Már régóta szerettünk volna megnézni egy tevevásárt, ezért a programtervezés során nagyon megörültünk, hogy ez az Emirátusokban lehetséges. Egy Al Ain nevű városban van a tevepiac, az ománi határ közelében. Ez a város kb. két órányi buszútra található Dubajtól, a buszok az Al Ghubaiba buszállomásról fél óránként indulnak. 

Eredetileg busszal terveztünk menni a tevepiac környékére is a buszvégállomástól, de nem boldogultunk a kártyavásárlással. Itt egy másik típusú kártya van (Hafilat), mint Dubajban és általában nem annyira (vagy egyáltalán nem) beszélnek az emberek angolul. Az automatáknál lévő segítőember mindenáron hetikártyát akart adni, nem értette meg, hogy másik típusú, feltöltőset szeretne Márk, és semmilyen érdemi információval nem tudott szolgálni, hogy hol és hogyan lehetne feltöltős kártyát venni, mert csak egy-két szót tudott angolul. Kiszámoltuk, hogy jobban járunk oda-vissza taxival, mint a hetikártyával. (Később Abu Dhabiban kiderült, hogy ez ugyanaz a kártya, mint amilyet ott használnak, de ezt akkor még nem tudtuk. Egyébként logikus, hiszen ugyanaz az emirátus.) A taxi legalább végig elvitt és nem kellett gyalogolnunk.

Sok karám volt, bennük rengeteg teve, különböző korúak és színűek. Néhány teve kangörcse közepette nyáladzva dinoszauruszhoz illő hangokat hallatott. Végignéztük az összes karámot, nagyon élveztük.

A tevékre dél-ázsiai vendégmunkások vigyáznak, ők ott lődörögnek, vagy kiszuperált autós gyereküléseken ülnek, sok megszólított minket. Nem vagyok valami jó parti, mert csak egy tevéért ajánlottak cserét Márknak, azt is csak poénból. Sokszor ajánlgatták, hogy csináljunk fotót, vagy álljunk oda nyugodtan, majd ők csinálnak. Ezzel a lehetőséggel nem éltünk, mert feltételeztük, hogy ez nem egyszerű jóindulatból van. Az érkezésünkkor egyébként egy rendőr odajött hozzánk és elmondta a feltételeket: mindent megnézhetünk, lehet fotózni, azért nem kérhetnek pénzt, viszont a tevékhez tilos hozzáérni.

Egy tevebunyót is sikerült megfigyelnünk.

Sajnos vásárlást, alkudozást nem láttunk, de valaki vett tevét, mert épp felraktak egyet egy platós kocsira.

Később is láttunk egy platónyi tevecsikót, bár az nem derült ki, hogy őket hozták éppen vagy vitték.

Mi voltunk egyedül turisták (meg egyáltalán gyalogosak), két lesötétített ablakú terepjárót láttunk még, talán az egyikben turisták voltak, mert kiszállt egy pasas egy percre egy fénykép erejééig, majd vissza is ült az autóba és elmentek.

A tevéken kívül vannak még eladó birkák, kecskék és szarvasmarhák is a másik részen, ezeket is megnéztük.

A vásár után elsétáltunk a piac mellett lévő plázához, hogy taxit tudjunk fogni, amivel az Al Jahili erődhöz vitettük magunkat. Az erőd melletti parkban leültünk piknikezni és elfogyasztottuk szendvicseinket.

Az erőd látogatása ingyenes. Itt már érződött a koronavírussal való elővigyázatosság, a bejáratnál hőmérő előtt kellett átsétálni a bejáratnál a biztonsági őröknél. 

Maga az erőd is jópofa, de ottjártunkkor volt még egy egész nagy fényképkiállítás Wilfred Thesiger brit katonatiszt, felfedező és író munkáiból, aki a 20. század közepén gyalog és teveháton bejárta és feltérképezte a Rab-el-Háli sivatagot, amely a világ legnagyobb egybefüggő homoksivataga. Nagy segítségére voltak ebben a beduin kísérői, akik tisztelték, mivel a brit felfedező úgy élt, mint a beduinok és hozzájuk hasonlóan bírta a legkomolyabb megpróbáltatásokat is.

Az erődtől gyalogoltunk egy csomót visszafelé a buszvégállomás irányába.

A város közepén lévő, a buszvégállomástól nem messze lévő bekerített oázishoz tartottunk. Sokáig nem találtuk a bejáratot, illetve lezárt bejáratokat találtunk. Végül nagy kerülővel bejutottunk, kérdeztük a biztonsági őrt, hogy hol tudunk kimenni majd a buszvégállomás irányába és meglepetésünkre tudott angolul és meg is mondta. Az oázisban sétálóutak vannak kialakítva a pálmafás részek között, onnan lehet nézelődni.

Sietve néztük meg az oázist, mert kevés időnk volt a kinézett busz indulásáig. Sajnos mégsem volt a buszvégállomáshoz vezető kijárat a logikus helyen. Egy magas kerítés választja el az oázist a buszvégállomástól, mi meg sajnos a rossz oldalon voltunk. Egy ott lévő rendőrt kérdeztünk meg (látványosan nem akart minket észrevenni), hogy hogy jutunk ki, persze jó nagy kerülővel lehetett csak. A buszt nem értük el, a következő busz indulásáig pedig még volt idő, így elmentünk a közeli piacra banánt meg datolyát venni. Furcsa volt, hogy ott vannak a standok megpakolva, de árus alig volt mellettük kettő vagy három.

A datolyás standoknál vannak a megporzáshoz árusított hímvirágzatok is. Ez egy okos dolog, nem kell így mindenkinek hímivarú datolyapálmával is rendelkeznie, meg lehet venni egy virágzatot, beporozni vele a termős datolyapálmákat és kész.

Sikerült venni banánt is, datolyát is, meg valami fura gyümölcsöt, amiről azt sem tudtuk, hogy micsoda. Kaptunk belőle kóstolót, kézfertőtlenítő géllel lefertőtlenítettük, elvonatkoztattunk a kicsit alkoholos bukétól és finomnak ítéltük, vettünk belőle. Később utánanéztünk és kiderítettük, hogy jujuba volt, egy trópusi gyümölcs, amit Észak-Afrikától Dél-Kelet-Ázsiáig termesztenek.

Visszamentünk a buszállomásra és szerettem volna inni egy kicsit a táskámban lévő vizespalackból, de azonnal betereltek minket. Fura ez, mert a váróban sem lehet inni, a buszon sem, ezek szerint a pályaudvaron sem, szomjazhat az ember a hőségben.

A buszutat nagyjából végigaludtuk, de valami égi jelre pont akkor tértem magamhoz pár percre, mikor szabadon legelésző tevecsordát lehetett látni az út melletti sivatagos részen. Márk az idefelé vezető úton valószínűleg ugyanezt a csordát látta.