Megintutazunk

Lund - kirándulás Malmö-ből (2019)

2020. április 23. - MarkNemeth

A szombati program azzal kezdődött, hogy elsétáltunk a szállástól két percre lévő vasútállomásra, hogy elvonatozzunk Lundba. A vasútállomás mellett láttuk ezt a táblát.

img_20191130_091102_1.jpg

img_2649_1.jpg

Az viszonylag közismert, hogy Svédországban elég korlátozottan használnak készpénzt, de automatából a vonatjegyet sem tudtuk készpénzzel megvenni. A világ másik felén általában pont azzal van a baj, ha az automata csak készpénzt fogad el…

Elsősorban azért utaztunk Lundba (kb. negyed óra vonattal, elég gyakran járnak a vonatok, így nem is néztünk előre menetrendet), hogy megnézzük a Lundi Katedrálist. A vasútállomástól egy könnyed gyalogtávolságra van. A séta hangulatos utcákon vezet át, egy szakaszon a fő sétálóutcán.

img_2655.jpg

img_2657.jpg

img_2696.jpg

img_2698.jpg

img_2700.jpg

img_2701.jpg

img_2703.jpg

img_2704.jpg

A Lundi Katedrális Skandinávia legrégebbi temploma, a 12. században kezdték építeni. Eredetileg katolikus templom volt, ma evangélikus templomként működik és ingyenesen megtekinthető. A fő ok, amiért szombaton jöttünk, az ingyenes orgonakoncert, amelyet minden szombaton délelőtt tízkor tartanak. Épp odaértünk időben, ezért a templomot csak a koncert után néztük meg alaposabban. A koncert tetszett, a templom is nagyon, hiszen egyedi, a romantikus stílusának és az evangélikus mivoltának megfelelően kevéssé díszített, mégis szép.

 

img_2693.jpg

img_2697.jpg

img_2658.jpg

img_2668.jpg

Van egy kis gyereksarok kiépítve, egy nagy plüssmacival. Ilyen gyereksarkot több svédországi templomban is láttunk.

img_2661.jpg

Egyik híres látnivaló a templomban a közel hatszáz éves csillagászati óra, amely nem csak a pontos időt, hanem a holdfázisokat és a csillagjegyeket is mutatja. Bele van építve egy kicsi orgona, amely napi kétszer zenél és a három királyok, Jézus és Mária elsétálnak a számlap feletti kis erkélyen.

img_2660.jpgA katedrális alatt altemplom található. Az egyik tartóoszlopa egy oszlopot körbeölelő alakot, egy óriást formáz, aki egy elvesztett fogadást követően a kriptába menekült és kővé dermedt. Az altemplomban szép díszített, és többségében a padlószintbe süllyesztett sírkövek láthatók, és itt nyugszik díszes szarkofágban az utolsó lundi katolikus érsek is.

img_2684.jpg

img_2688.jpg

A közvetlen közelben van a Királyház (Kungshuset), amelynek csak egy legenda miatt van köze a királyokhoz; eredetileg a lundi püspök székhelye volt, majd az Egyetemi Könyvtárnak adott otthont.

img_2707.jpg

Ezután elsétáltunk a Lundi Egyetem épülete előtt, amely az ország legnagyobb és legrégebbi egyeteme. Eredetileg itt tanult Linné, a modern rendszertan atyja és sok híres személy mellett egy csomó modern világmárka vezérigazgatója is.

img_2716.jpg

img_2717.jpg

A következő állomásunk a Mindenszentek templom volt, amelyet a katedrálissal és az egyetemmel egy hangulatos sétálóutca köt össze. Nyitvatartási idő szerint nyitva kellett volna lennie, de nem volt. Az ajtóra csak egy svéd mondat volt kiírva kézírással, ezért egy helyitől kértünk segítséget. Az okát nem tudtuk meg, csak megerősítette, hogy tényleg zárva van. Sajnáltuk, de mindenesetre a templom kívülről is elég jól néz ki.

img_2720.jpg

img_2729.jpg

img_2731.jpg

A templom előtt egy csomó jelmezbe öltözött fiatal gyülekezett, és volt közöttük egy Mikulás jelmezes fazon és egy fából készült, de kerekekkel felszerelt szán is állt a templom előtt. Közelebbről megnézve láttuk, hogy voltak majorette-táncosok, egy fúvószenekar és a jelmezek főként mesefigurákat mintáztak. 

img_2723.jpg

img_2724.jpg

img_2728.jpg

Egyszercsak elkezdődött a zene, a táncosok előre álltak és a gyülekezet elindult a sétálóutcán a katedrális felé. Sok szülő babakocsikkal beállt a menetbe, míg a közönség a járdáról figyelte a menetet.

img_2738.jpg

img_2740.jpg

img_2742.jpg

img_2751.jpg

img_2766.jpg

img_2776.jpg

Malmö felé a vonaton egy négyes ülőhelyen ültünk, és arról beszélgettünk, hogy vajon mit gondolnak a svédek, milyen nyelven beszélünk, amikor hallják. A leszállás után a velünk szembe ülő hölgy odajött, megszólított minket és megkérdezte, hogy milyen nyelvet beszélünk… Micsoda véletlen. Amikor elmondtuk, hogy magyarul, akkor mondta, hogy fura, hogy nem ismerte fel, mert valamelyik rokona Magyarországról származik és régebben sokat hallott magyar beszédet.

A Malmö városnézésről szóló bejegyzés itt olvasható.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megintutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8215622284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása