Érkezés, 1. (fél) nap

Elég nehezen találta meg a sofőr a hostelt, többször is vissza kellett fordulni egy-egy elvétett fordulónál az egyirányú utcák miatt. Elég ideges volt a végére. Az volt a fura, hogy le volt húzva a rács a hostel (Seven Hostel in Tehran) ajtaján, pedig kora délután volt. Csengetésre szerencsére előkerült a recepciós. Az is fura volt, hogy szinte teljesen üres volt a hostel, nyitva voltak a szobaajtók. Másnap kiderült, hogy éjszaka érkezett egy egész nyugdíjas német turistacsoport. Jó volt ez a szállás is. A szobánk kicsit félkésznek tűnt, a purhab még ott figyelt az ablakok-ajtók körül. A reggeli itt előre csomagolt dolgokból állt, korlátlan kenyérrel, de a mások által meghagyott, bontatlan lekvárokból, mézből, halvából, tejből, narancsléből is lehetett repetázni a tetőteraszon kialakított közösségi helyiségben.

A hostelben lehetett nagy kiszerelésű nagyon olcsó teát kapni és sáfrányt is, de utóbbit nem tudjuk, mennyiért. Utólag bánjuk, hogy meg sem kérdeztük mennyibe kerül a sáfrány, mert egyszerűen nem jutott eszünkbe, hogy otthon szoktunk készíteni jópár indiai és marokkói ételt, amibe alapból sáfrány kéne, de mi helyette sáfrányos szeklicét használunk.

Közvetlenül a hostel mellett a sarkon van egy pici nyársas-kisütős pult. Nem olcsó, de nagyon finom husikat sütnek, érkezés után, meg később is egyszer itt ettünk.

Teheránban a látnivalók sajnos nagyon messze vannak egymástól, óriásiak a távolságok. Turistaként a metrókat érdemes használni. Vannak külön női kocsik is, de párban utazó nők beszállhatnak a vegyes kocsikba. Utóbbiakban a legtöbb utas férfi és jellemző, hogy rögtön átadják a helyüket a nőknek kortól függetlenül. Teljesen kulturált a metrózás, semmilyen lökdösődés nem volt tömegben sem (kivéve egy kicsit le-és fölszálláskor), gondolom ez a női kocsikban másként lehet, ott valószínűleg megy a könyökharc. Az egyes metrómegállókig, ill. a metrótól a látványosságig elgyalogolni is nagyon sok időt vesz el, a bejáratok keresgéléséről nem is beszélve. A városban gyakoriak a dugók, ezért a taxizás sem feltétlenül gyorsabb. A fent leírtak miatt az előre tervezettnél kevesebb látnivalót tudtunk megnézni. Sebaj, egy okkal több, hogy visszatérjünk Iránba.

Teheránból jó idő esetén látszanak a várost körülvevő magas hegyek, amelyeken nyáron is van hótakaró.

Először a Qasr Börtönmúzeumot (Museum of the Qasr Prison, K-Szo 9-17:00) akartuk megnézni (világoskék metró (3) a Nabonyad-Ghaem-Shahid Bahonar felé; Shahid Ghoddoosi állomás). Ez, mint utóbb hosszas kérdezősködés után kiderült, két egymáshoz közeli épületből áll és amelyikhez mi mentünk, ott nem lehetett jegyet venni, csak a másikban. Egy angolul nem tudó biztonsági őr volt az első helyen, ezért nem is értettük, hogy miért is nem tudunk jegyet venni, infó nincs kint angolul. A másik épületben végre tudtunk jegyet venni és ott magyarázta el a személyzet, hogy hogy is van ez. Az utolsó perzsa sahok az egyik épületben a politikai foglyokat tartották, a másikban pedig a bűnözőket. A forradalom után a sah embereit börtönözték be itt. Az egykori börtönben volt egy kiállítás, a dolgok nagyon szellősen voltak kiállítva. Számunkra nem igazán volt érdekes a kiállítás, mert nem értettük, hogy mi a logikája, mindenféle, börtönhöz és egymáshoz sem kapcsolódó dolog volt itt. Maga a börtönépület azért volt érdekes, mert pont előtte olvastam Ken Follett Teherán című könyvét, ami igaz történetet ír le, melyben ez a börtön az egyik helyszín. (Egyébként nagyon jó könyv, ajánljuk mindenkinek.)

A kiállításon bemutatásra került egy zurkhaneh, azaz egy tradicionális perzsa erőnléti sportnak helyet adó edzőterem. Az edzést eredetileg harcosok kiképzésére találták ki, de idővel szélesebb körben is elterjedt. Az edzés során különféle gyakorlatokkal erősítenek és súlyokat, köztük a képen látható bunkókat emelgetik.

Visszamentünk a másik épületbe, ami szintén börtön volt. Erre elég tíz perc, viszont hatásos hangeffektekkel és fotókkal találkozhatunk. Érdekes volt, nem bántuk meg, de ha rövid az idő, akkor nyugodtan kihagyható. A két épület közötti parkban nagyon sok cica van.

Tajrish Bazár (9-22:00) és Imamzadeh Saleh mecset: szép mecset és szentély, északon a bazárban. Ha általában kevesebb idő van mecsetnézésre, de a bazárba mindenképp elmegy valaki, akkor már érdemes ebbe a mecsetbe is benézni. (Könnyen elérhető a piros metróvonal északi végállomásától, Tajrish megálló.) Egyébként a bazár maga nem valami nagy szám a többi városéhoz képest, így kihagyható, a tömeg is hatalmas. De legalább vettünk vérnarancsot olcsón.

Teherán legújabb parkja az Ab-o-Atesh Park, amelynek híres látnivalója a Pol-e Tabiat vagy más néven Nature Bridge, ahonnan lenyűgöző látvány tárul elénk Teherán északi részére és az Alborz hegységre. Ezt néztük meg következőként, mert másra már nem volt idő aznap, de ez a látványosság is a piros metróvonalon van (Shahid Haghani megálló a piros, egyes vonalon), így még pont belefért. Már sötét volt, mire a parkba értünk, a hídról szép volt a kilátás a kivilágított városra.

A hídtól lefelé sétálva már kellemetlenebb volt az élmény, hiszen az ösvény sem volt rendesen kivilágítva. Egy hosszabb séta után végül gond nélkül eljutottunk a metróállomáshoz, onnan pedig haza.

2. nap

Nyitásra mentünk a Szőnyegmúzeumba (Carpet Museum of Iran, 9-18:00, hétfőn zárva, 150e IRR). Több, mint száz szőnyeg található a múzeumban, az egészen régi, 17. századból származóktól kezdve a modern darabokig. Érdemes megnézni, ha van rá idő, de a legközelebbi metróállomástól (Meydan-e Enghelab-e Eslami Metro Station) jó ötlet taxit hívni, mert onnan még kb. fél óra gyalog. Mi gyalogoltunk, és a séta közben aranyos cicákkal barátkoztunk.

Innen a Glassware and Ceramic Museum of Iran-ba (Iráni Üveg és Kerámia Múzeum; K-V 9-17:00, 100e IRR) taxival mentünk. Szép, ízléses múzeum, maga az épület is látványos, a korábbi egyiptomi nagykövetségi épületből lett kialakítva.

Az egykori Amerikai követség (13th Aban Cultural Complex; US Den of Espionage) az azt körülvevő kert falain lévő graffitikről volt híres, de már csak párat lehet megnézni. A leghíresebb a csontvázas Szabadság szobor, az amerikaellenesség szimbóluma. A nagykövetségen sajnos zárva volt a kiállítás, pedig a rendelkezésünkre álló infó szerint nyitva kellett volna lennie. Mindenesetre így is érdemes volt idemetrózni (közvetlenül a Taleghani metrómegálló mellett van a piros vonalon), mert nem volt nagy kitérő, a graffitik pedig látványosak.

Azt olvastuk a neten, hogy a sáfrányfagyi csak Isfahanban jellemző, ennek ellenére a Nemzeti Ékszermúzeum közelében egy sarkon olyan sáfrányfagyira leltünk, amiben még pisztáciadarabok is voltak. Egy gombócot kértünk, de az árus hármat adott. Nem bántuk, nagyon finom volt, és persze olcsó.

A Nemzeti Ékszermúzeum (kincstár) csak rövid ideig tart nyitva (Szo-K 14-16:30; Sze-P zárva, piros metróvonal, Saadi megálló közelében). Érdemes 20-30 perccel a nyitás előtt érkezni, mert nagy sor van és akkor jut be az ember a leggyorsabban, ha az első turnusban bemehet. Szerencsére figyelnek az őrök, hogy kulturált sorbanállás legyen és ne tolakodjanak előre a helyiek, különben lehetetlenség lenne bejutni. Mi nyitás előtt 5 perccel érkeztünk és nagyon sokáig tartott, mire bejutottunk. Biztonsági vizsgálat van, mert maga a kincstár a Nemzeti Bank épületében található. Mindent le kell adni a ruhatárban, fényképezni nem szabad (mosdó a ruhatár előtt van). Érdemes igyekezni, mert ilyenkor egy turnussal hátrébb lehet csúszni a sorban és még több várakozási időt szerezni pluszban, mert a ruhatár után is még csomót kell sorban állni. A sok várakozás ellenére ez kihagyhatatlan látnivaló. Fantasztikus, ami a kincstárban van. Valahol azt olvastam, hogy a világ legdrágább négyzetméterei ezek és valószínűleg ez igaz is. Először van egy gyors vezetés a nagyobb teremben kis csoportoknak, ahol elképesztően sok uralkodói ékszert, drágaköveket szó szerint halmokban, koronázási jelvényeket, díszes fegyvereket és pl. egy aranyból készült, smaragdokkal kirakott földgömböt is láthatunk. Ezután átvisznek abba a kisebb terembe, ahol a Naptrón, vagy más néven Páva trón van. (Az eredeti Páva trón a Mogul uralkodók trónja volt, amelyet a perzsák hadizsákmányként elvittek, amikor megtámadták a mogulokat és egyes részeit állítólag beépítették a Naptrónba.) Utána vissza lehet menni a nagyterembe és önállóan nézelődni, persze ügyelve arra, hogy ne zavarja az ember a csoportokat.

A Nemzeti Múzeum felé sétálva jópofa festett utcaköveket és színes utcacsöveket láttunk.

Útközben átsétáltunk a Nemzeti kert (Bāq-e Melli) területén, amely egy közpark. A kert bejárata egy gazdagon díszített kapu a 18. századból. A kert körül helyezkedik el a Külügyminisztérium egyik épülete, egy egyetem, és erre van a Malek Nemzeti Könyvtár és a Múzeumi Intézet mecsetnek tűnő díszes épülete is.

A Nemzeti Múzeum (National Museum of Iran, 9-18:30) két részből áll, melyek a Museum of Ancient Iran és a Museum of the Islamic Era. Nekünk sajnos csak az iszlám részt volt időnk megnézni, pedig a másik rész is érdekelt volna. Nagyon tetszett a múzeum, világszínvonalú, gyönyörű gyűjtemény csodálatos iszlám díszítésekkel, kalligráfiákkal, faragott és berakásos ajtókkal, kerámiákkal és egyéb műtárgyakkal. 

3. nap

Az első látnivalóhoz, az Észak-Teheránban található palotakomplexumhoz a 3. (világoskék) metróvonal Nobonyad megállójától egy rövid taxizással jutottunk. A Niavaran Palace Complex egy látványos palotaegyüttes ligetes-parkos környezetben (9-17:00, Az érkezésünkkor előre el kell dönteni a bejáratnál, hogy melyik részeit szeretnénk megnézni, ugyanis ettől függ a belépő ára.) A palotákban lenyűgöző termek, hálószobák és bennük műtárgyak láthatók, sőt, a sah saját mozitermébe is benézhetünk. Ha limitált az idő, akkor az Ahmad Shahi Pavilion (amely Reza Pahlavi herceg lakhelye volt) és a Niavaran palota (Mohammad Reza Pahlavi palotája) megtekintése jó választás. Minden nagyon tetszett, talán még jobban, mint a Saadabad palota, a környezete miatt  is, de lehet hogy azért, mert itt voltunk előbb. Mindenképp érdemes időt szakítani rá, ha lehet.

A szobákban láthatók a herceg egykori személyes tárgyai, játékai és ásványgyűjteménye is. Érdekes volt betekintést nyerni egy herceg lakosztályába és látni, hogy ő is matchboxokkal játszott. Az egyik teremben Herendi porcelánkészletet is láthatunk (a képen baloldalt a polcon).

Az egyik teremben látható volt az utolsó sah és családjának portréja is. Furcsa ilyen képeket nézni, hiszen a sah idejében még nem volt kötelező a nőknek a hidzsáb viselete.

A két palotakomplex között buszozni terveztünk. A buszmegállóban állva egy kis idő múlva megállt egy helyi megosztott taxi (olyan taxi, aki több különböző helyre igyekvő utast is felvesz), és kérdezte, hogy elvigyen-e minket. Nehezen tudtunk kommunikálni, mivel angolul nem beszélt, de így legalább kicsit gyorsabb volt, és időt nyertünk. Erre szükségünk is volt, mivel ezután pénzt kellett váltanunk, a pénzváltónál pedig szokatlanul sokat vártunk, mire végre átválthattunk pár eurót.

A Saadabad Historical Complex (Saad Abad Palace Complex, 9-19:00) A Pahlavi dinasztia egy másik elegáns rezidenciája volt, ma többféle múzeumként funkcionál, szintén egy gyönyörű kerttel körülvéve. Összesen kb. 15-16 múzeum van a komplexben, a sah elegáns autóit kiállítóktól a királyi konyháig és terítékig. A fő palota a Mellat Palace, vagy White Palace, Mohammad Reza sah nyári rezidenciája, ahol ceremoniális és hivatali ügyeit is intézte.

A Green Palace Museum (Shahvand Palace) az egyedi zöld márvány külső borításáról kapta a nevét.

Belső részein csodálatos szobákat, egy tükörtermet és ebédlőt is megcsodálhatunk (fényképezni sajnos nem lehet az épületen belül). A megcsodálni ebben az esetben és a többi palotában tényleg szó szerint értendő, csak ámultunk gyönyörűségünkben. Ebbe a két palotába 150e riál a belépő, a többibe egyenként 80e riál. Mi még a Királyi Ruhák múzeumába mentünk be az előzőek után, amit szintén nagyon élveztünk, a sah ruháin kívül a királynő és a rokonság ruhatárába is betekintést ad, valamint iráni etnikumok hagyományos ruházatát is bemutatják.

Ha csak kevesebbre van idő, akkor a Mellat palota és a Green Palace is nagyon megéri önmagában. A Saadabad komplex az egyik kedvenc látnivalónk volt.

A Golesztán-palota a 18. századtól működött királyi palotaként, amikor Agha Mohammad Khan, a Qajar dinasztia alapítója Teheránt jelölte ki új fővárosaként. (Nyitva 9-18:00, pénteken 17-ig. A belépő a komplexbe 150 ezer riál, az épületekbe még 100-200 ezer riál.) A bejáratnál itt is el kell dönteni, hogy az egyes részek közül mit szeretnénk megnézni. A falon lévő felsorolás az egyes palotarészekről - amiből próbáltunk tájékozódni - és a pénztárnál lévő kiírás viszont eltér egymástól, így többé-kevésbé vakon az első kettő részbe való belépést kértük. A kiállított tárgyak itt is tetszettek, de az ízlésesen berendezett termek mellett voltak giccses, túlzottan díszített termek is. A Golesztán palota nagyon híres és kötelezőként számon tartott teheráni látnivaló, de szerintünk a másik paloták szebbek, így ha az idő engedi, inkább azokat (vagy azokat is) érdemes megnézni.

Az Azadi torony (Borj-e Azadi) Teherán egyik szimbóluma, körülötte hatalmas parkkal. Mohammad Reza Pahlavi építtette a Perzsa birodalom fennállásának 2500-adik évfordulójának emlékére. A sárga (négyes) metróvonal Azadi megállójához metróztunk, ami közvetlenül mellette található. Akkora volt a forgalom, hogy egyszerűen nem volt bátorságunk és kedvünk átmenni a kb. 6 sávos úton (zebra nincs), így csak az állomás környékéről néztük meg. Jól néz ki, érdekes, de szerintünk kihagyható, hacsak nem fáj annyira, hogy mégiscsak a város és a két és fél ezer éves perzsa történelem jelképe.

 
Késő este hazafelé sétálva egy gumiabroncs boltból kijött az eladó, mert meg akart hívni teázni. Nagyon aranyos volt és kedves, nem szívesen utasítottuk vissza, de este 11 óra volt, iszonyúan fáradtak és éhesek voltunk és épp valami éjjel-nappal nyitvatartó éttermet kerestünk (szerencsére hamar szembejött). Ettünk kebabot, de nem arról lett emlékezetes a hely, hanem arról, hogy a pénztárban nem akarták elfogadni az egymillió riálos bankjegyet. Szerencsénkre volt nálunk kisebb is. A hostelben megkérdeztük, és azt mondták, hogy nem tudják, miért utasították vissza, hiszen minden rendben van a bankjeggyel. Később gond nélkül elköltöttük valahol. Teheránban egyébként könnyen lehet étkezőhelyeket találni, de a legtöbb kebabos-nyársas ételeket kínál, a már bevált más típusú iráni ételekkel (padlizsános pörkölt, fesenjan, ash ételek) itt nem is találkoztunk.

A hostel recepciósa intézte nekünk a reptéri transzfert, 2-3 óra alvás után kora hajnalban indultunk is a reptérre.