Akkori párommal egy napos városnézésre átmentünk Amszterdamba vonattal. Az Amsterdam Centraal vasútállomás kb. fél óra úttal elérhető Leidenből. Maga a vasútállomás elég látványos.
Egy útikönyv által javasolt útvonalat jártunk be gyalog. Elég hideg, szeles volt az idő, de szerencsére legalább nem esett az eső.
A város leghíresebb látnivalóját, a Van Gogh Múzeumot sajnos kihagytuk, mert egyrészt éppen felújították és átköltöztették egy másik helyre, másrészt rengeteget, akár órákat kell sorakozni, hogy belépőjegyhez jusson az ember. Interneten előre csak holland nyelvű oldalon, holland számlaszámról lehet jegyet venni, legalábbis 2012-ben még így volt, remélem azóta kitaláltak valami értelmesebb, felhasználóbarát megoldást. Így mi inkább azt választottuk, hogy több másik múzeumot megnézünk, ezt pedig kihagyjuk.
Először a Begijnhof-ot néztük meg, ami beguinák egykori házainak udvara, azaz olyan nőké, akik keresztény alapokon nyugvó vallásos rend tagjai voltak és monostori jellegű körülmények között éltek a belváros egy kis, elkerített részében, de nem tettek semmilyen szerzetesi fogadalmat. Néhány házban ma is idős hölgyek laknak. Szép, rendezett kis kertek vannak a házak előtt.
A Rijksmuseum a holland aranykor festészeti remekműveinek legnagyobb bemutatóhelye, a világ legjelentősebb Rembrandt-gyűjteménye itt található. A holland és külföldi festmények mellett gyönyörű iparművészeti gyűjtemény, szoborgyűjtemény és ázsiai gyűjtemény is található a múzeumban. Egyedi és nagyon érdekes a babaház gyűjteménye. A múzeumban sajnos nem lehet fényképezni.
A Rijksmuseum közelében található a Gyémántmúzeum. Itt egyebek mellett megnézhetjük például a koronaékszerek másolatait. A kiállított eredeti és másolat ékszereken kívül sok információt olvashatunk a gyémántok megmunkálási folyamatairól és a műhelyben meg is tekinthetjük élőben a gyémántcsiszolást.
Arra számítottunk, hogy Amszterdamban is olyan könnyű lesz nem éttermi étkezési lehetőséget találni (az éttermi étkezés nagyon drága ott, szóba sem jöhetett), mint Leidenben, ahol a piacon és máshol is vannak halsütő bódék, utcai stroopwaffel sütők, valamint nagyobb élelmiszerboltok. Hát, nagyot koppantunk...Egyetlen, bezárt halsütőt láttunk, élelmiszerboltot keresve sem találtunk az egész belvárosban, a piacon lévő standok sem voltak nyitva szombat ebédidőben. Még szerencse, hogy volt nálunk egy-egy szendvics és a Gyémántmúzeum környékén tudtunk venni horroráron egy-egy miniatűr hotdogot, de még így is borzasztó éhesen róttuk a város utcáit.
Szépek Amszterdam utcái is, a városkép hasonló a leidenihez, de még látványosabb és nagyobb a belváros. Rengeteg különleges tulipánhagymát árulnak és persze nem nehéz coffee shopokba is botlani, amit Leidenben egyáltalán nem láttam. Lehet hajózni a csatornákban, mi ezt idő hiányában nem próbáltuk.
Este ellátogattunk a Hash Marijuana Hemp Museumba, ami szerencsére késő estig nyitva van. Ez nem állami múzeum, ezért nem érvényes ide a múzeumkártya. Érdekes kiállítás a kender történetéről, a kender mindegyik felhasználási formáját bemutatja, így sokmindent megtudhatunk a kenderről, mint rostnövényről, gyógyászati alapanyagról és persze tudatmódosító szerről. A múzeumban van egy kis üvegházszerű részben pár kendernövény, emiatt az egész múzeumban érezni lehet a jellegzetes kenderszagot. Meglepetésként ért, hogy van egy magyar szövőszék is a múzeumban.
A pályaudvar felé menet tettünk egy sétát a hírhedt Vörös lámpás negyedben is, nagyon elszomorító volt számunkra a látvány, ahogy a kirakatban vonaglottak a fiatal lányok. Több, határozottan magyarnak kinéző lányt is láttunk, ami nem véletlen, mert állítólag sok magyar van közöttük.
Amszterdamba még készülök visszatérni, mert egy nap városnézés csak ízelítő volt, de sajnos ennyi fért bele az ösztöndíjas időszakban, mert hétvégenként is dolgoztam (az otthoni munkáimon).