Kétszer egy hónapot dolgoztam ösztöndíjjal Ausztriában a legnagyobb osztrák kutatási szervezet tullni kutatóhelyén, az első hónapban Tullnban is laktam.

Tulln egy közepes méretű város Alsó-Ausztria tartományban, Bécstől egy kicsivel északnyugatra. A kutatóhely a város szélén van. A kutatóhelytől nem messze laktam egy kollégiumban, ami nagyon kényelmes volt, mert körülbelül tíz perc sétával beértem reggel dolgozni.

A koliszobában, ami elég minimalista volt, egyedül laktam. Az ágyon kívül volt egy asztal (de legalább hosszú volt, az egyik fal mellett végig futott), és egy szék. Sem szekrény, sem polc, de emlékeim szerint még szemeteskuka sem volt. Megoldottam valahogy, nem igazán idegesített, mert tudtam, hogy egy nagyon jó helyen dolgozom, izgalmas új dolgokat tanulok meg és profitálni is fogok belőle. Később kiderült, hogy igazam lett, mert az itteni kutatási eredményeimen alapult a doktori disszertációm egy jelentős része.

A munkahely közelségéért cserébe a városközpont kicsit messze volt, kb. fél óra gyalog. Emiatt hétköznap nyilvánvalóan nem mászkáltam városnézési céllal, maximum bevásárolni mentem el. A hétvégék egy részén csak pihentem. Emlékszem, hogy az ösztöndíj alatt olvastam el egy regényt, amire már régóta akartam időt szakítani, és akkor néztem meg az egyik kedvenc sorozatom utolsó évadát, ami már lement egy jó ideje, de még nem volt időm rá. A szabadnapok és hétvégék többi részén nézelődtem, és sorra jártam azokat a látnivalókat és programokat, amik érdekesnek tűntek. Akkor még nem voltam annyira tapasztalt és motivált utazó, mint mostanában.

Tulln az egyik legrégebbi város a mai Ausztriában. Már a kelták is lakták, a város neve is kelta eredetű lehet. Az első század első felében megjelentek a rómaiak, és megalapították a saját városukat Comagena néven. Ez stratégiai szempontból nagyon fontos volt, mert itt volt a rómaiak dunai hajóflottájának bázisa. A rómaiakra több látványosság is emlékeztet a városban.

Az egyik a Római Múzeum (Römermuseum), ami a rómaiak megérkezésétől az ötödik század végéig mutatja be a város történetét. Vannak benne makettek, modellek, és hagyományos vitrinek, amelyekben a helyben és a környéken talált leleteket mutatják be. Ezeken keresztül megismerkedhetünk a város civil és katonai lakosságának mindennapjaival és a környék hadtörténetével. Nem volt a legjobb múzeum, ahol valaha jártam, de jó időtöltés volt, és a diákigazolványomnak hála, egy euróba került a belépő.

 Marcus Aurelius lovasszobra a múzeumtól nem messze áll. A szobor a római Capitoliumon álló szobor pontos másolata. Állítólag Marcus Aurelius (az egyik legfontosabb és legjelentősebbnek tartott római császár, a második században élt) császár uralkodása idején ellátogatott ide, a tullni római táborba.

A római telep egy részét azóta a mederváltozások miatt elöntötte a Duna. A megmaradt falmaradványok 2021 óta a világörökséghez tartoznak, a Római dunai limes, egy országokon átívelő világörökségi helyszín részeként.

A római vár egyik legjobb állapotban megmaradt része az úgynevezett Sótorony (Saltzturm). Ez a 4. századból való, amikor a rómaiak alaposan megerősítették a korábbi várat. A középkorban a városfal részét képezte, és fegyverraktárnak, majd a 19. században sótároló toronynak használták. Ez utóbbi név aztán ráragadt.

Tulln egy tágas főtérrel rendelkezik. A körülötte álló házak a történelem különböző szakaszaiból származnak, vannak itt gótikus, reneszánsz és barokk házak is, valamint a 19. századi historizmus is képviselteti magát.

A közepén egy Szentháromság oszlop (Dreifaltigkeitssäule) áll, amit eredetileg a törökök felett aratott győzelmek emlékére képzeltek el a 17. század végén, de mire a felépítéséig eljutottak, már inkább a pusztító pestis elleni védelemre szánták.

A Minorita templom (Minoritenkirche) az egykori kolostor temploma volt. Sajnos az eredeti, 13. századi román-gótikus templom már nincs meg, a 18. században teljesen lebontották, és közvetlenül az eredeti hely mellett építettek egy késő barokk templomot. Az ország legszebb későbarokk templomai közé tartozik, amiben lehet valami, mert akkor, amikor ott jártam, az egyik legszebb templomnak tartottam, amit valaha láttam. Ez azóta változott persze, mert még szebb helyeken is jártam, de kétségkívül jól nézett ki.

A minorita rend már a 13. században, nem sokkal az alapítása után megjelent a városban. Ebből az időből már csak egy gótikus kápolna maradt meg, mivel az egykori kolostorépületet a 18. század közepén jórészt újjáépítették, miután egy évszázadig használaton kívül volt. A mai formáját a kilencvenes években nyerte el. Ma a tullni városházaként működik, és különböző rendezvények helyszíne. Itt van a Cukormúzeum is, ami sajnos zárva volt, amikor meg tudtam volna nézni.

A belváros egyik utcájában, egy szépen felújított ház előtt áll a Hermész-kút (Hermesbrunnen; vagy más néven Merkur-emlékmű, Merkurdenkmal). Hermész szobrát egy magyar művész, Márkus Péter készítette, és egy budapesti szobor másolata. Hermész sok más mellett az utazók, kereskedők istene.

Egy másik görög/római mondai alakkal is találkoztam. Herkules is a kereskedők istene minőségében van jelen a városban.

A Szent István plébániatemplom (Pfarrkirche St. Stephan) egy igazi stíluskeverék: alapjaiban román, a kórusrész és a templom teteje gótikus, a tornyok és a belső berendezés pedig barokk. Érdekes történet, hogy a két tornyának két különböző tulajdonosa van. A déli, teljesen szokványos torony a plébániáé, az északi viszont a városé. Utóbbiban lakott korábban a toronyőr, akinek az volt a feladata, hogy harangzúgással jelezze, ha valahol tűz ütött ki.

Az egyik falon a császári kétfejű sas szobra látható, amint két török fejét tartja a karmai között. Ez arra emlékeztet, hogy Tulln mellett gyülekezett egy hatalmas egyesített keresztény serege, amely sikeresen visszaverte a Bécset ostromló törököket (1683). Egyébként ez a lendület megmaradt, és három évvel később Buda felszabadításához vezetett elhozva a másfél évszázados török uralom végét Magyarországon.

A város egyik nagyon egyedi látnivalója a Karner, egy kápolna, amelyet elsősorban temetésekkor használtak. A művészettörténészek szerint a 13. századi későromán építészet páratlan kincse. Európa nyugatabbi részein ebben az időben már a gótika volt divatban, de az osztrák területeken a román építészet másodvirágzását élte. Az alaprajza egy tizenegyszögletű szabályos sokszög, ami a jeruzsálemi szakrális építészetre jellemző. Magyar vonatkozása, hogy valószínűleg ugyanaz a normann építőcsoport építette, akik a jáki templomot is. Ezt azért sejtik, mert a két épület bélletes kapuzata több, mint hasonló egymáshoz.

Tulln alapvetően nagyon tágas, tele van kertekkel és szépen beépített virágágyásokkal. Gyakran részt vesznek különböző város virágosítási versenyeken, és sokszor előkelő helyezést érnek el. Nagyjából bármerre sétálva találunk egy szép kiskertet vagy virágágyást.

2008-ban itt tartották a tartományi kertépítészeti kiállítást, aztán a kiépített kertrendszer állandóvá vált és a Tullni kertek (Die Garten Tulln) néven egy attrakcióvá vált. Az első hónap, amikor ott voltam, május volt, ezért nagyon jó volt, hogy éppen egy csomó minden virágzott és napsütéses volt az idő.

A kert valójában a hatalmas, nagyjából a Dunával párhuzamosan elterülő zöldterület egy töredéke. Kilométereken keresztül parti sétány, zöld sétaútvonalak, szobrok, kutak váltják egymást, sőt, még egy tavi fürdő is van.

A városfal Duna felé néző oldalán van a Vízi kápolna (Wasserkapelle). A benne lévő keresztet a Duna vize hozta valahonnan, egy halász kifogta és nekitámasztotta a városfalnak. Aztán a halászok és a hajósok körében annyira népszerű lett a fakereszt, hogy az egyházi elöljárókhoz fordultak, hogy készíthessenek egy kápolnát. Így jött létre a kápolna, amelyben a kereszt méltó helyet talált, Mária és János apostol szobrának társaságában.

Tulln híres szülöttje Egon Schiele, a 20. század elejének egyik legnagyobb nevű festője, az osztrák expresszionizmus alakja. Nekem a legtöbb képe túl elborult, ezért nem mentem el a múzeumba. Egyébként a szülőháza is látogatható, a vasútállomás környékén található.

Tulln mellett a Dunán horgonyoz a Regentag, Friedensreich Hundertwasser világhírű osztrák festő és építész hajója. Már több, mint száz éves. Hundertwasser a századforduló utáni évtizedben jutott hozzá, átépítette, majd több, mint tíz évig ezen a hajón lakott. A művész halála után a hajót műemlékvédelem alá helyezték.

A Kertek városa elnevezésen kívül a Kutak városának is hívják Tullnt. Ez is találó és jogos, mivel lépten-nyomon kutakba lehet botlani.

A legkiemelkedőbb kétségkívül a Nibelung-emlékmű vagy Nibelung-kút (Nibelungendenkmal illetve Nibelungenbrunnen), ami talán a város leghíresebb látnivalója. Ez is a Duna menti hatalmas zöldterületen található. Annak állít emléket, amikor a megözvegyült Kriemhild királylány, a Nibelung ének (egy középkori német hőseposz) egyik főszereplője találkozik Attila hun királlyal, akivel később házasságot is köt. A történet szerint a találkozó Tullnban történt, ez adja a szoborkompozíció alapját. Akkoriban Tulln környékén volt a nyugat (a német területek) és a kelet (hunok területei) közötti határ. A kút alsó része egy könyv, ami a Nibelung éneket jelképezi, de csak a bal lapon van szöveg, a jobb oldala még üres, mutatva, hogy a jövő még nincs megírva. A kút két oldalából folynak a vízsugarak, egyre nőnek, majd összeérnek, jelezve, hogy nyugati és a keleti világ is összeért Kriemhild és Attila találkozásával. Többször is jártam a kútnál, de sajnos a fényviszonyok sosem voltak olyan jók, hogy szép képet tudjak készíteni róla.

Az egyik hétvégén Bécsbe akartam menni, már régóta terveztem az első kirándulásomat oda. Aztán meggondoltam magam, és inkább elmentem az Oldtimer kiállításra. Nem vagyok oda különösebben a régi kocsikért, meg a kocsikért általában sem, de azért érdekelt, és ha már épp akkor tartották, amikor ott voltam, elmentem. Ez egy évente megrendezett esemény, amit az országosan is jelentős tullni Messegelände vásárközpont (olyasmi, mint nálunk a Hungexpo) területén rendeznek meg. Iszonyúan szerencsém volt, mert amikor beálltam volna a pénztárhoz, egy random osztrák bácsi megdobott egy jeggyel, amivel ingyen mentem be. 

Visszatekintve egy picit bánom, hogy nem mászkáltam pár nappal többet Tullnban, de azt akkor még nem gondoltam, hogy a második hónap alatt Bécsben fogok lakni. Bécsben pedig rengeteg látnivaló van, ezért inkább ott nézelődtem.