Másodéves doktorandusz hallgatóként életem első külföldi konferenciájára mentem Görögországba Porto Carrasba. Egy kollégámmal indultunk vonattal Szegedre, ahonnan két ottani ismerős gombász sráccal az egyikük szüleitől kölcsönkért autóval vágtunk neki az útnak a Chalkidiki félszigetre.

Már felszálltunk a Nyugati Pályaudvaron a Szegedre induló vonatra, mikor eszembe jutott, hogy nagyon amatőr módon a nagy izgalomban otthon felejtettem az útlevelem. Később kiderült, hogy hiába a nem EU tag Szerbián és Macedónián át vezet az út, elég lett volna a személyi igazolvány a Görögországba jutáshoz. Ezt akkor még nem tudtuk. Szóval az utolsó pillanatban gyorsan levonszoltuk a terjedelmes cókmókunkat (egy heti cucc és kaja plusz a konferenciára szánt poszterem) és leszálltunk a vonatról. Gyorsan telefonáltam a páromnak, hogy hozza el az útlevelemet a Blaha Lujza térre, ott találkozunk. Mindketten rohantunk, egyre kevésbé hittem, hogy sikerül elérnünk a következő vonatot, ami 1 óra múlva indult, már alig vitt a lábam, annyira görcsben volt. Munkatársam addig vigyázott a poggyászra a pályaudvaron és telefonált a szegedi fiúknak, hogy ezer bocs, de egy órával később érünk oda. Végül éppen sikerült elérni a következő vonatot.

A Szegedi pályaudvaron találkoztunk útitársainkkal, begyömöszöltük a cuccokat a kocsiba (nem volt könnyű, a fiúk egy terjedelmes gyümölcsaszaló gépet is hoztak, abból a célból, hogy a talált gomba termőtesteket kiszárítsák tudományos célra).

Nagy élmény volt számomra az út. A szépséges Ford Fiesta remek sofőrje irányításával úgy siklott az autópályákon, mintha azok selyemszalagok lennének. Mivel sosem volt autónk, nekem ez volt az első hosszú utam autóval és szokatlanul kényelmes volt (utasként persze).

Este és éjszaka mentünk, így a forgalom is csekély volt. Reggelre odaértünk a Sithonia félszigetre.

A célhoz közel viszont egy kicsit eltévedtünk. Helyi lakosok segítségét kértük. Az egyik férfi volt olyan kedves, hogy segített, de nem tudta angolul elmagyarázni, hogy merre menjünk, viszont beült az autójába, mondta, hogy kövessük és segítségével meg is találtuk a jó irányt. Lenyűgözött a kedves gesztus és rögtön megkedveltem a görög embereket. A keresgélést is beleszámítva 13 óra alatt odaértünk Porto Carrasba.

 A konferencia az óriási Meliton Hotel aulájában és konferenciatermeiben volt. Gyorsan regisztráltunk és felderítettük a környéket.

Munkatársammal a Porto Carrashoz nagyon közeli Neos Marmarasban egy kis vendégházban (Ariadni’s House) foglaltunk szobát a konferenciahotelénél jóval kedvezőbb áron. Nagyon jó szállás volt közel a tengerparthoz. Az erkélyünkön volt saját cuki házi gekkónk, nagyon örültünk neki, levadászta a szúnyogakat.

Az erkély egy szép medencére nézett, amiben bárszékek voltak és onnan lehetett (volna) koktélokat rendelni.

Sajnos a medencét nem próbálhattuk ki, mert csak akkor volt nyitva, amikor a konferencián voltunk. A szállásunktól 15 perces tengerparti sétával volt megközelíthető a konferencia helyszíne. A szegedi fiúk egy másik vendégházban voltak.

Még volt egy kis idő a konferencia nyitóünnepségéig, így fürödtünk egyet a tengerben.

Este a konferencia teraszán bor-és sajtkóstolóval egybekötött nyitóünnepségével kezdődött a program. Nagyon hangulatos volt a helyszín medencés tengerpartja, főleg naplementében.

Éjfél körül egyedül indultam vissza a part mentén a szállásunkra, mert már nagyon fáradt voltam a kimaradt éjszakai alvás miatt (nem tudok autóban aludni). A konferenciahotel mellett volt egy szuper kis latin zenés buli, bármennyire is csalogató volt, győzött a fáradtság. Egy jó darabon egyáltalán nem volt közvilágítás. Az orrom hegyéig sem láttam, nem volt nálam sem elemlámpa, sem mobiltelefon. Gondoltam, csak megyek egyenesen a part mentén, de hirtelen azt vettem észre, hogy belegyalogolok a vízbe. Elindultam a másik irányba, de ott is ugyanez volt a helyzet. Nagyon megijedtem és amint száraz felületet találtam, inkább elindultam visszafelé a konferenciahotelhez, hogy megvárjam a munkatársamat és együtt induljunk haza. Szerencsére az ő telefonjával tudtunk némi fényt nyerni. Aztán kiderült, hogy a parton lévő gödrökben dagály után több helyen kis tavak keletkeztek, ezeknek az egyikébe gyalogolhattam bele.

A konferencián a délelőtti előadások után egy hosszabb ebédszünet volt. A résztvevők többsége a hotel éttermében ebédelt jó drágán, mi ezalatt a szendvicseinkkel kitelepültünk minden nap más mólóra és a fiúk pecáztak. Nagyon szép színes halakat fogtak ki, majd visszaengedték őket. Nem is tudtam, hogy ilyen színes halak is élnek itt.

Egyik nap fürödtünk is az ebédszünetben, a fiúk merültek is. Örömömre sok tengerisün vázat hoztak fel és nem kellett nekik, így én hazahoztam.

Itt láttam először életemben élő tengeri sünöket. Nagyon tiszta volt a víz, a partról is lehetett látni őket. Szép nagy tarisznyarákokat is láttunk, valamit megfigyelhettük, hogy két helyi kisfiú hogyan fogja ki a vacsorára való polipot két perc alatt. Pontosan tudták, hogy hol keressék.

A konferencián találkoztunk egy Hollandiában élő ismerős kutatóval, utána már öten pecáztunk az ebédszünetekben és meg is beszéltünk egy lehetséges kutatási témát, amit csinálhatnék Hollandiában egy ösztöndíj kapcsán (doktoranduszként nekünk részt kellett vennünk egy hosszabb külföldi kutatásban). Korábban már szó volt arról, hogy beadok egy ösztöndíj-pályázatot, ami ha nyer, oda mennék 3 hónapra.

Esténként öten együtt vacsoráztunk egy gyrososban, ahol este 8 után ’happy hours’ volt olcsó gyrossal. Kiderült, hogy szeretem a gyrost. Vagyis a zöldség nélküli görög gyrost, amibe itt sült krumplit, ketchupot és mustárt is tesznek és nem tocsog a tzatziki szószban, mint Magyarországon. Az büfé WC-jének ajtaja nagyon érdekes megoldással készült.

Neos Marmaras faluban a kötött program miatt nem sokat sétáltunk, de az feltűnt, hogy kb. minden második üzlet szőrmebundabolt, ami egészen fura egy mediterrán tengerparton 30 fokban.

Egyik reggel autóval jöttek a szegedi srácok és felvettek minket is a szállásunknál, mert útba esett. A szállásunk udvarában lakó Geneviéve nevű kis torz, szerencsétlen, de nagyon aranyos kutyát alig tudtuk elhessegetni az autó alól. Örök emlék marad a kis bulldogharapásos bamba pofája.

A konferencia harmadik napján egy szervezett kirándulás volt a program a közeli erdőkbe. Gombászok lévén nagyon örültünk ennek. A gyümölcsaszalót is ezért hozták a szegedi fiúk, remélték ugyanis, hogy ezen a kiránduláson majd sok érdekes gombát gyűjtenek. Addig (és azután is) nagyon jó idő volt, de a kirándulás napján pont özönvízszerű felhőszakadás volt, ami majdnem kitartott a kirándulás végéig. Sokan nem is jöttek el az eső miatt a kirándulásra, de mi kemények voltunk, mint a busz eleje és a szakadó eső ellenére azért is élveztük a kirándulást. Nagyon szép volt az erdő, láttunk érdekes növényeket és találtunk az erdőszélen egy termő gránátalmafát is, amit boldogan megvámoltunk. Gombát nem találtunk egyáltalán, de ha találtunk volna, az ázott gomba akkor sem jó semmire.

Visszafelé Sarti településen sétáltunk egy kicsit, akkor már csak kissé esett az eső.

Megnéztük a horgászok  aznapi zsákmányát a kis vödreikben.

A homokban találtam egy 1 cm-es pindurka tengeri csillagot, nagyon örültem a szerencsémnek.

Utolsó nap az előadások után is lementünk a tengerpartra. Munkatársam köveket fordított fel a vízben és valamiért eszembe jutott, hogy milyen jó lenne bogárcsigát látni, amit eddig csak könyvekben láttam. Pár másodperc múlva felkiáltott a munkatársam, hogy itt egy bogárcsiga. Nagyon örültünk. Aztán talált még egyet.

Szavazás volt a konferencián, hogy hol legyen a következő, négy év múlva megrendezésre kerülő konferencia. Az járt a fejemben, hogy bár Portugáliában lenne (nem tudom, miért pont Portugália jutott eszembe). Nemsokára jött az eredmény, hogy Madeirán lesz a konferencia (sajnos erre nem tudtam elmenni). Gondoltam, ez egy ilyen szerencsés nap, hogy bármit kívánok, teljesül, hát rögtön kívántam egy lottó ötöst, de hiába három a magyar igazság, ez nem jött be.

Utolsó este svédasztalos konferenciavacsora volt, aminek az ára benne volt a regisztrációs díjban, így mi is hivatalosak voltunk rá. Megettem egy egész heti adag kajamennyiséget, nagyon finom volt minden és bőséges a választék. Görög táncbemutató is volt, nem tűntek annyira profinak, de élvezetes volt a műsor.

Utolsó nap még maradt egy kis pénzem , így közvetlenül a hazaindulás előtt én is beültem a többiekkel egy étterembe, aminek a tengerre volt építve a terasza. Nagyon örültem ennek, mert a konferenciavacsorát leszámítva egész héten otthonról hozott konzervet, szendvicset meg három gyrost ettem, így erősen főttétel hiányom volt. Kiválasztottam a legolcsóbb, 3 eurós sült halat, alig győztem kivárni, mire kihozzák (imádom a sült halat). Meglepetésemre és nagy csalódásomra csak néhány darab icipici sült hal volt a kaja kenyérrel, a hal ráadásul teljes mértékben ízetlen volt, sosem ettem még ennyire rossz sült halat. A kajákhoz kaptunk ingyen ouzót, a szegedi fiúk a vezetés miatt alapból nem ittak, én meg nem szeretem az ouzót, így munkatársam gyűrte magába mind a négy adagot. Hamar meg is látszott, ahogy ott marhult mellettem a kocsi hátsó ülésén, majd öntudatlan álomba merült.

A görög-macedón határon, mikor odaadtuk a négy útlevelet, kérdezték, hogy dehát hol van a negyedik utas. Pedig igazán ott ültem és bár kicsi vagyok, annyira azért nem, hogy ne vegyenek észre egy személyautóban :)

A macedón-szerb határon minket pécéztek ki a vámosok. Először azt mondták, hogy pakoljuk ki az egész csomagtartót, de amint kinyitotta a tiszt a csomagtartót és meglátta, hogy mennyire tele van tömve, inkább elállt a szándékától. 11 óra alatt hazaértünk már hajnalban, kedves sofőrünk elvitt minket egészen Budapestig, sőt, házhoz.