Megintutazunk

Siem Reap és Angkor II. - ACCB, Kbal Spean, Banteay Srei

2019. október 19. - MarkNemeth

3. nap - Kbal Spean, Banteay Srei templom és környéke kirándulás

A neten találtuk az Angor Friendly Driver nevű céget (angkorfriendlydriver.com), akik a tuktukos mellett autós városnézéssel is foglalkoznak. Mi egyéni programterv alapján kértük a sofőrt, autóra a távolabbi látnivalók miatt volt szükség. A cégvezetővel, Mr. Vantha-val mentünk mindkét autós napon, Ő nagyon jól tud angolul és, bár hivatalosan sofőr és nem idegenvezető, nagyon jól felkészült, sokat beszél, informatív és nagyon érdekes dolgokat tudtunk meg tőle nem csak a meglátogatott helyekkel kapcsolatban, de a khmer hagyományokat (pl. házasodási szokások), törvényeket illetően is. Érdekes volt a politikai véleménye is.

Először a Angkor Center for Conservation of Biodiversity (ACCB)-hez mentünk, ami autóval 1,5-2 órára van Siem Reap-től, ott, ahol a Kbal Spean-ba vezető túra kezdőpontja is található. A parkolóban van mosdó és étkezési lehetőség. Utóbbit nem próbáltuk, vittük magunkkal kaját.

Az ACCB-t csak a 9-kor és 13-kor induló vezetéssel lehet látogatni. Mi nyitásra, reggel 9-re értünk oda. Kis várakozás után megjelent egy lány, aki körbevezeti a látogatókat. Igazából egy többtagú családot várt, akik szintén bejelentkeztek, így őket vártuk, de nem jöttek. Mi nem jelentkeztünk be előre.

Amíg várakoztunk, beszélgettünk a lánnyal, kiderült, hogy olasz és valamilyen környezetvédelmi egyetem elvégzése után idejött önkéntesnek, aztán inkább itt maradt.  Körbevezetett és megmutatta az állatokat, valamint nagyon érdekes dolgokat mesélt, pl. hogy hogyan küzdenek az illegális állatkereskedelem ellen és hogy a helyiek sajnos megeszik a védett állatokat is. Régebben rossz körülmények között tartott, vagy házi kedvencként tartott, megunt és kidobott vadállatok kerültek ide. Nagyrészt olyan állatok vannak ezeken a helyeken, amiket nem lehet visszaengedni a természetbe, mert nem boldogulnának. Amik alkalmasak az önálló életre, azokat visszaengedik. A látogatásunkkal egy időben az ACCB dolgozói madarakat engedtek vissza a természetbe a Kulen hegyen. Érdekes módon ehhez a hagyomány szerint egy helyi sámán jelenléte is szükséges. A parkban voltak majmok, cibetmacskák (közönséges pálmasodró, aminek a végtermékéből válogatódik a nagyon drága kopi luwak kávé), vidra, teknősök, ragadozómadarak, zöld páva, stb. Megérte ide is eljönni. Van egy minimál ára a látogatásnak (3 USD), mi inkább többet adtunk, hogy támogassuk ezt az értékes törekvést. A vezetés kb. másfél óra hosszú volt.

105-img_3816.jpg

103-img_3790.jpg

104-img_3802.jpg

102-img_3783.jpg

Elindultunk az erdőben a Kbal Spean-hoz, ahol egy folyómederben lévő köveket faragták ki egykor. Száraz évszak lévén sajnos nem volt víz a mederben, de ezt tudtuk előre és így is érdemes volt megnézni. Több helyen kisebb-nagyobb ún. linga-k vannak, amik fallikus termékenységi szimbólumok. Néhol bonyolultabb, emberalakos gyönyörű kőfaragványok is vannak. Az erdőben sok helyen érdekes hatalmas kőtömbök találhatóak és maga az erdő is szép. Találkoztunk többféle erdei állattal, pl. egy-két szelíd erdei kutyával. A túra kb. fél óra irányonként. 

109-img_3853.jpg

110-img_3866.jpg

106-img_3824.jpg

107-img_3832.jpg

img_3843.JPG

108-img_3848.jpg

A Banteay Srei templom előtt lévő információs tablógyűjteménynél Mr. Vantha tartott egy rövid történelemórát, majd besétáltunk a templomhoz, amely az egyik legszebben és leggazdagabban díszített hindu templom. A dekorációkon kívül a másik jellegzetessége, hogy rózsaszínes árnyalatú homokkőből építették. Állítólag az egyetlen olyan jelentősebb templom, amit nem egy khmer király, hanem egy királyi tanácsadó építtetett.

111-img_3885.jpg

112-img_3886.jpg

113-img_3891.jpg

114-img_3892.jpg

115-img_3897.jpg

116-img_3926.jpg

117-img_3930.jpg

118-img_3946.jpg

119-img_3947.jpg

120-img_3949.jpg

121-img_3951.jpg

129-img_4016b.jpg

Banteay Srey Butterfly Centre (BBC): szép, igényes pillangókert szabadon röpdöső lepkékkel, remek vezetéssel. Különösen érdekes volt, hogy megnézhettük, hogyan nevelik a hernyókat és válogatják a bábokat az alkalmazottak a tenyészprogramok keretében.

122-img_3961.jpg

123-img_3962.jpg

125-img_3974.jpg

124-img_3973.jpg

126-img_3982.jpg

127-img_3997.jpg

128-img_4011.jpg

Banteay Samre: Angkor Wathoz hasonló, de kisebb templom. Csodálkoztunk, hogy szépsége ellenére rajtunk kívül senki nem volt ott.

131-img_4023.jpg

132-img_4024.jpg

133-img_4048.jpg

Prasat Kravan: pici, vörös téglából épült templom. Mikor ott voltunk, épp egy esküvő előkészületei folytak a templom mögött, sok mécsessel volt körberakva.

134-img_4058.jpg

136-img_4061.jpg 
A beöltözött táncosok épp megbeszélést tartottak.
 135-img_4059.jpg

Visszafelé az Wat Preah Prom Rath templomegyüttesnél tett ki minket Mr. Wanta, így már nappali fényben is meg tudtuk nézni. Az épületekbe sajnos így napközben sem lehet bemenni, de kívülről is szépek.

 

137-img_4065.jpg

138-img_4068.jpg

139-img_4069.jpg

Az utcai árusoknál ettünk sült csirkecombot meg rizst, ezt tényleg finoman készítik el.

 250-img_20190324_171719.jpg

Még nem volt olyan késő, így elsétáltunk egy másik templomegyütteshez is, a Wat Damnak-hoz. Nagyon hangulatos hely, kisebb-nagyobb épületekkel, szobrokkal. Az épületeket csak kívülről lehetett megnézni, de így is érdemes volt, szép sztúpák is voltak. A kertben jópofa idézetek vannak Buddhától kis táblákon és sok cica is van. A legjobban az tetszett, hogy lehetett látni a szerzeteseket a szokásos narancs színű ruházatukban, a nem valláshoz kapcsolódó napi tevékenységeik közben. Így láttuk például betonozó, flexelő, motoron fekve nagy röhögések közepette (okostelefonnal) telefonáló, valamint gereblyéző szerzetest is. 

140-img_4100.jpg

141-img_4105.jpg

142-img_4108.jpg

143-img_4111.jpg

144-img_4113.jpg

148-img_20190321_182234_hdr.jpg

146-img_4136.jpg
img_4110.JPG
145-img_4122.jpg

Hazafelé elsétáltunk ez előtt a kávézó előtt.

147-img_20190321_180323_hdr.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://megintutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr115224058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása