Japán furcsa egyvelege a futurisztikus modern és a hagyományos, sokszor kifejezetten logikátlan dolgoknak.

Emberek

Tartottunk attól, hogy nem fogjuk tudni megkülönböztetni a kollégáinkat. Ez teljesen alaptalan félelem volt, nagyon különbözőek a japán arcok. Akivel egyszer találkoztunk és utána sok idő elteltével láttuk újra, azokat is megismertük.

Úgy tudtuk, hogy a japánok fehér bőrűek, de ez csak egy kisebb részükre igaz, sok a sárgás és a barna bőrű is. Szintén a sztereotípiákkal ellentétben kifejezetten sok a magas ember, nők között is.

Megkérdeztük a sensei-t, hogy meg tudják-e a különböztetni magukat a japánok ránézésre a kínaiaktól, de azt mondta, hogy valamikor igen, de általában nem.

Hétvégi kirándulásaink alkalmával figyeltük a turistákat az egyes helyeken és próbáltuk megállapítani, ki japán és ki kínai (a legtöbb turista vagy helyi, vagy kínai). A feltevések helyességét lehet ellenőrizni, mikor megszólalnak, vagy mikor fényképezkednek, mert ilyenkor a japánok V betűt mutatnak a kezükkel, nem sikerült kideríteni, miért. A fotó Simone Mancini képe.

Végül a nők öltözete alapján tudtuk a legkönnyebben megkülönböztetni őket, ugyanis míg a kínai nők elég csinosan, vagy legalábbis normál hétköznapi ruhákban járnak, addig a japán nők többsége nagyon slamposan, öregesen, előnytelenül, nem a méretében készült ruhákba öltözik. Utóbbi jelenség nagyon furcsa volt nekünk és külföldi lakó, ill. labortársainknak is. A japán férfiak a nőkkel ellentétben kifejezetten jólöltözöttek.

Az öltözködéssel kapcsolatban még azt figyeltük meg, hogy nem igazán veszik figyelembe a ruhaválasztáskor az időjárást. Rengetegszer láttunk télen elkékült szájú, vacogó lányokat rövid szoknyában, harisnya nélkül, kigombolt kabátban (az iskolai egyenruhához megengedett a harisnya és a begombolt télikabát, de csak egy-két értelmesebb lányon láttunk ilyet). Néha felháborodtunk azon, hogy kisgyerekeket télen este kis tüllszoknyában vagy rövidnadrágban csupasz lábszárral, kabát nélkül járatnak, miközben a szüleik azért jóval több ruhát és kabátot is viseltek.

Nagyon sok az extrém mértékben csámpás ember Japánban (a képen láthatónál még sokkal durvább esetek is vannak, csak ezt sikerült lefényképezni).

Gyakran látni Japánban szájmaszkot viselő embereket. Ez azért alakult ki, hogy a beteg emberek ne fertőzzék meg a többieket, ez nagyon jó gondolat. Mostanság már megelőzés céljából is hordja sok egészséges ember, sőt, megtudtuk, hogy a mostani fiatalság körében azért is hordják, hogy az arcuk egy részének eltakarásával privátabb szférát teremtsenek maguknak. Elég meredek. Sokan ugyanebből a célból szembe lógó frufrut is növesztenek.

Közlekedés

Sokan azt gondolják, hogy japán vonat = Shinkansen, pedig a vasúti közlekedésnek csak egy kis részét alkotja ez a típus. A Shinkansen nagyon drága, mi nem is próbáltuk, mert az út Tokyo-ig annyiba került volna, mint egyhavi szállásunk. Több vasúttársaság van az országban, melyek eltérő minőségűek. Nem ritkán előfordul, hogy késik a vonat, de nem annyit, mint nálunk, általában csak pár percet. Az átszállások jól össze vannak hangolva. A távolsági buszközlekedés nagyon jó és sokkal megfizethetőbb, mint a vonat.

A japán metrók és vonatok megállóiban sokszor ki van jelölve egy sáv, ahol az emberek szépen érkezési sorrendben sorakoznak a felszálláshoz. A leszállás már nem mindig szokott ilyen kulturáltan történni, egy ’elnézést, szabad lesz?’ helyett inkább szó nélkül sípcsonton rúgják az embert, ha épp le szeretnének szállni, úgy tűnik, ez az egyezményes rendszer.

A nagyobb állomásokon bemondják, hogy a peronokon ne a telefonjukat nézzék az emberek, mert az balesetveszélyes, sok helyen nincs korlát, ill. sok ember jön szembe. Ennek ellenére mindenki a telefonba mered, de ha mégsem, akkor is más irányba néz, mint amerre megy.  

Érdekesség, hogy a japán tömegközlekedési eszközökön nem szabad telefonálni, hogy ne zavarja a többi utast. A telefont lehet használni, nyomkodják is ezerrel, vagy mangát olvasnak, sminkelnek vagy alszanak. Más opció nem igazán van, a beszélgetés ritka.

Japánban tradícionálisan nem szokás semmilyen nyílt fizikai kontaktus, így a kézfogás, puszi, ölelés sem. Ennek kicsit ellentmond az, hogy a járműveken az alvó emberek gyakran teljesen rádőlnek a mellettük ülőre. A mi vállainkon is szunyókált már mindenféle korú és nemű japán ember.

Nagyon sokan közlekednek biciklivel. Csak épp nem a bicikliutakon, azok üresen árválkodnak. Helyette a keskeny és szintkülönbségekkel, mélyedésekkel, csatornákkal teli járdákon riogatják a gyalogosokat, megspékelve azzal, hogy még nem is nézik az utat, hanem telefont nyomkodnak, vagy egymással beszélgetnek. Ezt nem bírtuk megszokni. Ott is bicikliznek, ahol tilos (aluljárókban, tömött bevásárlóutcákon) és ahol ki van téve (több helyen, nagyon feltűnően), hogy tilos biciklit parkolni, ott biztos, hogy legalább 50 bicikli parkol.

Ennyit a szabálykövetésről (Simone Mancini képe).

A piros lámpán is gyakran átmennek az autósok. Néha meg olyan szabályokhoz ragaszkodnak, aminek semmi értelme, sőt úgy veszélyes egy-egy dolog használata, ha követjük az előírt szabályt (pl. laborban alkohol használata elszívórendszerben; baromira tűzveszélyes).

Nem tudjuk, miért van az, hogy városonként változó, hogy melyik oldalra illik tartani felfelé és lefelé menetben, ill. mozgólépcsőkön melyik oldalra kell állni.

Meglepődtünk, hogy viszonylag sokan babakocsiban viszik a kiskutyáikat. Több kutyát láttunk babakocsikban, mint gyereket.

Szokások

A buddhista templomokban és néhány kastélyban is le kell venni a cipőt, ez télen nagyon kellemetlen, két réteg vastag zokniban is majd lefagy az ember lába.

Dohányozni az utcákon általában nem szabad, az éttermek többségében viszont igen, nagyon zavaró a tömény füstben enni.

A hagyományos japán éttermekben is le kell venni a cipőt. Ők úgy szoktak étkezni, hogy közösen rendelnek többfajta ételt és mindenki csipeget belőle a pálcikájával. Levest szürcsölve tányérból inni ér. Az éttermekben, de a legtöbb háztartásban is külön papucsot kell használni a WC-ben. Ezek oda vannak készítve a bejárathoz. Kifelé határozottan kényelmetlen visszafordítva levenni a papucsot (hogy a következő használónak irányban legyen befelé).

Nincsenek szemetesek az utcákon, mert tartanak attól, hogy bombát rejtenek bele. Az emberek általában hazaviszik a szemetüket, de azért előfordul szemét az utcákon, főleg a folyókban van sok szemét.

Japánban kevés ember tud angolul. Meglepve tapasztaltuk, hogy ez az egyetemi hallgatók esetében is így van, annak ellenére, hogy a mi szakmánkban a szakirodalom és a publikálás is főként angol nyelvű. Azt mondták, hogy azért, mert az ottani hallgatók mind el tudnak helyezkedni Japánban és nincs szükség az idegen nyelv ismeretére. Bár ők nem kutatók akarnak lenni, akár egy kutatói életutat is végig lehet csinálni Japánban angol nyelvismeret nélkül, csak helyi lapokban publikálva, helyi eredményeket citálva. Egyébként egy csomó szót közvetlenül átvettek angolból, ezek a szavak ún. pszeudoanglicizmusként meghonosodtak a nyelvben. Sokszor nagyon viccesen hangzanak, mintha direkt kicsit japánosították volna az eredeti szavakat: aisu kurīmu (ice cream), baiku (bike), bīru (beer), desuku (desk), furaido poteto (fried potatoe).

Az utcán, ha valamit nem találunk és megkérdezünk egy helyit és kivételesen tud angolul, akkor se vegyük készpénznek a tájékoztatást, mert náluk hagyományosan nem szokás azt mondani, hogy nem tudom. Szóval, ha fogalma sincs, hogy merre van az a hely, amit keresünk, akkor inkább elküld rossz irányba, mint hogy bevallja, hogy nem tudja.

Kevés helyen lehet kártyával fizetni, eléggé készpénzcentrikus ország.

Épületek

Amivel leginkább meggyűlt a bajunk, az az, hogy Japánban nincs fűtésrendszer, ill. csak a legészakibb szigeten van, pedig a többi szigeten is hideg a tél és erős a szél. Csak légkondival fűtenek bizonyos helyiségeket (a szobákat), a mosdókban és a konyhában nincs fűtés és mivel a házakat nem szigetelik, a hőmérséklet ezeken a helyeken megegyezik a külső hőmérséklettel. Nagyon-nagyon nem jó tíz fokos fürdőszobában zuhanyozni. Sosem fáztunk még ennyit és ennyire. Decemberben a konyhában enni is csak úgy tudtunk, hogy bekapcsoltuk a két melegszendvicssütőt és elé ültünk, hogy melegítse a hátunkat evés közben. Az egyetemen is csak a nagylaborban volt némi fűtés az egyetlen légkondiból, néhány munkatársunk ott is kabátban pléddel ült. A másik két laborban, a folyosón és a mosdóban iszonyú hideg volt. Az egyetemi csapokból folyó csak jéghideg víz sem segített. Egy-egy mosdószünet után még jobban megfagyott az ember.

Japánban egyébként nagyon viccesek az új típusú WC-k, rengeteg gomb van rajtuk, pl. fűthető az ülés, van többféle alvázmosó, sőt szárítófunkció is és öblítéshang lejátszás is, mert a helyi nőket frusztrálja, ha meghallja más, ahogy használják a WC-t, még akkor is, ha csak pisilnek. Sokan az öblítéshang lejátszást nem is tartják elég élethűnek, ezért folyamatosan húzgálják le a WC-t.

A nyilvános WC-kben általában az új és régi típusú, guggolós WC-k egyaránt megtalálhatóak. Van, ahol csak a guggolós van, az egyetemen is csak ilyen volt a női mosdóban.

Étkezés

(a japán kajákról egy külön posztunk van, klikk ide)

Azt hallottuk, hogy Japánban egészségesen étkeznek az emberek, de nem ezt tapasztaltuk. Lehet, hogy ez régebben így volt.  A kollégáink majdnem mindig instant leveseket ettek. Az egészséges étkezés cáfolására elég egy nagyobb bolt felépítését tanulmányozni, az édesség részleg a bolt nagy részét elfoglalja, a második legnagyobb rész az instant tésztaételeket tartalmazza és nagyon sok a készétel. A sok nagyon sós szójaszószfogyasztás miatt kiemelkedően magas számban fordulnak elő a tápcsatornarendszer rákos megbetegedései. A zöldség és gyümölcs borzasztóan drága, mert szinte mindent importálnak. A krumpli, alma darabáron van, egyszer sem vettünk, annyira drága. Jó szolgálatot tesz a vásárláskor a szövegfelismerő mobilapp, általában jól fordít, csak ritkán jönnek ki hülyeségek, azokon meg jót röhög az ember.

A boltokban mindent túlzottan becsomagolnak, extrém sok hulladékot termelve ezáltal. Egy doboz keksz csomagolása extrém esetben úgy néz ki Japánban, hogy egyesével be vannak csomagolva a kekszek, majd 4-5 ilyen darab egy újabb műanyag csomagolásban, az összes keksz megint egy újabb műanyag csomagolásban, majd ez még egy papírdobozban. A flakonok, pl. ketchup szintén még egy műanyag vagy papírdobozban vannak és a gyümölcsök is műanyag csomagolásban, stb.

A nagyobb boltokban este 7-9 körül nagyon sok halat, húst és készételt jelentősen leáraznak, akár 40-50%-kal is. Miután ezt észrevettük, már csak este jártunk boltba. Akár óránként körbejár egy eladó és egyre nagyobb százalék kedvezményt rak ki a még ott maradt termékekre. Ki lehet lesni, merre jár, ha még nem érte el azt a részt, ahol kinéztük az aktuális halat/húst, akkor érdemes járni még egy kört, megvenni a többi terméket, amit akarunk, aztán még olcsóbban megvenni a halat/húst. Így már nem is olyan drága az étel. A tengeri halak, tintahalak nagyon finomak és nagy a választék. Lazacot is ettünk többször, mikor épp azt árazták le és mélyhűtőbe is betáraztunk belőle. A szállásunkon rendes sütő híján a melegszendvicssütőben sütöttük meg a halakat, tintahalat, csirkét. A csirkehús és a tojás teljesen ízetlen az itthonihoz képest.

Egyszer vettünk szabadtartásos Kobe jellegű marhahúst (ott többféle kategóriájút különböztetnek meg és nem is a kobe-i a legdrágább), mert leárazottan olcsó volt, de ez Japánban amúgy sem olyan drága, mint máshol. Ez a fajta hús már ránézésre is teljesen más, mint a kommersz marhahús, ugyanis márványos mintázatot alkot benne az izom és zsírszövet. Direkt egyszerre próbáltuk ki a kétféle marhahúst, nagyon más íze van a kobei-nek, sokkal finomabb, mint a kommersz marhahús.

Nagyon érdekes, hogy kb. mindenhol lehet találni üdítőautomatát, utcasarkokon, épületekben, sőt, rizsföld mellett is láttunk. Egyszer vettünk (többször sem…) Japánban népszerű árpateát, abban a hitben, hogy zöldtea. Szerintünk förtelmes íze van, nagyon nehezen tudtuk elfogyasztani.