A következő nap a Kharanaq – Chak Chak – Meybod túrára mentünk, amit a szálláson foglaltunk. 10 EUR/fő volt az ár túravezető nélkül csak sofőrrel, túravezetővel 15 EUR/fő. (Valószínűleg olcsóbban (és könnyen) lehet foglalni önállóan, akár pl. random taxisofőrök is tudják.) Mi túravezető nélkül kértük, de a szálláson egy spanyolországi baszk pár túravezetővel kérte, így együtt mentünk egy autóval, és nekünk 5 EUR pluszt kellett fizetnünk, tehát egyikünkét elengedték. Végül jól jártunk, főleg, hogy kiderült a túra során, hogy ide pont nagyon indokolt volt a vezető a látottak értelmezéséhez, ill. megtalálásához a parkolótól. A vezetőnk egy idősebb jófej nő volt, aki nyugdíjas korában tanult meg angolul és kezdett el idegenvezetősködni. A belépőket ezen a túrán is külön kellett fizetni (ezek 150e IRR Kharanaq romvárosba, 200e IRR a Chak Chak szentélybe, Meybodban 150e-200e a várba, 80e IRR a jégverembe és 100e IRR a galambtoronyba, 150e IRR a karavánszerájba).
Először Kharanaqba mentünk, amelynek óváros része nem túl rég óta teljesen elhagyatott, szinte csak agyagtéglákból épült épületeket lehet látni. Látogathatók a korábbi lakóépületek, fürdők, konyha, stb. Van egy erődrész, egy karavánszeráj, egy (állítólag lengő) minaret és a távolban a hegyek felé látható egy régi híd és egy síremlék. Már csak az erőd tetejéről való kilátásért megérte volna, de az egész város hangulatos volt.
Chak Chak az ország egyik legfontosabb zoroasztriánus zarándokhelye, ahol egy csoda folytán víz fakadt a sziklából. A sztori szerint a betörő arabok elől menekülő perzsa királylány a hegy hasadékában talált menedéket, a családtagjait pedig elfogták és megölték. Az királylányt soha nem látták többé, elnyelte a szikla és a hegy őt sirató könnyei folynak a sziklából. A vizet többé-kevésbé összegyűjtik egy edénybe, de a folyamatos csepegés miatt az egész padló nedves és mindenki a bejáratnál kapott papucsokban lép a szentélybe. A barlangrészen belül természetesen ott lobog a szent tűz.
A Meybodban található a Narin-vár az ország legrégebbi vályogépítménye. Vettünk mellette utcai árustól sáfrányos pisztáciát, ez volt a legfinomabb.
Nem messze van a vártól a Galambtorony, amit kifejezetten galambok fészkelőhelyeinek alakítottak ki, sok száz fészek elfért benne. Volt egy olyan babona, miszerint sokféle betegségre gyógyír a galambtojás, ezért nagyon népszerű volt egy időben ilyen galambtornyokat építeni. A másik célja pedig a galambürülék egy helyre való koncentrálása volt, ahonnan könnyen össze lehetett gyűjteni és trágyázni vele. Ma már nem használják eredeti céljára, csak turistalátványosságként funkcionál, ki is van takarítva.
Nem messze van innen egy víztározó, egy karavánszeráj (ahol bepillanthattunk, hogy készülnek a szőnyegek), és egy Szafavid korból megmaradt jégverem, ahol sivatagi forróságban is lehetett jeget vásárolni.
Az egész napos kirándulás után az Orient Hotel éttermét próbáltuk ki, mivel sok helyen nagyon ajánlották. Este 7-től van nyitva az étterem, ekkor már elkezdenek gyűlni a vendégek és élvezik a városra és a mecsetre nyíló kilátást. Érdemes nyitásra érkezni, mert hamar megtelnek az asztalok. A pincérek 7:30-tól vesznek fel rendeléseket. Elhelyezkedtünk egy hátsó lapos asztalnál egy kanapéra, szemben a mecsettel, nem győztük fényképezni. Az ételek egy jó része indiai étel, de pár perzsa fogás is megtalálható. Mi darált tevehúsos gombócokat és savanykás gránátalmás diós szószos csirkét (fesenjan, egy híres étel) ettünk. Elég finom volt az étel, a datolyás tejshake meg egyszerűen felejthetetlen.
