Múlt szombaton reggel egy kukoricapelyhes dobozra írt üzenet fogadott minket a konyhában, mely szerint olasz barátaink Nagoya-ba mennek kirándulni. Mivel mi is ezt terveztük, együtt mentünk. Az üzenet szerint 9-kor indultunk volna, de a 9:22-es vonatot igazi olasz módra a 9:42-re voltunk kénytelenek cserélni, mivel olasz barátaink még az állomás közelében sem voltak, amikor a vonat indult (annak ellenére, hogy az üzenetbe odaírták, hogy nem "olasz módra 9-kor").
Metróval kiutaztunk Nagoya déli végébe a kikötőkhöz, ahol egy Vasútmúzeum (SCMaglev and Railway Park, kb. Mágnesvasút és Vasútpark) található. Ebben az interaktív múzeumban klasszikus vonatok mellett megtekinthetők a japán 'szupervonat', a Shinkansen különböző modelljei, sőt az elektromágnesekkel működő, lebegő ultramodern gyorsvasút szerelvényei is. (Ez utóbbi több, mint 580 km/órás sebességre képes; Japánban ilyen nagy sebességgel közlekedő típus még csak egy kísérleti vonalon működik, Kínában már üzemel ilyen vonat.)
Sok szerelvény bejárható, emellett modellek és kísérleti bemutatók színesítik az élményt.
A múzeum után visszametróztunk a belváros környékére, és innentől gyalog jártuk a várost.
Először az Atsuta sintó szentélyt látogattuk meg. Ez az egyik legfontosabb sintó szentély, itt őrzik a három császári jelvény közül a kardot. Ezt a kardot a legenda szerint Susanoo, a tengeristen találta egy általa megölt sárkány farkában, majd néhány generáció múlva az első császárhoz kerültek, isteni ajándékként. A kardot persze nem állították ki, csak sintó kiváltságosok láthatják.
Ezután a Nagoya kastélyhoz mentünk, amely egy gyönyörű kertben fekszik. A kastélyt a 17. század elején építtette Japán egyik nemzeti hőse, Tokugawa, de a második világháborúban lerombolták (hasonlóan az egész városhoz), a háború után az eredetivel megegyező formában építették újjá. Az olaszokkal enyhén szólva nem rohantunk, így eléggé elcsúszott a nap, a kastély belsejére a záróra közeledtével kicsit kevés idő maradt, de így is nagyon élveztük.
A kastély tetején a városra nyíló kilátását lehet élvezni.
A kastélykertben éppen bonsaikiállítást tartottak, ezt is nagyon élveztük.
A kertben az épp mellettünk elhaladó, ninjának öltözött srácok kérés nélkül pózoltak nekünk egy fénykép erejéig.
Közben kiderült, hogy Simone valahogy elhagyta a pénztárcáját. Visszasietett a palotába, és visszakapta, mert a személyzet már megtalálta.
Innen elsétálva vetettünk egy pillantást a Nagoyai városházára és az Aichi prefektúrai kormányhivatal épületére. Nem a legszebbek, de egy fotót megérnek, mivel a tradicionális japán és a modern nyugati stílus keveredik bennük. Az utóbbi épület teteje szinte egy az egyben a kastély tetejét idézi.
Ahogy esteledett, elsétáltunk a Nagoyai tévétoronyhoz. Az este egyre közeledett, így kivilágított állapotában láttuk. Ez volt az ország első tévétornya.
A környéken mászkálva az esti fényekben úszó városról készítettünk képeket és élveztük a hangulatot, és nem mellesleg az október közepi kellemes időjárást.
Nagoya egyik jellegzetessége a pachinko, egy a flipperre hasonlító játékautomata, amely hatalmas népszerűségnek örvend egész Japánban. Eredetileg Nagoya-ban kezdék el játszani, majd innen terjedt el. Martino nagyon kíváncsi volt rá, ezért egy előre eltervezett programpont volt egy pachinkoterem meglátogatása. A gépek teljes játéktermeket töltenek meg hosszú sorokban, minden korosztály játssza, nagyi korú játékosokat is láttunk. A pachinko-szalonban tett rövid látogatásunk nem volt túl kellemes a hangzavar és az erős dohányfüst miatt.; nem is voltunk bent sokáig.
Este még mászkáltunk a városban. Ekkor láttunk több feldíszített kocsit, amelyeket az utcán húztak. Ezek ünnepeken használják, sintó szokáshoz kapcsolódnak. Állítólag vidékenként más-más az elnevezése, Nagoyában dashi a neve. A kocsin zenészek, bábjátékosok, énekesek szórakoztatják az utca népét.
Az esti séta folyamán még két szentélyt útba ejtettünk. Az egyik a Sunosaki szentély volt, amelynek jellegzetessége, hogy rengeteg állat szobra díszíti, a tyúktól kezdve a kígyón át a vaddisznóig és a patkányokig. A másik szentélybe csak véletlenül botlottunk. Itt nem volt senki rajtunk kívül, csak a szentély rengeteg macskája.
Egy jó napot töltöttünk az olasz barátainkkal, egyáltalán nem bántuk meg, hogy rájuk bíztuk a programot.
