Megintutazunk

Kyoto 1.

2017. december 21. - MarkNemeth

A Kyoto-ba tartó buszút önmagában is elég jó élmény a szép, őszi színekbe borult táj miatt. Az első nap gyalogosan látogattunk templomokat a vasútállomás közelében.

Először a Sanjusangen Dót néztük meg, amelynek az a különlegessége, hogy ezer Buddha szobor plusz egy központi nagy Buddha szobor található benne. Nagyon látványos, de sajnos nem lehet az épületben fényképezni, csak a hangulatos kertjében. 

aimg_7543_2592x1944_1.JPG

img_7489_2592x1944_1.JPG

Voltunk két hatalmas, egymáshoz hasonló, ingyenesen látogatható templomban (Higashi Honganji és Nishi Honganji). Ezek a Shin szekta templomai, és Tokugawa Ieyasu ténykedésének köszönhető, hogy két hasonló templomról van szó. Tokugawa ugyanis a korábban egységes szektát két részre bontotta, hogy ezzel meggyengítse azok erejét és befolyását.

img_7503_2592x1944_1.JPG

img_7511_2592x1944_1.JPG

img_7517.JPG

img_7512.JPG

Ezután a több, mint 1400 éves Toji templomot néztük meg, ahol az ország legmagasabb pagodája található. Érdekes módon ennek a templomnak is volt egy "párja", a város másik felén, így a keleti és a nyugati oldalon is volt egy-egy, a várost őrző templom.

img_7536_2592x1944_1.JPG

img_7549_2592x1944_1.JPG

img_7553_2592x1944_1.JPG

img_7582_2592x1944_1.JPG

Napközbenre zárható szekrénybe tettünk el a csomagunkat a vasútállomáson, este felvettük, majd elvonatoztunk a külvárosba, ahol az AirBnB-s szállásunk volt. A bejutás nehezen sikerült, a pontos cím megtalálása sem volt könnyű, de a házigazda fogadtatását vártuk, ehhez képest a hely zárt volt és sötét... Tök egyedül voltunk a kihalt utcán, késő este. A tulajt nem sikerült elérni. Szerencsénkre egy közeli társasház bejárata nyitva volt és volt ingyenes wifi, ahol e-mailt tudtunk nézni. Így észrevettük, hogy a tulaj küldött egy üzenetet késő délután a bejutási instrukciókkal (még jó, hogy előre szóltunk, hogy nem lesz útközben internetünk, ezért küldjön el minden információt, válaszolt is, de nem küldte el az instrukciókat, úgy tűnt, hogy ott lesz a helyszínen). Egy óra éjszakai, nagy hátizsákkal való mászkálás után végül bejutottunk a lakásba, de a wifi-vel is probléma volt. Később e-mailben küldte a Wifi kódot (kedves, internet nélkül hogy tudjuk meg az e-mailben küldött kódot?). A szoba japán stílusú volt, tatamis, az ágyakat pedig vékony matracok helyettesítették. Jó volt ezt is kipróbálni, de ennyi elég is volt belőle, mert nagyon kényelmetlen. Ráadásul sem a tűzhely, sem a mikró nem működött és még koszos is volt a lakás, szóval elég pechesek voltunk vele. A szállás közelében több érdekes automatát láttunk: zacskós kimért rizst, mindenféle zöldséget és másfél literes dobozos alkoholt árusító automatákat.

 

img_8236_2592x1944_1.JPG

img_8236_2592x1944b_1.JPG

2. nap

Másnap a város északkeleti felén a domboldalhoz közel épült templomokat néztük. (Itt is) rengeteg van, csak a legfontosabbak közül láttunk néhányat, kevesebbet, mint terveztük... Ezeknél a templomoknál a tradicionális lakóépület jellegű részek és még inkább a kertek számítanak a legfontosabb látványosságnak. Az őszi színek egyszerűen csodálatosak, nem lehet velük betelni és az élményt még fokozta a szikrázó napsütés. Ebben a régióban található a híres Ezüstpavilon (Ginkaku-ji), ami valójában (sajnos) nem ezüst színű, de még így is nagyon szép. Az eredeti tervek szerint tényleg ezüst bevonatú lett volna, csak az építtető meghalt, mielőtt elkészült volna teljesen. Érdekes, hogy azóta is úgy maradt, annak ellenére, hogy egy csomó templomhoz utólag hozzáépítettek, teljes épületkomplexumokat vittek át városok között, keverve az épületek származási korát, sőt egy csomó épület újjá épített változatban van meg. Az Ezüst pavilon pedig valószínűleg már sosem lesz ezüstös...

img_7607_2592x1944_2.JPG

img_7609_2592x1944_2.JPG

img_7613_2592x1944_2.JPG

img_7613_2592x1944b_2.JPG

img_7615_2592x1944_2.JPG

img_7617_2592x1944_2.JPG

img_7617_2592x1944b_2.JPG

img_7637_2592x1944_2.JPG

img_7641_2592x1944_2.JPG

Az Ezüstpavilontól pár perc gyaloglásra található a Honen-in templom.

img_7647_2592x1944_1.JPG

img_7655_2592x1944_1.JPG

img_7657_2592x1944_1.JPG

img_7669_2592x1944_1.JPG

img_7672_2592x1944_1.JPG

img_7674_2592x1944_1.JPG

img_7683_2592x1944_1.JPG

img_7690_2592x1944_1.JPG

Jellemző, hogy Kyoto-ban nagyon sokféle desszertet készítenek zöldtea porral.  Az egyik utcai árusnál kipróbáltuk a zöldteás tésztájú, édes babbal töltött zsemlét, amit melegen, bambuszlemezbe csomagolva árulnak streetfood-ként.

3a-img_7663_2592x1944.JPG

Az egyik, az Ezüst templomhoz közeli kifőzdében ebédeltünk. Egyébként Japánban sokszor lehet találkozni olyan kirakatokkal, ahol az étterem által kínált ételek profi, kinézetre teljesen pontos műanyag verziói láthatók.

3b_1.JPG

A Shisendo templomot, amelyet következőként meglátogattunk, egy szamuráj építtette a 17. század közepén, hogy a világtól elvonulhasson. 

img_7700_2592x1944_1.JPG

img_7703_2592x1944_1.JPG

img_7705_2592x1944_1.JPG

img_7718_2592x1944_1.JPG

img_7722_2592x1944_1.JPG

img_7726_2592x1944_1.JPG

Innen egy kellemes sétával közelíthető meg a Manshuin templom.

img_7739_2592x1944_1.JPG

img_7740_2592x1944_1.JPG

 A Manshuin templom előkelő, nem egyszer a császári családból származó papok irányítása alatt állt.

img_7745.jpg

img_7747.jpg

img_7750.jpg

img_7759.jpg

A templommal szemben található a hasonló nevű Manshu-in-tenmangū szentély.

img_7763_manshu-in-tenmang_shrine_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megintutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5313515819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása