A középiskolás éveim alatt többször volt szerencsém Németországban járni. Egy testvértelepülési kapcsolatnak hála nagyon jóban lettem egy nagyszülő-korú házaspárral, akiknél többször jártam látogatóban. 2014-ben Diával kettesben töltöttünk náluk egy hetet vendégségben.

Christel és Klaus Ölbronnban, egy kis, kb. háromezer fős faluban lakik Baden-Württemberg tartományban (Délnyugat Németország), Pforzheim közvetlen közelében, Stuttgarttól, a tartományi fővárostól kb. 50 km-re.

Eurolines busszal utaztunk, ami nem volt egy hatalmas élmény. Ekkorra már túl voltam életem első 20 órás buszútján, Dia pedig több hasonló, vagy hosszabb úton. A 20 órát viszonylag könnyen átvészeltük, ezért az gondoltuk, hogy a 15 óra nem lesz megterhelő. Mivel a busz elég kényelmetlen volt és a mosdószünetek sem voltak praktikusan megoldva, kellemetlen élmény volt. Útközben láttuk a környékbeli szép feketefenyő erdőket. Amikor megérkeztünk, Klaus várt ránk Pforzheimben, ami egy nem túl hosszú autóútra fekszik Ölbronntól.

Akkor még nem voltunk rutinos utazók és egyébként is főként a vendéglátóink szabták meg a programot, nagyon lelkiismeretesen anyáskodtak felettünk. Ennek megfelelően nem volt olyan sűrű a program, és persze egy-egy városban sem volt alkalmunk nagyon alaposan körbenézni. Cserébe egy csomó időt töltöttünk a vendéglátóinkkal, hiszen ez volt a látogatás egyik fő célja, jó beszélgetésekkel, fényképnézegetéssel, sétákkal. Klaus a hosszabb sétáit egy süteménnyel szokta zárni, így egy alkalommal egy nagyon finom feketeerdő tortát is ettünk az egyik kirándulás végén.

Christel nagyon jól tartott minket, finom tradícionális helyi ételeket főzött, meg meggyes linzertortát sütött nekünk. Zavarba ejtően kiszolgált minket, hiába szerettünk volna mindig segédkezni, nem hagyta.

Egyik alkalommal elmentünk egy helyi vendéglátóhelyre, egy Besenwirtschaftba, amelyeknek a lényege, hogy a gazdák az általuk termelt bort árulják időszakos nyitvatartással. A bor mellé ételeket is felszolgálnak és sokszor a sör sem marad el. Jellemző, hogy háztáji kajákat lehet enni, mi sült kolbászt választottunk.

Ölbronnban, mint Németország nagyon sok táján is, jellemzők a Fachwerkhaus-típusú házak, amikre nincsen magyar szó, úgy lehet körülírni őket, hogy favázas falazású ház, favázas szerkezetű épület. Ennek a lényege, hogy a házat tartó fő szerkezetet megépítik, a falaknál vízszintes és átlósan álló gerendákat építenek és a köztük kialakult rekeszeket pedig vályoggal vagy téglával töltik ki. Érdekesség, hogy általában nem, vagy csak kevés szöget, csavart használtak. A gerendázat sokszor a vakolás után is látható marad, jellegzetes kinézetet kölcsönözve a házaknak. A 19. századig széles körben építkeztek így az Alpoktól az északabbi területekig.

Vendéglátóink házától nem messze véget ér a falu beépített része, így természetközelben érezhettük magunkat. A kertben ragadozómadarak fészkeltek, és van egy kis tó a közelben, ami nagyon jó sétalehetőséget kínál.

A falu szélén láttuk ezt a méhlegelőt. A lényege, hogy vadvirágokból vegyes virágágyást készítenek, direkt arra a célra, hogy a méheknek mindig legyen honnan virágport gyűjteniük. 

Vendéglátóink egyik fia és annak felesége hobbiból húzólovakat tart.

Néhányszor a vendéglátóinkkal mentünk vásárolni is, van a közelben egy helyes kis pékség, de voltunk piacon, illetve nagyon finom felvágottakat és sajtokat vásárolni. Egyszer Klaussal mentünk valahova, és közben megkértük, hogy térjünk ki egy virágboltba is. Itt Christelnek vettünk orchideát meglepetésként és hálából.