A tokyoi tartózkodásunk egyik napjára Nikkoba való egy napos kirándulást terveztünk. Itt több szentélyegyüttes és buddhista templomok is találhatók.

A fő látványosság az a szentélykörzet, ahol Japán egyik legfontosabb történelmi személyének, a róla elnevezett katonai kormányzat megalapítójának, Tokugawa Ieyasunak a síremléke és az emlékére épített szentély található. Ez a Toshogu szentély, egy csodálatosan díszített, tucatnyi épületből álló komplexum.

A környék hegyei és az épületeket körülvevő óriási cédrusfák és fenyők miatt a hely illik az ország egyesítőjéhez, a dinasztiaalapító első sógunhoz. Az épületek csodálatos faragványokkal és arannyal díszítettek, hatalmas kövekből emelt fal veszi körül őket. Az összhatás olyan monumentális, hogy szinte érezni lehet, milyen fontos személyről van szó, még akkor is, ha nem ismerjük alaposan a történelmi jelentőségét.

A szentélyekhez képest gazdag faragások, aranyozott díszítések szokatlanok egy kicsit, mert általában a szentélyek egyszerűen díszítettek. Emellett érdekes, hogy a buddhista és a sintó tradíció elemei keverednek a dekorációkban. A Meiji korszakban elkezdték ezt a keveredést eltüntetni az országban, de itt annyira együtt volt a kettő, hogy itt végül meg is maradtak egymás mellett. Itt található a híres, három majmot ábrázoló szobor, ami azt mutatja, hogy "ne halld meg a rosszat, ne mondj rosszat, ne lásd meg a rosszat".

Ieyasut nem Nikkoban temették el, hanem Shizuokaban. Állítólag Nikkoban csak egy kis szentélyt akart magának, de az unokája, Iemitsu nagyon tisztelte, és ezért készítette a mai is látható díszes emlékhelyet. A történet szerint a maradványait is áthozatta Nikkoba, de úgy tűnik, valójában máig tisztázatlan, hogy tényleg Nikkoban nyugszik-e, vagy itt csak egy jelképes sírja van.

A Futarasan szentélyben Nikko három szent hegyét tisztelik. A Futarasan a legfontosabb hegy neve, arról nevezték el a szentélyt. Sintó szentély lévén érdekes, hogy egy buddhista pap építtette; igaz, a közelben egy buddhista templomot is alapított.

Nikko másik fontos szentélykomplexuma a Taiyuin, amely Iemitsu Tokugawa emlékére épült. Ő Ieyasu unokája volt, a dinasztia harmadik sógunja. A nevéhez kötődik az országra a későbbi két évszázadban is nagyon jellemző külvilágtól való elzárkózódás politikája. Az épületegyüttes eléggé hasonlít a Toshugu szentélyre, de szándékosan kevésbé díszesre készítették, mint Ieyasu szentélyét. Azért itt sem spóroltak a dekorációval.

A Rinnoji templom Nikko legfontosabb Buddhista temploma. A sintó vallás és a buddhizmus összekapcsolódásának jó példája, hogy a három Buddha szobor, amelyeket a templomban tisztelnek, a környéken számon tartott három sintó istenség megnyilvánulásának tartják. A templom nagytermében megnézhettük, hogy milyen, miközben felújítják. Az épületet teljesen körbevették egy pléhbevonattal (hosszú távú felújítás volt, több évig tartott), a szobrok egy része az eredeti helyétől távolabb volt, a padlón pallókat fektettek le, a gerendák egy részét pedig nem rég festették. Sajnos nem lehetett bent fényképezni, így csak egy fotónk van a templom előtti szoborról. A mögötte látható fémépület a beburkolt templom.

Érdekes volt, és örültünk, hogy láthattuk, mert nagyon sok templomban a terem, ahol felújítás történt, teljesen zárva volt. Itt még a belépő árát is hozzáigazították ehhez, ami nagyon fair ahhoz képest, hogy máshol teljes árat kértek akkor is, ha pl. a főépület nem volt látogatható.

Egy közeli élelmiszerboltban tudtunk tálcás, csomagolt főtt ételt venni vacsorára, amit kérésre meg is melegítettek a boltban és egy kis pultnál meg lehetett enni. Ez gyors, finom, költség-és időspóroló megoldás volt.

A templom után a hatalmas Tamozawa császári villát látogattunk meg. Eredetileg az épület Tokióban állt és a Tokugawa család tulajdonában volt, ezt követően a Meiji korban lett császári tulajdon. Később egy részét átköltöztették Nikkoba, kibővítették és nyári rezidenciaként használták. Az ország egyik legnagyobb alapterületű épülete. Megfigyelhető rajta a tradicionális japán, valamint a belekeveredő nyugati stílus egyvelege.

A nap végére még egy programpontunk maradt, a Shinkyo híd, azaz a Szent híd, ami elvileg japán harmadik legszebb hídja. Egészen a 20. század közepéig a látogatók nem is léphettek rá, hanem csak a templomok személyzete használhatta.

Mivel korábban elég sok időt töltöttünk a palotában, már nagyon sietnünk kellett a buszra, így a hidat szinte csak futtában néztük meg.