Indiai utunk szervezett keretek között zajlott, egyrészt, mert a közbiztonsági helyzettől tartva nem mertünk egyénileg elmenni, másrészt a hatalmas távolságok és a kiszámíthatatlan távolsági közlekedés miatt a megtekintett látnivalókra egyéni utazás esetén kb. dupla annyi időre lett volna szükségünk.
A Turkish Airlines menetrendszerinti járatával érkeztünk Isztambulon keresztül. Az Isztambul - Delhi hat órás szakaszon nagyon kényelmetlen volt a repülő, még a fapadosoknál is jóval kisebb ülések közti távolságokkal. Az étel nagyon finom volt és adtak tök jó kis neszesszert benne szemtakaróval, füldugóval, krémmel, ajakírral meg egyebekkel.
A leszállás után kisétáltunk a parkolóba, ahová néhány perc várakozás után megérkezett a buszunk, amellyel Agra felé indultunk (és ezzel a busszal fogunk utazni a teljes tartózkodásunk alatt). A helyi idegenvezetőnk (Vikas) virágfüzérrel fogadott minket, később pedig egy kis édességet is kaptunk. Már az első mosdószünet alatt volt lehetőségünk inni egy igazi chai masala teát. Elvileg az utunk India egyik legjobb útján vezetett, bár ez még magyar viszonyok között is eléggé rázósnak számít. Erről az útról mellékutakra letérve beleláthattunk az igazi falusi életbe. Egyébként az évszakhoz képest is eléggé száraz időjárás egyrészt mindenfelé alacsony vízállást okozott a folyóknál, másrészt pedig mindenfelé poros volt a levegő, a növényzet leveleit is vékony porréteg borította, ami erősen meghatározta a látványt. 
Az első megállónk Mathura volt, amely a hinduizmus egyik legfontosabb zarándokhelye, úgy tartják ugyanis, hogy ez Krishna születési helye. Még odaértünk éppen egy ceremónia végére, ahol azonnal feltűnik a hindu templomok jellemzője: hangos ima, kántálás, időnként csengők hangzavara, színes, esetenként csicsás díszítés és nagyon sok szobor. A legszentebb hely egy szűk, vastag falú szoba (a történet szerint börtön), ahol bezsúfolódtunk egy csomó helyivel, majd várnunk kellett, de azt nem tudtunk, hogy mire. Pár hosszú és kissé kellemetlen perc után elhúzták a szent ábrázolást takaró függönyt.
A környéken (meg Indiában mindenhol) rengeteg a (szent) tehén, amelyek nem ritkán a szemétkupacokat túrják. Hasonlóan kedvelik a szemétturkálást a majmok (valószínűleg rhesus makákó), amelyek szinte mindenütt ott vannak, a fák mellett a házakon, standokon és kerítéseken, sőt még az utak mellett ülve is. A majmok egyébként helyi árusok bódéit is megkörnyékezik. Egy alkalommal láttam, hogy egy hatalmas fa alá telepedett standra a fáról próbáltak rálopózni és zsákmányolni az árusított gyümölcsökből. Az árus gyakorlott módon csúzlival üldözte el őket.
Kiderült, hogy India a világ legnagyobb whisky fogyasztója. Érdekesség még, hogy az indiai whiskyk nagy részét nem gabonából, hanem melaszból készítik el és utólag ízesítik, esetleg kevernek hozzá gabonából készültet. A buszos utak során a buszos segítőnk, vagy az idegenvezetőnk, és egy alkalommal az idős, de végtelenül szimpatikus angol úriemberre hasonlító Gyula útitársunk végigkínálta az összes utast whiskyvel, illetve kólával. Ez mindig fokozta az egyébként sem rossz hangulatot a buszban.
Agrában a The Fern hotelben volt a szállásunk. Félpanziós ellátásunk volt, finom ételekkel. Egyedül azt hiányoltuk, hogy csak egyféle húsos étel volt a vacsorában. Itt találkoztunk először a paneer sajttal és eléggé meg is szerettük.
Kedden először a gwaliori erődöt látogattuk meg. Az eredetinek már csak egy kis része maradt meg, de a hegytetőn futó falak mutatják, hogy milyen hatalmas kiterjedésű volt. A belsőbb részeken lévő épületek kastélyként funkcionáltak. A falakon néhány helyen még láthatók a színezett kerámialapok. A szobák esetén egy kis képzelőerő kellett hozzá, hogy lakájosnak tűnjenek (eredetileg voltak szőnyegek, függönyök, festések a falon). Itt is sok volt a belföldi turista, viszont kevés a távolról jött. Egy úr fényképezkedni kívánt velünk :) A barátság jeleként enyhén megfogta a kezem; az idegenvezető azonnal megjegyezte, hogy ne gondoljam, hogy meleg volt, mivel Indiában teljesen szokványos, akár az utcán is lehet látni kézen fogva férfiakat. (Egyszer én is láttam, sőt egy későbbi európai utunk során is találkoztunk ilyennel.)
Az erőd után két, gránitból faragott hindu templomot látogattunk meg. Ezek az idők és az iszlám hódítók pusztításait úgy élték túl, hogy szándékosan a földbe temették őket. Csodálatosan díszes faragásokkal és szobrokkal teli templomok.
Az erőd területén lévő falba hatalmas Jaina (vallás) szobrokat faragtak, amelyeket a következő programpontunkban látogattuk meg.
Az európai építészet köszön vissza a Jai Vilas palotában, ahol a gwaliori maharaja székhelye volt. A keleti és európai stílus keveredik a belső berendezésben, a tárgyakban is, néha kissé ízlésficamos felhanggal. Érdekes élmény volt.
Az egyik kedvenc napunk a következő nap volt, amelynek során a mogul építészet emlékeivel ismerkedtünk meg: Akbar illetve Itimád-ud-Dauláh síremlékét látogattuk meg, amelyek nagyon kellemes meglepetést okoztak, hiszen már a külső kapuiknál is csak ámultunk a gyönyörködéstől.
A nap (vagy az egész út) csúcspontjaként következett a Taj Mahal. Elmondhatatlan érzés volt látni a világ egyik legismertebb, és egyébként az egyik legszebb épületét. Sosem gondoltuk volna korábban, hogy eljutunk ide és akkor pedig ott voltunk. A belső részben (ahol Mumtaz Mahal sírja van) nem szabad fotózni, de kívül teljesen körbejártuk és csak nehezen tudtuk megosztani a gyönyörködést a fotózási kényszerrel. Csodálatos épület, nem is érdemes ragozni, úgy sem lehet leírni. Inkább csak azt említem meg, és ebbe korábban nem is gondoltam bele, hogy milyen furcsa, hogy egy hatalmas hindu ország jelképe egy muszlim síremlék…
Ez utóbbi kép az északi oldalról, a Yamuna túlpartjáról mutatja a Taj Mahalt, itt nem voltunk, de a kép szerintem fenomenális. Forrás: Wikipedia, David Castor fotója; Public Domain.
Agrában utolsóként az erődöt látogattuk meg. Csak ismételni tudom magam: gyönyörű, pompásan díszített épületbelsők és impozáns falak jellemzők. Ez volt a Mogul Birodalom legfontosabb erődje, az ország központja, egy igazi palotaváros.
Itt töltötte utolsó éveit Sáh Dzsahán, miután fia, mint utódja átvette a hatalmat. A mese (?) szerint abban a toronyban lakott, ahonnan a legszebb kilátás nyílik szeretett felesége emlékművére, a Taj Mahalra (a képen bal oldalt a távolban).
Fatehpur Sikri erődkastélyát csak egy rövid ideig használták fővárosi központként, ezért elég jó állapotban megmaradt. A termek, templom, árkádok és oszlopcsarnokok igazán jó összképet alkotnak; a hely elég nyugodt, nem sok turista van. Néhány ponton a vörös homokkő eredeti festése is megmaradt; a jellegzetes faragások itt is nagyon dekoratívak.
A következő programpont a nagymecset megtekintése volt, ahova egy szűk kisbusszal vitték a csapatot. A helyiek szokásos módon már a parkolóban is megrohamoztak minket a portékájukkal, mindenhonnan a "szaaz rupija" hangzott. A mecsetben azonban sokkal rosszabbá vált a helyzet, egyszerűen elárasztottak bennünket, ügyet sem vetve arra, ha már ötször mondtunk, hogy "no". Tényleg nagyon sokan vannak (a mecset nyitott, szabadon bejárhat bárki, mivel belépőt nem szednek) és iszonyúan erőszakosak. Csak a tér közepén található márvány emelvény jelent egy kis védelmet, oda ugyanis nem mehetnek fel (az nem derült ki, hogy vallási okból, vagy mert ott egyszerűen nem szabad árusítani). A mecset csodálatos, szintén vörös homokkő épület, de az árusok nagyon lerontják az élményt és még a türelmes turistákat is felzaklatják. Egyébként egy szent életű mohamedán, Szálim Csiszti emlékhelye található itt, aki Akbar császár tanácsadója volt. A császár azt kérte a tőle, hogy imádkozzon, hogy minél előbb fiú örökösei szülessenek. A dolog bejött, a következő pár évben sorra érkeztek a trónörökösök, köztük a következő sah, Dzsahángir. Az emlékhelyhez zarándokok is érkeznek, főleg olyanok, akik gyerekeket szeretnének.
Az erőd felé menet egy másik stílusú kereskedő is megtalált, bár az első pillanatra még nem derült ki, hogy mit akar. Jól öltözött (illetve kezdjük onnan, hogy volt cipője...), tiszta, érdeklődő, cselesen bókolt (tetszett neki a "maharaja szakállam"), jó modorú, kifejező és kissé nyájas angolsággal beszélt; kicsit zavarba ejtő volt. Nem tudtam, hogy beszélgethetek-e vele rendesen, vagy csak el akarja terelni a figyelmemet, amíg valaki szépen kirámolja a zsebemet. Amikor kezet nyújtott az elején, akkor nem viszonoztam, mert nagyon a zsebeimet védtem; utólag kicsit kellemetlenül is éreztem magam, de talán nem volt alaptalan, hogy nem sok bizalommal indítottam. Mindenesetre egy idő után kiderült, hogy a boltjába akart csábítani. Azzal ráztam le, hogy nincs időnk, mert sietünk, de megígértette velem, hogy visszafelé megteszek mindent, hogy legalább benézzek a boltjába, még vásárolnom sem kell.
Visszafelé jövet már el is feledkeztem az egészről (próbáltam kiheverni a mecsetbeli árusok és a kisbusz zsúfoltsága okozta sokkot), amikor megjelent a srác, mondta, hogy "Márk, emlékszem rád, te is emlékszel?", majd megkérdezte, hogy éreztem magam, akarok-e mosdóba menni. A mosdó után pedig, a stílusa miatt és mivel megígértem, hogy benézek a boltba, és úgysem akartam kivárni, amíg a csoport összes női tagja végez a mosdóban, elmentem vele a boltba... Útközben továbbra is igazán jó modorú stílusban társalogtunk, kérdezte, hogy hogy tetszik India, hogy bírjuk az itteni kaját, vannak-e gyerekeink stb.
A boltban igazi keleti alkudozás tört ki, folyamatosan csökkentve az árakat, mennyiért vihetem, ha kettőt veszek, satöbbi; amikor véglegesen nem akartam engedni, mondtam, hogy csomagolja be azt az egyet és megyek, akkor nagyon alávágott az árnak és végül két mécsestartót vettem… Azért jó az ilyen helyzet, mert valamennyire a vevő is megelégedetten távozik, hiszen megvette, amit akart, sőt még 'olcsóbb' is volt, mint amilyen ár a termékre van aggatva. Dia ezalatt majd halálra aggódta magát, a csoport már ment a buszhoz, Márk meg sehol… De aztán megtaláltuk egymást, meg a csoportot. A buszsofőr már kb. 10 méterről látta a csomagolásból, hogy mécsestartót vettem…
Az út második részéről készült poszt hamarosan felkerül.
