Felmerült, hogy látogassunk el Egerszalókra és nézzük meg a sódombot, már régóta terveztük. Egy kis utánajárást követően kiderült, hogy nem csak ez az egyetlen látnivaló a településen, bár talán ez a legismertebb.

Az egyetlen közvetlen busz iszonyú korán indult volna, úgyhogy maradtunk a következő legkézenfekvőbb megoldásnál: busz Egerig, aztán onnan helyközi járattal Egerszalók központig. A buszon a kötelező maszkviselésnek rajtunk kívül sajnos senki nem tett eleget, pedig még köhögő ember is volt, elmenekültünk a közeléből a lehető legtávolabb, a busz elejébe.

Egerszalók közvetlenül Eger mellett helyezkedik el, kb. kétezer lakosú település. Nevét az árpád-kori előkelőnek számító Szalók nemzetségről kapta, akik a terület urai voltak.

Valamelyik honlapon találtam egy jól kigondolt, bár távolról sem apró részletességgel leírt sétaútvonalat, amely a falu minden érdekesebb látnivalóját összeköti.

A séta a faluközpontból indul, ahová a busz is letesz. Egy csendes (bár ez lehet, hogy csak a vasárnap délelőtt miatt volt), eléggé kihalt, de nagyon szépen gondozott, példaértékűnek tűnő faluközpont fogadja a látogatót. (Ez utóbbit csak bizonytalanul jegyzem meg, mert nem sok turizmusból jól profitáló falut látogattam az utóbbi időben.)

Egy rövid séta után meg is érkeztünk a barlanglakásokhoz. Ezeket a 18. század első felében a puha riolittufába vájták és a parasztházakhoz hasonlóan rendezték be azok, akiknek nem volt lehetősége házat építeni. A lakásokat 4-5 hónap alatt vájták ki, a kitermelt kőzetet pedig más házak építéséhez adták el. A kőzetbe vájt házak elrendezése és berendezési tárgyai a normál házakét követi, azzal a különbséggel, hogy itt a hátsó részben kicsi istállókat is faragtak, ahol a tehenet, vagy a kecskét tartották. Némelyik barlanglakást az 1960-as évekig lakták, sőt, a faluban néhányat máig használnak pl. nyári konyhának vagy pincének. Egy pincét és néhány barlanglakást rendbehoztak és különböző mesterségekre, illetve a barlanglakások egyes szobáira jellemző eszközöket állítottak ki bennük, ezeket lehet itt megnézni.

A múzeum megnyitása előtt kisebbségi családok költöztek be önkényesen a barlanglakásokba és előfordult, hogy két lakást a válaszfalak eltávolításával egybenyitottak.

Talán ez volt a kedvenc látnivalóm Egerszalókon, nagyon élveztem a több száz éves falusi hangulatot és a kipróbálható kézimalmot. A kézimalmot még gabona nélkül sem könnyű hajtani, egy kiló liszt elkészítése már biztos teljesen lefárasztana.

A Sárfánykert közvetlenül a barlanglakások mellett található. Egy parasztház mellett van maga a kis kör alakú kert vesszőkerítéssel elválasztva az udvartól. Számos, Magyarországon használt gyógynövényt mutat be. Néhány olyannal is találkoztunk, amikről gyógynövények terén való jártasságunk ellenére még nem is hallottunk korábban.

Itt van még egy kisebb, szintén a sziklából kivájt rendezvényterem, ahol borkóstolókat tartanak, illetve egy másik terem, ahol pedig kézműves foglalkozásokat. A legkevésbé értelmezhető szoba olyan volt, mintha egy templom és egy óvoda keveréke lenne, nem sikerült rájönnünk, hogy mi is az valójában.

A Sáfránykert mellett vannak jurták, valamint egy hatalmas külső konyha kemencével és padokkal. Itt közösségi programokat szoktak tartani. A gyerekeknek van egy csomó egyszerű, de ötletes fajáték, amellyel el tudják foglalni magukat.

Az egerszalóki sétaterv Sárfánykerttől a sódombing tartó része volt a legkevésbé részletesen leírva, de azért nem nagyon lehet eltéveszteni az utat. Ez a „kertvárosi” részen vezet, új építésű családi házak között. Ezt a pici dombot Öreg-hegynek hívják. Már csak azért is megérte erre sétálnunk, mert láttunk egy vadászó cicát, amit épp egy fejesugrással rávetődik valamilyen rágcsálóra, sikeresen elkapja és elszalad a zsákmánnyal.

Az útnak ezen a részén egy embert sem láttunk.

A Pihenőpark felé közeledve egy túratábláról megtudtuk, hogy onnan közelíthető meg a Menyecske-hegyi Kaptárkő. Elindultunk az ösvényen, de elég hamar áthatolhatatlan csalános részeken vezetett, ezért irányt váltva végül a Kőbojtár kaptárkőnél lyukadtunk ki. A kaptárkövek többmillió éves vulkáni hamu lerakódott keményebb részei, amelyek eredeti helyükön maradtak, közben a környező puhább riolittufa-rétegeket a természeti erők eltüntették mellőlük. Mivel sokszor az ember is alakította őket, ezért nem csak természeti, hanem kultúrtörténeti emlékek is. A Kőbojtár kaptárkő nem valami látványos önmagában, de a környező fenyves és a kilátás miatt elég kellemes hely. Innen gyorsan kijutottunk a Pihenőparkba, majdnem ugyanoda, mintha az úton sétálva mentünk volna.

A tó partján leültünk és élveztük a szabadidőnket.

A jóleső pihenő után indultunk a sódombhoz. Közben szembejött néhány információs tábla a hévízzel és a kaptárkövekkel kapcsolatban, így ezeknél is időztünk egy kicsit.

A sódombnál elég kellemetlen szag fogadott bennünket, amiért a látvány csak részben kárpótolt. Vannak pontok, ahonnan jól néz ki a sódomb, de nem egy hatalmas attrakció. A legjobb látvány a közvetlenül mellé épült szálloda strandjáról nyílik, így ezt nélkülöznünk kellett. Állítólag korábban, bár talán kisebb volt, összességében szebb látványt nyújtott. Most különböző vizsgálatokat végeznek rajta, amik befolyásolják, hogy hogyan néz ki.

Egyébként a sztori szerint a szocializmus ideje alatt kezdett el kialakulni a forrásmészkőkúp, amit egyszerűbben csak sódombnak hívnak. Eredetileg kőolajat kerestek, de termálvizet találtak. A feltörő termálvíz nagyon magas ásványi anyag tartalmú, de a felszínre törve a víz lehűl és már kevesebb anyagot tud oldani, így azok kicsapódnak, folyamatosan bővítve a dombot.

A sódombtól egy hosszabb séta visszajutni a faluközponthoz. Útközben a járdán több férget vettünk észre, illetve valójában azt sem tudtuk, még csak megközelítőleg sem, hogy milyen állat lehet. Utólag tudtuk meg, hogy katonalégy lárvája volt, azaz gyakorlatilag hatalmas páncélos nyű.

Még a faluközpont előtt tettünk egy kis kitérőt, hogy útba ejtsük a korábbiaknál sokkal látványosabb és nagyobb kaptárkövet, a találóan elnevezett Betyárbújót. Ebbe tényleg egy kis szoba van vájva, azaz kunyhóként használható. A neve azonban csak legendára utal, valójában kondásháznak használták. Felmásztunk, beültünk, majd a bejárat mellett elfogyasztottuk az otthon csomagolt úti palacsintánkat. A barlangtól a kilátás is elég jó.

Visszatérve a faluközponthoz még volt egy kis időnk a busz indulásáig, ezért megnéztük a falu református és római katolikus templomát. A református templom egészen új, kicsit több, mint egy éve avatták fel. Sajnos belülről nem volt alkalmunk megnézni.

A katolikus templom még a 18. századból származik, barokk épület. Érdekessége, hogy a harangtornya a főépülettől külön áll. Már e templom építése előtt is tiszteltek itt egy Mária-kegyképet, amelynek sok beteg hívő tulajdonította a csodálatos gyógyulását. Ennek hatására a templomot hivatalosan búcsújáró hellyé nyilvánították. Sajnos ez a templom is zárva volt.

Egy tartalmas napot töltöttünk Egerszalókon, megérte ellátogatni ide. A járvány idején azonban nagyon meggondolandó, hogy utazunk-e többet az országon belül, mert döbbenetes és elkeserítő (a Máltán tapasztaltakhoz képest meg főleg szembetűnő), hogy mennyire nem tartják be itthon az emberek a járvány megfékezésére előírt szabályokat és javaslatokat még minimális mértékben sem.