Az Abu Dhabiba utazás előtti este kiderült a hírekből, hogy mire Abu Dhabiba érünk, bezárnak minden látványosságot a koronavírus miatt. Ettől függetlenül fel sem merült, hogy ne utazzunk oda, mert a szállás ki volt fizetve és reméltük, hogy legalább strandolni fogunk tudni. Ezen kívül kifizettünk egy csomó pénzt a sólyomkórház belépőjére is. A sólyomkórház oldalán semmi információt nem találtunk, hogy indul-e a két nappal későbbre lefoglalt és már rég ki is fizetett vezetett túránk, ezért többféle módon is megpróbáltuk felvenni velük a kapcsolatot, sikertelenül.

Otthonról közben jöttek a hírek, hogy Magyarországon a lakossági terjedés is megkezdődött, a lakosság teljes pánikhangulatban van, halmozzák a készleteket, a boltokban hiány van tartós termékekből és WC papírból.

1. nap

Reggel indultunk Abu Dhabiba busszal, a dubaji Al Ghubaiba buszállomásról. Kb. két óra az út. Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy nem vettünk érkezés után rögtön buszkártyát az állomáson, mert naivan azt gondoltuk, hogy majd veszünk később máshol. Ez rossz döntés volt és később problémákat, meg pénzveszteséget okozott.

Eredetileg a Qasr Al Hosn-ot akartuk megnézni és onnan menni check-in időben a szállodába, de a zárva tartás miatt ez volt az első program, amiről le kellett mondanunk. Reméltük, hogy elfoglalhatjuk a szobánkat, bár még csak dél körül volt. Taxival mentünk a szállásunkra, ami egy alacsonyabb felhőkarcolóban lévő szálloda volt (Trianon Royal Hotel). Meglepetésünkre a szállodában a recepciós magától mondta Márk nevét. Kérdeztük, hogy ez hogy lehet, hogy máris tudja, kik vagyunk, mire mondta, hogy csak helyiek szoktak megszállni és mi vagyunk az egyetlen külföldiek most is. Szerencsére a szobánk már kész volt. Nagyon erősen mehetett már egy jó ideje a légkondi, volt vagy 15 fok a szobában, a kinti meleg után majd megfagytunk, nyitottunk ablakot, megpróbáltunk még fűteni is a légkondival, de nem ment és nem is akart melegedni a szoba.

A szoba plafonján lévő nyíl Mekka irányába mutat, segítve ezzel a muszlimokat, merre forduljanak az imádkozáshoz.

Lepakolás és egy gyors zabkása ebéd után kipróbáltuk a tetőtérben lévő medencét. Nem nagyon látványos, mert nem az az üvegteraszos szép kilátásos luxusszállodás típusú tetőtér, de mi még sosem voltunk ilyenben, ezért nagyon örültünk neki és jól esett megmártózni is kicsit a hideg víz ellenére. Csak mi voltunk a tetőtéren.

Nem találtunk buszkártya-vásárlási lehetőséget, ezért taxival mentünk a Corniche beach-re. Abu Dhabiban tudtunkkal csak fizetős tengerpartok vannak, ez talán a legnagyobb közülük. Csak az érkezésünkkor derült ki, de sajnos a tengerpartot is lezárták. Ennek az okát nem igazán értettük, mert ez a partszakasz sok-sok kilométeres, kb. 100 méterre jutott volna egy-két ember, szóval tömegről szó sem lett volna. A helyiek nem sűrűn járnak strandra, főleg nem munkaidőben, és főleg nem március elején, amikor szerintük fürdésre alkalmatlanul hideg a víz, a turisták nagy többsége pedig csak egy napra megy Abu Dhabiba megnézni a nagymecsetet és nem megy strandra (azt megteszi Dubajban). Általában a turisták nem is töltenek éjszakát Abu Dhabiban.

Csalódottan sétáltunk a tengerparti sétányon, hátha látunk valami érdekeset a felhőkarcolókon kívül, amik a strand melletti utat szegélyezik és elég jól néznek ki.

Közben szelfizéssel próbálkoztunk, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A térkép alapján kicsit beljebb sétáltunk a tengerparttól, hogy megnézzünk néhány mecsetet, amelyek gyalogtávolságban voltak. A mecsetek többségét érdekes módon nem zárták be, ahogy az indokolt lett volna (ill. néhány főbejárata le volt zárva, de oldalt nagy tömegekben mentek ki-be a népek), a plázák szintén nyitva voltak.

Bementünk egy plázán belüli nagy élelmiszerboltba kenyeret meg tevetejet venni, mert utóbbit még nem kóstoltuk. Egészen fura, számunkra undorító állati részeket lehetett kapni a boltban és vicces feliratokkal is találkoztunk.

Annyira olcsón, kb. 1800 Ft-ért lehetett kapni egy egész nagy férfi parfüm plusz dezodor szettet, hogy vettünk egyet Márknak azt jóvan :).

A pláza alján van egy bazárszerű rész, amit Old souk-nak (régi piac) hívnak. Próbáltuk kideríteni, hogy hol van olyan „rendes” souk, mint Dubajban meg más országokban, gondoltuk, hogy csak kell lennie és rémlett az is, hogy a Szex és New York film 2. részében vannak bazáros jelenetek. Nem találtunk souk-ra utaló jelet a környéken, ott legalábbis csak a plázában volt az a kis rész.

Csak a plázában volt nyitva étkezőhely meg úgy egyáltalán bármi, ott ettünk a KFC-ben. Este hosszasabb netes keresgetés után kiderült, hogy valóban ott volt a souk, ahol most a pláza alján az old souk nevű rész, de leégett, ezért nincs már souk-ja Abu Dhabinak, a fent említett filmet, legalábbis bizonyos részeket pedig Marrakeshben forgatták.

2. nap 

Nagyon korán keltünk, mivel sok időbe telt eljutni a Sólyomkórházhoz. A korai reggeli során kóstoltuk meg az előző nap vásárolt tevetejet. Hát, egyedi íze van, de nem valami finom. Olyan, mintha kicsit sós, nagyon zsíros tejet innál egy tömény állatszagú istállóban.
 

Már indulnunk kellett a nagyon messze lévő Sólyomkórházhoz (Abu Dhabi Falcon Hospital), de még mindig nem jött válasz, hogy meg lesz-e tartva a vezetett túra vagy sem. (Útközben jött egy üzenet, hogy igen, a miénk volt az utolsó túra, aztán a kórházat is lezárták a látogatók elől, de ezt az üzenetet már csak a nap végén láttuk). Ha taxival mentünk volna végig a Sólyomkórházhoz, az kegyetlen drága, kb. húszezer forintnyi összeg lett volna, így kinézett Márk egy buszt, ami legalább az út kb. 3/4-éig elvisz, de sajnos csak óránként megy. Elgyalogoltunk egy fél órára lévő buszmegállóhoz, ahol az internetes infó szerint lehet buszkártyát venni. Hát nem tudtunk. Csak automata volt itt is és egyrészt nem derült ki, hogy lehet-e egyáltalán kártyát venni, nem csak meglévő kártyát feltölteni, másrészt a helyiek is szenvedtek vele, mert ki volt fogyva belőle a visszajáró és nem is fogadta el a bankjegyeket. Egy filippínó nő mondta, hogy csak úgy tudunk buszkártyához jutni, ha eltaxizunk a fő buszvégállomáshoz és ott veszünk, így kénytelenek voltunk úgy tenni. A taxi árának ráadásul van egy minimális végösszege, amit rövid utak esetén is ki kell fizetni, hiába nem megyünk annyit. A buszpályaudvaron szintén nem volt pénztár, az információs pultnál pedig nem volt senki. Elkezdtünk szerencsétlenkedni megint az automatával, valamint készpénzt is ki kellett venni egy másik automatából. Kiderült, hogy ha úgy indítjuk a feltöltést, hogy nem teszünk be kártyát, akkor ad kártyát is (ez nem volt sehova sem leírva és nem is tudtuk meg senkitől), valamint azt is megtudtuk egy, az automatán lévő feliratból, hogy Al Ain-be és Abu Dhabiba ugyanazok a kártyák érvényesek. Ha ezeket az infókat időben megtudjuk, rengeteg bosszúságot és időveszteséget elkerültünk volna, meg persze egy csomó felesleges pénzkidobást. 

Szerencsére elértük a Sólyomkórház irányába menő buszt. Kb. fél órát mentünk vele, majd leszálltunk a semmi közepén.

Egy körforgalom volt ott, kevés reménnyel lestük, jön-e arra taxi. Szerencsére volt még bőven időnk, mert a ritka buszjárat miatt sokkal hamarabb el kellett indulnunk. Már lélekben kezdtünk felkészülni arra, hogy stoppolni kényszerülünk (de valószínűleg nem megy pont arra senki), mikor csodálatos módon jött egy taxi. A fizetéssel volt egy kis probléma, mert nem tudott visszaadni a taxis. Márk rohangált a Sólyomkórház különböző részeihez, a kávézóba is, hátha fel tudják váltani, még egy éppen ott parkoló autó sofőrjét is megkérdezte, sikertelenül. Végül kiderült, hogy csupa aprópénzben tud visszaadni a taxis, úgyhogy nem tudom, mire volt jó ez az egész cirkusz, mondhatta volna előbb is (csak nem számított több ezer forintnyi borravalóra, hogy majd azt mondjuk, ne adjon vissza; nem is igazán szokás ott a borravalózás, meg nem is isznak bort :) ).

A Sólyomkórházba be kell jelentkezni legkésőbb két nappal előtte, hétközben 10-kor és délután 2-kor van vezetés, szombaton csak 10-től, pénteken zárva. https://www.falconhospital.com/services/adfh-tourism/online-tour-booking).

Érdekes volt a vezetés. Kettőnkön kívül egy kis francia nyugdíjas csoport volt még, nekik lefordította franciára a vezetőjük azokat, amiket a kórház alkalmazottja mondott angolul. A legérdekesebb rész egy olyan nagy helyiség volt, ahol egy csomó sólyom ült rudakon egymás mellett. A tulajdonosok vedlési időszakban minden évben behozzák ide a sólymaikat, ahol teljes körű kivizsgáláson esnek át. A madarakon burkának nevezett fejfedő van, ezért nem támadják meg egymást.

Megnézhettünk pár kisebb kezelést (karomvágást, csőrreszelést) egy altatásban lévő sólymon. Megtudtuk, hogyan készítenek tollpótlásokat, ha megsérül valamelyik madár tollazata.

Lehetett sólyommal fotózkodni és Márk volt az az önkéntes bátor jelentkező, aki kézből etetett egy sólymot, természetesen kesztyűben. 

Van két kisebb múzeumszerű rész és a műtőkbe is be lehet lesni az ajtón keresztül. Van egy belső röpde és néhány külső is, ahol baglyok vannak.

Érdekes program volt és nagyon örültünk, hogy legalább ezt meg tudtuk nézni, ha már minden mást bezártak. Azt mondjuk nem értjük, mi kerül ebben a programban ilyen rengeteg pénzbe (14500 Ft). Én valahogy úgy képzeltem ezt a helyet, hogy a látogatók pénzéből finanszírozzák a betegen, sérülten befogott madarak rehabilitációját, azért ilyen drága. Szívtuk a fogunkat, de gondoltuk, hogy mivel ezzel szegény madarak gyógyulását segítjük, ezért kifizetjük. Hát egyáltalán nem erről van szó, a nagyon gazdag emberek darabonként fél milliótól akár több tízmillió forintnyi összegbe kerülő madaraival foglalkoznak itt és ezek az emberek tartják fent a helyet.

Mikor vége lett a vezetésnek, már állt a bejáratnál egy taxi. Valószínűleg valamelyik alkalmazott leadta a drótot a taxis haverjának, hogy jött két turista taxival, valahogy vissza is kéne jutniuk a városba. Nekünk ez kapóra jött. A Sheikh Mohamed Bin Zayed Al Nahyan mecsethez kértük a fuvart, mert tudtuk, hogy onnan már megy busz a belvárosba, de útközben kiderült, hogy nem arra megy a kocsi. Gondoltuk, hogy azt hitte a sofőr, hogy a nagymecsethez akarunk menni - hiszen minden turista oda akar menni - és már kezdtünk aggódni, hogy ez így nagyon sokba fog kerülni. Végül egy harmadik mecsetnél tett ki, ahonnan szerencsére szintén ment busz, bent is állt.

Elbuszoztunk az Al Mina városrészhez a piachoz. Az internet szerint erre van halpiac és zöldség-gyümölcspiac, szőnyegpiac is, de ottjártunkkor egyáltalán semmit sem találtunk, valószínűleg a járvány miatt, vagy csak egyszerűen nem jókor jártunk ott.

Visszatértünk a hotelbe, estebédeltünk a szomszédos KFC-ben, majd ismét buszra szálltunk és elmentünk a híres Abu Dhabi nagymecsethez (Sheikh Zayed Grand Mosque), hogy legalább kívülről megnézzük. Ez az ország legnagyobb mecsetje, a minaretjei 107 méteres magasak, a márványozott mozaikudvar a világon a legnagyobb és a mecsetben található a világ legnagyobb kézzel csomózott szőnyege. A Tripadvisor látnivalóinak összesített világlistáján is elég jó helyen szerepel, nem véletlenül.

Az építését Sheikh Zayed bin Sultan Al Nahyan kezdte el, és az volt a terve, hogy az iszlám építészet minden fontosabb értéke helyet kapjon benne. Ennek megfelelően perzsa, mogul, egyiptomi, mór és klasszikus arab jellegeket lehet felfedezni benne. A sejk végső nyughelye a mecset mellett található.

Direkt úgy időzítettünk, hogy világosban, majd sötétedéskor, kivilágítva is lássuk a mecsetet. Az egyik hátsó bejárat közelében láttuk, hogy mozognak emberek a mecset kertjében és meg akartuk kérdezni az ott lévő alkalmazottat, hogy a kert látogatható-e. A kerítésen kívül, még kb. tíz méterre voltunk a bejárattól meg az őrbódétól, de már kijött egy goromba, orosz kinézetű katona, és ránk förmedt, hogy nem lehet bemenni. Azonnal megálltunk, mondtuk, hogy oké, de még a járdáról is elküldött, hogy csak a mecset körüli, kék műanyag futópályáról nézelődhetünk.

Körbejártuk a mecsetet a kerítés mentén, ami elég sok időt vett igénybe, mert nagy a mecset és még nagyobb az elkerített udvara.

A mecsettel szemben van a Wahat Al Karama, az emirati mártírok emlékműve. A sötétedés miatt már nem akartunk átkelni az út túloldalára, így megelégedtünk egy távoli fotóval. Az alumíniummal burkolt, egymásnak támaszkodó táblákon a hazájukért meghalt katonák, rendőrök nevei olvashatók. 

A mecset főbejáratához vezető lépcsővel szemben leültünk egy távolabbi padra és fényképeztünk.

Rajtunk kívül még volt ott egy másik pár is egy másik padon, valamint egy család fényképezkedett közelebb, a lépcsőnél. Innen is elküldött az őr, pedig kb. 100! méterre voltunk a mecsettől és ennél kijjebb már csak az autópálya volt. Teljesen érthetetlenek voltak számunkra ezek a túlbuzgó intézkedések. Odébb mentünk és ott ácsorogva vártuk meg, míg besötétedik, aztán visszamentünk a lépcsővel szembe és megdöbbenve láttuk, hogy igencsak alulöltözött turisták rohangálnak a mecsethez vezető lépcsőn, meg pózolnak, szelfiznek vagy tízen, ugyanazok az őrök meg békésen nézik őket, akik elküldtek minket sokkal messzebbről, pedig mi csak leültünk egy padra. Káprázatosan szép a mecset, a kivilágítás is nagyon el van találva.

Pont elment mellettünk a hazafelé irányba tartó busz, de olyan jófej volt a sofőr, hogy bevárt minket a megállóban, így egy rövid sprinttel elértük a buszt.

3. nap

Utolsó nap csak késő este indult Dubajból a repülőgépünk, ezért még aznapra is terveztünk programokat, a Louvre Abu Dhabi és az Elnöki Palota (Presidential Palace, Qasr al Watan) megtekintését. Mivel ezek is zárva voltak, a szállodában maradtunk délelőtt és még fürödtünk egyet a tetőtéri medencében és napoztunk. Kérdésünkre, hogy check-out után maradhatunk-e még a lobbiban, szerencsére megengedte a személyzet, hogy dél helyett egy óráig maradjunk a szobában, így még kényelmesen megettük ebédre a zabkásáinkat.

Busszal mentünk a főpályaudvarra, onnan pedig Dubaj Ibn Battuta állomásra távolsági busszal. Még mindig volt egy csomó időnk a repülőgép indulásáig, ezt az Ibn Battuta Mallban töltöttük el. Lepakoltuk a terjedelmes mennyiségű cuccunkat a kajás résznél kialakított asztalok egyikéhez, olvastunk, majd ettünk is, meg e-maileket olvastunk és neteztünk. Márk elment elkölteni az utolsó megmaradt aprópénz fityingjeinket valami rágcsára. Az Ibn Battuta pláza egyébként nagyon látványos, perzsa, egyiptomi, marokkói díszítésű, gyönyörű mozaikos díszítésű részlegek vannak benne.

A Battuta Malltól induló busszal mentünk a reptérre. Sajnos csak fizetős (ráadásul készpénzes) csomagmérési lehetőség van a reptéren és nekünk már nem volt dirhamunk, így aggódtunk egy kicsit, hogy túlsúlyos a poggyász, és miután betekertük az otthonról hozott folpack-kal a nagy hátizsákokat, mint ahogy mindig szoktuk, már nem tudunk kipakolni belőle semmit. Szerencsére alaptalan volt a félelem, csak már sokat cipeltük aznap a hátizsákokat és nehezebbnek tűntek. A gép csak kicsit késett, meglepetésünkre elég sokan voltak rajta, pedig már csak a magyar állampolgárokat engedték felszállni. Ennek ellenére az egytől egyig magyar személyzettől mégis angolul hangzott el először minden tájékoztatás, sőt, valami csak angolul... ki érti ezt.

Sajnos a repülés közben nem tudtam aludni egyáltalán. Hajnal egy körül érkeztünk meg Budapestre, már nem tudtunk volna hazajutni busszal. A MiniBud kettőnknek drágább lett volna, mint a taxi, így életünkben először taxival mentünk haza a repülőtérről.