.

Repülőút Hollandiába

Mégiscsak egyedül kellett nekivágnom életem első repülőútjának. A reptéri hangosbemondón azt mondták, hogy csekkoljunk be a self-check in pultnál. A self-check in pult viszont nem ismerte fel a jegyem foglalási számát, majd az igazolványomat sem. Egy ottani dolgozó segítségét kértem, aki nem tudta megoldani a helyzetet és otthagyott. Végül nagy nehezen, sokadszorra sikerült egyedül. A biztonsági ellenőrzést túléltem, a cuccaim megvoltak, nem lopták el semmimet. Persze a központi váróban, mint gyanútlanul lődörgő tipikus balekkinézetű diákot, rögtön kiszúrt egy banki ügynök, a szuper lehetőségek igénybevételéhez szükséges feltételeknek szerencsére (vagy nem :(  ) nem tettem eleget, ugyanis nem érkezett havonta adott mennyiségű fizetés a bankszámlámra. Murphy persze jól végezte dolgát, pont akkor volt bombariadó valami gyanús csomag miatt, mikor végre sikerült leráznom az ügynököt. Az embereket beterelték a beszállókapukhoz és lezárták a központi várót. Teljes védőfelszerelésbe öltözött tűzszerészek csapata jött keresőkutyussal. Már ki volt írva a kapu, ahová mennem kellett, így én már a megfelelő helyen várakozhattam. Kb. fél óra késéssel indult a gép. Az volt a terv, hogy a repülőúton átolvasom újra a szakdolgozatot, amit az a lány írt, akinek az izolált gombatörzseivel volt dolgom. Ezt a szakdolozatot már korábban megkaptam, el is olvastam, de a doktorihoz szükséges francia nyelvvizsgám pont az utazás előtt két nappal volt, így már nem volt időm újra átolvasni a szakdolgozatot az út előtt. Terveim meghiúsultak, mert a mellettem ülő fiatal házaspár férfi tagja folyamatosan nyomta nekem a sódert és kérdezgetett, hiába mondtam többször, hogy fontos elolvasnom a nálam lévő irományt és próbáltam nem odafigyelni rá, nem hagyott békén az egész út alatt.

Már leszálltam a repülőről a cuppantófolyosóba, mikor rájöttem, hogy otthagytam a széldzsekimet a repülőn, szerencsére még tartott a kiszállás és vissza tudtam szaladni érte. Emiatt viszont nem tudtam követni a tömeget a kiszállás után, kicsit kétségbe estem, hogy nem tudom, merre kell menni, aztán a reptéri feliratok alapján végül sikerült megtalálnom a poggyászkiadót.

Kijött elém a magyar témavezetőm a repülőtérre, szegény a késés miatt már régóta várt rám. Együtt mentünk vonattal Leidenbe, ami kb. egy fél órás vonatút.

Szállásom

A vasútállomástól 10-15 perc gyalogtávolságra volt a szállásom, amit a holland témavezetőm intézett, jelenlegi és volt hallgatói gyakran laknak ott. A szállásom egy nagy, tipikus holland házban volt, ahol a földszintet és az első emeletet a tulajdonos házaspár használja, a felső szinten található három szobát pedig hosszabb távra kiadják diákoknak. A konyhát és a fürdőszobát közösen használtuk a többi diákkal. A tulajdonosok nem voltak otthon érkezésemkor, ezért témavezetőm már előtte átvette a kulcsot, ami ajtónyitás után kihúzáskor el is tört. Jó kezdet. A felső szintre vezető kanyargós lépcsősor annyira szűk volt, hogy alig tudtuk keresztülpréselni rajta a bőröndömet, pedig nem is legnagyobb méretű. A szállás előnye, hogy 15 perc gyalogtávolságra van az egyetemtől, ez szuper, hogy nem kell naponta két órát tömegközlekednem, sőt, mehetek gyalog. Kb. ez volt az egyetlen előnye a szállásnak. Ja, még az is, hogy lehetett főzni.

Lakrészem egy sötét tetőtéri szoba volt, csekély világítással. Az rögtön nyilvánvaló volt, hogy olvasni itt nem fogok tudni, hiába hoztam két könyvet is. Érkezésem napján résnyire nyitva volt a szobám tetőtéri ablaka, besüvített rajta a szél, estére már elég hideg lett, de az ablakot sehogy sem tudtam bezárni. A tulajdonos segítségét kértem, aki egy 190 centis holland nő volt, hosszú karjaival kinyúlt és úgy bevágta az ablakot, hogy beleremegett az épület. Ezután nem tudtam kinyitni az ablakot az egész ottlétem alatt, végig a konyha felől tudtam csak szellőztetni. Ezen az ablakon át néztem sokszor a felszálló repülőket és keseregtem, hogy miért nem vagyok rajta egyiken sem. Decemberben rendhagyó módon többször is esett a hó (évtizedek óta először, mert ha esik, mindig januárban vagy februárban szokott), befedte teljesen a hótakaró az egyetlen, tetőtéri ablakot, nem láttam többé a felszálló repülőket, bár addigra már meg is békéltem a helyzetemmel.

A laptomomra először nem sikerült wifit beállítani, pedig volt a szálláson. Egyik lakótársamtól kértem segítséget, de sem ő, sem a szállásadó nem tudott vele mit kezdeni. Napokig nem volt internetem. Aztán egyik nap nekiültem, pár órán keresztül mindenféle beállításokat próbáltam és végül megoldottam egyedül, ami nagy büszkeséggel töltött el, és máig sem tudom, hogyan sikerülhetett, hiszen hihetetlenül antitalentum vagyok az informatikai dolgokhoz és a legalapabb alapismereteim is hiányoznak.

Mosógép csak a tulaj lakrészében volt, ezért szatyorban kellett odarakni egy kijelölt helyre a szennyest, majd ugyanúgy visszakaptuk tisztán. Ez sajnos teljes mértékben kiszámíthatatlan volt, valamikor már másnap visszakaptam a ruhákat, valamikor csak egy hét múlva. Nehéz volt így kalkulálni az ott lévő, csekély számú ruhával, plusz fehérneműket be is kellett szereznem emiatt a H&M-ben. Legalább itt lehetett kártyával fizetni, ez volt az egyetlen olyan bolt, de erről majd később.

Lakótársaim

Az egyik lakótársam, Febri, egy indonéz gyógyszerészhallgató lány már régebb óta ott lakott, ott is volt végig, amíg én és még utánam is maradt. Ő nagyon aranyos volt. Időnként megkínáltuk egymást a kajáinkból és néha együtt mentünk a szombati piacra. Gyakran sütöttem lasagne-t  és Dr Oetker pizzát (mert sokkal olcsóbb volt, mint itthon és többféle típusút lehetett kapni), ezek mindig illatoztak és megkívánta Febri is, végül sikerült találni neki olyan pizzát és lasagne-t, ami csirke vagy marhahúsos, mert muszlimként természetesen nem eszik sertéshúst.

Kezdetben a harmadik szobában Adam, egy kiskorától Costa Rica-ban élő holland fiú volt, aki évente több hónapot dolgozik a Leideni Egyetemen és egy hónapig a mexikói barátnője is ott lakott vele. A szálláson lévő, kajával teli hűtő kezdetben olyan büdös volt, hogy mindig majdnem elhánytam magam, mikor kinyitottam. Először azt hittem, hogy az indonéz lány kajáitól, de mikor elköltözött a mexikói lány, eltűnt végleg a szag is (pedig amúgy szeretem a mexikói kaját és sosem éreztem ezen kívül büdösnek).

Legjobb kombináció volt, mikor Febrivel és Adammel laktam, velük rendben volt minden. Adam latin zenét hallgatott főzés közben, Febri énekelt és táncolt, mert a férje otthon nem szereti ezt, itt meg nem zavart senkit, sőt én szerettem hallgatni.

Adam után egy spanyol fiú jött a harmadik szobába, már nem is emlékszem a nevére. Alapvetően kedvesnek tűnt, bár elég ápolatlan volt, ritkán használta a zuhanyzót. Akkor kezdődtek álmatlan éjszakáim, mikor odaköltözött, ugyanis minden éjjel hajnal háromig üvöltve skypeolt, a holland épületek falai pedig nagyon vékonyak. Hiába kértük sokszor, hogy legyen ránk tekintettel, semmi nem volt hatásos. Egy hónapig ez minden áldott nap így volt. Végső kiakadásomban egyik hajnalban sokáig dörömböltem az ajtaján, de még azt sem hallotta meg a hangos csevej közben. Bementem a szobájába és még akkor sem vett észre, mikor már vagy egy-két perce mellette álltam pizsamában és kiabáltam, hogy fejezze már be. Elköltözésekor egy hónap után végre csend lett, de több, minőségi rozsdamentes acél főzőedényen, amibe rendszeresen odaégette a kajáit, már nem lehetett segíteni, használhatatlanok lettek.

Utolsó lakótársam, egy thai lány, Koong odaköltözésével ismét nyugalom lett. Szegénynek nem működött a fűtés a szobájában, próbáltunk segíteni neki Febrivel, de más volt ott a radiátor, mint a mi szobáinkban és nem sikerült normális hőmérsékletet csinálni. A tulajdonos banyától kért segítséget, aki gorombán elintézte annyival, hogy ne várjon itt olyan meleget, mint Thaiföldön. Hiába mondta szegény lány, hogy már évek óta Németországban él és hozzá van szokva az éghajlathoz, de azért télen kellene fűtés a szobába.

Első látogatás az egyetemen

Érkezés után még aznap bementünk az egyetemre, ami két épületből áll, melyek egymástól 10 percre vannak. Egyik témavezetőm az egyik épületben, a másik a másikban dolgozott. Az egyikben vannak a molekuláris laborok, másikban a steril munkához, törzsizoláláshoz, mikroszkópos munkához szükséges felszerelés. Hihetetlenül lefárasztott a hirtelen, angolul jött töménytelen információ, nem bírtam mindent felfogni és megjegyezni, hogy milyen ügyben kihez kell fordulnom, milyen dokumentumokat kell kitöltenem, milyen vezetőhöz kell bemutatkozó beszélgetésre mennem, melyik laborok hol találhatóak, mik a szabályok, stb. Sok embert mutattak be, nem tudtam megjegyezni a neveket, a holland férfiakat néha alig vagy nem tudtam megkülönböztetni egymástól, a különböző laborok és irodák pedig külön emeleteken voltak az óriási épületben. A megbeszélés után még elmentünk egy, az egyetemhez tartozó kísérleti növénykertbe is orchideamagokat gyűjteni. A holland időjárás is rögtön bemutatkozott, akkora szél volt egy kis esővel fűszerezve, hogy semmit nem értettem a növénykert felé menet az angol beszédből. A nap végére összerogytam a fáradtságtól.

A munkáról dióhéjban és remélhetőleg közérthetően

Az első hét végén derült ki, hogy a sok egyeztetés, a részletesen megbeszélt munkaterv ellenére a kísérletsorozathoz szükséges egyetlen gombatörzs sem áll rendelkezésre. Ez a magyar témavezetőmet is meglepetésként érte. Akkor keseredtem el végleg. A sok egyéb nehézség mellé (lásd alább) már csak ez hiányzott. Legszívesebben fordultam volna haza. Azokat a módszereket, amiket azt hittem, hogy ott fogok megtanulni, kiderült, hogy nem is használták még az ott dolgozók, mert teljesen más témákkal foglakoztak és magamra vagyok utalva. Az otthoni témavezetőm és egy munkatársam segített e-maileken keresztül, hogy a megfelelő struktúrákat látom-e egyáltalán a mikroszkópban, ill. hogy hogyan izoláljam a gyökerekből a gombatörzseket, mivelhogy még nem voltak. Gondoltam, ennyi erővel otthon is maradhattam volna. Aztán szerencsére a magyar témavezetőm kitalált egy, a témához kapcsolódó másfajta munkát, ami az adott helyzetben is kivitelezhető volt. A tervet sikerült elfogadtatni a holland témavezetővel is és fellélegezhettem, örömmel láttam neki az új feladatnak.

A munkához orchideagyökereket és különböző fás szárú növények gyökereit kellett gyűjteni. Vizsgálatunk főszereplői földben növő, mérsékelt övi, Hollandiában is őshonos orchideák voltak. Ki kellett ásni az egész növényt gyökerestül. Nehéz volt, a gyökerek mélyre hatoltak. Többször mentünk orchideát ásni, először a témavezetőimmel a fantasztikus Leideni Botanikus Kertbe.

pa120004.JPG

pa120043.JPG

pa120062.JPG

Később voltunk mintázni a tengerparti homokdűnéknél is és még több természetes erdei élőhelyen.

15220219_10209679738403923_6007172266153547251_n.jpg

 Egyszer az akkor épp ott lévő párommal mentünk a botanikus kertbe orchideát ásni, egyszer pedig holland témavezetőm unszolására lakótársam, Adam vitt el a biciklije vázán. Nagyon nem repestem az ötletért, inkább  ástam volna egyedül és cipeltem volna gyalog a több kilónyi talaj-és növénymintát. A bicikliúton halálfélelmen volt. Adam nem egy kis darab ember, nagyon imbolyogtunk a biciklivel és a nagy forgalomban mindenhol jöttek a teherautók és egyéb járművek. Féltettem az életünket és a bicikliről oldalra kilógó lábaimat. Mindenesetre nagyon rendes volt Adam-től, hogy ezt bevállalta, elvitt és segített ásni meg cipekedni, neki is nehéz lehetett.

Az volt az új cél, hogy egy számomra újfajta, modern molekuláris módszerrel azonosítsam és összehasonlítsam a különböző élőhelyről származó orchideák és a mellettük növő fák gyökereiben élő gombákat, valamint, hogy gombatörzseket izoláljak a gyökerekből, hogy később valaki megcsinálhassa azt a munkát, amit nekem kellett volna, ha a beígért gombatörzsek valóban rendelkezésemre álltak volna.

A másik egyetemi épületbe csak a második héten mentem, itt volt a gombatörzsek izolálásához megfelelő felszerelés. Ez az épület nagyon labirintusszerű volt. Mikor először itt jártam és hazaindultam volna, sikerült beriasztanom az épületet. Ki volt írva valami hollandul egy kijáratnak látszó ajtóra, ahonnan látni lehetett az udvart, de nem értettem, meg már kicsit pánikba is estem, hogy nem találom a kijáratot, ezért nem voltam elővigyázatos. Iszonyúan fülsiketítő volt a riasztó, zengett tőle az egész épület. Aztán sűrűn kértem az elnézést a portástól, de jófej volt és nem látszott haragosnak.

Ebben az épületben sokkal jobban szerettem dolgozni. Itt volt a magyar témavezetőm, az orosz doktorandusz hallgatója, Tanya és még néhány külföldi hallgató, nagyon megkedveltem mindannyiukat. Általában együtt ebédeltünk. Hollandiában a vacsora a főétkezés, ezért mindig nagyon megbámultak az emberek, ahogy végigvonultam a folyosókon át az ebédlőbe a méretes IKEA-s tányéromon lévő hatalmas adag házi készítésű kajáimmal (magyar viszonylatban is rengeteget eszem, de az itthoniak már megszokták). A holland kollégák, de sokszor az ott lévő külföldiek is csak bögrés levest és egy miniatűr szendvicset esznek ebédre. Az épületben volt egy olyan automata, ahonnan ingyen lehetett kávét és forrócsokit szerezni. Délutánonként csapatostul meglátogattuk.

Mikor már megvolt az új feladatom, lelkesen belevetettem magam a munkába. Általában elsőként érkeztem a laborba és utoljára távoztam. Egyszer egy ott dolgozó kínai lány megjegyezte, hogy úgy látszik, nem csak a kínai doktoranduszok szokása a látástól mikulásig munka és hogy örül, hogy nem egyedül van korán reggelenként.

A takarítókkal is összebarátkoztam. Az egyik épületben egy vidám, középkorú, Curaçao-ról származó takarítónő volt. Egyebek mellett elmesélte, hogy a hazájában beszélt nyelv, a papiamento hasonlít a spanyolhoz, de mégsem olyan. Kértem, hogy beszéljen egy kicsit a nyelvén, érdekes volt. A másik épületben egyszer korán reggel kinyitottam és tartottam az ajtót a hatalmas fekete takarító férfinak, hogy könnyebben át tudjon haladni a takarítószeres kiskocsival. Ettől nagyon meghatódott és vagy tízszer megköszönte. Azután minden nap ragyogó arccal üdvözölt. Akkor jöttem rá, hogy azért volt ez neki nagy dolog és valószínűleg ilyesmi sosem fordult elő az életében, mikor megrakott nagy tálcával a kezemben nemhogy megtartotta volna az ajtót az előttem haladó holland kolléga, hanem konkrétan rámvágta. Ez sajnos többször előfordult. A hollandokra nem igazán jellemző a figyelmesség. Egy, a csapatunkban dolgozó nagyon aranyos holland lány egyszer nagy meglepetésemre azt mondta, hogy nagyon szenved a honfitársai érzéketlenségétől és kívülállónak érzi magát.

Egyik nap mondta a holland témavezetőm, hogy elmegyünk egy napra a Brüsszel melletti Meise Botanikus Kertbe, az ottani orchidea társaság ülésére és viszünk egy előadást az én munkámból. Vészesen közeledett az ülés napja és én még mindig nem tudtam, hogy nekem kell-e az előadást tartanom vagy sem, csak ködösítés volt, ez nagyon idegesített. Két nappal az esemény előtt tudtam meg, hogy flamand nyelvűek lesznek az előadások, ezért nem nekem kell megtartani az előadást, hanem a témavezetőm fogja. Autóval indultunk hajnalban négyen, a témavezetőm, a férje és egy rendkívül öntelt korábbi szakdolgozó srác, aki mindenáron arról akart meggyőzni, hogy a magyar nyelv biztos hamarosan ki fog halni, valamint bőszen ócsárolta a belga építészetet és cserébe ajnározta a hollandot. Témavezetőm hívta fel rá a figyelmemet és tényleg fura volt, hogy abból lehetett látni, hogy Belgiumba értünk, hogy az autópályán mindenféle szemetet röpített szembe a szél, nylonszatyrok, tejes- és pizzásdobozok, fél kenyerek meg ilyesmik röpködtek szembe. Az előadóülés számomra is érdekes volt és bár nem tudok flamandul, a szakszavak és az ábrák miatt értettem a legtöbb előadás lényegét. Az ülés után megnéztük a botanikus kertet. 

Nehézségek Hollandiában

Első élelmiszerboltban tett látogatásomkor kétségbeestem, mert hiába egy nagy boltba mentem, semmi értelmeset nem találtam, amiből főtt ételt készíthetnék. Nem voltak húsok, halak, de még krumpli sem, rizst sem találtam és más alapvető dolgokat sem. Később szerencsére kiderült, hogy csak átmeneti készlethiány lehetett a boltban (és ez random máskor is előfordult), máskor normális választék volt ugyanott. Kiderült, hogy a fagyasztott hasábkrumpli olcsó, a feldolgozatlan pedig nagyon drága, ki érti ezt? A gyümölcslevek és a Dr Oetker pizza olcsóbbak voltak, mint itthon, ki is használtam ezt és rendszeresen vettem ilyeneket, otthon úgysem engedhetem meg magamnak.

Legnagyobb probléma az volt, hogy a boltokban csak holland bankkártyával lehet fizetni. Direkt erre az alkalomra csináltattam otthon eurós dombornyomott Mastercard-ot, specifikusan Hollandiát kérdeztem, hogy olyan legyen a kártya, hogy tudjam ott használni. Ennek ellenére csak a múzeumokban és a H&M-ben tudtam használni, tehát két alkalommal az ottlétem alatt, mikor múzeumkártyát és fehérneműt vettem.

Kártyás fizetés híján sok készpénzre volt szükségem, hiszen a szállásomat és minden mást is azzal tudtam csak fizetni. Ez megint jelentős probléma volt, mivel a hollandok általában bankkártyával fizetnek, ezért az automatáikban alig van pénz. Egy hónapi szállásra való pénzt 4-5 automatából tudtam csak felvenni, a többi költségről nem is beszélve. A hónap különböző időszakaiban, különböző napokon és napszakokban is próbálkoztam az automatáknál, hátha sikerül kifogni, amikor feltöltik és normál mennyiségű pénzt vehetek fel. Nem volt semmi eredménye, sőt néha napokig teljesen üres volt egy-egy ATM.

Az ország egyik legnagyobb vasútállomásán nem sikerült vonatjegyet vennem hétköznap (nem korán) reggel, mert a pénztárak zárva voltak, a jegyautomata meg persze csak holland bankkártyát fogad el. Akaratom ellenére kénytelen voltam bliccelni. Fejlettebbnek gondoltam azért ezt az országot, de tévedni emberi dolog.

Hollandiában szinte mindenki biciklivel közlekedik, sokan őrült gyors tempóban. A bicikliseknek mindenkivel szemben mindig elsőbbsége van. Sokszor nehéz közlekedni miattuk, mert a kanyarodósávok miatt három irányból jöhetnek szélsebesen és nem tud az ember egyszerre három irányba nézni. „Kedves” szokásuk, hogy nagyot köpnek biciklizés közben, ami a nagy sebesség miatt máshol landol és könnyen eltalálhatja a gyalogost. Olyan nagyot meg nem lehet ugrani a turha elől, mert beleesik az ember a gyalogút melletti csatornába. Kétszer is eltalált egy ilyen „szeretetcsomag”, de legtöbbször sikerült időben arrébbugranom. Jópofák viszont a gyerekszállító biciklitoldalék kocsik. Sokféle van, egész nagy, négyszemélyesek is. Mindent visznek egyébként biciklivel, a legdurvább, amit láttam, az egy kutyával, két nagy festménnyel, két szatyorral, egy trolibőrönddel és egy esernyővel a kezében bicikliző egyén volt.

img_4438.JPG

img_4459.JPG

img_4464.JPG

img_4539_1.JPG

Nem bírtam megszokni a hollandok igénytelenségét. Sokan közülük mindig büdösek, a magyar témavezetőm azt mondta, hogy azért, mert nem mossák a ruháikat, csak kiterítik, hogy kifújja belőle a szél az izzadtságszagot. Erős ott a szél, de azért nem annyira, mint az izzadtságszag. Szerintem nem is használnak dezodort és nem is gyakran fürdenek. Pechemre az egyik egyetemi épületben minden egyes laborban az ajtó elé kiakasztott köpenyek valamelyikét kellett felvenni, sajátot nem lehetett használni. Egyetlenegy köpeny volt, ami nem volt rém büdös, az egy kétajtós szekrény méretű holland srác miatt volt ott, akinek kivételesen mindig nagyon jó parfümillata volt. Mikor nem abban a laborban dolgozott az a fiú, mint én, inkább felvettem a nagyon nagy köpenyt - amibe hatszor belefértem volna -, mint a büdösek közül valamelyiket. Egy köpenyt minden alkalommal kivittem a mosodahelyiségbe, a bőség zavarában ugyan nem volt könnyű kiválasztani a legbüdösebbet, de sajnos nem vihettem ki az összeset. Az egyetemen a belső tanszéki WC-kben (ahová csak egyetemi oktatók, doktoranduszok és szakdolgozók járnak) rendszeresen találtam lehúzatlanul még kakit is, a helyiségben szétszórt használt tamponokat és betéteket, a WC utáni kézmosás meg csak a külföldiek furcsa szokása volt. Pedig a takarítónő szorgalmasan végezte a munkáját, reggelenként minden ragyogott a tisztaságtól. A hallgatók egy közös irodában pakolhatták le a cuccaikat, itt voltak a számítógépek is. Ezt az irodát csak az első héten használtam, mert nem bírtam a munkámra koncentrálni az állandó takonyszívások közt. A hollandok nem fújnak orrot, hanem 1-2 másodpercenként szívják az orrukat, ha meg már végképp lecsöppenne, akkor beletörlik a ruhájukba. Mikor tíz diák szívja a taknyát egyszerre, az komoly zajszennyezést jelent, a gyomorforgató hatásról nem is beszélve, ezért inkább esténként a szállásomon csináltam minden számítógépes munkát.

Az őszi-téli időjárás gusztustalan. Állandó az erős szél, és a szitáló eső. Örültem a rendkívüli hónak decemberben, mert akkor legalább nem az eső esett. Egy ott lévő ösztöndíjas kolumbiai nő meg egyenesen repesett az örömtől, mert akkor, 35 éves korában látott először havat, nem is számított ilyen meglepetésre, mivel decemberig volt ott és Hollandiában csak januárban vagy februárban szokott esni a hó. Egyik este munkából hazafelé menet nagy vihar kerekedett. Semmit sem láttam a sötét, a közvilágítás hiánya és a vihar miatt, a szemüvegem is csupa víz lett. Először nem is a jó irányba indultam hazafelé és ott bolyongtam a pocsolyák közt. Szerencsémre pont ott jött a spanyol lakótársam és kérdezte, hova megyek, mert a szállásunk a másik irányban van. Sokszor elcsodálkoztam azon, hogy hogyan nem esnek bele rendszeresen a hollandok a mindenhol ott lévő csatornákba, mikor a látási viszonyok sokszor tragikusak és ráadásként még szívnak is.

Kommunikáció

Nekem végig nehézséget okozott az angol, nem tudtam belejönni. Nagyon zavart, hogy nem tudok tartalmas beszélgetéseket folytatni, csak felületeseket és végig nagyon lefárasztott az angol beszéd a mindennapokban (főleg, hogy a közvetlenül előtte lévő francia nyelvvizsga miatt inkább franciául jutottak eszembe a szavak).

A hollandok általában jól beszélnek angolul. A holland szerintem a legrondább nyelv, amit valaha hallottam, a némethez hasonlóan kemény és ráadásként undorító turhahangok vannak benne. Ahogy hollandul jó étvágyat kívánnak, attól el is megy az ember étvágya :)

Esténként gyakran skype-oltam Anyukámmal, ez nagyon sokat segített nekem. A párommal csak ritkán tudtam, mivel a laptop nálam volt és így nem maradt otthon számítógép, a párom a saját asztali számítógépét a munkahelyén használta. Ahhoz, hogy skype-olni tudjunk, neki nagyon korán reggel be kellett menni az egyetemre, amikor még nem zavar senkit a kollégái közül. 

Munkán kívüli közösségi programok

Magyar témavezetőm feleségével és gyerekeivel többször is találkoztam, ezek mindig szuper programok voltak. Nagyon jó volt velük lenni és magyarul beszélgetni. Sosem láttam még előtte (és azóta sem) számomra ennyire példaértékű családot, akik nagyon tudatosan, és egyben hatalmas szeretettel nevelik a gyerekeiket, támogatva őket abban, amikben ügyesek. Nem véletlenül olyan jófejek a gyerekek is, látszik, hogy sokat foglalkoznak velük. Elmentünk egyszer a tengerpartra és meghívtak holland palacsintát enni, nagyon ízlett. Sétáltunk Utrecht belvárosában, ettünk a piacon kibbelinget (holland sült tőkehalfalatok), voltunk orchideakiállításon is. Itt vettem egy különleges, apró piros orchideát (Ceratostylis rubra), elneveztem Piroskának és esténként magányomban néha beszéltem hozzá. Folyamatosan virágzott. Döbbenetes, hogy egyedüllétben mennyit tud javítani akár egy kis növény is az ember hangulatán. A kis orchideát hazavittem Magyarországra a bőröndömben, de nem szerette az otthoni melegebb lakást, ezért sajnos hamarosan elpusztult.

img_4422.JPG

Egyszer a témavezetőm feleségével és Tanyaval elmentünk egy másik városba az IKEA-ba Tanya-nak kanapét és kiegészítőket, párnákat, szőnyegeket venni. Kissé kínos volt nekem, hogy Tanya mindig kérdezgette, hogy szerintem melyik lenne jó, és bántott, hogy semmi hasznosat nem tudtam mondani neki, annyira más az ízlésem. Ki nem állhatom a skandináv stílusú bútorokat, főleg, ha fehérek vagy pirosak, ezt a két színt kifejezetten nem szeretem, neki meg persze pont azok tetszettek. Azért jó csajos program volt. Abban az IKEA-ban volt bolognai szószos tengeri halfilé, szuper finom volt, kár, hogy nálunk nincs ilyen.

Egyik este koncertje volt a témavezetőmnek, dobol egy egész nagy zenekarban, akik azt hiszem modern jazz szerű zenét játszanak, de nem értek a zenei műfajokhoz. Mindegy is, egyszerűen csak nagyon tetszett és büszke voltam, hogy a főnök ilyen profin dobol.

Háromszor is volt közös vacsora a labortagok számára valakinek az otthonában. Ilyenkor tízen-tizenöten gyűltünk össze. Az első ilyet a magyar témavezetőmék tartották egy Leidenhez közeli kis településen lévő otthonukban. Megcsodáltuk a házi orchideagyűjteményt és a házikedvenceket, az aranyos nyuszit, meg a szép kígyót és nagyon jót beszélgettünk. Először ettem pesztós tésztát, fantasztikusan finom volt, ráadásul sült lazac volt hozzá, és ami nagyon meglepő, itt, Hollandiában ettem először életemben hortobágyi húsos palacsintát is. Valahogy ez addig kimaradt.

A második vacsora egy búcsúvacsora volt, mert a laborban dolgozó indonéz srác aztán elment Brazíliába jaguárkakit tanulmányozni. Ők Leiden külvárosában laktak, ahová busszal mentünk Tanya-val (ekkor használtam csak buszt Leidenben egész ottlétem alatt, mert amúgy minden gyalogtávra volt a belvárosban). Előtte vettünk az ALDI-ban két nagy csokor rózsát (Hollandiában olcsó, nem úgy, mint itthon) a srác anyukájának, amik olyan különleges színűek voltak, egyik csokorban kívül zöld, belül rózsaszín virágok, a másikban meg pont fordítva. Összerendezgettük a buszon egy hatalmas csokorba. A srác anyukája szakácsnő, legalább 15 féle tradícionális jávai ételt készített. Nagyon egyedi ízük volt, sosem kóstoltam hasonlókat sem, de mindegyik nagyon ízlett, a jackfruitból készült, de mégis sós ételek különösen. Azóta is vágyom ilyenekre. Az volt a fura, hogy ránézésre fogalmam sem volt, hogy milyen íze lehet az ételeknek, a marhapörkölt kinézetű étel is jackfruitból volt. A lencsefőzeléket ők desszertként fogyasztják édesen, kókusztejjel leöntve (ilyennel később indonéz lakótársam, Febri is megkínált), pedig ránézésre ugyanolyan, mint a magyar lencsefőzelék. Nagy hatással volt rám az indonéz anyuka, mert olyan erős pozitív kisugárzása volt, amilyennel még sosem találkoztam. Mint egy ragyogó napocska, vagy nem tudom, hogyan tudnám jellemezni. Elmesélte érdekes történetét, hogy hogyan menekült el agresszív, bántalmazó indonéz első férjétől, gyerekei apjától, hogyan szeretett bele a második, holland férje (aki sajnos már nem él) egy véletlenül meglátott fénykép alapján, majd hogyan tudta hosszas pereskedés után Hollandiába hozni külön-külön a két fiát. Induláskor csomagolt az anyuka mindenkinek a maradék kajából (pedig zabáltunk rendesen), két napig azt ette az egész labor, ez is mutatja, hogy kb. egy esküvőre elegendő ételt készített. Indonéz terítőt is kaptunk ajándékba.

A harmadik vacsorát Tanya rendezte, persze orosz ételekkel. Előző este segítettem neki az előkészületekben, bevásároltunk, megcsináltuk a salátákat, stb. Nem ide tartozik, de a salátáról eszembe jut, amit megtudtam az általunk francia salátának nevezett ételről. A helyzet az, hogy egyáltalán nem francia, a franciák orosz salátának hívják, az oroszok pedig olasz salátának. Olasz sajnos nem dolgozott a csapatban, ezért az olasz álláspontot nem ismerem. Mindenesetre nem valami hízelgő ennek az ételnek, hogy senki sem vállalja fel és egy másik népre keni a létrejöttét :). Még a boltban nagyon megdöbbent rajta Tanya, hogy egy teli nagy hátizsáknyi meg még két szatyornyi cuccot szándékozom elcipelni, ő több körben tervezte a bevásárlást, de erősködtem, hogy simán elviszem. Aggódott, hogy nehogy bajom legyen a cipekedéstől, hiába mondtam, hogy úgy nőttem fel, hogy nem volt férfi a családban és nekem teljesen megszokott dolog 20 kilónyi cuccot cipelni, meg sem kottyan. A vacsora előtt elmentem a szombati piacra virágcsokrot venni Tanya-nak, mert szereti az ilyesmit. Nem tudtam, hol van a virágpiac, ezért kérdezősködtem. Tapasztalat: nem érdemes ’Excuse me’-vel kezdeni, mert kéregetőnek néztek, pedig nem is voltam szakadt, legalábbis szerintem.

hollandia_379.jpg

Végre meglett a piac és a virágcsokor, siettem volna Tanya-hoz, erre tűz ütött ki a visszafelé vezető úton, jött a tűzoltóautó, lezárták az utcát, összepréselődött a tömeg és visszafelé sem tudtam már menni, elég para volt. Vagy fél órát töltöttem a tömegbe szorulva, majd kerülőúton, magam sem tudom hogy, mert azt az utat nem ismertem, sikerült nem elveszni a városban és késve, de még így is elsőként megérkezni Tanya-hoz. Nagyon jól sikerült ez a vacsora is, a végén többféle társasjátékot is játszottunk.

Még ottlétem első hetében az egyik holland fiúval elmentem egy egyórás városnézésre, ő ajánlotta, hogy megmutatja, hol vannak boltok, stb. Ez a fiú aztán elkezdett nekem udvarolni annak ellenére, hogy már a legelején a többiekkel közös ebédkor mondtam, hogy évek óta párkapcsolatban élek, meg hogy nemsokára meglátogat a barátom, stb. Maga a szitu is kifejezetten kellemetlen volt, ráadásul óvodásmódra úgy fejezte ki irántam az érdeklődését, hogy időnként megfricskázta a fülemet munka közben, ami nagyon fájt. Többször kellett rászólnom ahhoz, hogy ezt abbahagyja.

Karácsonyi vacsorafőzés is volt az egyetemen. Az egyik nagy gyakorlati tanteremben főztünk, ahol minden asztalnál volt gázvezeték. Kis csapatokban sokféle ételt főztünk, minden csapat különbözőt. A végén közösen megettük az egészet, mindenki megkóstolhatta a többi csapat által készített ételt is. Jó kis közösségi program volt. A fotón a curaçao-i takarítónővel pózolok.

_040.JPG

Holland ételek

Utazásom előtt azt olvastam, hogy a holland konyhaművészet felejthető, nem is igazán van olyan. Lehet, hogy nincs sokféle nemzeti ételük, de ami van, az legalább nagyon finom (bár az egyik leghíresebb holland ételt, a nyers heringet nem kóstoltam).

Isteni finomak a sült halaik, más tengerparti népeknél is finomabban készítik el szerintem a halakat. A legelterjedtebb a kibbeling, ami panírban sült kis tőkehalfilé darabkákat jelent. Finom, majonézes alapú, zöldfűszeres szószt is adnak hozzá (a franciák ezt remoulade-nak hívják, Hollandiában kibbelingszósznak, de szerintem ugyanaz, vagy nagyon hasonló). Nagyon finomak még az egyben sült panírozott halak és rákok és a füstölt, borsos makréla is (azóta is hiányoznak). Érdekes módon a halsütő büfékben nem árulnak semmilyen köretet, ha van a közelben bolt, ott érdemes venni valami zsemlét. Furcsa, hogy a piacon a nyers hal drágább volt, mint az ugyanolyan típusú sült hal, ezért mindig sütve vettem, valószínűleg amúgy sem tudtam volna olyan finoman elkészíteni.

A holland palacsinta (pannenkoek) is nagyon bejött, a tészta serpenyőbe töltése után 1-2 egész szelet bacont tesznek a palacsintára, azzal együtt fordítják meg, így jól megpirul a bacon is. Vajjal és/vagy juharsziruppal kenik meg. Azóta itthon is készítünk néha.

Utcai sütőknél, ill. boltokban is lehet kapni a stroopwaffelt (karamellszósszal összetapasztott különböző lisztekből készült ostya). Többféle változata van, mindet imádtam, pedig nem vagyok édesszájú.

Imádtam még a különleges holland sajtokat, kedvenceim az ananászos krémsajt, a mustármagos és a gyömbéres sajtok voltak.

Párom látogatása

Amszterdamba mentem a barátom elé, oda érkezett busszal, az út 22 óra volt. Még előtte megkérdeztem a szállásadót, hogy aludhat-e ott a barátom egy hétig, persze fizetünk érte, nem baj, hogy egyszemélyes az ágy, tud hozni felfújható matracot. A nő nem engedte, mondta, hogy menjen szállodába. Persze, pont azért jön meglátogatni, hogy szállodában legyünk külön-külön. Tanya olyan rendes volt, hogy felajánlotta, menjünk hozzá, az első két nap aludhatunk a nappaliban a szőnyegen, aztán meg pont elutazik Oroszországba pár napra a családjához és aludhatunk a szobájában. Így is lett. Témavezetőm és felesége kölcsönadták a hálózsákjaikat, Tanya odaadta a lakás kulcsát, mert ő később ér haza, összesűrűsödtek a munkái, amiket még az utazása előtt meg akart csinálni. Először az én szállásomra mentünk a párommal, kipakolni a hátizsákból a téli ruhákat, amiket hozott nekem és összeszedni az én cuccaimat, amire szükségem lesz Tanya lakásában. Persze most is, mint mindig, leskelődött a banya az ablakból és jött rögtön pampogni, hogy nem alhat itt a párom, mire megnyugtattam, hogy egy kollégám szőnyegén fogunk aludni és belépnünk azért csak szabad, ha már ennyit fizetek, főleg úgy, hogy egy hétig ott sem fogok lakni.

Elrendezkedtünk Tanya nappalijában, készítettünk vacsorát, majd már lefekvéshez készülődtünk. Késő volt, este 11 óra körül, de Tanya sehol sem volt és már aggódtam érte. Telefonáltam, de nem volt kapcsolható. Sokadszorra sikerült elérnem, de annyira szaggatott a vonal, hogy csak a felét értettem annak, amit mondott, de megnyugtatott, hogy az egyetemen van és sajnálja, hogy felébreszt, de majd csengetnie kell, mert odaadta nekünk a kulcsot, a másik kulcs meg még a volt lakótársánál van, akinek még ott van pár cucca. Elaludtunk és reggel, mikor felébredtem, Tanya még mindig nem volt sehol. Bementem dolgozni és ott volt. Az történt ugyanis, hogy bentragadt az egyetemen éjszakára. Azt tudta, hogy éjfélkor lezár a ki- és beléptető rendszer és a belépőkártyánk nem működik éjszaka, de pechére, mint utóbb kiderült, késett az órája, és mikor ráeszmélt, hogy már mindjárt éjfél, fogta a kabátját és elkezdett  kifelé szaladni, de épp elkésett és foglyul ejtette éjszakára az épület. Nem keseredett el, egész éjszaka dolgozott. Mikor meglátta a páromat, azt mondta, úgy nézünk ki, mintha testvérek lennénk, pedig egyáltalán nem hasonlítottuk sem vonásainkban, sem színeinkben. Másnap Tanya-t kikísértük a vasútállomásra, aztán átköltöztünk a szobájába. Tanya bérelt lakása egy nagyon jó tetőtéri lakás volt, a lapos tetőrészre ki is lehetett mászni és a háztetőről nézelődni.

img_4556.JPG

img_4558.JPG

pa100001.JPG

Szépen felújította, kifestette, a nappaliban még nem volt meg minden bútor és az előző lakónak is voltak még ott cuccai, de nekünk nagyon kényelmes volt. A lakás bejárati ajtaja után rögtön egy lépcső vezetett fel magába a lakásba. Egyszer a volt lakótársa megbotlott és legurult a lépcsőn, a nagy lendületű esés után pont úgy állt meg a lépcső alján, hogy a lába feszített egy rést a zárt ajtó és az ajtófélfa között és odaszorult, se ki, se be. A lába kiszabadításához ki kellett fűrészelni az ajtót. Ezt csak azért írtam le, hogy érdekesek a holland építészeti megoldások, érdemes vigyázni a szűk, meredek lépcsőkkel. Amíg ott volt a barátom, jóval kevesebbet dolgoztam, elmentünk együtt múzeumokba Leidenben és hétvégén Amszterdamban is, valamint a tengerpartot is megnéztük (a városnéző leírások külön fejezetekben vannak). Amíg dolgoztam, egyedül is megnézett pár dolgot. Szerencsénk volt, mert pont az az egy hét nem volt esős, sőt, néha még a nap is kisütött. Gyorsan eltelt az egy hét, hamar ismét az amszterdami buszállomáson találtam magam, rajtam kívül mindenki felszállt a buszra, csak én maradtam ott és potyogtak a könnyeim.

Anyukám látogatása

Karácsony előtti utolsó hétre jött ki Anyukám. Már meg sem kérdeztem a szállásadómat, úgysem engedte volna meg, hogy nálam lakjon. Szerencsére a Hágában lakó másodunokatestvérem befogadta Anyát öt napra, amíg haza nem utazik Magyarországra. Anya érkezése nem volt zökkenőmentes. Kimentem elé a repülőtérre és először Leidenbe mentünk az én szállásomra, mert unokatesóm akkor még dolgozott. A szállásomon szembesültünk azzal, hogy nem tudjuk kinyitni a nagynénémtől kölcsönkért bőröndöt, mert be van zárva a számkódos zárral. Hiába nem zárta be Anya, valahogy mégis lezáródott menet közben, vagy véletlenül, vagy a reptéri alkalmazottak közreműködésével. Hívtuk nagynénémet, de nem tudta a kódot, mert nem szokták használni a számzárat ők sem. Próbáltam az interneten bőröndjavítót keresni, próbáltuk feszegetni, de hát mégsem szaggathattunk szét egy kölcsönkapott bőröndöt, de amúgy nem is tudtuk volna, meg hát szükség is volt rá. Nem volt más megoldás, nekiültem a szoba közepén sorra végigpróbálni a kódkombinációkat. Kb. két óra múlva sikerült kinyitni, szerencsénkre nem kilencessel kezdődött a kód. Kalandjaink nem értek itt véget. Elmentünk a vasútállomásra, ahol rosszak voltak a vonatkiírások, nem azokról a vágányokról mentek a szerelvények, amik a fényújságon voltak és nem is azok az időpontok voltak kiírva, amiket a netes menetrendből kinéztem. Azelőtt sosem tapasztaltam ilyet ezen az állomáson. Összevissza szaladgáltunk (persze a nagy bőrönddel), négy kalauzt is megkérdeztem, melyik a jó vonat Hága felé, ami az unokatesóm lakásához közeli kisebb állomáson is megáll, négyen háromfélét mondtak. Amit két kalauz is mondott, arra szálltunk fel, felciheltük a nagy bőröndöt, megkérdeztem az utasokat, hogy jó vonaton vagyunk-e, a vonat jó volt, csak épp elindult, én meg még rajta voltam jegy nélkül. Gondoltam, a történtek után most már inkább végigmegyek Anyával Hágába, akkor leszek nyugodt, az út csak kb. fél óra. Csak az volt a gond, hogy közben Tanya várt engem egy búcsúvacsorára, hiszen másnap reggel utazott Oroszországba a karácsonyi ünnepekre. Hozzá terveztem menni, miután feltettem Anyát a vonatra, hozattam is Anyával magyar kézműves termékeket ajándékba Tanyának egy kicsit meghálálni ezzel azt a sok mindent, amit értem tett. Hát nem a terv szerint alakultak a dolgok, gyorsan telefonáltam Tanyanak, hogy mi a helyzet, később tudok csak menni, mert épp egy vonaton ragadtam Hága felé jegy nélkül. Kalauz szerencsére nem jött. Mikor leszálltunk, próbáltam visszafelé vonatjegyet venni, de hát jó szokás szerint nem volt pénztár, csak holland bankkártyát elfogadó jegyautomata, ill. még az sem, mert unokatesóm is alig tudott nekem jegyet venni a holland bankkártyájával. Végül sokadszori próbálkozás után sikerült. Én meg rohantam, mert a kis állomásról ritkábban mentek a vonatok és épp indulni készült egy, fölrongyoltam rá és már indult is. Tanyahoz érkezve elsírtam magam az idegességtől, meg a kimerültségtől, de legalább el tudtunk búcsúzni egymástól.

Anya így Hága nevezetességeit nézte meg főleg, amik közül én csak keveset láttam, mikor meglátogattam az unokatesómat, de egyszer Leidenbe is eljött Anya és megnézett két nagy múzeumot egyedül, mialatt dolgoztam. Az utolsó két éjszakára szállodában foglaltam szobát Leidenben, és mivel akciós volt a kétágyas szoba, olcsóbb, mint az egyágyas, én is mentem Anyával. Nem bántam, hogy két nappal előbb elköltözöm a nem túl komfortos szállásomról. Ekkor már nem dolgoztam, múzeumokat néztünk együtt. Örök emlék maradt mindkettőnknek, ahogy utolsó nap faltuk a piacon az esőben a finom omlós sült halat.

Anyának nagyon tetszett Hollandia, turista szemszögből nézve egészen más lehet, hiszen rengeteg az érdekes látnivaló, a múzeumok meg csodálatosak. Ott élni én egyáltalán nem szerettem (leszámítva a sült tengeri halakat), de turistaként szeretnék visszamenni, főleg tavasszal, mikor virágoznak a tulipánok és a jácintok.

A reptéren meglepően erős fűszag terjengett.

Szenteste értünk haza, nagy pelyhekben esett a hó, gyönyörű fehér karácsonyunk volt abban az évben.

Leiden látnivalói (2012)

Leiden régi, híres egyetemi város, tele a világ minden részéről érkezett diákokkal és rengeteg látnivalóval. Kevés turista jön el ebbe a városba, pedig Amszterdamból fél órányi vonatúttal elérhető és hangulatos szép város, sok szuper múzeummal és egy világhírű botanikus kerttel. A szállások olcsóbbak, mint Amszterdamban, bár ha valaki csak Amszterdamra kíváncsi, a viszonylag drága vonatjegyárak miatt érdemes kiszámolni, megéri-e Leidenben szállást foglalni.

Hollandiában nagyon megérte nekem megvenni a MuseumKaart-ot, mert az ország összes állami múzeumába (~400 db) és botanikus kertjébe ingyenes belépést tett lehetővé 1 éven keresztül. Bármelyik állami múzeumban meg lehet venni. Az enyémre nem írtak nevet és helyiek is mondták, hogy nem törődnek azzal, hogy átruházza-e az ember másra a kártyát, lényeg, hogy egy kártyával egy embert engednek be a múzeumokba. Így történt, hogy Anyukám is az én kártyámmal nézte meg a leideni múzeumokat, majd egy munkatársam is sokat használta, mikor egy ugyanolyan ösztöndíjjal, mint én is, három hónapot töltött Hollandiában. Azóta sajnos változtak a kártyahasználati feltételek, az időtartam 31 napra csökkent és csak 5 db múzeum látogatható vele, (https://www.dutchmuseums.com/museumcard.php), nagyobb, drágább múzeumokba viszont így is megérheti megvenni. EU-s lakcímmel rendelkező személyek fénykép feltöltésével regisztrálhatnak és ezzel 1 évre növelhető a kártya érvényessége, ami gyakorlatilag úgy néz ki, hogy postán küldenek egy új kártyát. Ha hollandiai címre kérik, akkor ingyen kipostázzák, ha nem, akkor van postaköltség.

Leidenben az a jó, hogy az összes látványosság a belvárosban van, gyalogtávra a vasútállomástól. Nekem és akkori páromnak személy szerint a leideni múzeumok sokkal jobban tetszettek, mint az amszterdamiak.

Egyik kedvenc látványosságom a világhírű botanikus kert, a Hortus Botanicus Leiden volt, ami a világ egyik legrégebben működő botanikus kertje. A kertet a híres botanikus, Carolus Clusius rendezte be a 16. században. Számos további híres kutató, köztük Carl Linné, gazdagította gyűjteményével a kertet. Itt található a világ egyik legnagyobb ázsiai orchidea gyűjteménye. A gyűjtemény ma is növekedik, a Leiden University orchideakutatóinak köszönhetően. Sok, trópusi expediciók keretében talált új fajt itt írtak le. Többször is voltam a botanikus kertben a munkám miatt is, meg kedvtelésből is. Szuper volt, hogy bemehettem azokba az üvegházrészekbe is, ami a közönség számára látogatható, itt találhatóak a nemrégiben gyűjtött, tanulmányozásra vagy fajleírásra váró orchideák. Anyával is voltam a botanikus kertben december végén, mikor legkevésbé látványos a kert, de Anyának még így is nagyon tetszett.

img_4434.jpg

hollandia_254.jpg

hollandia_259.jpg

hollandia_276.jpg

img_4414.jpg

img_4415.jpg

img_4420.jpg

img_4421.jpg

img_4424.jpg

img_4426.jpg

img_4428.jpg

img_4433.jpg

A leideni Természettudományi Múzeum (Naturalis Biodiversity Center) 37 milliós darabszámú gyűjteményével a világ egyik legnagyobb természettudományi múzeuma. Gyönyörűen kialakított, nem szakmabelieknek számára is nagyon érdekes (szakmabelieknek meg maga a Kánaán), vannak interaktív részei is. Itt is többször voltam, de bármikor mennék újra, bármennyi időt el tudnék itt tölteni. 3-4 órát minimum érdemes rászánni szerintem.

hollandia_163.jpg

hollandia_172.jpg

hollandia_174.jpg

hollandia_164.jpg

hollandia_183.jpg

hollandia_175.jpg

hollandia_185.jpg

A Corpus Museum nagyon interaktív, kialakítása olyan, mintha egy emberi testben mászkálna és nézelődne az ember. Egészen egyedi. Sok információt ad, valószínűleg annak, aki nem tanult évekig anatómiát, még érdekesebb, mint nekünk. A biztos bejutás érdekében nagyon ajánlott előre bejelentkezni. Fényképezni nem lehet a múzeumban.

Tanya barátnőmmel mentünk el a Museum de Lakenhal-ba. Maga az épület nagyon tetszett, a kiállított festményektől nem voltunk annyira lenyűgözve. Azóta úgy tudom felújították és egy szuper Rembrandt kollekció (a művész fiatalkori műveiből) is a gyűjteménybe került. Az egyik terembe belépve Tanya nem értette, miért érez macskapisiszagot. Egy fűszerkiállítás volt ott, meg lehetett szaglászni mindent és kiderült, hogy a szegfűszeg illata az, ami neki macskavizelethez hasonló. Tanya egyáltalán nem ismerte ezt a fűszert, ezek szerint Oroszországban nem használják. Mondtam neki, hogy mi süteményekhez és gyümölcsleveshez használjuk. Elmagyaráztam, miből áll egy gyümölcsleves, de nem kóstolt még hasonlót sem. Elhatároztam, hogy főzök, hogy megkóstolhassa, de sajnos nem találtam szegfűszeget a holland élelmiszerboltokban, így a terv meghiúsult. 

pc150007.jpg

pc150011.jpg

A Rijksmuseum van Oudheden (Nemzeti régészeti múzeum) egy nagy múzeum nagyon szép és gazdag egyiptomi, görög és római műkincsgyűjteménnyel.

hollandia_371.jpg

hollandia_372.jpg

hollandia_374.jpg

Leidenben egy igazi malom is látogatható, múzeumként funkcionál (Molenmuseum de Valk), Anyának ez volt a kedvence, nekem is nagyon tetszett.

hollandia_204.jpg

hollandia_314.jpg

hollandia_315.jpg

hollandia_321.jpg

hollandia_324.jpg

hollandia_325.jpg

hollandia_330.jpg

hollandia_335.jpg

hollandia_340.jpg

hollandia_344.jpg

hollandia_350.jpg

hollandia_359.jpg

pc150034.jpg

A Rijksmuseum Boerhaave tudománytörténeti, orvoslás- és gyógyszertörténeti múzeum, de ezek mellett növényekről készült gyönyörű rajzok és préselt növények is találhatók a gyűjteményében. 2019-ben az év európai múzeumának választották. Egyedül néztem meg és mivel nem volt fényképezőgépem, sajnos nincsenek fotók.

A Rijksmuseum Volkenkunde (Etnológiai Múzeum) volt az első etnológiai múzeum, amit láttam, Hágában élő unokatesómmal néztük meg. Nagy és gyönyörű gyűjtemény, nagyon tetszett mindkettőnknek, később Anyának is. A múzeumban sötét van, ezért a fényképek elég gyatrák  lettek. Csomó interaktív érdekesség is található a múzeumban, nagyon érdemes megnézni.

hollandia_209.jpg

hollandia_210.jpg

hollandia_212.jpg

hollandia_215.jpg

hollandia_216.jpg

hollandia_217.jpg

hollandia_220.jpg

hollandia_222.jpg

hollandia_225.jpg

A Japan Museum Sieboldhuis-t Anyával néztük meg, nem voltunk elragadtatva tőle, szerintem kihagyható.

Érdemes megnézni a szombati piacot, ahol mindent is lehet kapni. A virágpiac és a halpiac igazán látványos, a sült halak fantasztikusan finomak, érdemes elvitelre is venni (akár több napra valót is), ha olyan szállásunk van, ahol van hűtő és ételmelegítési lehetőség. Van zöldség -és gyümölcspiac is, finom holland sajtokat is lehet kapni, valamint rengeteg (kínai) ruházati, kiselektronikai és egyéb tárgyat is lehet kapni.

hollandia_363.jpg

hollandia_378.jpg

hollandia_380_1.jpg

hollandia_134.jpg

Néhány kép a város utcáiról:

hollandia_290.jpg

hollandia_292.jpg

hollandia_296.jpg

hollandia_297.jpg

hollandia_369.jpg

img_4441.jpg

img_4442.jpg

hollandia_198.jpg

hollandia_201.jpg

hollandia_203.jpg

hollandia_231.jpg

hollandia_236.jpg

hollandia_241.jpg

img_4447.jpg

img_4448.jpg

img_4449.jpg

img_4450.jpg

img_4451.jpg

img_4452.jpg

img_4454.jpg

img_4455.jpg

img_4457.jpg

img_4462.jpg

img_4463.jpg

img_4578.jpg

pc150020.jpg

pc150030.jpg

pc150038.jpg

pc150041.jpg

pc150047.jpg

pc150048.jpg

pc150051.jpg

Amszterdam (2012)

Akkori párommal egy napos városnézésre átmentünk Amszterdamba vonattal. Az Amsterdam Centraal vasútállomás kb. fél óra úttal elérhető Leidenből. Maga a vasútállomás elég látványos.

img_4476.jpg

img_4478.jpg

Egy útikönyv által javasolt útvonalat jártunk be gyalog. Elég hideg, szeles volt az idő, de szerencsére legalább nem esett az eső.

img_4482.jpg

img_4483.jpg

img_4484.jpg

img_4485.jpg

img_4486.jpg

img_4487.jpg

img_4488.jpg

img_4490.jpg

img_4492.jpg

img_4493.jpg

img_4495.jpg

A város leghíresebb látnivalóját, a Van Gogh Múzeumot sajnos kihagytuk, mert egyrészt éppen felújították és átköltöztették egy másik helyre, másrészt rengeteget, akár órákat kell sorakozni, hogy belépőjegyhez jusson az ember. Interneten előre csak holland nyelvű oldalon, holland számlaszámról lehet jegyet venni, legalábbis 2012-ben még így volt, remélem azóta kitaláltak valami értelmesebb, felhasználóbarát megoldást. Így mi inkább azt választottuk, hogy több másik múzeumot megnézünk, ezt pedig kihagyjuk.

Először a Begijnhof-ot néztük meg, ami beguinák egykori házainak udvara, azaz olyan nőké, akik keresztény alapokon nyugvó vallásos rend tagjai voltak és monostori jellegű körülmények között éltek a belváros egy kis, elkerített részében, de nem tettek semmilyen szerzetesi fogadalmat. Néhány házban ma is idős hölgyek laknak. Szép, rendezett kis kertek vannak a házak előtt.

img_4496f.jpg

img_4498.jpg

img_4499.jpg

A Rijksmuseum a holland aranykor festészeti remekműveinek legnagyobb bemutatóhelye, a világ legjelentősebb Rembrandt-gyűjteménye itt található. A holland és külföldi festmények mellett gyönyörű iparművészeti gyűjtemény, szoborgyűjtemény és ázsiai gyűjtemény is található a múzeumban. Egyedi és nagyon érdekes a babaház gyűjteménye. A múzeumban sajnos nem lehet fényképezni.

A Rijksmuseum közelében található a Gyémántmúzeum. Itt egyebek mellett megnézhetjük például a koronaékszerek másolatait. A kiállított eredeti és másolat ékszereken kívül sok információt olvashatunk a gyémántok megmunkálási folyamatairól és a műhelyben meg is tekinthetjük élőben a gyémántcsiszolást.

img_4521f.jpg

img_4522f.jpg

Arra számítottunk, hogy Amszterdamban is olyan könnyű lesz nem éttermi étkezési lehetőséget találni (az éttermi étkezés nagyon drága ott, szóba sem jöhetett), mint Leidenben, ahol a piacon és máshol is vannak halsütő bódék, utcai stroopwaffel sütők, valamint nagyobb élelmiszerboltok. Hát, nagyot koppantunk...Egyetlen, bezárt halsütőt láttunk, élelmiszerboltot keresve sem találtunk az egész belvárosban, a piacon lévő standok sem voltak nyitva szombat ebédidőben. Még szerencse, hogy volt nálunk egy-egy szendvics és a Gyémántmúzeum környékén tudtunk venni horroráron egy-egy miniatűr hotdogot, de még így is borzasztó éhesen róttuk a város utcáit.

img_4502.jpg

img_4504.jpg

img_4505.jpg

img_4506.jpg

img_4507.jpg
img_4512.jpg

img_4513.jpg

img_4515.jpg

img_4516.jpg

img_4517.jpg

Szépek Amszterdam utcái is, a városkép hasonló a leidenihez, de még látványosabb és nagyobb a belváros. Rengeteg különleges tulipánhagymát árulnak és persze nem nehéz coffee shopokba is botlani, amit Leidenben egyáltalán nem láttam. Lehet hajózni a csatornákban, mi ezt idő hiányában nem próbáltuk.

img_4508.jpg

img_4528.jpg

img_4536.jpg

img_4526.jpg

img_4529.jpg

img_4530.jpg

img_4531.jpg

img_4533.jpg

img_4537.jpg

img_4538.jpg

img_4540.jpg

img_4541.jpg

Este ellátogattunk a Hash Marijuana Hemp Museumba, ami szerencsére késő estig nyitva van. Ez nem állami múzeum, ezért nem érvényes ide a múzeumkártya. Érdekes kiállítás a kender történetéről, a kender mindegyik felhasználási formáját bemutatja, így sokmindent megtudhatunk a kenderről, mint rostnövényről, gyógyászati alapanyagról és persze tudatmódosító szerről. A múzeumban van egy kis üvegházszerű részben pár kendernövény, emiatt az egész múzeumban érezni lehet a jellegzetes kenderszagot. Meglepetésként ért, hogy van egy magyar szövőszék is a múzeumban.

img_4544.jpg

img_4546.jpg

img_4547f.jpg

img_4548.jpg

A pályaudvar felé menet tettünk egy sétát a hírhedt Vörös lámpás negyedben is, nagyon elszomorító volt számunkra a látvány, ahogy a kirakatban vonaglottak a fiatal lányok. Több, határozottan magyarnak kinéző lányt is láttunk, ami nem véletlen, mert állítólag sok magyar van közöttük.

img_4553.jpg

Amszterdamba még készülök visszatérni, mert egy nap városnézés csak ízelítő volt, de sajnos ennyi fért bele az ösztöndíjas időszakban, mert hétvégenként is dolgoztam (az otthoni munkáimon).

Katwijk (2012)

Meg akartuk nézni a párommal a tengerpartot, szerencsére Katwijk tengerpartja könnyen elérhető Leidenből távolsági busszal, ami a vasútállomás előtti buszállomásról indul. Még csak október volt, mégis jeges, csontig hatoló volt a szél, nagyon hamar átfagytunk és visszakívánkoztunk a városba, de még várni kellett a buszra. Érdemes volt azért megnézni egy ilyen viszonylag északi, hideg tengerpartot is, bár úgy tudom, nyáron fürdenek is errefelé.

img_4563.jpg

img_4567f.jpg

img_4570.jpg

img_4573.jpg

img_4577.jpg

London (2019)

Volt egy cikk, hogy a 2019 őszi időszakban a királyi család távolléte miatt a Buckingham palotának a szokásosnál nagyobb része látogatható. Bár tudtuk, hogy Londonra közel sem elég egy hétvége, találtunk nagyon olcsó jegyet és gondoltuk megnézzük, ami belefér ennyi időbe, később meg majd visszajövünk. Egyébként mivel hó vége volt, pénzünk alig maradt és az egyetlen belépőnk már korábban meg volt vásárolva, így ingyenes programokat terveztünk erre a londoni hétvégére.

A Wizzair járat szokás szerint késett, de ez szinte említésre sem érdemes. Az sem, hogy a jegyünk nem egymás mellé szólt, azonban ezúttal nem tudtunk egymás mellé ülni. A leszálláskor elkeveredtünk egymástól, mert Dia a repülő hátsó, én az első ajtaján szálltam le, mert ott hamarabb ürült a repülő. Az első ajtóból kiszállás az utashídon keresztül történt, a hátsóból pedig lépcsőn a kifutópálya szintjére. Dia sokáig várt a repülőről leszállva a hátsó ajtónál és már eléggé kétségbe esett, hogy nem vagyok sehol. A reptér első fedett részén találkozunk össze, innentől nem volt probléma.

A vonatra nem kellett sokat várni, de a Gatwick reptérről bejutni a városba sok időt igényel. Thameslink-kel mentünk, de az utazás előtti napokban azzal is elég sok idő elment, mire sikerült eldönteni, mivel éri meg jobban (időt és pénzt tekintve) a bejutás. A vonat után még egy hosszú buszozással jutottunk a szálláshoz. A buszokon normál bankkártya lehúzásával lehet vonaljegyet venni, de előfordul, hogy nem működik, így csak reménykedtünk, hogy a miénkkel működni fog. Működött, de a busszal valami gond volt, vagy garázsmenet volt, ezért félúton le kellett szállnunk és megvárni a következőt. Elég hideg volt és fáradtak voltunk, így a kis várakozás is nehezen telt és alig vártuk, hogy végre aludhassunk. A következő buszon egyik bankkártya működött, a másik nem. Intett a sofőr, hogy mindegy, szálljunk fel. Ezzel elméletileg nem vétettünk, mert átszállásnak számít, ezért nem kell pluszba fizetni, hanem inkább az volt az aggasztó, hogy másnap, amikor buszra szeretnénk szállni, mi történik.

img_1754.jpg

Ekkor még nem tudtuk, hogy ez nagyon kis probléma ahhoz képest, ami ezután következett. Leszálltunk a buszról, megtaláltuk a házszámot, láttuk a kódos dobozt, amelyben az önbeengedéshez szükséges kulcs van, ebből gondoltuk, hogy jó helyen vagyunk. A tulajjal az volt megbeszélve, hogy felhívom, amikor ott vagyunk, megmondja a kódot és elfoglaljuk a szállást. Még korábban írtam neki SMS-t, hogy késünk a megbeszéltekhez képest, arra válaszolt, hogy nem gond. Az ajtó elől telefonáltam, de nem tudtam elérni a tulajdonost. Az ajtó zárva volt, csengő nincs. Kopogásra sem történt semmi. A szomszéd lépcsőházból kijött egy srác füvezni, tőle kérdeztem, hogy tud-e bármit a szomszédról. Mondta, hogy nem, de azzal többször találkozott már, hogy idegenek tanácstalanul várnak a bejutásra az ajtó előtt… Hát, ez egyáltalán nem volt megnyugtató. Továbbra sem vette fel a tulaj a telefont, összesen hatszor hívtam, eredménytelenül. Lepergett előttünk a Japánban és Koszovóban történt szállással kapcsolatos kellemetlen élményünk, és ráadásul nem volt nálunk annyi pénz, hogy másik szállást tudtunk volna fizetni akárcsak egyetlen éjszakára is, ha kint ragadunk… Dia javasolta, hogy hívjuk a booking.com ügyfélszolgálatát, hátha tudnak segíteni. Én szkeptikus voltam, hogy mit tudnának csinálni éjfél körül telefonon, főleg ha a tulaj fel sem veszi a telefont, de más ötlet nem volt. (De, pontosabban volt, Dia kinézte az egy házzal arrébb lévő, 0-24 óráig nyitva tartó bangladesi pizzéria kanapéját, valószínűleg az lett volna a következő utáni próbálkozás, ha nem oldódik meg a dolog.) Szóval, hívtam az ügyfélszolgálatot, természetesen automata vette fel, vártam, és sikerült ügyintézőt elérni. Elmagyaráztam a helyzetet és a problémánkat; szólt, hogy várjak, megpróbálja felhívni a házigazdát. Szerencsénkre sikerült neki, és azt mondta, hogy a házigazda várja a hívást, sőt eddig is várta. Megköszöntem, és folytatódó szkeptikussággal hívtam a számot, de ezúttal felvette, elmondta az összes instrukciót és innentől végre a szálláson voltunk. Mennyi idegességet (meg időt is egyébként, tekintve, hogy rengeteget, több, mint egy órát ácsorogtunk az utcán) spórolt volna meg, ha elküldi SMS-ben azt a három mondatnyi instrukciót… Ezzel nem csak a vendégek, hanem a saját dolgát is bonyolítja. Amúgy a szállás egészen rendben volt, a keskeny ágyat és a kétszemélyes, de kicsi takarót leszámítva. Persze néhány dolog legalábbis fura, de ez nem a szállás hibája, hanem általános. A szálláson a WC papír tartó bal oldalon a hátsó falon volt, a zárak balra fordítva záródnak és külön csap van a meleg és hideg víznek a mosdókagylóban és a zuhanyzóban is. És még a buszmegállók is az átellenes oldalon állnak a nálunk szokásoshoz képest, hiszen baloldali közlekedés van.

Az éjszakai hosszú csúszás miatt a másnap kora reggelre tervezett programunk, a Tower és a Tower Bridge körüli séta kimaradt, a buszból láttuk, majd megnézzük egyszer belülről is, amikor lesz rá időnk és pénzünk. Induláskor a buszon ezúttal működött mindkét bankkártya. A netbankban később láttuk, hogy a jegyárak megmagyarázhatatlan tételekben, de összesítve jól vonódtak le a kártyáinkról. A rendszer egyébként figyeli, hogy az utas az adott napon hányszor használja a tömegközlekedést. Amikor a költés eléri a napi jegy szintjét, akkor a levonás megáll, és onnantól ingyenes a tömegközlekedés. Ez azért is nagyon jó, mert nem kell feltétlenül előre kiszámolni, hogy mennyit fogunk aznap buszozni. A 15-ös busz, amit mi is használtunk, stílusos emeletes piros busz volt, és a vonala a normál menetrend szerinti buszok közül az egyik legjobb "városnézőnek" számít. Ez jó, hiszen van mit nézni, amikor éppen dugó van. Ezen a reggelen kifejezetten jól sikerült a városnézés, hiszen az emeleten ültünk, a legelső széken, így a legjobb kilátásban volt részünk.

img_1772.jpg

img_1774.jpg

img_1775.jpg

img_1776.jpg

img_1780_1.jpg

img_1786.jpg

img_1787.jpg

img_1789.jpg

A busz útvonalán van a 17. század végén épült Szent Pál-székesegyház is, ami Európa egyik legnagyobb temploma. Ezt is majd akkor nézzük meg belülről, amikor több időnk és pénzünk lesz.

img_1782.jpg

A buszmegállóból pár lépés a Trafalgar tér, amely a város egyik leghíresebb tere. Aki valaha könyvből tanult angolt, az nagy valószínűséggel hallott róla. Szintén közismert, hogy Nelson admirális hatalmas emlékoszlopa található a közepén, tetején a szobrával. A tér a spanyolországi Trafalgar fokról kapta a nevét, ahol az admirális hadiflottája legyőzte Napóleon hajóhadát, megakadályozva ezzel Nagy-Britannia inváziójának lehetőségét.

img_1795.JPG

 

A téren éppen valamilyen tüntetés vagy felvonulás zajlott, ez itt a téren állítólag szinte menetrendszerű, hogy van valami megmozdulás.

img_1796.jpg

img_1837.jpg

Délelőtt a Nemzeti Galéria meglátogatása volt a programban.

img_1839.jpg

Ez egy hatalmas múzeum, ahol ingyenes a belépés, de a bejáratnál mindenkitől kérnek "önkéntes adományt". Ezzel nem foglalkoztunk, hiszen az ingyenes az ingyenes. A múzeum méretéből adódóan tudtuk, hogy nem lesz időnk teljesen megnézni, hiszen a következő programunkra időre kellett mennünk. A múzeumépület maga is nagyon tetszett, a festmények közül a tájképek, illetve Rubens és Canaletto művei voltak a kedvenceink, illetve az ikongyűjtemény.

img_1801.jpg

img_1802.jpg
img_1811.jpg

img_1832.jpg

img_1824.jpg

img_1807.jpg

Mindig nagyon furcsának tartom, hogy a korábbi történelmi korokat megelevenítő festményeken sokszor az alkotó korának ruházatában ábrázolják a szereplőket. Így az alábbi képen Pilátus és Jézus látható 16. századi ruhában. Ezt persze jogosan nem róhatjuk fel az alkotóknak, hiszen sokszor ma sem tudjuk biztosan, hogyan öltözködtek egyes korokban, de az biztos, hogy nem ilyennek képzelném az első századi öltözékeket.

img_1804.jpg

A múzeumban az egyik festményen Bud Spencer és Terence Hill párosát véltük felfedezni.

img_1821.jpg

Nagyon aranyosak voltak a gyerekek, akik valamilyen szervezett múzeumi programon vettek részt. Young artist drawing (Kis művész rajzol) feliratú polóban rajzoltak le egy-egy híresebb festményt, némelyik megdöbbentően jól.

img_1817.jpg

img_1818.jpg

A londoni utunk célja elsődlegesen a Buckingham palota meglátogatása volt. A palota csak az év egy rövidebb szakaszában látogatható, amikor a királynő Skóciában tartózkodik. A palotába egy kombinált jegyet vettük, ami a Királyi Istállókba és a Királynő galériájába is érvényes. Három látnivaló egyszerre, de még így is elég sokba kerül (45 GBP).

A palotához a széles The Mall Roadon sétáltunk a térről. Az úton éppen egy nagyon hangos motoros felvonulás volt, amely az itt sétáló gyerekeket annyira megrémítette, hogy több elsírta magát.

img_1848.jpg

img_1852.jpg

Reméltük, hogy utunkba akad valami büfé, ahol tudunk ebédet venni. Hatalmas lakókocsikat láttunk meg és finom illatokat is éreztünk, de bánatunkra csak egy filmforgató stáb számos kamionja közül az egyikben osztogatták a színészeknek a kaját.

img_1953.jpg

img_1860.jpg

A kombinált jeggyel elsőként a Királynő galériájába léphetünk. Elsőre nem volt egyértelmű, hogy hol kell felvenni az online foglalt jegyünket, ezért megkérdeztünk egy alkalmazottat. Elküldött egy másik kapuhoz, az ottani alkalmazott pedig azt mondta, hogy ott kell felvennünk, ahol az előbb voltunk. Végül egyiknek sem volt igaza, mert egy harmadik helyen kellett… magánál a galéria bejáratánál, ahol megtévesztő módon egy másik sor is állt, mint kiderült azok, akiknek szintén van jegye már és a bejutásra várnak.

A jegyfelvétel után még volt egy kis időnk a turnusunk előtt, így elsétáltunk, hátha a közelben találunk valamit enni. Találtunk egy elég szakadt kis éttermet, de még itt is borzasztó drágán lehetett kapni a fish & chipset. Vettünk egy adagot, elvittük papírtálcán és sorban állás közben, a szokásos otthonról hozott harmadnapos albán péksütijeinkkel kiegészítve megettük. Nem volt valami finom, ízetlen volt. A péksütik finomabbak voltak. Miközben vártunk, valaki megkérdezte, hogy hol találtunk kaját. Ezek szerint nem csak nekünk tűnt úgy, hogy itt nem nagyon van ebédelési lehetőség.

A Királynő galériájában Leonardo Da Vinci rajzaiból összeállított időszaki kiállítás volt látható a művész halálának ötszázadik évfordulója alkalmából. Nagyon tetszettek a rajzok, különleges volt az egész kiállítás, hiszen leginkább a festményei ismertek, a rajzok közül csak néhány. Voltak köztük anatómiai munkák, tanulmányok és későbbi művekhez, festményekhez készített vázlatok is. Néhány érdekes vizsgálatot is bemutattak. Néhány, üresnek látszó lapon a rajzok, amiket Leonardo eredetileg fémceruzával rajzolt, ma már nem láthatók. Ha ezt ultraibolya fénnyel világítják meg, akkor láthatóvá válik az eredeti rajz. 

img_1889.jpg

img_1884.jpg

img_1885.jpg

A Királyi Istállókat angolul Royal Mews-ek hívják, ami azt jelenti, hogy 'Királyi Sasvedlés'. A mai istállók helyén eredetileg a királyi sasok szálláshelye volt az év abban a szakában, amikor vedlettek (ezt nevezték mew-nek). Egy idő után a lovakat és a fogatokat is elkezdték itt tartani és a mew szó megmaradt a nyelvben az alul istállót, felső emeletükön lakóházat tartalmazó épületekre. A személyzet ugyanis szintén a Királyi Istállók területén lakik, az emeleti lakrészekben. Az istállóban a királyi ménes egy részét láthatjuk. Mint megtudtuk, a lovakat a királynő nevezi el személyesen. Ez nagyon érdekes, főleg, hogy az egyik lovat Harrynek hívják. Vajon elnevezett egy lovat az unokájáról…? A lovakon kívül lószerszámok, felszerelések és fogatok láthatók még az istállóban.

img_1911.jpg

img_1901.jpg

img_1906.jpg
img_1914.jpg

A Buckingham palota nagyon szép látvány, tele díszítéssel, sok festménnyel, ahogy azt a korábbi útjaink során a királyi palotáknál megszokhattuk. Néhány termet ma is használnak fogadásokra, mint például a Fehér Fogadószobát (White Drawing Room, mint megtudtam, ennek semmi köze a rajzoláshoz, hanem egyszerűen a fő fogadószoba előszobája, vagy mellékszobája), ami ízléses és fenséges, aranyozott és sárga díszítése és berendezése miatt a kedvencünk volt. A látogatáshoz kapott audioguide nagyon élvezetes volt, és a felvétel erős felütéssel indított: maga Károly herceg üdvözölt a palotában és mesélt el néhány alapvető tudnivalót. A palotában számos helyen a viktoriánus kort (19. század) idézték meg azzal, hogy bemutatták, milyen volt a palota Viktória királynő uralkodása alatt, aki ebbe a palotába tette át a király(nő)i székhelyet. A báltermet például projektorral kivetített táncosokkal elevenítették meg. Fotózni nem lehetett, de itt be lehet nézni a palotába: https://www.royal.uk/white-drawing-room-buckingham-palace.

img_1862.jpg

img_1869.jpg

A palotát a kerten keresztül lehet elhagyni. Itt, a belső részekkel ellentétben már  lehetett fényképezni. A látványt mókusok, ludak és sirályok színesítették.

img_1867.jpg

img_1918.jpg

img_1929.jpg

img_1930.jpg

img_1934.jpg

img_1864.jpg

Szerencsére a szállásunkon volt egy jól felszerelt közös konyha, így este meg tudtuk főzni vacsorára az otthonról hozott kínai tésztáinkat.

Vasárnap korán keltünk, hiszen részt akartunk venni a reggel nyolckor kezdődő istentiszteleten a Westminster Apátságban. Még volt egy kis időnk, ezért a Westminster Palota körül sétáltunk és csináltunk pár képet. Az Óratorony, hivatalos nevén Erzsébet torony (amit sokan Big Ben-nek hívnak, pedig az maga a benne található nagyharang neve) épp nagy mértékű felújítás alatt van (állítólag az egész tetőzetet lecserélik és liftet is építenek), így nem sok minden látszik belőle.

img_1977.jpg

img_1978.jpg

Az apátság meglátogatása előtt még mosdót kellett keresnünk, ehhez megkérdeztünk egy biztonsági őrnek tűnő embert, aki félig érthetetlen, erős akcentussal, de elirányított a legközelebbihez. Akkor volt a meglepetés, és kissé kényelmetlen a helyzet, amikor visszaérve a templomhoz kiderült, hogy ő a templomhoz tartozó beléptető biztonsági őr, ránk pedig ránk volt írva, hogy turisták vagyunk, nem igazán az anglikán egyház iránti hithűségből jöttünk. A Westminster Apátságba ugyanis alapesetben belépőt kell vásárolni, ami rengeteg pénzbe kerül, és időpontot kell foglalni. Istentiszteletre viszont bárki jöhet, így fejenként megspóroltuk egy olcsóbb menettérti repülőjegy árát a belépődíjon. Igaz, nem lehetett olyan alaposan bejárni és megnézni a templomot, mint a belépővel, de a lényeget láttuk és amúgy is érdekelt, hogy milyen egy anglikán istentisztelet. Sok volt az ének, ezeknek és a prédikációnak a nyomtatott szövegét tartalmazó prospektust is kölcsön lehetett venni. A templom a gótikus építészet gyönyörű mintapéldája és az angol királyok hagyományos koronázási helye. Fényképezni belül sajnos nem lehet, de az istentisztelet után még szórakoztunk azzal, hogy jó szelfiket készítsünk. Nem sikerült...

img_1982.jpg

img_1983.jpg

img_1979.jpg

img_20190929_084940.jpg

Elkezdett esni az eső, ezért fedél alá kényszerültünk. Itt megtalált minket egy magyar lány, abban kellett volna neki segíteni, hogy hogyan jut el az egyik reptérre, de nem voltunk kompetensek a kérdésben, arról nem tájékozódtunk, mert hazafelé egy másik reptérre való kijutásra volt szükségünk, abban tudtunk volna segíteni neki.

Egy rövid buszozással jutottunk el a vasárnapi második, egyben utolsó londoni programpontunkhoz, a British Múzeumhoz. Egy kisebb utcán egy kis étkezőben ettünk egy tipikus angol reggelit, ebéd helyett.

img_20190929_094006.jpg

A British Múzeumba a hátsó bejáraton jutottunk be, ahol lényegesen kisebb volt a sor, mint elöl. Beraktuk a cuccainkat a ruhatárba, ami nem kötelező, de aki használni akarja, annak fizetős. Mivel a hátizsákok elhelyezése alapáron 5 kg-ig lehetséges és ennél nehezebb csomagokat magasabb áron lehet betenni, egy kis pakolgatásra kényszerültünk előtte.

Nyilvánvaló volt, hogy a teljes múzeumot nem tudjuk még felületesen sem végignézni - mert akár két hetet is el lehetne itt tölteni, hiszen a világ egyik legnagyobb létező gyűjteménye - de igyekeztünk minél többet látni belőle. Egy teljes nap alatt a felét sikerült megnézni, azt is sietve.

img_1988.jpg

img_1992.jpg

img_1994.jpg

img_2025.jpg

img_2056.jpg

img_2089.jpg

img_2057.jpg
img_20190929_150420.jpg

img_2100.jpg

img_2104.jpg

img_2160.jpg

img_2166.jpg

img_2172.jpg

img_2187.jpg

img_2198.jpg

img_2218.jpg

img_2219.jpg

A Benini Bronzlemezek nagyon megleptek, mivel ezekről sosem hallottam még, és még csak hasonlókat sem láttunk korábban. Több száz, a 13. századból, a mai Nigéria területéről való bronzlemezekről van szó, amelyek a királyi palotát díszítették. Az angol hódítások során Európába kerültek és ma a British Múzeumban van a többségük.

img_20190929_105905.jpg

Pár szoba egyébként teljesen véletlenszerűen zárva volt. A legnagyobb tömeg természetesen az egyiptomi részen volt.

img_2031.jpg

A híres Rosetti kő is ebben a múzeumban látható.

img_2038.jpg

img_2071.jpg

Sajnos a termek kialakítása sokszor nem megfelelő ennyi ember számára. Az indiai részen és a kínai részen érdekes módon látható mértékben megnőtt az indiai és kínai látogatók aránya. A British Museum-ban található a világ legnagyobb indiai szoborgyűjteménye. Ez a rész volt az egyik kedvencünk, de a többi is nagyon tetszett, még úgy is, hogy viszonylag sok nagy múzeum gyűjteményét láttuk, így nem volt minden újdonság.

img_2115.jpg

img_2143.jpg

img_2144.jpg

img_2146.jpg

Egyébként számomra minimum fura, hogy a londoni hatalmas múzeumok többsége ingyenes, a templomok látogatásáért pedig elkérnek egy halom pénzt.

A repülőtérre tartó vonatra szállás előtt még estebédeltünk egyet. Egy KFC-t találtunk a közvetlen közelben és nagyon jól jártunk vele, mert megfizethető áron tudtunk enni. Egy kosarat kértünk, amiben kb. kétszer annyi hús volt, mint amire számítottunk a magyarországi adagokból kiindulva. Éppen meg bírtuk enni, de ez nagy szó, azt jelenti, hogy tényleg hatalmas adag volt és finom is.

A vonatállomástól a Luton reptéri terminálig egy shuttle busszal lehet bejutni. Akinek csak a Luton reptér vonatállomásig szól a jegye, annak külön kell vennie a shuttle buszra jegyet 1-2 fontért. Ha a Luton reptérre szól a vonatjegy, ami egyébként ugyanannyiba kerül, akkor viszont a transzfer használható ingyen.

A végére néhány random kép a városból.

img_1973.jpg

img_1940.jpg

img_1971.jpg

img_1972.jpg

img_1956.jpg

img_20190929_165649.jpg

Prága (2015)

Egy hosszú hétvégére mentünk Prágába autóval kilencen, baráti társasággal. Akkoriban Prágában tartózkodott ösztöndíjjal egy barátunk, őt látogattuk meg, és vittük ki neki a porszívóját :). És ha már ott voltunk, mentünk sörözni is… Mivel tíz ember együtt mozogva nagyon lassú tud lenni, és a sör meg a kajálás sokkal hangsúlyosabban szerepelt, mint a városnézés, ezért a négy naphoz képest elég kevés látnivalót néztünk meg, inkább csak bepillantottunk. Tervezzük is, hogy legalább egy, megszokottan hatékony látogatásra még visszamegyünk, amikor alkalmunk lesz rá.

A szállásunk nagyon jó helyen, a főtér közelében, az Old Prague Hostelben volt, két szobában. Van wifi, rendesen felszerelt konyha és a reggeli is benne van az árban (egy szendvics, és korlátlan müzli, zabpehely, narancslé). Az egyébként nagyon jópofa festményekkel díszített szállás hátránya, hogy a szomszéd épületben hajnalig megy a tuctuc zenés buli és hogy csak készpénzzel lehet fizetni, ami a társaságból pár embernek gondot okozott, mert egyáltalán nem készültek készpénzzel.

p1100166.jpg

p1100167.jpg

p1100168.jpg

p1100169.jpg
Kora este érkeztünk, utána azonnal belevetettük magunkat a sörözésbe egy vacsora mellett. Mi ketten másnap szokásunkhoz híven reggel korán felkeltünk és nem győztük kivárni, míg a többiek is felkelnek és elkészülnek. Még semmi értékelhető életjelet nem mutattak, ezért elindulunk sétálni egyet a környéken. Prágában rengeteg templom van, nem véletlenül nevezik Száztornyú városnak, jogosan. A templomokon kívül számos más építészeti emlék, terek, szobrok és egyéb látványosság van, ezért mondta állítólag Jókai Mór, hogy az óváros egy "nagyszabású múzeum".

A szállásunkról nem messze van a Köztársaság tér, amelyet több látnivaló keretez. A sarkában áll a Lőportorony, amely az eredeti városfal egyetlen megmaradt kapuja. Itt található a szecessziós stílusú Reprezentációs ház, ami egy kulturális központ és hangversenyterem; egy neoreneszánsz palota, ami ma hotelként működik és egy színház is.

p1020280.jpg

p1100098.jpg

p1100103.jpg

p1100173.jpg

p1020276.jpg

Az óváros főterét délről kerültük meg, elsétálva a Josefov negyedhez, az óvároshoz kapcsolódó városrészhez, amely számos zsinagógájáról és a (szerintem elég fura) Franz Kafka emlékművéről ismert. Az alábbi képen mögöttem egy zsinagóga látszik, amely nem volt nyitva és érthetetlen okból szemből nem fényképeztük le.

p1100112.jpg

p1100114.jpg

Ezt követően a szállás felé sétálva érintettük az Óvárosi teret, amely Prága óvárosának központja és a város több fontos látnivalóját tömöríti. Itt áll a Városháza, rajta egy 15. század elején üzembe helyezett óramű, az Orloj, amely a világ legrégebbi, máig működő órája. A pontos időn kívül egyéb csillagászati információkat is mutat, mint a pl. a holdfázisokat. Másik jellegzetessége, hogy egész óránként kinyílnak a számlap felett és végigvonulnak az apostolok szobrai, a turisták pedig nem győznek fotózni.

p1020293.jpg

p1020295.jpg

p1020298.jpg

p1100127.jpg

Szintén az Óvárosi téren áll a Tyn-templom, egy csodálatos, 14. századi gótikus templom, melynek a kettős tornyain kisebb tornyok láthatók.

p1100123.jpg

p1100128.jpg

A tér közepén látható Husz János és követőinek emlékműve. Husz János középkori teológus, a cseh reformáció központi alakja volt, a cseh történelem egyik legnagyobb hatású személyeként tartják számon. Amikor itt jártunk, a szobor mögötti kis ajtón éppen valaki mászott ki. Vajon mit csinált benne, és egyáltalán, mi van a szobor belsejében?

p1100124.jpg

p1100125.jpg

Egy rövid séta alatt is kialakul a benyomás a városról: szépek az utcák és az épületek, feltűnően jobbak az autók, mint nálunk és sok a terepjáró, ami gondolom, az életszínvonalról is elárul valamit.

p1100119.jpg

p1100107.jpg

p1100108.jpg

p1100110.jpg

p1100111.jpg

p1100120.jpg
p1100118.jpg

p1100122.jpg

p1100131.jpg

p1100117.jpg

p1100133.jpg

p1100174.jpg

p1100115.jpg

p1100116.jpg

p1020324.jpg

Amikor a sétából visszaértünk, a többiek még csak akkor kezdtek reggelizni, így jól jártunk, hogy nem vártunk rájuk. Amikor végre mindenki összeszedte magát, elindultunk.

A Károly híd előtt van a Megváltó templom és IV. Károly császár és cseh király szobra, akiről a híd kapta a nevét, de csak ötszáz évvel később nevezték el róla, eredetileg egyszerűen Kőhídnak hívták.

p1100136.jpg

p1100140_1.jpg

Innen átsétáltunk a legfontosabb cseh folyón, a Moldván átívelő Károly hídon, amely Prága egyik jelképe. IV. Károly személyesen tette le az alapkövét (a 14. század közepén), elindítva ezzel az első prágai kőhíd építését.

A hídon nézegettük kézműves árusok és festők szép munkáit. Március lévén szerencsére nem volt tömeg. A hídon egy csomó szobor van, főként szenteket ábrázolnak, emiatt állítólag az egyik legtöbb szoborral ellátott híd a világon.

p1020318.jpg

p1100137.jpg

p1100143.jpg

p1100141.jpg

p1100144.jpg

A Kisoldalnak nevezett, hídon túli városrészen át a meredek utcákon felmásztunk a Hradzsin városrészbe (várnegyed), ahol a kastély, az Érseki Palota és a Szent Vitus székesegyház is található.

p1100145.jpg

p1100147.jpg

p1100148.jpg

p1100153.jpg

A székesegyház az ország legfontosabb temploma, a kriptájában nyugszik sok cseh uralkodó, köztük, V. László és Habsburg Rudolf, akik magyar királyok is voltak. Szent Vitus Prága, és talán nem véletlenül, a sörfőzők és a fiatalok védőszentje (sok egyéb mellett). A székesegyház stílusa ún. közép európai gótikus, ami a német és a dél-francia stílusok ízléses keverésével alakult ki.

p1020374.jpg

p1020394.jpg

p1020446.jpg

Tízfős társaság esetén a tötyörgés is tízszeres, ezért, míg a csoport lemaradt tagjait vártuk, bezárták az orrunk előtt a székesegyházat, mivel a zárás előtt húsz perccel már nem engednek be, csak a már bent lévőket ki. Ebből is látszik, hogy nem készültünk fel eléggé, mert ezt nem tudtuk...

Az Arany utcácska arról nevezetes, hogy nagyon kicsi házak állnak rajta. Ennek oka állítólag az, hogy a várőrség íjászait akarták ideköltöztetni, de a felajánlott hely mérete adott volt, ezért, hogy mindenki elférjen, kicsi házakat voltak kénytelenek építeni. A legenda szerint az arany nevet arról kapta, hogy aranykészítő alkimisták laktak itt, azonban a valóságban az íjászok után ideköltözött aranyművesekről lehet szó.

p1020486.jpg

p1020489.jpg

p1020491.jpg

A vár környékéről jó kilátás nyílik a Száztornyú város jó néhány tornyára.

p1100150.jpg

p1100156.jpg

p1100154.jpg

A délután folyamán még páran elmentünk az Óvárosi téren lévő Central Gallery-be, ahol nagyszerű Dalí és Andy Warhol kiállításokat néztünk meg. A Mucha rész sajnos zárva volt. A pénztárosnő diákjegyet adott mindannyiunknak, holott nem volt mindenki diák és nem is kértünk mindannyian diákjegyet.

p1100160.jpg

p1100162.jpg

Másnap próbáltuk rávenni a többieket, hogy menjünk el együtt a Mucha Múzeumba, sikertelenül. Elmentünk ketten, nagyon nagy élmény volt, csodálatosak a művek és e múzeum óta Mucha az egyik kedvencünk egyedi stílusa miatt. Alfons Mucha talán a leghíresebb cseh festő, rajz és grafikaművész, plakátkészítő, a 18.-19. század fordulóján jellemző Art Nouveau jeles képviselője volt. Sajnos belül nem lehetett fényképezni, de itt láthatjunk néhány művét.

Az Újváros városrész központja, a híres Vencel tér környékén is megfordultunk. A tér a Nemzeti Múzeum palotaszerű épületében végződik.Nem titkolt szándékunk volt a sörözés is Prágában. Ott lakó barátunk ismerte a legjobb söröző- és étkezőhelyeket, és előre felmérte az igényeinket is. Minden estére más-más helyre foglalt nekünk asztalt. Kedvencünk a Vytopna nevű hely volt, ahol az egész éttermen végigvezet egy mini vasútvonal és vonatokon érkezik meg az italrendelés. A vonatokat távirányítóval működtetik a pincérek. A The PUB söröző arról híres, hogy az asztal közepén lévő sörcsapból a vendégek maguk csapolhatják a sört, a fogyasztásban versenyezni lehet a többi asztallal, sőt egy online hálózat a más városokban lévő kocsmákhoz hasonlítja a teljesítményt. A Prague Beer Museumban egy hét méteres sörcsapon több, mint 30-féle cseh sört csapolnak.

p1100187.jpg

p1020527.jpg

A sör szeretete mellett a társaság nem arról híres, hogy éhes marad. Az egyik legemlékezetesebb egy hatalmas csülök volt a Hospoda Lucerna nevű helyen, amit egy ember adagjának szántak és még a legnagyobb étkűeken is kifogott. Az egyik étteremben bármennyi köretet lehetett kérni a főételhez ingyen. Pechjükre nagyon finom krumplipürét készítettek, ami miatt egy csirkecombhoz megettünk három adag köretet. A vonatos helyen pedig kifejezetten olcsó volt a szezámmagos fűszeres sültcsirkecomb barbeque szósszal, tortillacsipsszel és sült krumplival. Azóta otthon is gyakran készítünk ilyen ételt és prágai csirkecombnak hívjuk.

p1100190ed.jpg 
A Prágában lakó barátunk elvont művészfotókat akart készíteni valamilyen fotótanfolyamra, ezért azt találta ki, hogy egy bevállalós barát fejét le kéne önteni tojással és úgy készíteni a fényképeket. Hihetetlen, de talált a sörgőzös állapotban önként jelentkezőt és a fotózásra az utolsó nap délelőtt került sor. Engem ért a megtiszteltetés, hogy egy barátom fejét tojással önthettem le.

p1100201.jpg

 

Veresegyházi Medveotthon (2016)

Egy tavaszi hétvégén meglátogattuk a Veresegyházi Medveotthont, hogy megnézzük, előbújtak-e már a medvék :). Budapestről vonattal könnyen el lehet jutni Veresegyházra, de a vasútállomástól még egy hosszabb sétával kellett eljutnunk a parkig. 2019 óta buszjárat is van a parkig, sőt, Budapestről közvetlenül a Medveotthon bejáratához induló buszokkal is utazhatunk.

A parkban, ami 2009-óta hivatalosan állatkert, természetközeli élőhelyen tartják az állatokat. Eredetileg csak medvék voltak itt, amelyeket rossz körülmények közül menekítettek ki és telepítettek ide. A medvék már előbújtak a barlangjaikból.

p1120235.jpg

p1120243.jpg

p1120241.jpg

p1120227.jpg

A bejáratnál lehet venni nekik mézet, amit fakanállal lehet benyújtani nekik a kerítésen át és lenyalogatják róla. Talán a medvék területe a legnagyobb, de az egész parkot bejárni sem megerőltető, inkább egy kellemes séta.

A nyitás óta bővült a tartott fajok köre, az első nagyobb csoport a farkasok voltak, de ma már rénszarvasok, ormányos medvék, és ha minden igaz, mosómedvék is vannak, sőt, néhány éve (a látogatásunk után) már cirkuszból menekített oroszlánok is laknak a parkban. A farkasok kifutójánál hétvégenként ismeretterjesztő bemutatót tartanak, ahol a látogatók kölyök koruktól emberhez szokott farkasokkal találkozhatnak.

p1120232.jpg

p1120238.jpg

Az ormányos medvéket elég sokáig lehet nézegetni, mert mindig aktívak, el vannak foglalva valamivel, kapargatnak, szaladgálnak és játszanak. A mosómedvékkel nem találkoztunk, lehet, hogy éppen nem volt látogatható a rész, ahol vannak. Rénszarvast viszont itt láttam először.

p1120233.jpg

p1120231.jpg

p1120221.jpg

p1120225.jpg

A medveotthonhoz tartozó másik látványosság a BarátkoZOO állatsimogató. Ezt legalább annyira élveztük, mint a medvepark meglátogatását. A simogatóban háziállatokkal, például juhokkal, kecskékkel, lámákkal, emukkal (ezeket inkább ne simogassuk), törpetyúkokkal és -kakasokkal, nyulakkal, mangalicákkal és törpedisznókkal lehet találkozni.

p1120252.jpg

p1120264.jpg

p1120268.jpg

p1120265.jpg

p1120272.jpg

p1120276.jpg

p1120247.jpg

A lámák az örök kedvencek, az egyik itteni nagyon szerette, ha simogatják.

p1120261.jpg

p1120263.jpg

A kecskék és a disznók pedig a legmókásabbak. A kecskék nem csak a zoocsemegét, hanem a kabátomat is meg akarták enni. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, nagyon élveztem a kecskesereget.

p1120266_ed.jpg

p1120267.jpg

p1120248.jpg

A disznók alapból viccesen meg vannak hízva, túlsúlyosan futkorásznak, sőt, disznókodnak is.

p1120257.jpg

p1120254.jpg

p1120259_ed.jpg

A park mellett lévő étteremben ettünk egy finom birkapörköltet, mielőtt hazaindultunk. Séta közben egy farmon szürkemarhákat is láttunk.

p1120280.jpg

p1120283.jpg

süti beállítások módosítása