Sivatagi túrát eredetileg csak Kashanból terveztünk, de láttuk, hogy van itt Yazdban is a programkínálatban, ráadásul naplemente túra, ami azért is jó, mert nem igényel plusz időt, hiszen a többi látnivaló már úgysincs nyitva este. Még előző nap kaptunk az utcán szórólapot, amin olcsóbban hirdették ezt a túrát, mint a szállásunkon, így elmentünk lefoglalni a túrát a Fazeli Hotelben működő kis utazási irodába. (Az ott lévő jófej pasi már többször is volt Magyarországon.) Egyébként ő vezet ingyenes városnéző túrákat is (gondolom borrravalót azért szoktak adni, akik részt vesznek ilyenen; www.freewalkingtour.ir), mi addigra már bejártuk a várost magunktól.

A túrára este 6-kor indultunk a Fazeli Hotel elől, rajtunk kívül még egy török lány volt, meg persze a sofőr, aki sajnos nem tudott angolul, viszont eléggé hasonlított arra, ahogyan nagypapám fiatal korában kinézett. A terepjárón National Geographic-os matrica volt, az egyik ablakon meg fegyveres katonák árnyképeiből álló matrica. Utóbbit én balga turistaként pont csak akkor vettem észre, mikor fényképeztem volna ki az ablakon és az objektíven keresztülnézve fekete fegyveres alakok tűntek fel :) Nem mondom, hogy megijedtem, de nagyon meglepődtem így hirtelen. 

A városon kívül először kősivatagos rész volt, mint Irán nagy részén máshol is. Volt döglött tehén, szoptatós kóbor kutyamami és sajnos szemét is nem egy helyen.

A legviccesebb látványosság egy idősebb és egy fiatalabb férfi volt motoron, köztük egy egész méretes élő kecskével. Alig hittünk a szemünknek; a fényképezés közben láttuk, hogy srác is mosolyog a helyzeten.

Néhol hullámvasútszerű volt a buckákon az út, élveztük. Beljebb már gyönyörű a homoksivatagos rész. Nagyon különös, hogy itt türkizzöldes vizű sós tavak vannak a sivatagban. Egy nagyobbnak a partján álltunk meg, de volt sok kisebb tó is, nem győztünk ámulni, erre egyáltalán nem számítottunk.
 

A terepjáróból kiszállva rögtön egy kisebb homokvihar kerekedett, nekem jól az arcom elé lehetett fogni a kendőm amúgy lifegő részét és oda is tudtam tűzni egy plusz csattal. Márk jobb híján a pulóverét tekerte a fejére, ill. arca elé, de folyton lefújta a szél. Még a kendőmön is keresztülfújta egyébként a szél a sós homokot és nagyon szomjas voltam utána. Mászkáltunk a dűnéken, fényképeztünk, időnként leültünk és gyönyörködtünk a tájban.

A naplemente lenyűgöző volt és elég sokáig tartott.

Utána a török lány, aki amúgy aranyos volt, de határozottan fura, elkezdett egyezkedni a sofőrrel, hogy maradhassunk sötétedésig, mert meg szeretné nézni a sivatagi csillagos eget. A sofőr ugye nem tudott angolul, ezért felhívta a főnökét, aztán azzal egyezkedett a lány és megállapodtak abban, hogy még 15 percet maradhatunk. Aztán hamarosan kiderült, hogy miért lett volna sokkal jobb, ha nem kavar a török csaj és elindulunk időben. Ahogy lement a nap, pár percen belül hatalmas fekete fellegként egy szúnyograj lepte el a környéket és csíptek, ahol értek, pedig fel voltunk öltözve tetőtől talpig és a sofőr adott még az út elején szúnyogriasztót is, amivel befújtuk magunkat. Gyorsan bemenekültünk a kocsiba, de persze oda is bejött egy csomó szúnyog. Alig mentünk pár percet, defektet kapott az egyik kerék, pótkerék pedig nem volt. A sofőr elkezdett telefonálni, de Márk pont meglátta, hogy mindjárt lemerül a telefonja és ezért kezdett aggódni. Szerencsére jött egy másik terepjáró, akitől segítséget kért a sofőr. Ez a másik terepjáró elment, de egy idő múlva visszajött kerékkel, minket pedig elvitt egy elég fura helyre a sivatag közepén és onnan szereztek szerszámokat is. Kis sátorszerű épületek voltak ott körben, de betonból, egy olyan szálláshely ez, ahol a sivatagban lehet tölteni az éjszakát. Minket kitettek egy betonpadkára, majd otthagytak egy szó nélkül. Csak egy sisázó idős férfi volt ott egy tűzrakás mellett, meg egy fetrengő kutya, egyébként sehol senki, még egy mosdó sem. A kis kunyhókban persze voltak szállóvendégek, mert égett a villany.

Nem aggódtunk, mert addigra már bíztunk annyira az irániakban, hogy mindent megoldanak és nem hagyják cserben az embert éjszakára egy sivatagban. Szerencsére nem voltunk éhesek, mosdóra sem volt szükségünk és nem is fáztunk. Beszélgettünk a török lánnyal, egész jól elvoltunk. Kb. háromnegyed óra múlva visszajött a megmentő terepjáró, még szermányoltak valami alkatrészt és minket is visszavittek a dűnékhez, ahol még utána is szerelték a sötétben a terepjárónkat.

Jó kis kaland volt, azt bánjuk csak, hogy a sivatagi program elhúzódása miatt lemaradtunk egy, az imám születésnapja alkalmából rendezett ingyenes esti partyról, amit a Chak Chak-Karanaq-Meybod túrán ajánlott a vezetőnk. Előző nap késő este már az utcán is folyt az ünnepség, ahol a helyiek „pálinkáspohárból” itták a rózsavizet vagy szörpöt.

Egyébként mindig teljesen biztonságban éreztük magunkat Iránban késő este is.