Az utóbbi időben egyre inkább érdekelnek a központi régió Budapesten kívül eső látnivalói. Az miskolci ortodox templomban tett látogatásunk során ajánlották, hogy ha van lehetőségünk, nézzük meg egyszer az ráckevei szerb templomot is. Akkor még nem gondoltuk, hogy ez a lehetőség elég gyorsan eljön. Részt vettünk egy ráckevei városnéző sétán, amely a látnivalók megismerésén kívül az itt letelepedett szerbek történetére, és a várostörténetben játszott szerepére helyezte a hangsúlyt.

A ráckevei HÉV megállóban volt a találkozó. Az odajutásban a korai kelésen kívül az volt az igazi probléma, hogy Ráckeve sajnos messze van. Nem elég, hogy a város leghosszabb HÉV vonaláról van szó, de az útszakasz kb. kétharmadától pótlóbusz járt. Ezt tudtuk előre, ettől nem is nagyon nőtt meg a menetidő, de összességében majdnem három óra volt, amíg otthonról eljutottunk Ráckeve HÉV megállójába, a találkozó helyszínére. Ennél kevesebb idő alatt érünk haza a szülőkhöz akár Miskolcra, vagy Győrbe.

A csoport tagjait a szervezők pálinkával köszöntötték, ami jól is jött, hiszen hidegebb volt, mint Budapesten. Itt csatlakozott a csoporthoz Fegyó Béla festőművész és képzőművész is, aki a helyi vezetőnk volt.

Az első állomás a Savoyai-kastély volt. A Oszmán Birodalom elleni érdemeivel kitűnt hadvezér, Savoyai Jenő építette vidéki kastélyaként. A tervezője az a Lucas von Hildebrandt volt, aki a bécsi Belvedere palotát is építette. A Savoyai-kastély a magyarországi barokk paloták közül a legkorábbi, még a 18. század első éveiben építették. Sajnos nem látogatható, és vezetőnktől megtudtuk, hogy ennek okát csak találgatni lehet, hivatalos információ nincsen róla. Mindenesetre a bezárása előtt szépen felújított kastélyszállóként funkcionált.

A séta szervezője kisebb ajándékokért szokott kérdéseket feltenni a programjaikon. Így egy Savoyai Jenővel kapcsolatos kérdésére válaszolva nyertem egy autentikus szerb puffasztott rizses csokit. Az íze legalább olyan jó volt, mint amilyen vicces a neve magyarul.

A Ráckevei-Duna ág az ún. "nagy" Dunával együtt veszi körbe a Csepel-szigetet, ahol Ráckeve is található. A vízparton sétányt alakítottak ki, és itt tartják a szombati piacot is. A program egy része szabad piacozás volt, ami minket kevésbé érdekelt. Gyorsan végigsétáltunk és megnéztük a termékeket, bár lehet a piacon is étkezni (lángos, sült kolbász stb), mi az otthonról hozott péksütijeinket ettük meg ebédre. Egyébként a piacot csónakos piacnak hívják és sokan az egyik legszebb őstermelői piacnak tartják. Ez, és az elnevezés is kicsit félrevezető, hiszen a piac teljesen olyan, mint bármelyik másik piac, csak éppen a vízparton van.

A piac melletti vízpart rejti az egyik legizgalmasabb látnivalót, a hajómalmot. Ráckeve történetében nagy szerepet játszottak a hajómalmok, sok család megélhetését biztosították. A hajómalom tulajdonképpen hajótestre épített malomszerkezet, amelyet a víz sodrása hajt meg, miután a hajót a folyó középére kihorgonyozták. A szocializmus alatt egyre inkább eltűnőben voltak a hajómalmok, de szerencsére egy megmaradt, amit bár elszállítottak a városból, jó mintául szolgált egy replika megépítésének. Lelkes hagyományőrzők felépítették, mégpedig úgy, hogy működik, sőt, viszonylag állandó jelleggel őrléseket is végeznek vele. Egy kis kényszerű csalás azért van a történetben: a ráckevei ágat a két végén kb. száz éve zsilippel zárták el a fő folyamtól, emiatt mára szinte tószerű állóvíz, minimális vízmozgással. Ezért van, hogy a jelenlegi hajómalom elektromos meghajtással őröl, de a belső szerkezete teljesen az eredetieknek megfelelően működik. Ezt a hajón szolgálatot tevő jegykiadó úr be is mutatta nekünk és egy érdekes rövid ismertetés keretében elmagyarázta a hajómalom működését.

Egy rövid megállót tartottunk Árpád vezér szobránál. Szász Gyula alkotása, akinek számos műve díszíti a Parlament épületét is. Ennek a szobornak az érdekessége, hogy az egyetlen vidéki Árpád-szobor, amelyet a milleniumi ünnepségekre állítottak. Árpád vezér nyári szállása a Csepel-szigeten lehetett; a szobra mellett Ráckevén egy utca, valamint a róla elnevezett híd is őrzi az emlékét.

A fakultatív hajómalom-látogatás és a piacozásra szánt idő leteltével ismét összeállt a csoport és elsétáltunk a korábbi ráckevei városházához, ami jelenleg bírósági épületként működik. Magyaros szecessziós, mutatós épület; sajnos az állapotán lenne mit javítani. A negyven méteres tornya tűzjelző toronynak épült és sokáig akként is funkcionált, az utóbbi években azonban már kilátóként működik. A felfelé lépcsőzés közben a félig sötét padláson még az eredeti, több, mint száz éves gerendákkal találkozunk. Fentről nagyon jó a kilátás, mindenképpen érdemes felmászni. Mivel sík területen vagyunk, jó idő esetén (ami nekünk nem adatott meg) állítólag a Velencei-hegységig is el lehet látni, de enélkül is élvezetes volt a Dunára és a város tornyaira való kilátás.

Ráckeve egyik leghíresebb szülötte Horváth Nepomuki János, ismertebb nevén János vitéz. Igen, Petőfi Sándor elbeszélő költeményének főhőséről van szó, akit állítólag egy ráckevei jobbágylegényről formázott. Felkerestük a sírját a római katolikus temetőben. Az elhangzottakból megtudtuk, hogy Horváth Nepomuki János a pápa kíséretében szolgált, amikor Napóleon fogságából kísérték haza Rómába. A hosszú út során a pápa nehezen viselte az Alpok hidegét, ezért egy magyar huszár a saját köpenyét adta rá. Később a tettéért a legmagasabb pápai kitüntetést kapta. Kalandos élete végén, hosszú katonai szolgálatait követően szülővárosában telepedett le és halála után itt helyezték örök nyugalomra.

A temető díszei egyébként a Kálvária-szoborcsoport és a Szent Domonkos kápolna. Sok síremléken művészi kivitelű szobrokat lehet találni.

Bár a programban nem volt benne, egy, a várost nagyon jól ismerő, Ráckevéről származó kirándulótársunk felajánlotta, hogy megmutatja a házat, ahol János vitéz lakott, így néhányan vele tartottunk. Ma a ház magántulajdonban van, de emléktábla jelzi az eredeti tulajdonost. A házat szépen felújították és látható, hogy János vitéz tekintélyes méretű klasszicista házban lakott.

Nepomuki Szent János a 14. században élt Csehországban. Több (vallási és politikai) dolog miatt annyira összetűzésbe került a királlyal, hogy végül a király a Moldva folyóba dobatta. Mivel ilyen módon halt mártírhalált, a folyók és hidak, a hajósok, molnárok és a halászok védőszentjeként tartják számon. Ezek után nem meglepő, hogy a folyóparti településen, ahol nagyon sokan gabonaőrléssel foglalkoztak, köztéri szobrot is emeltek neki.

A római katolikus templom előtt egy szép díszkút áll, melynek szobra azt örökíti meg, amint János vitéz és párja, Iluska táncolnak, a lány fodros szoknyája pedig száll a levegőben. A csoportunk néhány tagja szerint valami keményebbet is bele lehet látni a kompozícióba, de ezt lehet, hogy csak a pálinka mondta belőlük. Talán nem egy templom előtt állították volna fel a szobrot, ha felnőtteknek szóló tartalma is lenne.

Az út túloldalán áll Szent István király szobra, amelyet Rátonyi József, egy Munkácsy-díjas szobrászművész készített. Őszintén szólva nem a legszebb Szent István szobor, amit valaha láttam, talán ez az oka annak is, hogy a csoport meg sem állt előtte.

A szobortól pár méterre egy faragott székelykapu áll, amelyet gyergyócsomafalvai, Ráckeve székely testvértelepülésén dolgozó mesterek készítettek.

A következő programpont a római katolikus templom meglátogatása volt. A templom hivatalos neve Keresztelő Szent János templom. A 18. század legvégén készült el, copf stílusban, ami a barokk egy késői ága. A barna külső alapján nem is sejtenénk, de belül csodálatos színpompa tárul elénk. A templomot belülről szinte faltól falig, küszöbtől a plafonig festmények borítják. A plafon festménye az egyik legnagyobb 20. századi szekkó, azaz száraz vakolatra festett falfestmény, több, mint 600 négyzetméter felületet borít. Patay László Munkácsy-díjas, Ráckevén élt festőművész készítette a kilencvenes évek közepén.

A vezetés minden percét élveztem itt is, a templomról és a díszítésekről elmondottak nagyon élvezetesek voltak. Kiderült, hogy Fegyó Béla művész úr, a vezetőnk, történetesen Patay László tanítványa volt, ezért a szakmain túl a személyes érintettsége miatt is nagyon lelkesen mesélt.

A szekkó fő témája egyébként Jákob álma, de a kép elég összetett, számos bibliai alak megjelenik rajta, ezen kívül allegorikus figurákat is láthatunk.

Az oldalfalakon a keresztút jelenetei vannak megfestve. Egy-egy ablak alatt három jelenet kapott helyet, de úgy, hogy a három történést egy folytonos képként festette meg Patay, életnagyságú szereplőkkel.

Még egy érdekesség a templom hátsó, orgona alatti fala. Ide híres, ráckevei kötődésű személyeket festett fel Árpád vezértől kezdve, Savoyai Jenőn át egészen a közelmúltig.

Külön figyelmet érdemelnek még a színes üvegmozaikok, amelyek többségükben magyar szenteket ábrázolnak. Ezek mind eredetiek és az egyik legtermékenyebb magyar üvegfestő, Palka József műhelyében készültek.

A templomban az összkép elég színes, de nem tarka vagy harsány, és egészen különlegessé teszi az épületet. Nem mondom, hogy a legszebb, vagy legérdekesebb templom, amit valaha láttam, de az biztos, hogy nagyon egyedi. Talán ez volt a kedvenc látnivalóm Ráckevén, még ha ez sokak számára meglepőnek tűnik is.

Ráckevén a 15. század közepén Kovin, avagy magyarul Kevevára településről, a Vajdaságból származó szerbek telepedtek le. Ők a török hódítások elől menekültek az akkor még többé-kevésbé biztonságot jelentő Magyar Királyságba. Az új településüket az eredeti városuk után Kiskevének kezdték hívni, majd később, mivel a magyarok a szerbeket akkoriban rácoknak nevezték, Ráckeve lett a település neve. A rácok kereskedéssel és iparűzéssel foglalkoztak, ennek megfelelően az akkori körülményekhez képest jómódban éltek. Amikor felmerült, hogy saját templomot építsenek maguknak, Mátyás királyhoz fordultak. Mátyás királynak volt egy gótikus templomokra szakosodott építészcsoportja, ő azonban a reneszánsz művészetet szerette, ezért kapóra jött neki a szerbek kérése, ahol munkát adhatott a gótikus stílusban építő munkásoknak. Így épült meg Magyarország egyetlen, máig fennmaradt gótikus szerb ortodox temploma. Legalábbis az egyik történet így vélekedik a templom eredetéről. A másik szerint még I. Ulászló adományozta a templomot a szerbeknek, de a lényeg, hogy a 15. században épült. A templom hivatalos neve a Ráckevei Nagyboldogasszony Szerb Ortodox Templom és Monostor (mivel szerzetesek is laktak itt, a templom melletti épületben az idők során).

A képet még színesíti (egyébként szó szerint is, mivel kék), hogy a harangtorony már nem teljesen az eredeti, hanem kb. kétszáz évvel később jelentősen átalakították, ekkor magasították mai méretére az akkor divatos barokk stílust követve.

A templom a szerbek vallásának megfelelően szerb ortodox templom, és balkáni görög stílusú festmények borítják. Néhány helyen az eredeti, több mint ötszáz éves freskórészletek is láthatók, de a festmények többségében a 18. századból valók, amikor az eredetire egy újabb réteget festettek. A gótikus, hálóboltozatos épülethez reneszánsz kápolnák csatlakoznak, a belső berendezés (az ikonosztázt is ideértve) pedig későbarokk, ami páratlanul egyedi egyveleget eredményez. A hatást még fokozza a belső tér sejtelmes félhomálya; különleges élmény volt a templom meglátogatása.

Ráckeve különlegessége, hogy egy igen kis területen még egy harmadik felekezet templomát is megtaláljuk. Egy 20. század elejéről származó neogótikus református templomról van szó, amit sajnos nem volt lehetőségünk belülről is megnézni, de a fő dísze valószínűleg egyébként is a külseje.

A belváros főutcáját, a Kossuth Lajos utcát számos érdekes, a különféle korokból származó épület szegélyezi. A már említett Savoyai-kastélyon kívül ilyenek például a Sebestyén Artúr által tervezett szecessziós lakóház, illetve az egykori Fekete Holló, az ország egyik legrégebbi fogadója, még a 15. századból.

Egy hosszabb, az Árpád hídon át tartó sétával jutottunk el Fegyó Béla művész úr műterem-galériájába, közben gyönyörködve a kilátásban.

A Fegyó-galéria a művész saját lakóháza mellett épült fel; egy közepes terem, teleaggatva a festőművész képeivel. Főként tájképeket és portrékat festett, sőt, fest a mai napig. A tájképei nagyon tetszettek, az alakos képei kevésbé, de mindenképpen érdemes volt meghallgatni a történetét és a képein keresztül belelátni a művészetébe. A több, mint száz kiállított kép között talán mindenki talál legalább néhányat, ami igazán tetszik. Külön megemlítendő, hogy a képek megvásárolhatók, ráadásul nem is drágán; már húszezer forintért is hozzájuthatunk egy magas színvonalú kortárs festményhez. Kicsit sajnáltam, hogy nem vett senki sem képet a csoportból, annak ellenére, hogy a szervező szerint minden alkalommal szokott lenni egy-két vásárló. Mindenesetre, ha egyszer olyan irodám lesz, ahova festményekre van szükségem, hogy díszítsék, Fegyó Béla képei közül biztos választok egyet.

A napot záró vacsora előtt még egy programpontunk maradt, mégpedig a szabadstrand. Az októberi hidegben persze nem fürödni szerettünk volna, hanem a városra néző dunaparti kilátást megörökíteni. Szuper látvány, hogy az épületek, amelyeket korábban meglátogattunk, a városkép meghatározó elemei a tornyaikkal, és az összes tornyot egyszerre mutató látványos fotót komponálhatunk. Milyen jó lehet itt nyáron a szabadstrandon fürödni ezzel a pazar látvánnyal.

A vacsora egy dunaparti lakásétteremben volt. Az étterem közvetlenül a stég mellett áll, ezért nyáron csónakkal, vagy evezve is érkeznek vendégek!

Korábban fogalmam sem volt arról, hogyan kell egy lakáséttermet elképzelni, de valójában semmi bonyolult nincsen benne, tényleg egy lakás, konyharésszel, kanapéval, egy bárpulttal és néhány nagyobb asztallal. A házigazda a konyhapult mögött, és az udvari grillrácson készítette el a fogásokat.

A balkáni tematikának megfelelően nem maradhatott el a birkahúsos csevapcsicsa, ami igazán finom volt. A házigazda nem spórolt a mennyiséggel. Amikor látta, hogy a mi asztalunk az egyetlen, ahol rendesen elfogyott a tálcáról az étel, meg is jegyezte, hogy "Ez egy rendes asztal!". Egyébként négy ismeretlen túratársunkkal kerültünk egy asztalhoz, de szerencsénk volt, mindannyian szimpatikusak voltak. Az egyikük autóval indult vissza Budapestre és úgy alakult, hogy vele jöhettünk. Az egyeztetés után az egyik asztaltársukkal elindult a kocsi felé, mi pedig még elszaladtunk mosdóba, és mire végeztük, teljesen előre haladtak. Nagyon gyors tempót diktáltak, de végül utolértük őket. A loholás után, amikor már többé-kevésbé utolértük őket, még volt egy kis idő a naplemente utáni csodálatos fényekben gyönyörködni és egy-két képet készíteni.

A fuvarnak köszönhetően sokkal kényelmesebben hazajutottunk, mintha egy fél órás séta után még másfél órát kellett volna a HÉV-en utazni. Furcsa véletlen volt, hogy az autóban utazó négy utas közül három idegenvezető volt. Úgy érzem, az egyikük még hoz ide csoportot egyszer, hiszen már felfedezte, mennyi jó látnivaló van Ráckevén :)

A városban vannak olyan látnivalók is, amelyeket érdemes bevenni a programba, de erről a tematikus napról idő hiányában kimaradtak. Ilyenek a Patay László Városi Képtár, amely Patay és a környéken élő más képzőművészek alkotásait mutatja be; és az Árpád Múzeum, ahol egy helytörténeti kiállítást és a molnárcéhek életét, valamint a környék régészeti emlékeit bemutató tárlatot lehet megnézni. A könnyedebb szórakozást keresők az Aqua Land Termál- és Élményfürdőt, vagy a szabadstrandot is élvezhetik, esetleg egy hajókázásra, vagy evezésre is vállalkozhatnak.