Megintutazunk

Inuyama 1.

2017. december 28. - MarkNemeth

A következő szabad hétvégénkre az Inuyama-ba való kirándulást választottuk. A lehetőségeket látva és (részben Susumu és Jammy javaslatai alapján) az útitervet készítve eldöntöttük, hogy két napot fogunk ott tölteni. Mivel nincs annyira messze, nem foglalkoztunk a szálláskereséssel, hanem inkább mindkét nap oda-vissza vonatoztunk, így olcsóbban kijöttünk.

Első állomásunk egy érdekes, férfi termékenységi szimbólumokkal teli szentély volt (Tagata Jinja) a szomszédos településen, Komakiban. A két méteres "szent tárgyat" (így hívja az útikönyv...) tavasszal felvonulás keretében körbehordozzák :D Van egy hasonló női szentély is, kicsit messzebb, azt idő hiányában nem néztük meg.

img_8777_resized.jpg

img_8779_resized.jpg

img_8781_resized.jpg

A Japán Majomközpont egy gyűjteményében kiemelkedő specializált állatkert, 60 főemlősfaj több, mint 900 egyedével. Sok olyan fajt tartanak, amelyet még nem láttunk, sőt nem is hallottunk róluk. Meghatározó élmény volt, hogy sok állatot nagyon közelről láthattunk, a rácson keresztül akár meg is tudtuk volna simogatni őket. Nagyon érdeklődőek voltak és a kíváncsiság és az értelem tükröződött az arcukon, még az egészen parányi selyemmajmokén is.

img_8820_resized.jpg

img_8822_resized.jpg

img_8803_resized.jpg

img_8841_resized.jpg

img_8843_resized.jpg

img_8863_resized.jpg

img_8883_resized.jpg

img_8903_resized.jpg

Néhány japán makákó tapsolva próbálkozott, hogy a többiek helyett neki dobják a majomtápot. Jó stratégiának bizonyult.

img_8904_resized.jpg

img_8910_resized.jpg

img_8915_resized.jpg

img_8888_resized.jpg

A harmadik programpont a Meiji Mura volt, egy skanzen-jellegű szabadtéri múzeumváros, ahol a 19.-20. század fordulója körül készült épületeket gyűjtöttek össze.

img_8968_resized.jpg

img_8940_resized.jpg

img_8934_resized.jpg

img_8974_resized.jpg

img_8973_resized.jpg

img_8984_resized.jpg

img_8953_resized.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://megintutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr113529715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása