Egy következő kiránduláson is részt vettünk, amit Vándorboy szervezett. Ismét telekocsi kicsit rendszerben volt kitalálva a közlekedés. A Kelenföldi Pályaudvarnál szedett össze minket a sofőrünk és a puszta véletlennek köszönhetően a kocsiban ülő mind a négy ember biológus volt. Ráadásul az útitársaink kellemes társaság voltak, így az autóban is nagyon jól éreztük magunkat. Kiderült, hogy a sofőr srác az egyik kollégánknak a barátja.

A gyalogtúra elindulásáig több autós találkozási pont is volt tervezve, hogy mindenki, aki máshol, vagy máshonnan jön, fokozatosan be tudjon csatlakozni. Ez a rész egy kicsit vontatott volt, mert a sok ember sok időmenedzsment problémával (magyarul tötyörgéssel) jár, de végül eljutottunk Zsámbékra. Mivel itt is volt egy kis időnk még addig, amíg mindenki odaért, megnéztük a Zsámbéki templomot. Erős kezdés volt, ugyanis ez a látogatás a nap egyik fénypontja volt.

Ez az ország egyik legismertebb, és viszonylag jó állapotban meglévő román stílusú temploma, egészen pontosan román, koragótikus elemekkel; a középkori magyar építészet egyik legfontosabb emléke. Az eredeti kőtemplom még valamikor az első Árpád-házi királyaink idején épült, majd a következő században jelentős változtatásokon esett át: francia birtokosai voltak, akik felépítették a részben ma is látható román stílusú bazilikát. A templomhoz egy kolostorépület is tartozott, amelyben premontrei szerzetesek (szerzetes papok) laktak. Mátyás király ideje alatt a pálos rendre bízta a korábbiak hűtlen kezelése miatt. Később a törökök elfoglalták és erőddé alakították. A 18. században földrengés rázta meg és rombolta le; ekkor elhagyatottá vált. Száz évvel később került a figyelem középpontjába, amikor a műemlékvédelem felkarolta. A korát meghaladó gondolkodás szerint nem próbálták meg újraépíteni, hanem állagmegóvást végeztek, szerkezetét megerősítették, biztosítva ezzel, hogy máig gyönyörködhessünk benne. Páratlan élmény körbejárni és a falai között sétálni.

A gyalogtúra tulajdonképpeni kiindulópontja a pusztamaróti emlékhely volt, aminek az eléréséhez ismét autóba ültünk, még kb. fél órára. Az emlékhely messziről egy középkori épület maradványinak tűnhet, de egy épített műemlékről van szó, amely a magyar történelem egy nagyon szomorú fejezetére emlékezik, amely sajnos kevéssé ismert. A mohácsi csatát követően a törökök végigpusztították az egész Dunántúlt. A megmaradt magyar katonák és a környékbeli lakosság a Gerecse védett területén, Marót faluban épített szekérvárat és próbált a törökök ellen védekezni. Néhány napig sikeresen ellenálltak, de a törökök addigra ágyúkat is odaszállítottak az időközben elfoglalt Budáról. Ezzel hatalmas előnyre tettek szert, a védekező magyarokat lemészárolták, 20-25 ezer ember veszett oda. Az emlékmű rájuk emlékezik, szimbólumokkal és figurákkal teli központi pillérrel, amelyből két oldalt boltívek indulnak.

Az egyik legérdekesebb útitársunk kétségkívül Boróka volt, egy kb. két hónapos rókakölyök. A gazdái, aki örökbe fogadták a megárvult rókát, pórázon sétáltatták, illetve hátizsákban hozták velünk.

A Gerecse hegység a Dunazug-hegyvidék legnyugatibb részét képezi. Nagyrészt mészkőből épül fel.
A területen található mészkő kinyerése már évezredek óta hatalmas jelentőségű, erre még visszatérek. A túra során élvezetesek a bükkerdők, de olyanokkal már sokszor találkoztunk. Amikkel még nem, azok a csodálatos mészkőformációk, amiket a túra során láttunk és nem győztünk betelni a látványukkal.

Az egész élményt még tovább fokozta a szuper kilátás a magasabban eső részekről. Nem igazán tudom visszaadni, a képek sem fogják, de túlzás nélkül az egyik legélvezetesebb hazai túrélményem volt (bár azt is gyorsan hozzá kell tenni, hogy eddig nem túl nagy a merítés).

A látványt tovább fokozza a bányászat eredménye, több helyen (szinte csupasz) sziklafalakat lehet találni, amelyeket a kőkitermelés alakított ki.

Az itt bányászott híres kő az úgynevezett gerecsei "vörös márvány”. A neve megtévesztő; mint fentebb szerepelt, a hegység főként mészkőből áll és itt is erről van szó. A vörös márvány keményebb valamivel, mint a normál mészkő, ezen kívül pedig nagyon sok vas-oxid van benne, ami miatt kialakult a jellegzetes színe. A másik előnye, hogy jól megmunkálható. A magyar építészet előszeretettel alkalmazta az idők során, pl. vörös márványból készült a visegrádi palotában álló Herkules-kút, az esztergomi Bazilika Bakócz-kápolnája, de megtalálható az Operaházban és az Országházban is.

A mészkőhegységek jellegzetessége, hogy könnyen alakulnak ki bennük barlangok a földtörténet során. A Pisznice barlang a Gerecse egyik leghosszabb üregrendszere. Alapvetően csak engedéllyel, valamint barlangjárási gyakorlattal látogatható, de az első pár méterre bemászhattunk, mivel a barlangot lezáró rács beljebb található. A barlang számos denevérfaj nyári gyülekezőhelye, valamint áttelelő telepe.

A barlang után még egy mesterségesen, a bányászat során kialakult látványosságot, a Pisznice-szurdokot (Szurdokbányát) néztük meg. Egészen magas és szűk folyosót alkot a sziklafal, majd a belsőbb rész kicsit kiszélesedik. Itt álltunk meg és tartottunk piknikszünetet. A szünetben kínáltuk körbe a meggyes-csokis sütinket, ami mindenkinek ízlett, aki kóstolta, mégis maradt belőle estére is, mert jó sokat vittünk.

A mesterséges eredetű, meredek sziklafalakat a mászók is kihasználják. Fura érzés volt elsétálni a sziklamászók mellett, és bámészodni, amíg ők keményen sportolnak. Kicsit kellemetlen volt, hogy ők maguk is turistalátványosságok lennének.

Túránkon érintettünk egy, az erdő szélén, egy domboldalon álló, csodálatos környezetben álló kastélyt. Ez a Serédi-kastély, amelyet 1935-ben építtetett Serédi Jusztinián hercegprímás, esztergomi érsek. Végrendeletében kikötötte, hogy az épületet katolikus gyermekek támogatására hagyja, diákotthonként. Ez nem igazán teljesült, ugyanis az épületet az ötvenes években államosították és a párt legfőbb tagjainak gyerekei nyaraltak itt. A rendszerváltás utáni időszakban került vissza a katolikus egyházhoz és nyári üdülőszállássá alakították.

A túra után néhány ember lecsatlakozott a csoportból, de a túrázók nagy része két napra jött. Egy éjszakát Neszmélyen töltöttek, egy korábbi kaszárnyából kialakított szálláson, majd másnap evezéssel folytatódott a program. Mi csak az első napon akartunk részt venni, de mindenképpen csatlakozni szerettünk volna a délutáni és a koraesti programhoz.

A szállás melletti kertben bográcsozás zajlott, amit a vendéglátónk már az érkezésünk előtt előkészített. Később kiderült, hogy nem lesz elég, így közös kajakészítés is volt, még egy kicsit a galuskaszaggatásban is részt vettem. A konyhában nagyon jót beszélgettünk, többek között egy idegenvezető túratársunkkal is.

A koraeste jó hangulatban telt a tábortűz mellett, egy közös bemutatkozás során mindeni elmondta, milyen szállal kötődik a csapathoz.

Amíg főtt a vacsora, a többiek felfedezték, hogy van egy mászófal is az udvaron, és néhányan azonnal mászni akartak. Gábor nem várta meg amíg egy kis idő múlva előkerítették az illetékest, aki hozott biztosítókötelet és egyéb szükséges felszereléseket, hanem anélkül mászott fel az emelvényre. Közben magánál tartott egy feliratos molinót, a többiek pedig poénos kommentárok és röhögés közben figyelték. Mindkét irányból jó fotók készültek.

Az egyik túratársunk kivitt minket kocsival a vasútállomásra, onnan már haza tudtunk menni tömegközlekedéssel.