Thasszosz az Égei-tenger északi részén fekvő nagyobbacska sziget, összességében is a legészakibb a jelentősebb méretű görög szigetek közül.

A Thasszoszra jutáshoz egy kb. 22 órás buszút állt előttünk, de mivel ez már nem az első ilyen volt, kevésbé tűnt ijesztőnek, mint a korfui utunk előtt. Tényleg kicsi a világ; útközben az egyik határnál megláttuk azt a nagyon vicces buszsofőrt, aki előző évben Korfura szállított minket. Az út utolsó szakasza a legkevésbé megterhelő, mivel itt kompozás is színesíti az utat.

Szerencsénk volt a határátkelésekkel és a komppal, így még a délelőtt végén megérkeztünk. A szállásunk a Scala Potamia nevű településen volt. A szigeten a parti üdülőfalvak neve úgy keletkezik, hogy a felettük lévő, helyiek lakta település nevéhez odateszik a „Skala”-t, ami a település tengerparti részét jelenti és eredetileg a csónakstégek létraszerű kinézetére utalt.

Egy kisebb apartmanházban lévő stúdióban laktunk (Aeolos Apartmanház).

Érkezésünkkor a tulajdonos hölgy egy üveg nagyon finom saját készítésű fügelekvárral ajándékozott meg, kedves gesztus. A teraszunk sajnos épp épülő kis apartmanházakra nézett. Sokszor illeti az a vád a görögöket, hogy lusták; na ezek a munkások rácáfoltak, mert kora reggeltől sötétedésig építették a házakat, hétvégén is, az ottlétünk alatt hihetetlen sokat haladtak az épületekkel.

A szálláson volt egy jónak tűnő, laminált lapokból összeállított, elvileg közös használatú információs füzet, az „önzetlen” szomszédaink azonban már a második nap magukhoz vették és a későbbiekben sosem találtuk őket a szálláson, hogy elkérhessük, ill. megkérjük őket, hogy legyenek szívesek visszatenni a helyére.

A szállásra való bepakolás után összegyűltünk a szokásos tájékoztatásra. Jelentkeztünk az első teljes napon lévő fakultatív szigettúrára. A jelentkezés elég fura volt, mert a telepített idegenvezető mintha nem akarta volna, hogy menjünk. Még azután is, miután mondtuk, hogy szeretnénk jelentkezni a kirándulásra, azt mondogatta (valószínűleg ránézésre eleve elkönyvelte, ki tudja mi alapján), hogy mi majd autót bérlünk és megyünk magunk. Végül sikerült meggyőzni, hogy vezetéstudás híján eszünk ágában sincs autót bérelni.

A fakultatív kirándulás első megállója egy márványgyár volt, ahol bepillanthattunk az egyes munkafolyamatokba. A thasszoszi márvány elég híres, már az ókorban is bányászták. Töredék márványdarabokat el is hozhattunk emlékbe.

Elmentünk egy piacra, vettünk nagyon finom olívabogyókat. Több árussal is németül beszélgetett Márk. Thasszoszon egyébként a német nyelv ismerete sokkal gyakoribb az angolnál, mert egyszer a sziget jelentős része leégett, és akkoriban a jobb élet reményében sokan mentek szerencsét próbálni Németországba. Tényleg sokan beszélnek németül és nagyon jól.

Meglátogattunk még egy szobrászművészt, aki főként a helyi gránit és az olívafa anyagából dolgozik, elég kreatívan; és egy olívaüzem-múzeumot, ahol eredeti olajprést állítottak ki és megismertetnek a számtalan termesztett olívafajtával. 

Útközben több ponton megálltunk élvezni a kilátást. Thasszosz egy kis túlzással egy tengerből kiálló gránittömb, amit nagy területen fenyőerdők borítanak, ezért egészen zöld. 

Ezt követően Alykiben álltunk meg, ahol szép strand és több rom is található, amelyek némelyike az időszámításunk előtti 7. évszázadból származik.

Egy kis erdős részen át fel lehet sétálni egy dombra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tengerben lévő nagyon különleges, lapos sziklaképződményekre, amelyek nagyon látványosak.

A második nap szintén egy szervezett kirándulásra mentünk az Ypsario hegyre, amely a sziget csúcsa, kicsit magasabb, mint 1200 méter. A telepített idegenvezető jött értünk, de aztán nagy meglepetésünkre egy másik autóba kellett átszállnunk egy görög sofőrhöz, aki csak németül tudott. A másik terepjáróban orosz turisták voltak, az ő vezetőjük oroszul és angolul tudott, de oroszul tartotta a vezetést. Ez a megoldás elég fura, hiszen magyar nyelvű vezetésről volt szó, ráadásul ez egy kifejezetten drága kirándulás, mert terepjáró szükséges hozzá. És ha nem beszélünk semmilyen idegen nyelvet, akkor mi lett volna? Legalább Márk tud németül és fordított nekem. Egyébként nagyon szimpatikus, jófej és beszédes volt a görög sofőr, aki mellé kerültünk. Nagyon jól beszélt németül, mert sokáig élt Németországban, ott is alapított családot, a gyerekei ma is ott élnek, de ő a válása után visszaköltözött Görögországba.

Gyönyörű volt az út, hiszen Thasszosz a rengeteg fenyőnek köszönhetően nagyon zöld.

Az első állomás egy nagyon látványos márványbánya volt. Elképesztő méretű tömböket vágtak ki, ez akkor látszik igazán, ha valaki odaáll és elveszik a gránitfal mellett. A kőbánya körül random kecskék is felbukkantak az erdőben.

Az Ypsario tetejéről fantasztikus kilátás nyílt többek között Skala Potamia-ra is, ahol a szállásunk volt.

Találtunk kis kőtornyokat és mi is építettünk egyet és kívántunk.

Egy nagyon zöld, páfrányokkal teli, szép kilátással rendelkező dombtetőn grillhúsokat kaptunk ebédre. Nagyon finomak voltak, a maradékot meg is ehettük repetaként, mert rajtunk kívül már mindenki jóllakott.

Útközben hazafelé megálltunk egy mézárusnál, ahol kaptunk kóstolót a különleges fenyőmézből és rózsamézből. A méz máig a sziget egyik legfontosabb terméke.

Sétáltunk még egy kicsit egy hangulatos ligeterdőben egy vízeséshez. 

A kirándulás után még mászkáltunk egy kicsit a településen és közben élveztünk az egyszerű szépséget, amibe lépten-nyomon belebotlottunk. 

Sajnos határidős munkáink voltak (doktori disszertáció és beadandó dolgozat vizsgajegyhez, ezeket nem tudtuk előre, mikor előző évben lefoglaltuk a nyaralást), így több nap is dolgoznunk kellett, csak egy-egy tengeri fürdőzés, vacsora vagy rövid séta kapcsán hagytuk el a szállást. Scala Potamia tengerpartja aprókavicsos, a víz elég hideg volt június közepén, de azért jól esett fürödni. Volt néhány kiadósabb zuhé is az ottlétünk alatt. 

A tengerparti sétányon sok vendéglő található sorban, nekünk az Athos nevű lett a kedvencünk, mert itt volt kétféle napi menü jó áron, az egyik nagyon finom sült hal volt. A hely egyetlen hátránya, hogy a még előszezonban is nagyon nagy forgalma miatt (persze, mert olcsóbb, mint a többi) sokat kellett várni az ételre, de megérte. Ugyanazokat a pincéreket láttuk reggeltől késő estig rohanva, egyszerre négy-öt dolgot csinálva dolgozni. Mi lehet főszezonban, hogy nem purcannak ki szegények?

A hazaindulás előtti utolsó nap a sziget „fővárosába”, Limenasba mentünk busszal. A neve hivatalosan Limenas Thasou, de mindenki csak Limenasnak, azaz kikötőnek hívja. Innen indul például a buszokat is szállító komp a görög szárazföldre.

Korán reggel érkeztünk Limenasba, mert még a hőség beállta előtt szándékoztunk felmászni az Akropoliszra. Útközben egy pipicsaládra bukkantunk az erdőben.

A hegytetőre menet félúton található egy ókori színház is. A kb. 2500 éves romok érdekesek és mivel elég magasan vannak, a hegytetőről nagyon szép a kilátás.

Még érdekesebbnek találtuk viszont a tömegesen növő sárkány kontyvirágokat, amiket még sosem láttunk azelőtt. 

Megnéztük még az Archeológiai múzeumot, ahol a kőkorszaktól a római császárkorig tartó időszakból talált leleteket állították ki.

A belvárosban nagyon finomakat ettünk, Márk grillezett polipot (amit azóta, több év távlatából is emleget), én pedig egy fél téglányi méretű marhahústömböt paradicsommártásban. Nagyon olcsók voltak, pedig Görögországra amúgy nem jellemző, hogy olcsó lenne az étel.

A hazaindulás reggelén nagyon felhős volt az ég Skala Potamia felett. A gyülekező sötét fellegek búcsúztattak minket és tették könnyebbé a hazaindulást.
 

Hazafelé a kompon néhány útitársunk lelkesen etette a sirályokat, melyek emiatt követték a kompot és egészen közel repültek.