Kollégánk, Jammy már a múltkori thai kaja (amit Lamiya búcsúztatójára készített) után mondta, hogy majd főz nekünk még. Most meghívott a házukba ebédre. Egy teljes thai menüsort készített, levessel, tésztával, piros curry-vel, salátával, sültkolbásszal. Érdekes, hogy a thai konyhában mennyire hangsúlyos a citrom, a sült kolbász is citromos volt. Már korábban viccelődtünk azzal, hogy nyithatna éttermet és most megint meggyőződtünk erről. Desszertként babos (!) jégkrémet kaptunk.
Az ebéd után elmentünk egy, a Jammyék házától pár percre lévő növényvédelmi kutatóintézetbe, ahol Susumu ismerőse körbevezetett a laborokban.