Shirazban elég nehezen találta meg a sofőr a hostelünket (Shirah Guesthouse), kiderült, hogy azért, mert egy kapualjon kell átmenni, ott nyílik egy parányi utca és ott van a mi hostelünk kapuja. A fuvar után a telefonján mutogatott nekünk a sofőr valami értelmetlenségeket (nem tudott angolul és a fordítóprogram sem állt a helyzet magaslatán), végül kiderült, hogy borravalót akart. Nagyon nem szeretjük az ilyesmit, amikor valaki tartja a markát, de végül adtunk neki, mert vett nekünk jégkrémet meg szotyit (igaz, mi is megkínáltuk a kekszünkből meg adtunk müzliszeletet). Iránban egyébként nem szokás a borravalózás és nem is fordult elő többször, hogy valaki kért volna.

A szállásunk egy hangulatos hostelben volt. A kertben egy aranyos galamb fészkelt, a macskák nagy érdeklődésére. 

A szobánk egyik falára egy indokolatlan műbajusz volt felragasztva, ötletünk sincs, miért.

Shiraz jóval délebbre van, mint Yazd és szintén sivatagos részen, ezért azt gondoltuk, hogy még melegebb lesz itt, mint Yazd-ban, ahol 31-32 fok volt. Legnagyobb meglepetésünkre viszont kifejezetten hideg volt, 20 fok körül, este még jóval kevesebb. Meg is betegedtem, nagyon folyt az orrom vagy 5 napig és nagyon gyenge voltam, így szerencse, hogy lett az a plusz napunk a Persepolis-os transzfer miatt, így nem kellett annyira besűríteni a látnivalókat egy-egy napon. Később Márk is megbetegedett, szerencsére nála enyhébb lefolyású volt a dolog.

Shiraz nagyon máshogy néz ki, mint Yazd, nem annyira hangulatos. Zsúfoltabbak az utcák, a főtérhez egy nyitott bazárrészen át vezet az út, ahol főleg ruhákat, meg magvakat árulnak. Erre van a Farhang utca is (egyébként több városban is van). Sok árusnál van kanári vagy pinty felfüggesztve nagyon kicsi kalitkában :(.

Első este elindultunk vacsorát keresni, de az utcán nem találtunk semmi értelmes étkezőhelyet, csak hamburgerest, úgyhogy inkább visszamentünk egy, a szállásunkhoz közeli hotelba, ahol volt a tetőteraszon étterem. Az iráni étkezőhelyekre jellemző, hogy csak kevés fajta étel van, általában 5-6 féle főétel. Itt is ez volt a helyzet. Én kashk-bademjant kértem, ami egy padlizsános krémszerű dolog, kenyérrel eszik. Amikor tájékozódtam a neten előre a perzsa ételekről, akkor ez az étel úgy volt feltüntetve, mint húsos főétel, de mi húsmentes, ráadásul hideg, kis adag előételként találkoztunk vele mindig. Márk egy marhahúsos ételt kért, ami legnagyobb meglepetésünkre olyan volt, mint nálunk az alja gyorsfagyasztott fasírtkorong.

Legalább olcsó volt ez a hely és volt pléd, amivel be lehetett burkolózni a hidegben. Sajnos Shirazban máshol is csak ilyesmi ételekkel találkoztunk, ezért később megkérdeztük a hostel főrecepciósát, hogy hol találunk tradícionális étteremet, ahol jókat lehet enni és az ára is elfogadható.

Ez a főrecepciós egyébként egy nagyon jófej, fura negyvenes nő volt, világoszöld szemekkel. A perzsák közt gyakran előfordul a zöld szem, szerintem gyakrabban, mint nálunk Magyarországon, más árnyalatú is, mint nálunk, és rikít a sötétebb arcbőrük miatt. A riadt szemű afgán lány jut eszembe erről a híres National Geographic fotóról.

1. nap:

Elsőként a szállás közelében lévő Bi Bi Dokhtaran síremléket tekintettük meg, ami egy aprócska, aranyos kis sírmecset, rajtunk kívül nem is volt más látogató.

A bazársoron át arra a térre sétáltunk, ahol a Vakil mecset (200e IRR) és a Vakil Fürdő (150e IRR) található. Nagyon szép díszesek, a mecsetben a turistákat a saját nyelvükön köszöntik, magyarul is. A mecset maga egyébként nagyon emlékeztet a még híresebb Rózsaszín mecsetre, amit később néztünk meg.

A következő állomás a Madrese e-Khan (Khan School) volt, amely az egyik legnagyobb és leglátványosabb iskolaépület a Safavid korszakból (50e IRR). A pálmákkal és narancsfákkal beültetett kert és az épület szép és hangulatos, azonban kár, hogy zárva vannak az osztálytermek, nem lehet megnézni egyet sem.

Az Old Nazar Garden az egyik legnagyobb Safavid korabeli kert Shirazban, benne található az aprócska, de szép Pars Museum (08:00–13:30, 14:30–17:30 vagy 8-20-ig, 150e IRR), amelynek a kert központi pavilonja ad helyet. A múzeum kézzel írott Koránokat, festményeket és dísztárgyakat állít ki. A Zand dinasztia korában a magas rangú vendégeket fogadták a pavilonban, ma pedig a múzeumon belül található Karim Khan Zand síremléke. Ő volt a Zand dinasztia legfontosabb uralkodója, az ő korában lett Shiraz főváros és számos híres épület építése fűződik a nevéhez, amelyek ma a város legfőbb látnivalói közt vannak.

A Vakil mecset előtti téren ettem már nem is emlékszem mit, annyira felejthető volt, Márk pedig marhanyelvet, ami viszont szerinte nagyon finom volt. Ittunk hozzá sáfrányos limonádét, ami elég jó és érdekes volt, valamint teljesen íztelen mandulaturmixot.

Ebéd után visszamentünk a hostelbe aludni egyet, mert rosszul éreztem magam.

Még reggel jelentkeztünk a szálláson egy késő délután induló túrára a rózsaszín tóhoz. Csak 3 euróba került, ezért gondoltuk, hogy ha tényleg kicsit is rózsaszín, és nem teljes turistacsapda az egész, akkor ennyit megér... Várni kellett az indulással, mert egy belga srácnak pont akkor jutott eszébe, hogy le kéne zuhanyozni, mikor már indulási idő volt. Milyen furcsa emberek vannak, végül is csak 14-en vártunk rá, míg szép komótosan elkészült. 3 személyautóval mentünk, a főrecepciós is jött velünk, kb. egy óra volt az út autóval. Nagyon kellemesen csalódtunk! Gyönyörű a tó, tényleg nagyon rózsaszín és a környezete is szép.

Nagyon tetszett ez a kirándulás. A rózsaszín színt a tóban lévő só és a baktériumok kölcsönhatása eredményezi. Évszakok szerint változik, hogy milyen a színe, állítólag nyáron a leginkább rózsaszín, de akkor kevés víz van benne. Lehet csónakázni is, mi nem próbáltuk. A tó körül sódombok is vannak, úgy néznek ki, mintha hóbuckák lennének.

A túra végén piknikeztünk plédeken, keksz, tea és az útközben vásárolt dinnye volt a menü, miközben a világ minden tájáról érkezett, Irán szépségéről áradozó társainkkal beszélgettünk.

2. nap megtekintett nevezetességek:

A Sayyed Alaeddin Hossein mecsetbe (szentély/Imamzadeh) külön bejáraton kellett bemenni férfiaknak és nőknek. Alaposan átnézték a táskákat, a vizemet szerencsére nem vették el, de bele kellett innom, bizonyítandó, hogy nem valami sav. Amikor bementem a vizsgáló fülkébe, kintről utánam szaladt két nő, akik előzőleg a mecsetből jöttek ki. Magyaráztak valamit a személyzetnek és láthatóan rólam beszéltek. Rövidesen jött egy angolul tudó vezető, rögtön elkezdték kérdezgetni. Kiderült, hogy nekik én vagyok a látványosság, azt akarták megtudni, honnan jöttem, mert hogy milyen gyönyörű vagyok szerintük. Ilyen bókot sem kaptam még a legkevésbé csinos ruhámban, betegen, vörös, folyó orral. A vezető egy apró, nagyon kedves nő volt. Sugárzott belőle a jószívű, pozitív energia, jó volt vele lenni. Karonfogva vitt végig a mecseten és olyan helyekre is bevitt, pl. a legnagyobb, legdíszesebb terem női és férfi részébe is, ahol nem is volt más rajtunk kívül. Volt itt a mecsetben egy üvegfalú kis terem, ahol az esküvőket tartják, ilyet nem láttam más mecsetben. A mecset gyönyörű, tele van nagy tükörmozaikokkal. Márknak sajnos nem volt vezetés, pedig elvileg minden turistához adnak vezetőt. Lehet, helyinek nézték :).

A következő két látnivaló a mecsettől kb. negyed óra sétára található. A Khan-e Zinat ol-Molk egy tradícionális iráni ház és kert komplexum, rengeteg bokorral, virággal, az épületben pedig tükrös termekkel.
 

A ház alagsora ad helyet a Fars History múzeumnak, ahol műtárgyak mellett iráni költők, festők, írók, politikusok és más fontos történelmi személyek panoptikuma látható (150e IRR).

Közvetlenül a szomszédban van a Naranjestan vagy más néven Qavam House, amely az előzőhöz hasonló, pálmafás, narancsfás kert és a díszes épület azt mutatja meg, hol élt egy 19. századi gazdag család (200e IRR).

Ebben is található egy múzeum (Museum of Antique Objects) ékszerekkel és féldrágakövekkel. A kiállítás boltjában a legérdekesebb termékek a tevecsontra illetve a pávatollra festett miniatűrök voltak.

Itt láttunk először tradicionális ruházatba öltözött embereket, akik egy érdekes szolgáltatást reklámoztak. A látogatók szintén beöltözhetnek ilyen jelmezekbe és így fotózkodhatnak. Később több látnivalónál is találkoztunk ilyennel, főleg kerteknél és nemesi házaknál.

Bepróbálkoztunk az ajánlott étteremben (Kateh Mas), de már volt ott egy pár, aki előttünk érkezett és asztalra várt. Ekkor tapasztaltuk először, még egy enyhébb formában, hogy a helyiek levegőnek nézik az embert, ha sorbanállásról van szó és pofátlanul beelőznek. (Bár ha belegondolok, ilyet már a magyarországi nagykövetségen is tapasztaltunk.) Nagyon éhesek voltunk, így feladtuk a várakozást és elmentünk egy másik városrészbe enni, gondoltuk majd este kipróbáljuk az ajánlott helyet.

Visszasétáltunk az esernyős étteremhez, amit reggel útközben láttunk (Soofi restaurant - helyi viszonylatban drága volt, magyar mércével nem).

Dizit és kebabot rendeltünk, a pincérnő megmutatta, hogy hogyan kell enni a dizit, bár mi ezt már tudtuk. Márk az étlapon lévő szirupos italok közül véletlenszerűen választva rendelt egyet. Amikor kihozták, meglepődve vettük észre, hogy egy díszes üvegben van, és az átlátszó, de kicsit opálos löttyben uborkareszelék úszik…

Finom volt minden, még a szirup is. Kártyával szerettünk volna fizetni, jött a pincér a terminállal, és mondta a számla végösszegét, Márk pedig egy kicsivel fel akarta kerekíteni borravalóként az összeget. Erre mondták, hogy ez kevés, ezen Márk meglepődött, aztán kiderült, hogy úgy értik, hogy a végösszeg kevés, mivel a számlán nem volt feltüntetve az áfa. A helyzet olyan volt, mintha fejből tudnunk kellett volna, hogy akkor ez most mennyi lesz pontosan áfástul. Aztán jöhetett a tényleges borravaló hozzáadása, végül a kártyás terminál is felmondta a szolgálatot, így az egész cirkusz vége készpénzes fizetés lett… Lehet, hogy átvágtak minket, vagy valami félreértés történt.

Az Aramgah-e Shah-e Cheragh (Shahecheragh Holy Shrine) egy hatalmas szentély és mecset komplexum, az egyik legfontosabb látnivaló a városban. A belépés ingyenes, de nem muszlimok a főépületbe nem léphetnek be. Néhány mecsetben, mint itt is így volt, a kötelező hidzsáb ellenére még magunkra kell borítani csadort is, amit ingyen adnak helyben.

Turistaként vezetéssel lehet megnézni a komplexumot. A bejáratnál külön kellett bemennünk, volt egy rövid táskaellenőrzés, majd mutogattak a székre, hogy üljünk le. A női részen csak utólag derült ki, hogy vezetőre kell várni. Külön-külön vártunk vagy 10 percet, de végül együtt mehettünk megnézni a mecsetet. A vezető pár szóban elmondta a tudnivalókat és megmutatta azokat a részeket, ahova be lehet menni. Utána még lehet nézelődni vezető nélkül is. Az esti órákban ajánlott a kivilágítás miatt, de nappal is nagyon szép.

A mecset udvarában odajött hozzánk egy lány, aki egy felmérést készített. Azt kérdezte, mi az, ami idegesítő vagy zavar(t) minket Iránban. Nagyon meglepődtünk és nem jutott eszünkbe semmi, illetve addig még nem is tapasztaltunk különösebben zavaró dolgot. A lány meg ezen lepődött meg nagyon. Utólag kiderült, hogy ha a körutat a másik irányból indítjuk és először Teheránt, Kashant és Isfahant néztük volna meg, már tudtunk volna neki mit mondani.

A 9. századi Atigh Jame mecset a Shahecheragh komplexum udvarából átsétálva érhető el. A korához képest nagyon jó állapotban van. Itt kérdezte az őr bácsi az országok felsorolásával, hogy honnan jöttünk.

A komplex udvarának másik oldalán a Now mecset található, ami kívülről elég modernnek néz ki, szokásos módon aprólékosan díszített, a fő termét belülről pedig nem lehet megnézni. Mindenesetre az előtte lévő kis mesterséges tó látványos.
 

A komplexum utáni séta közben random mecseteket fotóztunk kívülről.

Az Arg-e Karim Khan citadella palota és börtön volt, belső kerttel, szokásos módon négyszög alakú mesterséges tavacskákkal, sőt saját fürdője is van. (8-21-ig nyitva, 200 IRR a belépő.) Bár Shirazban sokkal kevéssé jellemző, mint Yazdban, de az egyik épületen van egy nagy szélfogó is.

A kertben egy másik padon egy aranyos tizenéves pár ült, a lány csadorban, de bátrak voltak, mert úgy beszélgettek, hogy a fiú átkarolta a lányt, ami elvileg tilos.

Egy olcsó taxiúttal jutottunk el Hafez sírjához. Hafez Irán egyik leghíresebb költője (14. század), hatalmas népszerűségnek örvend ma is, a perzsák egy csomó költeményét állítólag fejből tudják. Az őt övező tisztelet és szeretet mértékét mutatja a csodálatos kertben lévő díszes síremlék és díszpavilon. Nem csak külföldi turisták, hanem perzsák tömege rója le a tiszteletét (és szelfiz az emlékművel).

Mellette a parkban van egy kis temető, szép síremlékekkel.

A sírtól gyalog indultunk vissza a város központja felé és útba ejtettük az Ali Ibn Hamza mauzóleumot. Először nem tudtuk, hogy hogyan lehet bejutni az épületbe, ezért mellette néztünk szét. A kertjében sírkövek találhatók, burkolatszerűen a talajszintbe süllyesztve, furcsa, hogy azokon mászkál az ember.

Megszólítottunk egy férfit, akitől megtudtuk, hogy Turist info feliratú ajtón keresztül lehet bejutni turistaként. Itt is adtak csadort és volt vezetés a mecsetben, majd meghívtak mentateára és kekszre, mindezt ingyen.

Mire befejeztük, besötétedett, ami azért volt jó, mert a mecset nagyon szép kivilágítva is.

Innen megint gyalogoltunk, egy kicsit hosszabb ideig, mint korábban, de ez egyáltalán nem volt félelmetes. Útközben néhány szép és érdekes utcai falfestményt is láttunk.

Visszatérve a már ismerős környékre a citadellát is megnéztük kivilágítva.

Visszamentünk este a Kateh Mas étterembe, természetesen megint nem volt szabad asztal, de legalább behívtak, hogy ott várjunk. Majd nem foglalkoztak velünk és a felszabaduló asztalokhoz sorra hozták a helyi, akkor érkezett embereket. Elég dühítő volt, újra szóltunk és aztán egy idő múlva kaptunk asztalt, ahová alig tudtam bemászni, pedig kifejezetten kicsi vagyok. Nagy sokára odajött egy pincér, kérdezte, hogy választottunk-e, mondtuk, hogy igen, elkezdtük volna mondani, hogy mit, de otthagyott, majd céltalanul ténferegett egy kenyereskosárral a kezében még vagy 15 percig, hiába integettünk neki. Na ekkor telt be a pohár és hagytuk ott szó nélkül a helyet, mert másfél óra alatt nem sikerült még a rendelésfelvételig sem eljutni, annyira levegőnek néztek.

3. nap:

Shiraz, sőt talán Irán egyik leghíresebb látnivalója a Nasir-al-Molk mecset ("Rózsaszín mecset").

A hely különlegessége az udvarra néző oldalfal, amelyen nagyméretű színes üvegablakok találhatók. Amikor ezeken átsüt a nap, a színes fények a szőnyegekre és a falakra vetülnek. A főrecepciós tanácsára nyitásra, reggel fél nyolcra mentünk. Kiderült, hogy ez nagyon jó ötlet, mert később már nagyon-nagyon sok turista van. Bár ekkor még nem a leglátványosabbak a fények (állítólag reggel 9-10 közt jobb), korán érkezve azt figyelhetjük meg, ahogy a színek egyre beljebb kúsznak a mecset belsejébe. A turisták menetrendszerűn pózolnak; érdemes egyszínű fekete vagy fehér ruhában érkezni a legjobb hatás érdekében. (Belépő 150e IRR.)

Mivel csak 8-tól volt reggeli, ezen a napon kivételesen később, a mecset megtekintése után reggeliztünk. Érdekes módon az ajtó üveglapjai miatt a szobánkban is megfigyelhető volt a színes fényjáték.

Az Eram kert (Bagh-e-eram) a világörökség része, egy történelmi perzsa kert, ma már valójában az egyetem botanikus kertje. Metróztunk hozzá, a megállóból pedig gyalogoltunk még egy jó adagot az eléréséhez. Szerencsétlenségünkre a hatalmas kert bejárata a metrómegálló irányától átellenben volt, ami miatt meg kellett kerülni az egészet, emiatt volt nagy a távolság. A kert közepében megtalálható a szokásos díszes főépület, ami ebben az esetben nem látogatható, hanem kívülről megtekintve szépíti az összképet.

Egy kis ásványkiállítás is van itt. A kert napos, tágas, helyenként színes a virágoktól és mesterséges csatorna-folyócskák hálózzák be. Ez volt a legzöldebb kert, amit az országban láttunk. A belépő 200e IRR, vannak, akik szerint nem éri meg; ezt nem mondhatnánk, mert egy átlagos belépő ára. Maga a látnivaló nem rossz, de csak akkor érdemes kijönni idáig a belvárosból, ha sok időnk van Shirazban, vagy még csak kevés perzsa kertben jártunk. (Nyitva 8:00–20:00).

A kert bejárata előtt találtunk egy érdekességet, egy akváriummá átalakított telefonfülkét (meg az azt fotózó más turistákat).

A hazaérkezés után lefeküdtem, mert rosszul voltam, Márk pedig járta a várost óvárosi részt egy kicsit - néztek is rá furcsán, mert azokon a részeken kevés turista jár. Az itteni házak hasonlítottak a yazdiakra, agyagból készített alacsony épületek. A térkép alapján megcélzott két pici mecset egyike sem volt nyitva sajnos.

Sajnos csak az utolsó este fedeztük fel, hogy a szállásunk mögött lévő másik hostelnek van étterme; a napot ott, a BB Hostelben való vacsorával zártuk.  Padlizsános marhát és dizit ettünk, egyik legjobb étkezésünk volt ez egész iráni tartózkodásunk alatt.