Az őszi napfordulóra időzítve egy kis túrázáson, majd az azt követő tahiti tánc előadáson vettünk részt; utóbbin Dia fellépőként, én meg vendégként. Kiderült, hogy a Báró Eötvös Loránd Menedékház Turistaház egyik önkéntese régóta ismeri a tánccsoport egyik oktatóját és ők találták ki ezt a nem mindennapi kettős kombinációt.

Az egyik táncoslánnyal és a párjával utaztunk, ők vittek el kocsival minket Dobogókőre. A menedékház előtt volt a találkozó. Az esemény rövid ismerkedéssel, illetve várakozással kezdődött. A ház előtt nagyon jó illat volt, mivel bográcsokban melegen tartott ételeket árusítottak.

Kezdem azzal, hogy Dobogókő, így egybeírva egy településrész, Pilisszentkereszthez tartozik közigazgatásilag. A Dobogó-kő (kötőjellel) a Visegrádi-hegység legmagasabb hegye, 700 méter magas. Mint a hegység többi tagja, ez is vulkanikus eredetű.

A magyar turizmus történetében kimagasló jelentőségű ez a hely. Mivel közel van Budapesthez, nagyon jó a kilátás és szép környezetben van, már a 19. század végén elkezdték felfedezni, (elsősorban a felsőbb körök) és turistautakat is kijelöltek.

Itt épült az ország első menedékháza, a Báró Eötvös Loránd Menedékház. Nevét báró Eötvös Lorándról kapta, nem az ő kiemelkedő tudományos teljesítménye miatt, nem is az oktatási, vagy a miniszterként betöltött szerepe miatt, hanem elsősorban azért, mert bizony ő volt a Magyar Turista Egyesület első elnöke.

 
Az első menedékház eredetileg egy kisebb, máig álló faház volt, de kevesebb, mint tíz év alatt annyira megnőtt a turisták száma, hogy egy nagyobb, immár kőből épített házat is felhúztak. A faépület ma a Turistamúzeumnak ad helyet. Ez akkor zárva volt, amikor ott jártunk. 

A séta előtt a vezetőnk jelezte előre, hogy egy rövid, kb. egy órás, de tartalmas túrán fogunk részt venni. Amit bejártunk, a Thirring-körút volt, kb. 2,5 km hosszú. Thirring Gusztáv földrajztudósról és természetjáróról nevezték el, aki meghatározó szerepet játszott az első dobogókői útvonalak kijelölésében, illetve a turizmus népszerűsítésében. Alapító szerkesztője volt a Turisták Lapja című újságnak, támogatta a Magyar Turista Egyesület megalapítását, majd elnöke is volt. Ha a térképen nézzük az útvonalat, látható, hogy turulmadár alakja van, így nevezik még Turul-körútnak is.

A siketek Szűz Mária-kegyhelye az útvonal legelején található, amelyet a Magyar Turista Egyesület Siketek Osztálya alakított ki, már majdnem száz évvel ezelőtt. Ez a vallási szempontokon túl azért is érdekes, mert a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó, kb. 1400 km hosszú Mária-út részét képezi, amely az egyik legfontosabb zarándokút, amely Magyarországon is áthalad.

 
A Thirring-körút felfűzi a környék látványos sziklaformációit (amelyek közül néhányat fontos személyek után neveztek el és elláttak emléktáblával), nagyrészt erdei ösvényeken halad, hatalmas bükkfákkal szegélyezve. Helyenként látható a csodálatos panoráma is, amire mindjárt még visszatérek. A séta közben a kis csapat tagjai beszélgettek, ismerkedtek.

A túra előtt még nem gondoltam volna, de tényleg lehetséges, hogy egy rövid túrán annyi minden szépet és érdekeset lehessen látni, hogy az ember nem győzi magába fogadni az élményt. Túlzás nélkül elámultam és mindenkinek ajánlom. Rövid, izgalmas és nem is megerőltető, bár néhol volt egy-két meredek rész, ezért jó cipő alapkövetelmény.

Az élményt még fokozta a Nagykilátó a rövid túránk végén. A lányok elmentek készülődni, addig volt idő nézelődni a kilátóról, illetve mászkálni az épület körül. A kilátóról kiváló kilátás nyílik a Dunakanyarra, a Visegrádi-hegység többi részére, és a Duna túloldalán a Börzsönyre.

Észrevettem, hogy a házzal szemben van egy I. világháborús emlékmű. Ezt a Magyar Turista Egyesület hősi halottainak emlékére állították fel. A világháború után feloszlatták az egyesületet, államosították a turistaházakat és persze a kőkereszt is szúrta a hatalom szemét, ezért ledöntötték. Az újjáépített emlékmű mögött máig ott vannak a törött darabjai. A rendszerváltás idején újraalakult a Magyar Turista Egyesület, új keresztet készítettek és kiegészítették a második világháborúban elesett turisták emlékére készített kőtáblával.

 
Egy kicsivel távolabb található a tájidegennek tűnő Sri Chinmoy-szobor. Ő egy bengáli születésű spirituális tanító volt. Az egyik fő tanítása a kiegyensúlyozott életvitel volt, az ima, meditáció a művészet eszközeivel. Ezen kívül sportember is volt, követőit a testedzésre is buzdította. A szobor alatti felirat szerint „A világbéke álmodója”, a béke hirdetője volt. Mindent egybevetve tulajdonképpen illik ide a szobor.

Visszamentem a menedékházba, ahol van egy étterem és egy ivóhely is. A falakat történelmi, a turizmus kezdeteivel, a ház építésével kapcsolatos információs táblák és kivágott újságcikkek, valamint korai túraeszközök borítják. Érdekes volt elolvasni ezeket a táblákat, amíg a lányok az öltözőben készülődtek.

Ezután egy külön teremben elkezdődött a táncelőadás. Eredetileg szabadtéri, tábortűz körüli programnak volt tervezve a fellépés, de pont azon a napon köszöntött be az igazán hideg és  nem lett volna jó mezítláb, lenge ruházatban táncolniuk. Kicsi, de lelkes közönség élvezte az előadást, a szomszédos étteremben ülők egy része pedig azon csodálkozott, hogy mi is történik itt. Ők is tudták nézni, mert a két helyiség között van egy nagy üvegfelület.

Az előadás után a menedékház előtt raktak egy tábortüzet és ott beszélgettünk egy kicsit, de a hideg miatt nem maradtunk sokáig.