Jaipuri szállásunkra érkezésünk előtt meglátogattuk a Sisodia kertet, amelyet Jai Singh maharaja építetett a feleségének, ahol a város nyüzsgéséből kiszakadhatott. A kert ötvözni az indiai és a mogul építészet jellegeit és kiváló lehetőséget biztosít fotózkodásra. Egyébként néhol eléggé megkopott; látszik, hogy dolgoznak rajta, de még nem érte el teljes (régi) pompáját.

Jaipur képe sokkal barátibb, mint Agra környéke, itt már hihető, hogy városról van szó, sokkal kevesebb a vityilló és sátor, téglaépületek vannak. Mivel itt egyre közelebb kerülünk a Thar-sivataghoz, szárazabb a terület, több az öntözött föld és egyre több a teve :). A teherhordáson (kétkerekű kordét húznak általában) kívül a tevéket a tejükért és gyapjukért is tartják, esetenként a húsukat is eszik, sőt még a csontjaikat is felhasználják dísztárgyak készítésére. 

A jaipuri szállodánk (Park Prime) egész elegáns, a szoba is az volt, csak iszonyúan dohányfüst szagú volt. A recepción persze azt mondták, hogy tele vannak, így nem tudunk szobát cserélni... Felajánlottak egy kis légfrissítőt, de nem sokat használt.

A vacsorának nagyon örültünk, mivel arányaiban több húsos kaja volt és megjelentek a masalák és curryk, sőt még a palak (zöldség, leginkább spenót curry) is.

Vacsora közben Vikas meghívta a társaság fiatalabb tagjait a szobájába egy kis iszogatásra, és kérdezte mennyire érződik a dohányfüst, mondtuk, hogy a mi szobánkhoz képest ez semmi... Azonnal elintézte nekünk a szobacserét. Utána felmentünk a szálloda tetején kialakított bárba a tetőteraszra. Jaipur éjszakai látképe nem különösebben látványos, de nagyon jó érzés volt, meg egyébként sem voltunk még rooftop barban, és ez mégiscsak Jaipur...

A jaipuri programunkat másnap az Amber erődnél kezdtük, ahová elefántháton jutottunk fel. A várakozás közben megint ránk tapadtak az árusok és valamiért nagyon viccesen, magnóhangon ismételgetik az "excuse me ma'am/sir" mondatot, miközben a vendégek szeme elé tolják a portékájukat. Közben találgatják, hogy honnan jöttünk, így pl. olaszul és franciául is szólongattak. Amikor már kiderült, hogy magyarok vagyunk, csillogtatták a magyar tudásukat, az összegeket és a "dollárt" egész jól tudják, de időbe telt, amíg leesett, hogy mit akar jelenteni a "meni rupja" (azt, hogy mennyi rúpiát adnál a szóban forgó termékért).

Az elefántok hátán két férőhelyes ülőke volt, ahova a menetiránnyal merőlegesen ülnek az utasok. Meglepően fárasztó, mert eléggé hullámzik az ülőke és nehéz ebben a pózban tartani magunkat. Mindenesetre nagyon jó élmény és csodás a kilátás, bár sajnos az árusok itt sem hagynak békén, sétálnak az elefántok között és esetenként a portékát is feladják az utasoknak. Egyébként az elefántok sorban mennek felfelé, de néha előzések is történnek, a másik sávban a lefelé, már utasok nélkül közlekedők jönnek. Az elefánttulajdonosok közül néhánynak ez (és persze a borravaló) a megélhetése. Érdekes módon ők is beszélnek angolul. Szövetkezeti rendszer szerint bedolgoznak az erőd üzemeltetőjének, így az állatok kímélése miatt pl. az is meg van határozva, hogy mennyi kört tehetnek naponta (a mi sofőrünk azt mondta, hogy ötöt). Az idegenvezetőnk előre szólt, hogy borravalót várnak, adjunk 100 rúpiát fejenként. Ennek ellenére a végén továbbra is tartotta a markát, és azt mondta, hogy az indiai pénz értéktelen, adjunk inkább eurót, vagy dollárt... (A 100 rúpia kicsit több, mint 15% borravaló.)

Maga az erőd belső része a maharaja palotája volt, termeiben megtapasztalhattuk a mesés keleti csillogást a tükörberakásokkal és fémes díszítésekkel.

A Jaigarh-erőd romjainál található a világ legnagyobb (elvileg...) gördülő ágyúja, ami tényleg termetes, de talán izgalmasabb, hogy állítólag korábban elrejtettek itt egy adag kincset, amit azóta sem talált meg senki... Indira Gandhi miniszterelnöksége alatt szervezett, fémdetektoros keresést indítottak, de így sem jutottak a nyomára. Valószínű, hogy a sztori legenda és a kincs mai formájában Jaipur maga, hiszen ennek a városnak az építésére használhatta fel a kincset Jai Singh maharaja.

Az egyik állomásunkon láttam, hogy egy férfi háziállatként álarcos langurt tart, nyakörvvel. Reméltem, hogy talán látunk langurokat természetesebb állapotban is, mint nyakörvvel, de azért elsőre ennek is eléggé örültem. A Jaigarh-erődből kifelé menet észrevettem két majmot a falon, úgy tűnt, mintha langurok lennének... Gyorsan kiugrottam a menetünkből és közelebb mentem megnézni, hogy tényleg jól láttam-e, és fényképezni. Ez jó ötlet volt, mert jobbra egy másik fal takarásában észre vettem egy fát, teli langurokkal!

A Jantar Mantar az egyik mogul uralkodó udvari asztrológiai eszköztára volt, napórákkal, égtérképekkel, az égi objektumok helyzetének meghatározására használható eszközökkel. Olyan, mint egy szabadtéri Csodák Palotája, vagy egy szoborpark, a maga futurisztikus beütésével.  

A hinduk hamvasztással temetkeznek, de ettől függetlenül a maharajáknak és feleségeiknek nagyon szép emléképületeket emeltek. Néhány ilyet is megnéztünk.

A Szelek palotája az egyik maharaja (Pratap Singh) háremjének épült. Ebbe az épületbe is beléphettünk, amire állítólag kevés turistacsoportnak van lehetősége. Érdekes volt a felfelé emelkedő emeletekre érve, hogy az adott emelet egyre kisebb alapterületű, a hosszúkás folyosószerű belső részek egyre szűkülnek. A palota után egy kis szabad program következett a bazár megtekintésére. Egy kis sétát tettünk, de úgy éreztük, annyi elég is belőle, helyette amúgy is a nyilvános WC-t látogattuk. Sokszor. A busz mellett épp valami építkezés folyt. A betonozáshoz, vagy valami ilyesmihez volt ott egy kis tartályban víz; a környékről néhány lány és asszony oda érkezett mosakodni, sőt, edényeket mosogatni…

A Jaipur City Palace a maharaják székhelye lett a város alapítását követően. A jelenlegi maharaja családjának néhány tagja még ma is itt lakik. Megint csak csodálatos szobákat és termeket láttunk. A palota helyet ad egy textil múzeumnak is, ahol a maharaják által használt díszes ruhákat állítottak ki.

Az estére a hotel egy kis meglepetéssel kedveskedett nekünk. A kertben tartott műsor egy bábjáték előadással kezdődött. A műsor előtt és közben buzgón kínálgatták az ajándék whiskyt. Talán ennek hatására éreztem úgy, hogy bár maga a bábozás szerintem nem volt izgalmas, de a bábok mozgása (mozgatása) nagyon élethűnek, az emberi test fizikájának megfelelőnek tűnt. A bábjátékot követően egy kis táncbemutató következett. A műsor folyamán a csoportunkból a színpadra hívtak néhány fiút és férfit, akiken demonstrálták, hogy hogyan kell egy kb. 8-10 méteres ruhaszalagból rajahsztáni turbánt készíteni. Én is jelentkeztem volna önkéntesnek, csak sajnos a turbánokat az előadók a saját fejükről vették, így inkább kihagytam az élményt. Az önként vállalkozó csoporttársainknak egyébként meglepően jól állt a turbán. 

Az előadást követően Vikasnak és az utastársainknak köszönhetően üvegszámra érkeztek a további whiskyk, emiatt az utastársaink körében egy igazán jó beszélgetős, iszogatós este alakult ki. Vikas mondta, hogy ne aggódjunk, másnap úgyis egész napos buszozás következik Delhibe, emiatt nem gond a másnap és/vagy álmosság. Részemről a korai kelés mégiscsak meghatározó volt, hogy nem maradtam a többiekkel hajnalig, mert akkor nem bírtam volna felkelni.

Másnap egy hosszú, majdnem egész napos buszozás után érkeztünk Delhibe, ahol az első megállónk a Lótusz templom volt, amely a bahai vallás temploma. Ezt a vallást néhány millióan követik, többségük Indiában. A templom a kilencvenes évek végén épült, azonban ma az egyik leglátogatottabb látványosság Indiában. A templomnál tényleg elég sokan voltak, sok ideig kellett türelmesen várakoznunk, amíg bejutottunk. Elsősorban maga az épület érdekes, fehér márványból készült lótuszra emlékeztet, másodsorban pedig minden vallás követőjét szívesen fogadják, ugyanis a bahai egy szinkretiksta nézet, amely szerint a különböző vallások istenei egy és ugyanazok. A belső tér nem díszített, maga a szerkezet a dizájn, összesen egy szőnyeg és két csokor virág a berendezés a fa-márvány padsorokon kívül.

Jellemző, hogy még Delhiben is láthatunk teheneket az út mellett…

Egyébként az itteni hotel (Pride Plaza) és maga a vacsora elég puccosak (e szó helyett természetes mivoltomban a fancy kifejezést használnám) voltak. A személyzet viszont kevéssé, talán itt volt a leglassabb és legkevésbé kedves a kiszolgálás. Vacsora után három utastársunkkal még hosszasan beszélgettünk evés után; a pincérek már kezdtek minket kinézni az étteremből.

Másnap egésznapos városnézés következett India fővárosában. Ennek során megnéztük a Vörös erődöt és  India legnagyobb mecsetjét, a Jama Masjid-ot.

Már eléggé vártuk, hogy láthassuk a Lakshmi Narayan templomot, mivel hasonlóra számítottunk, mint a Malajziában látott hindu templomok. Tényleg szép volt, de semennyire nem hasonlított azokra, amiket ott láttunk.

A Qutb komplex épületeit iszlám mameluk hódítók építették a Delhi Szultanátus megalapítása korában. A komplex minaretje (Minar) az egyik legnagyobb minaret Indiában. A mecset maga az első indiai mecset, amelyet a korábban a területen álló Jaina templomok darabjaiból készítettek. Emiatt megfigyelhetők a Jaina templomokra jellemző minták, az ő ábrázolásaik a mecseten. A területen található a Delhi vasoszlop, ami az erős korrózióállóságáról híres; állítólag ilyen tiszta kovácsolt vasat szénégetéssel nem lehet előállítani, tehát az 5. század kovácsmesterei korukat megelőző ismeretekkel rendelkeztek a fémmegmunkálásban.

ÖSSZEFOGLALVA

Nyomasztó látni a mélyszegénységet. A kisebb falvakban, illetve a meglátogatott nagy városok közül Agrában volt ez különösen szembetűnő. Agrában garázsnyi kis sufnikban nagy, 10-20 fős családok laknak és sajnos ez általánosnak tűnt. A szegénység ellenére az emberek derűsnek, jókedvűnek látszanak, értékelik azt a keveset, amijük van. A legszegényebb nők is nagyon szép szárikban járnak. Sokszor integettek a járművekből, utcáról nekünk, turistáknak, néhány helyen látványosságnak számítottunk, őszintén örültek nekünk.

Általánosságban mindenfelé szemetet és mocskot láttunk, ami természetesen egyrészt a szegénységből fakad, másrészt az emberek mentalitásából. Az idegenvezetőnk, aki már évek óta járja Indiát, azt mondta, hogy egyértelműen javul a helyzet, de az biztos, hogy még sok időnek kell eltelni, hogy a társadalom kifejlessze a környezet rendben tartására való belső igényt.

Szerencsére nem loptak el tőlünk semmit, sőt a csoport egyik tagjától sem, ez érhető módon nagyon kellemes csalódás volt. Nem tudom, hogy ez az elővigyázatosságunknak köszönhető, vagy nem olyan 'veszélyes a helyzet' a meglátogatott helyeken, mint ahogy előre gondoltuk volna.

Összességében nagyon tetszett az út. Sehol sem láttunk még ennyire gyönyörű épületeket, mint itt a mogul építészet remekeit. Nagyon nem bántuk meg, hogy szervezett úttal mentünk, mert így egyszerűbb volt és még az ára is viszonylag jó volt. Sőt, néhány körülmény miatt valószínűleg idegbajt kaptunk volna, ha önállóan megyünk...