A malajziai utunk, ami egyben a nászutunk volt, az első saját szervezésű utunk volt, az első közös repülésünk és első Európán kívüli kalandunk.

Az Air China 2015-ben indította (újra) a Budapest-Peking viszonylatban közlekedő járatát, emiatt jó árakat lehet kifogni, ha Ázsiába szeretnénk utazni. Nem sok tapasztalatunk volt a repüléssel, de egy kis utánajárást követően eldöntöttük, hogy adunk egy esélyt a második legnagyobb kínai légitársaságnak, a nagyon jó árú repülőjegytől a hét órás átszállási idő sem vette el a kedvünket. Teljesen rendben volt az Air China járat. A kaják kifejezetten finomak voltak (a vacsi pl. marhapörkölt túrós csuszával), pedig már felkészültünk a mindenki által emlegetett szörnyű repülőgépes kajákra. Előzetes tapasztalataim nekem is ilyenek voltak, eddigi egyetlen repülős utam során Hollandiába a KLM által adott szendvicsnek csúfolt valami tényleg ehetetlen volt.

A Budapest-Peking út kb. tíz órás, ennek jó része Oroszország felett telik, ekkor érzi az ember igazán, hogy milyen hatalmas távolságra utazunk. 

A pekingi hét órás átszállási idő nem volt egy leányálom, főleg, hogy a repteret még télen sem fűtik, de azért ki lehet bírni. Szerencsére van a reptéren ingyen hideg és forró ivóvíz, lehet készülni tasakos kávéval és poharas tésztalevessel. Azt hittük, hogy átszálláskor nincs biztonsági ellenőrzés, de Pekingben van, méghozzá elég szigorú (emiatt az esetleg útközben kapott/vásárolt 100 ml-nél nagyobb térfogatú folyadékokat érdemes elfogyasztani, különben elveszik; powerbank-et sem lehet vinni).

Pekingből még kb. hat óra alatt, éjszaka érkeztünk meg Kuala Lumpurba. Meglepő volt, ahogy a reptéri hűvös után a fotocellás ajtó kinyílt és arcon csapott minket az éjszaka ellenére forró és 90%-os páratartalmú malajziai levegő. A reptéren Budget taxit kérünk a hivatalos taxiállomáson, mondták, hogy túl sok a cuccunk (két 23 kg-os bőrönd plusz két hátizsák) és nem fér be a budget taxiba. Márk tett még pár kört, kérdezősködött, váltott pénzt (US Dollárt, Eurót és Fontot vittünk), majd visszament a taxiállomásra egy másik pénztároshoz, aki szerencsére rábólintott a budget taxira. Tényleg nem fért be a csomagtartóba a két bőrönd, de simán elfért az egyik a sofőr mellé.

A taxis nem találta a hostelt, ahol szobát foglaltunk (Revopackers), mert nagyon hosszú az utca és valahogy furán elágazik. Sokat köröztünk a környéken, majd egy másik cég taxisofőre (épp nem volt utasa) segített, nagyon rendes volt tőle. Ő sem tudta pontosan, hogy hol van a cél, de most már két taxival keringtünk és végre meglett. Hajnal kettőre oda is értünk (sebaj, mert 24 órás recepció van), hiphopp beköltöztünk, vettünk egy nagyon ügyes konnektorátalakítót a hostelben, ami európai elektronikus eszközök csatlakoztatását teszi lehetővé bármilyen külföldi konnektorba. Lezuhanyoztunk és bedőltünk az ágyba. Nagyon minimál volt a szobánk, nem valami kényelmes, de legalább nagyon olcsó. Maga a hostel nagyon tetszett, kedves és fiatal volt a személyzet és hangulatos a közösségi tér. Kaptunk reggelit is (toastkenyér és mogyoróvaj, margarin, csokikrém, különböző lekvárok, önkiszolgálós). Márk rá is szokott a mogyoróvajra :).

A látványosságok megtekintéséhez sokat gyalogoltunk, illetve majdnem mindig az ingyenes buszjáratokat használtuk. Az ingyenes GoKL City buszok négy útvonalon közlekednek körjáratokként, könnyen felismerhetők jellegzetes világos rózsaszín színükről. Csúcsidőben elvileg kb. 5 percenként, csúcsidőn kívül kb. 15 percenként közlekednek és wifi hozzáférést is biztosítanak. A látnivalók többsége a megfelelő megállóktól könnyen elérhető gyalogosan és a négy körjárat bizonyos pontokon összeér, ahol átszállási lehetőség van a vonalak között.

Indulás előtt elég sok időt töltöttünk a látnivalók kiválogatásával és az útvonal megtervezésével. Ez nagyon hasznos, hiszen helyben egy csomó időt megspórolunk ezzel.

1. (fél) nap, december 18.: A szállásunktól gyalogtávolságra volt a Jáde Múzeum. Ez egy kis múzeum, vagyis inkább bolt, érdemes megnézni, nincs belépő, viszont a tulajdonosnő igen bíztat a vásárlásra. Mi végül nem vettünk semmit, a kisebb, szerintük olcsó dolgok (bőrszíjon kis medálok) szerintünk nem voltak olcsók és nem is igazán tetszettek.

Egy útbaeső kis piacon vettünk nagyon olcsón csomóban rambutánt és mangosztánt, ez kitartott egész héten, szuper finomak voltak. Utána indiai önkiszolgálós étterem jött szembe, finom, jó olcsó ételekkel.

Kuala Lumpur (KL) City Park: gyalogosan nehezen találtuk meg, de megérte felkeresni. Nagyon hangulatos és szép park, gyönyörű növényekkel, minden korosztálynak.

Az itt található As-Syakirin mecset felújítás miatt megközelíthetetlen volt. Megnéztük a város jelképeként ismert Petronas ikertornyokat, de csak kívülről. Itt mindig nagy a sor, ezért nem terveztünk felmenni, inkább majd a Menara KL-be.

A neten azt az infót olvastuk, hogy tradicionális táncbemutató van a Pasar seni-nél (ez egy nagy piac) szombaton és vasárnap. Eljöttünk ide, de kiderült, hogy csak szombaton van, így vasárnap lévén ezt sajnos nem tudtuk megnézni. Rengeteg batikolt ruhát lehet kapni a fölső szinten, nagyon szépek. Vannak kis éttermek is fönt (thai kaját ettünk), a földszinten pedig tipikus plázákra jellemző boltok és egy kis ingyenes kiállítás helyi művészek festményeiből. Kint szabadtéri vásár van, vettünk zöld kókuszt. Egy kacarászós fiatal maláj lány machete-vel sitty-sutty megskalpolta a kókuszt és már vihettük is, kiittuk belőle a kókuszvizet hazafelé menet. Nagyon egészséges a kókuszvíz, a háború idején még állítólag vérátömlesztéshez is használták, mert steril és izotóniás. Vettünk bambuszrúdban főtt kókuszos, élénk zöld színű édességet is, finom volt.

2. nap, december 19.: Masjid Negara (Nemzeti Mecset): Az első működő mecset, amelyet meglátogattunk. Modernnek tűnik, de egyáltalán nem új, az Egyesült Királyságtól való függetlenség elnyerését követő években épült (1965-ben készült el).  Tizenötezer ember fér el benne, szép és tisztán tartott.

A Perdana Garden felé van egy kis türkizkék kupolás mecset is (Masjid Bukit Aman).

A Perdana Garden egy fantasztikus és hatalmas kert, amelyen csak ámultunk és bámultunk. Van benne pavilon és tó is, körülötte orchideák. A tóban úszkáló hatalmas varánuszra először azt hittük, hogy krokodil.

A kertnek vannak tematikus, elkerített részei, az Orchidea kert és a Hibiszkusz kert, ezekbe hétköznap ingyenes a belépés. Utóbbi egy kis épülettel együtt igazán romantikus. A hibiszkusz Malajzia nemzeti virága és elég sok helyen lehet látni máshol is, nem csak itt a parkban. Ebben a kertben nagyon sok, különleges változat volt.

A parkot és az említett két kertet másfél nap alatt jártuk be, de biztos van olyan része, amit nem láttunk, olyan nagy. Minden része nagyon gondozott, nem is értem, hogyan tudják így rendben tartani. Időnként egy-egy bokor alatt a fűben békésen szundikáló kertészekre bukkantunk. Végül is, ha rendben van a kert, miért ne sziesztázhatnának?

A Perdana környékén láttunk először majmokat természetes környezetükben, nagyon örültünk nekik.

A környéken mindenhol ki van táblázva egy tengeri herkentyűs étterem. Mi nem itt ettünk, mert zárva találtuk délután 3 körül, viszont ugyanazon az úton kb. 50 métert továbbhaladva felfelé van egy büfé. Egyszerű, de finom és olcsó rizses főtt ételeket és nagyon jó italokat is árulnak. Ezt azért írom le, mert a környéken ezen a kettőn kívül más étkezde nincsen, úgyhogy vagy ezeken a helyeken, vagy hozott szendvics, amit ehetünk.

Islamic Art Museum: egy hatalmas múzeum, nagyon tetszett mindkettőnknek. A kézzel írt Korán tematikus kiállítás lenyűgöző volt. Ezen kívül találhatóak itt pl. híres mecsetek és mauzóleumok makettjei, dísztárgyak, használati tárgyak, fegyverek és még nagyon sok minden. 2 és fél óra kevés volt rá. A végén már szaladva fotóztam és úgy küldött ki minket a biztiboy 5 perccel a zárás előtt.

Visszafelé megpihentünk a Dataran Merdeka-n (Szabadság tér) és megnéztük az azt körülvevő épületeket. A tér eredetileg krikettpálya volt, de végül a nemzeti függetlenséget jelképezi: itt vonták fel először az újonnan születő Malajzia zászlaját 1957 augusztus 31.-én, amely a brit zászló helyére került. A téren minden évben felvonulással és ünnepléssel emlékeznek erre a napra.

A tér mellett áll a Sultan Abdul Samad Building, amely eredetileg a brit kormányzóság épülete volt, ma pedig egy minisztérium működik benne.

Turisták fotózkodtak velünk, annyira sem tudtak angolul, hogy elmondják, honnan jöttek. Kinézet alapján Kínára saccolunk. Este fél 9 körül nagy eső kezdődött, a hostelhez közeli fedett felüljáróban vészeltük át. 1,5 óra múlva csillapodott, hazaindultunk, de még így is eléggé megáztunk (pedig volt esernyőnk). Más estéken is voltak ilyen kiadós esők.

3. nap, december 20.: Délelőtt nagy zuhé volt, váltottunk pénzt, majd bemenekültünk a Nemzeti Textilmúzeumba. Ingyenes, nagy és szép, érdemes megnézni. Batikolási technikák, népviselet, ékszerek, fejfedőkiállítás, stb látható itt.

A múzeumban nagyon komolyan veszik a dohányzási tilalmat, a megszegése akár két év börtönbüntetést is vonhat maga után.

Megnéztük közelebbről is a Masjid Jamek-et, sajnos nem lehetett bemenni, mert felújítják, kívülről is érdemes azért megnézni. 2019-re elkészült. A kép épp ezért nem saját, mert a jelenlegi állapotot szeretnénk megmutatni.

Utána mászkáltunk az Indiai negyedben (Brickfields vagy más néven Little India). Itt van egy nagy piac, mellette pedig a Masjid India. Ebben a mecsetben teljesen külön vannak választva a nők és férfiak, én először találkoztam ilyesmivel és nem akartam egyedül bemenni, Márk bement, de nem igazán szép belülről a mecset. Kint, mikor a cipőt vettük vissza, jött egy pasi (nem maláj), muszlimoknak nézett minket, kérdezte, honnan jöttünk, de mikor kiderült, hogy nem vagyunk muszlimok, utána is ugyanolyan barátságos maradt.

Vettünk a piacon nyársas húskészítményeket és sült banánt, annyi féle volt, egyikről sem tudtuk, hogy micsoda és alig tudtunk választani. Végül nem volt elég köret a húsokhoz, szégyenszemre vettünk krumplit egy Mekiben (olcsóbb, mint itthon és van rizs is :) ). Az utcakaját stílusosan a Dataran Merdekához közeli szökőkútnál az útpadkán fogyasztottuk el. Ott volt egy rendőr, előbb megkérdeztük ehetünk-e itt (mert a Dataran Merdeka-n nem lehet), amit igencsak megmosolygott.

A következő állomás a Federal Territory Mosque volt. Ide nem megy ingyenes busz, így rendes busszal mentünk (kb. 1 ringgitbe került a jegy). 851-es busszal kellett menni a Pasar senitől. Csomót vártunk a buszra, mert félreértettük a sofőrt az indulást illetően, vagy nem jól mondta az információt. Mi voltunk az egyedüli utasok, megkértük a sofőrt, hogy szóljon, amikor le kell szállnunk. Pont a mecset előtt tett le, de valószínűleg csak jófejségből, mert nem találtunk ott buszmegállót.

Bementünk a mecsetbe, nagyon-nagyon szép kívül-belül is. Főként maláj és oszmán-török stílusok keverednek benne, az isztambuli Kék Mecset építészete hatott a stílusára, egy kis szaúdi, marokkói és indiai beütéssel.

Néhány perc nézelődés után elénk jött egy férfi és mondta, hogy menjünk be vele az irodába. Nem tudtuk miért, kicsit berezeltünk, kérdeztük, hogy miért menjünk be. Válasz: hogy megismerkedjünk. Na ettől még jobban betojtunk. Téríteni akar? Esetleg szabályt sértettünk? Szó sem volt ilyesmikről. Odajött a férfi felesége is, kiderült, hogy csak arról van szó, hogy önkéntes vezetőkkel tekinthető meg a mecset. Nagyon aranyos volt a házaspár, sok érdekeset mondtak a mecsetről és az iszlám vallásról általában, készítettek rólunk fényképeket, a vezetés után pedig kaptunk vizet (már be mertünk menni az irodába). Kérdeztük őket, hol van buszmegálló, de nem tudták, mert autóval járnak, vagyis úgy tudták, hogy nincs megálló itt (ami valószínűleg így is van). Körbekérdezték a kollégáikat, de szerintük sincs, csak jó fej volt a buszsofőr és házhoz vitt.

Mondtuk, hogy el szeretnénk gyalogolni az új Királyi palotához, ami a közelben van. Jót nevettek rajta, később megtudtuk, hogy miért. Csupán egy soksávos kanyargós autópályarendszeren kellett volna átvergődnünk a semmi közepén. Légvonalban végül is tényleg közel volt. Olyan kedvesek voltak, hogy elvittek minket kocsival, megnézték velünk a palotát, mert még ők sem látták. Csak a kerítésen át lehet rápillantani, de megéri, mert gyönyörű.

Aztán elvittek a KL Sentralhoz, ahonnan már be tudtunk menni a belvárosba ingyenes busszal. Még szabadkoztak is, hogy nem visznek el a hostelig, mert amúgy ők az ellenkező irányban laknak. Örök hála nekik a kedvességükért és a csodálatos élményekért.

Ezt követően elmentünk még a Sri Mahammariamman hindu templomhoz. Ez egy nagyon szép, egyedi, 19. századból való dél-indiai stílusú templom, Malajziában ez a legrégebbi. Érdekes módon ez a leghíresebb malajziai hindu templom a kínai negyedben van. Le kell venni a cipőket és egy megőrzőben hagyni jelképes összegért (a hindu templomokban nem lehet szatyorban és hátizsákban sem bevinni a cipőt, míg a mecsetekben igen).

Vele szemben van egy szép kínai templom, a Guandi Temple, ez zárva volt, pedig a netes infók szerint nyitva kellett volna lennie.

4. nap, december 21.: Ezen a napon folytattuk a Perdana Garden látnivalóinak meglátogatását. Időnként hallottunk valamilyen furcsa, nyávogás-szerű hangot, amire először azt hittük, hogy talán majmok hangja lehet. Később kiderült, hogy a pávák hangja, amiről a Madárparkban bizonyosodhattunk meg. Ez a világ legnagyobb szabadon repülős (fly-free) madárparkja, több mint háromezer madár látható itt. A belépőjegy nem olcsó (kb. 12 USD/fő). Közvetlenül a bejárat után egy páva állta el az utunkat, hatalmasra nyitott farokvitorlával, éppen egy tojónak udvarolt. Sajnos a tojót nem nyűgözte le annyira, mint minket.

Szép a madárpark, jó időtöltés, de ha valaki pl. csak 2-3 napot szán Kuala Lumpurra, akkor kihagyható, szerintünk nem tartozik a „must see” látnivalók közé. Volt kb. fél órás madárshow, főleg arapapagájokkal, de egy-két másfajta madárnak is megtanítottak néhány dolgot.

Keskeny hídon át vezetett az egyik út, kicsit tartottunk tőle, hogy odabök egyet az alábbi pelikán.

Nagyon örültünk a termő jackfruitfának. A virágok a törzsön nyílnak, így a termések is ott keletkeznek. A jackfruit a világ legnagyobb gyümölcse, akár 30 kg-os is lehet egy termés. 

Utána a Szarvasparkba mentünk. Ez egy gyönyörű park, nagyon hangulatos fahidakkal és szép kilátással. Hétköznap ingyenes. 12-14.00-ig ebédszünet miatt zárva van, ez nincs fent a neten a nyitvatartásnál (mi persze pont ebben az időben értünk oda, ezért később visszamentünk). Kicsit túlzás szarvasparknak nevezni, összesen kettő, árnyékban elpilledt szarvast láttunk és a kancsilketrecben egy bújkáló jószágot. A többi látogató elment mellette, de mi nem adtuk föl, csak észrevettünk egy farönkben a bújkáló kancsilt. Több ketrecben baromfit tartanak.

Ekkor már nagyon éhesek voltunk és a már ismert büfében ettünk. Ezután a Pillangóparkba mentünk. A pillangópark is jó, de nem voltak annyira nagy és színes lepkék (amelyek egyébként élnek a környéken), mint gondoltuk. A lepkés belső rész után viszont egy pár más rovart is megnézhettünk terráriumokban és preparált lepkékből és egyéb rovarokból is van egy szép kis kiállítás.

A Korttu Malai Pillayar Templom egy nagyon szép, Ganésa-központú hindu templom. A másnapi ünnepségre készítették elő a díszítést, sok ezer hófehér csigaházzal és virággal töltöttek ki egy kör alakú valamit.

A nepáli biztonsági őr haverkodott velünk, kiderült, hogy sok nepáli jön önkéntesnek templomokba. Mondta, hogy van ingyen kaja, kérjünk, mikor megyünk kifelé. Kifelé menet nem mentünk oda a kajás pulthoz, mert azt gondoltuk a szegényeknek vagy a hívőknek van, ezért nem akartuk elenni előlük, de utánunk rohant egy néni, kezünkbe nyomott egy doboz még meleg naan kenyeret meg valami kókuszos süteményszerű izét, meg is ettük egy útpadkán, jólesett.

Ekkor már sötét volt, gyalog mentünk a Menara KL-hez. Borsos a belépő, de úgy döntöttük, rászánjuk, ha már minden más ennyire olcsó. Forgó puccos étterem is működik benne, de ide nem mentünk. A kilátás valóban gyönyörű. Fantasztikusak a város éjszakai fényei. Az kár, hogy nem lehet leülni fent, egész napi mászkálás után már igencsak fájt a lábunk. Van a tetőn két üvegpadlós kis fülke, ahová plusz pénzért be lehet menni és hivatásos fényképészek készítenek a bátrakról fotót (annyira nem voltak őszinték azok a mosolyok). Mi nem éltünk ezzel a lehetőséggel, viszont olyan mázlink volt, hogy negyed órával a zárás előtt már elment a fényképész és szabad lett a bejárás, nem kellett fizetni. Márk be is ment, én meg attól is majd szívbajt kaptam, hogy néztem meg fényképeztem. Én akkor sem mentem volna be, ha nekem fizetnek, rosszul vagyok az ilyen üvegaljú cuccoktól.

5. nap, december 22.: Batu Caves hindu szentélykomplexum, amely Indián kívül az egyik leglátogatottabb hindu szentélykomplexum. KL külvárosában van, vonattal lehet kijutni ide. Már az állomás is csoda a hatalmas Hanumán szoborral, ahová érkezik a vonat. Van pár templom, parkoló, gyümölcsös, rágcsás standok. Vettünk tálcás jackfruit-ot, isteni finom, azt hiszem, a kedvenc gyümölcsünk lesz.

Egy hatalmas Murugan (hadiisten) aranyszobor mellett vezet felfelé a lépcső egy barlangba, ahol hindu szobrok és szentélyek vannak, épülnek is még újak. A barlang nem teljesen zárt, beér a dzsungel, majmok is jönnek. Vigyázni kell velük, mert előszeretettel lopkodják a szatyrokat, flakonokat, kaját, fényképezőt, szemüveget. Egészen varázslatos, egzotikus ez a hely.

Ha rangsorolnom kéne KL látnivalóit, biztosan ezt tenném az első helyre.

Egy másik, szomszédos barlangba is be lehet menni túravezetővel barlangi élőlényeket nézni.

A barlangok után China Town felé vettük az irányt. Olcsó és finom kínai kaját ettünk 5 RM-ért egy pléhdoboz-étteremben, ahova sejtésünk szerint más turisták nem tévednek be.

Séta közben több random útbaeső templomot megnéztünk, pl. a Sam Kow Tong templomot és a Tamil Methodist templomot.

Maha Vihara nemzetközi buddhista templom: belül elég giccses, de kívülről szép és hangulatos a kertje.

Indiai utcai árusoktól vettünk kaját, itt a közelben volt egy hindu templom, ahol majmok voltak ketrecben, szegénykék, rossz volt nézni.

Thean Hou Temple: nagyon látványos kínai buddhista templom némileg kieső helyen egy dombtetőn, taxira lehet szükség. Mi gyalogoltunk inkább vagy egy órát és nagyon élveztük a külvárosi, turisták által nem látogatott részeket is, különösen a folyó partját. A templom hangulata nyugalmas, csend hatja át, még ha sokan vannak benne, akkor is. A színek, a díszítések lenyűgözőek, a közelgő kínai újév miatt még plusz dekoráció is volt, sok ezer lampion. Szép a kilátás is Kuala Lumpurra.

A templom kertjében van egy teknősökkel teli kis tó, és határozottan furcsa szobrok.

A Kun Yam Thong Temple este már zárva volt, de kivilágítva kívülről nagyon szép.

6. nap, december 23. A Sri Jayanti templomot akartuk megnézni, ahová a hosteltől monorail-lel mentünk. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a monorail sínje fölött egy hatalmas fénytáblán Budapestet reklámozzák. A keresett helyen találtunk két egymás melletti szép hindu templomot és csak otthon jöttünk rá, hogy ez nem az a látványosság volt, amiért jöttünk. Mindenesetre szépek voltak a templomok (Athi Eeswaran Temple Sentrul Timur), az egyik még épülőben volt és az aprólékos domborművek nem voltak még mindenhol kifestve. Legszívesebben nekiálltam volna kifesteni.

Megnéztük még a Jamek Kampung Baru mecsetet és visszamentünk a Sri Mahammariamman melletti Guandi Templomba, amit zárva volt, mikor először próbálkoztunk. Ezúttal be tudtunk menni.

Kuala Lumpurban a Nemzeti Múzeummal zártuk a látnivalók sorát. Nagyon szép és érdekes a kiállítás, néprajztól a természetrajzig sok minden helyet kapott benne. Kedvencünk a sárga színű királyi trónus volt, de a tradicionális hímzések is nagyon tetszettek. Annyira erős volt viszont bent a légkondi, hogy hidzsábot kötöttem a fejemre (amúgy nem viseltem), és még így is, pulóverben majd megfagytam.