Megintutazunk

Hajózás a Korinthoszi-csatornán (2016)

2020. április 23. - MarkNemeth

Első alkalommal, mikor Toloban voltunk, utószezon lévén nagy bánatunkra már nem indult a Korinthoszi csatornán áthajózós fakultatív program. Biztos nem csak mi kérdeztük és vettük tudomásul nagy bánatos képpel, hogy nem nézhetjük meg a csatornát, mert következő éven már indult ilyen kirándulás októberben is (mellesleg teli hajóval).

A Korinthoszi-csatorna 6343 méter hosszú, mesterséges összeköttetés a Jón-tenger és az Égei-tenger között. A Korinthoszi-földszoros átvágásával hoztak létre a 19. század végén abból a célból, hogy ne kelljen több száz kilométeres kerülőt tennie az Adriai-tenger felé ill. felől közlekedő hajóknak a félsziget megkerülésével. A csatornát magyar építészek, Türr István és Gerster Béla tervei alapján készítették el. Elég keskeny a csatorna és a vize is sekély, ezért csak kisebb hajók tudnak áthaladni rajta, de így is jelentős a forgalma, de gazdasági jelentősége nem túl nagy, inkább turistalátványosság.

p1130208.jpg

p1130209.jpg

p1130215.jpg

p1130216.jpg

p1130219.jpg

p1130220.jpg

p1130221.jpg

p1130227.jpg p1130229.jpg

p1130235.jpg

p1130244.jpg

A kirándulás második felében még átbuszoztunk a csatorna felett a csatorna túloldalán álló településre, Loutrakiba. A hídról a buszból felülről is láthattuk a csatornát.

p1130285ed.jpg

Loutrakiban megnéztünk egy vízesést és a közelben lévő Szent András templom. A vízesés közelében elhagyottnak tűnő épületek rontották a hangulatot, de jó volt a kilátás a tengerre.

p1130254.jpg

p1130255.jpg

p1130265.jpg

p1130271.jpg

p1130258.jpg

p1130274.jpg

p1130280.jpg

p1130282.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://megintutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9015624888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása