Sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést. Egyrészt, mert tíz év távlatából, feljegyzések híján már kissé megkoptak az emlékek, de főleg azért mert nem igazán passzol ez az írás a Márkkal közös blogunkba, hiszen a Márk előtti párommal utaztam egy barátunk meghívására. Barátunk, Ági abban az időben több évig Marseille-ben az Aix-Marseille University-n dolgozott ösztöndíjasként. Végül azért döntöttem mégis (és meg is beszéltük) a bejegyzés megírása mellett, mert egyrészt a marseille-i út volt az első és sokáig az utolsó felnőttkori nyaralásom és nagy hatással volt rám, egy időben szívesen oda is költöztem volna. Másrészt ahogy látom, elég kevesen utaznak Marseille-be (míg a nagyon közeli Nizza és a kisebb francia tengerparti városok jóval népszerűbbek), vagy ha oda is mennek, pont azokat a Marseille-hez tartozó természeti látványosságokat egyáltalán nem nézik meg, amik miatt annyira a szívembe lopta magát a város.

Akkoriban a busz volt a legolcsóbb eljutási mód Marseille-be, fapados járatok még nem mentek oda Magyarországról, a párizsi repülőút TGV-vel (gyorsvasút) kombinálva szóba sem jöhetett volna a horribilis ár miatt.

A busz Brassóból indult, mi a Népligetben várakoztunk rá éjszaka. Elég furcsa volt, hogy a kijelző fényújságon nem volt nyoma annak, hogy érkezik majd egy ilyen busz, az információs pult pedig zárva volt. Azt sem tudtuk, melyik peronra fog érkezni, ezért mindig, amikor láttunk egy éppen beérkező buszt, gyorsan odaszaladtunk kérdezősködni. Eléggé kétségbe voltunk esve, mert egyik busz sem a miénk volt. Majdnem két óra késéssel érkezett meg végül, a szokásos kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy igen, ez az a busz, majd mégis bezárult az ajtó az orrunk előtt és a busz elment. Csak álltunk ott földbe gyökerezett lábbal, hogy akkor most mi van? Végül tett egy kört a busz, fogalmam sincs miért, majd visszatért ugyanoda, ahol eredetileg megállt. Tudott angolul a sofőr, mégsem szólt egy árva szót sem, hogy nyugi, csak teszek egy kört, vagy bármi, hogy ne haljunk ott majd szörnyen ijedtünkben, hogy otthagynak.

Mindenhol aludtak a buszon, az üléseken, de végig a közlekedőfolyosókon is. A sofőr felébresztett és máshova küldött a buszon alvó pár embert, hogy legyen helyünk.

A francia tengerpart mellett vezető szerpentinen való utazás nagy élmény volt. Fantasztikus a kilátás, sok helyen látszik a tenger, a másik oldalon, a sziklákon pedig látványos teraszos művelés és leanderfák váltakoznak.

Késő este érkezett meg a busz a marseille-i pályaudvarra, Ági kijött elénk. Finom grillcsirkét sütött vacsorára. Az első két éjszakát Ági picike, aranyos lakásában töltöttük. Pont annyi hely volt szabadon, hogy az ágy mellett elfért egy matrac kettőnknek. Ez a bérelt lakás szuper helyen, az egyetem mellett, a Luminy Nemzeti Park mellett volt. Az épületet mediterrán fenyők vették körül, és az éjszaka hangos volt a kabócáktól. Én nagyon élveztem, sosem hallottam még ilyet.

Az egyetem körüli park is tele volt fenyőkkel és leanderekkel és lehetett látni a közeli hegyeket. Megnéztük a labort is, ahol Ági dolgozik. Szerencsénkre abban az évben épp ottlétünk alatt, augusztusban volt a Ramadan időszaka, ezért az ott dolgozó muszlim kolléga nem használta fel a kedvezményes ebédjegyét és mi nagyon szívesen felhasználtuk helyette. Így majdnem minden hétköznap az egyetemi menzán ebédeltünk 1-1,2 euróért nagyon finom többfogásos ebédeket, korlátlan bagettel és salátával, így egy ember adagjával ketten jól laktunk. A szállás mellett ez is nagyon nagy segítség volt nekünk, hiszen már akkor is nagyon drága volt Franciaországban az éttermi étkezés. A Marseille-ben töltött két hét alatt csak egyszer ettünk egy kínai büfében és egyszer egy tengerparti pizzás lakókocsiban, de még ezek is drágák voltak nekünk, magyar egyetemistáknak.

Eredetileg az volt a terv, hogy amíg Áginál lakunk a Luminy-ben, akkor nézzük meg a mediterrán fjordokat, az ún. calanque-okat és nem veszünk akkorra tömegközlekedésre bérletet, majd mikor átköltözünk Ági egyik éppen elutazó, a szüleit meglátogató kollégájának a belvárosi lakásába, onnan fedezzük fel a többi látnivalót. Ezt a tervet keresztülhúzta az időjárás, ugyanis erős szél idején lezárják a calanque-okhoz vezető túraútvonalakat, mert balesetveszélyes olyankor, lezuhanhatna az ember a sziklákról.

A calanque-ok helyett Marseille egyik városi tengerpartját, a Prado Beach-et látogattuk meg először, másnap pedig egy másik városi tengerpartra mentünk, már nem tudom, melyikre. Akkor tapasztalatlan nyaralóként nem vittünk váltófehérneműt a tengerpartra, gondoltuk, majd megszárad hamar a fürdőruhánk. Hát nem így lett, viharos, szeles lett az idő ott is, mi meg a vizes fürdőcuccainkban meg aztán az esőtől némileg átázott ruháinkban igyekeztünk a lakásba, ami egy metró és hosszú buszútra volt a városi tengerparttól. Gyógyteának és forró fürdőnek köszönhetően sikerült elkerülni a betegséget.  Egyik este Ági kollégáival röplabdáztunk ugyanezen a tengerparton.

A harmadik éjszakát Ági barátjánál töltöttük egy hatalmas bérelt lakás dolgozószobájában. Két aranyos sziámi cica is lakott ott, nagy örömünkre. Egy nagy, ólomvirággal és egyéb futónövényekkel benőtt gyönyörű terasz tartozott a lakáshoz, itt fogyasztottuk el gyertyafény mellett életünk első rambutánjait és mangosztánjait (nagyon ízlettek).

Marseille nevezetességei

Másnapra Ági barátja kölcsönkért egy autót, mert így együtt és gyorsabban meg tudtuk nézni a város főbb nevezetességeit, köztük elsőként a Notre Dame de la Garde bazilikát, amely Marseille legmagasabb pontján áll, ezért a kilátás is gyönyörű innen. 

A háttérben látható a közeli If szigete a híres várral.

Belülről és kívülről is gyönyörű a katedrális, és különleges is, ezelőtt én nem láttam még csíkos katedrálist, de aznap meglátogattunk még egy csíkos katedrálist, a Cathedrale de la Major-t, ami szintén csodálatos.

A Palais Longchamp kívülről is látványos épületében található a Szépművészeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum, ezeket is megnéztük.

A Vieille Charité egy menedékház volt szegény idős emberek és özvegyek számára, ma már múzeumként működik.

Megnéztük még a Diadalívet (Arc de Triomphe) és a Dávid szobrot, melynek a feje búbját éppen egy sirály vette birtokba.

Néhány további kép a városból:

Ági kollégájától, Brunotól kapott kölcsönlakásunk (ahol a továbbiakban laktunk) a Castellane metrómegálló közelében volt, gyalog közel volt hozzá a Couvent Saint Lazare nevű hatalmas dominikánus kolostor és a Vieux Port (Régi kikötő) is.

Ebben a kikötőben már csak jachtokat, kishajókat láthatunk, mert a hajóforgalom már kinőtte, ezért építettek egy újabb kikötőt a városközponttól távolabb. A kikötőnél halpiac és kézműves termékek vására van.

Nem vagyok egy nagy vásárkedvelő, szuveníreket szinte sosem veszek, de itt legszívesebben az egész piacot felvásároltam volna.

Az élelmiszer alapanyagainkat mindig a Luminy felé vezető úton található hatalmas Casino áruházban vásároltuk, mert sokkal jobb árai voltak, mint a belvárosi boltoknak és a választék is jóval nagyobb volt. Itt szinte mindig volt valami akciós darabolt császárszalonna vagy virsli, ezeket felhasználva vacsorára általában valami szószos tésztás ételt főztünk. Az instant szószokat és több csomag tésztát otthonról hoztuk.

Luminy Nemzeti Park calanque-jai

Már nem tudom, hogy azért, mert ismerőshöz mentünk, vagy csupán a teljes mértékű tapasztalatlanságunkból, vagy időhiányból, vagy mindezen okokból együttvéve alig néztünk utána a látnivalóknak és teljes meglepetésként ért, hogy Marseille-ben olyan gyönyörű természeti képződmények vannak, amelyekről nem is álmodtunk. A Luminy Nemzeti Parkban a tengerpart felé több calanque, azaz mediterrán fjord található, amelyekhez kijelölt ösvények vezetnek a sziklás vidékeken keresztül. Nem kell hegymászónak lenni ezeknek a bejárásához, jó túracipővel átlagos fizikai állapotú emberek számára is teljesíthető túraútvonalak vezetnek a calanque-ok mélyén lévő gyönyörű, kristálytiszta vizű fürdőhelyekhez. Egyszer találkoztunk két nővel, akik tangapapucsban, kisbabával a hátukon és még 2-3 totyogós  kisgyerekkel indultak neki a túrának, ezt azért elég felelőtlenségnek gondoltuk, reméljük épségben megúszták. A Luminy Nemzeti Parkba a 21-es busszal lehet eljutni a belvárosból. Ebből a nemzeti parkból három calanque érhető el, a Sugiton, a Morgiou és a Surmiou. Először egy közös szakaszon át vezet a túraútvonal, kabócáktól hangos, illatos mediterrán fenyőerdőkön keresztül, majd kiépített utakon át a lélegzetállító, kopár, de mégis lenyűgöző sziklák között. A leágazásoknál tábla jelzi, hogy merre kell menni az egyes calanque-okhoz.

Először a Sugitonhoz mentünk Ági lakótársával meg egy épp ott nyaraló, mexikói, Salma Hayek-hasonmás lánnyal. Érdemes ezzel a calanque-al kezdeni a nemzeti park felfedezését, mert ide vezet a legkönnyebb útvonal. Az út során nem győztünk betelni a látvánnyal. A fényképek sajnos nem is adják vissza az elképesztő mélységeket és magasságokat, a tenger hihetetlen színeit, az illatot pedig egyáltalán nem :( Csak mi négyen voltunk itt, senki más. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a majdnem 40 fokos hőmérséklet ellenére a víz kifejezetten hűvös a városi tengerpartokhoz képest. Állítólag itt mindig ilyen és épp, mikor odaértünk, árnyékos is volt az apró öböl. Egyetlen hátránya a calanque túráknak, hogy a frissítő fürdőzés után fölfelé kell mászni ugyanazon az útvonalon, de szerencsére a látvány kárpótol.

Másodszorra a Morgiou calanque-hoz mentünk Ágival. Ez még jobban tetszett, mint a Sugiton. Először tartottam ettől a túrától, mert mondta Ági, hogy itt egy kis szakaszon láncba kapaszkodva lehet csak lejutni, de tényleg nem volt vészes, rövid a szakasz, nem nagy a mélység és könnyű volt le- és felmászni. Itt már voltak mások is, a hely méretéhez képest egész sokan, de nem volt zavaró. Ide egy, a völgyben lévő közeli kis faluból is el lehet jutni, nem csak a nemzeti park bejáratától leereszkedve. Így történt, hogy idehoztak egy nagyon idős, gyönyörű nénit, valószínűleg az unokái, vagy dédunokái, 5-6 fiatal férfi. Székestül cipelték a valószínűleg 100 év körüli nénit, letették a partra, szembe a tengerrel, kibontották a szép, hosszú, fehér haját, ami lengedezett a szélben. Annyira megható volt a látvány, hogy még fényképezni is elfelejtettünk, bár valószínűleg nem is illett volna. Pár perc múlva több családtag is jött és együtt ünnepelték a nénit szerető családi körben.

A víz itt annyira kristálytiszta, hogy szabad szemmel is mindent lehet látni 1-2 méteres mélységben is. Több élénk narancssárga színű tengeri csillagot, tengeri sünöket, tengeri uborkát és tengeri rózsákat lehet látni. Egyszer egy elég nagy polipot is sikerült találnunk. Szinte minden csigaházban remeterák lakik és másfajta színes rákokkal is lehet találkozni.

Teljesen a hatása alá kerültünk ennek a helynek és máskor is meglátogattuk, de reggel, amikor csak mi voltunk ott ketten. Reggelente ezüstösen csillog ott a víz, gyönyörű.

A Surmiou calanque-ban nem voltunk végül, már nem emlékszem, hogy miért.

Cassis

Cassisba távolsági busszal lehet eljutni Marseille-ből. A menetrendet nem nagyon tartják be. Mi az Obélisk megállónál vártuk a buszt egy óráig hiába, egy teljesen random időpontban érkezett meg.

Mire Cassisba értünk, zuhogni kezdett az eső. Magunkra borítottuk törölközőinket, meg amink volt (esőkabát és esernyő persze nem), „gyönyörű” látványt nyújtottunk guberáló stílusú öltözetünkben.

Cassis hangulatos kis város, szép villákkal és kikötővel, az öböl felett egy erőd is van. Két calanque, a Calanque de Port Miou és a Calanque d' En-Vau gyalogosan is megközelíthető, mi ezeket néztük meg. A távolabbi fjordrészekhez hajókirándulások is indulnak Cassisból.

A Calanque de Port Miou-hoz vezető útvonalon a magas sziklákon két oldalt olyan buja erdő található, mintha valami trópusi helyen járnánk, csak ámultunk a látványtól.

Látszanak messziről Nizza vörös sziklái.

If és Frioul szigetek

A régi kikötőből indulnak a hajók az If szigetre és a hozzá nagyon közeli Frioul szigetekre. A hajó odafelé és visszafelé is megáll az If szigetnél, onnan megy tovább a másikra.

If várát a Monte Cristo grófja című regény tette híressé. A valóságban nem raboskodott ott ilyen személy, a regény főhőse és legendás szökése kitaláció, de az igaz, hogy a várat évszázadokon keresztül börtönként használták. A cellákban láthatóak az egykori rabok falba vésett írásai, rajzai, köztük nőalakok. A várban van egy kis kiállítás a vár történetéről és a Monte Cristo grófja filmváltozatának plakátjaiból. A várfalról szép kilátás nyílik a Frioul szigetekre.

A Frioul szigeteken kopár tájak és néhány elhagyatott épület mellett vezet az út a gyönyörű fürdőhelyekhez. Több ilyen is van a szigeten, calanque és tengeröböl is. Néhol olyan, mintha valami trópusi tengerpart lenne, el voltunk ájulva tőle. Több helyen is fürödtünk.

Egyedül az volt a rossz, hogy előző nap a calanque túrán voltam olyan balga, hogy a sortos típusú vizes fürdőruhámban másztam fölfele, ami így nagy felületen véresre horzsolta a belső combomat, nagyon fájt így minden lépés, a tengervíz pedig iszonyúan csípte a sebeket (másnap vettem rá steril gézlapokat meg sok ragtapaszt és bebugyoláltam). Visszafelé az utolsó hajóhoz mentünk ki, nagy sor volt, de szerencsére felfértünk. Egyszercsak hoztak egy embert, akit valami baleset érhetett, hordágyon volt lekötözve, a hajó szélsebesen ment a városba, meg sem állt If szigeten, a kikötőben mentő várta a sérültet, gyorsan átpakolták és már vitték is. Valószínűleg utána visszament a hajó If-re, és nem hagyta ott az embereket.

Hazaút

Hajnali háromkor indult hazafelé a buszunk. Az utolsó metró viszont éjfél előtt ment, taxira nyilván nem volt pénzünk, így inkább a pályaudvaron való hosszú várakozást választottuk. Még érvényes volt a bérletünk, mégsem engedett át a kapu. Nem volt ott senki, akitől segítséget tudtunk volna kérni, így kénytelenek voltunk átmászni nagy hátizsákjainkkal együtt. A várakozás viselhető lett volna, de nem volt nyitva a WC a pályaudvaron. Szégyen ide vagy oda, kénytelenek voltunk a pályaudvar mellett végezni dolgunkat és ezzel mindenki más is így volt.

Megérkezett a busz, hirtelen kisebb tömeg keletkezett, mert sokan csak csomagokat adtak fel, a buszba elég sok elektronikai cikkes papírdoboz vándorolt.

Az út során 2 kétajtós szekrény méretű román pasas felváltva könyökölt a fejünkre, nagyon idegesítő volt, de jobbnak láttuk mukkanás nélkül tűrni, nem tűntek kedvesnek.

Egy kb. 150 kilós asszonyság ordenárén horkolt, mellé vizuális élményként hosszú csíkban folyt a nyála. Olaszországban felszállt egy fiatal srác és már csak a hatalmas nő mellett volt hely (elvileg, gyakorlatilag nem igazán). Szegény srác kínjában csak röhögött, majd odapréselte magát valahogy. Az olasz-szlovén határ előtt egy benzinkútnál megállt a busz mellett egy kabrio, kipattant belőle egy susogós melegítős pasas meg egy nő, a nő felszállt a buszra. A határnál hátrajött az utastérbe a sofőr és ez a nő vezette át a buszt a határon. Az út további részében aludtunk. Egyszercsak arra ébredtünk, hogy valaki magyarul beszél hozzánk. Nem is igazán tudtam, hogy ébren vagyok-e már vagy mi van, de a pasas csak beszélt. Mikor magunkhoz tértünk, kiderült, hogy a férfi a másik sofőr, aki addig aludt a busz aljában és tud magyarul. Azt kérdezte, hogy mit szólnánk ahhoz, ha kitennének minket valahol a Balatonnál, mert csak miattunk nem akaródzik bemenni kerülővel Budapestre. Kedves. Mondtuk, hogy szó sem lehet róla, Budapesten lakunk és nem tudunk hazajutni a Balatontól az éjszaka közepén. Szerencsére nem raktak ki végül. Elég durva volt ez a buszút, már az odaút is, ez meg különösen. Mikor Budapestre érkeztünk, az addig a kövér nő mellett nyomorgó srác villámsebességgel sprintelt a felszabadult helyünkre.

Örökre hálás leszek Áginak és barátainak, Brunonak, Matthew-nak és Kristófnak, hogy lehetővé tették számunkra ezt a fantasztikus nyaralást. Nélkülük nem jutottunk volna el ide és fogalmunk sem lett volna róla, hogy Marseille milyen szuper úticél. Mindenképp vissza szeretnék menni és legalább három hetet, de inkább többet eltölteni a környéken, Márknak is megmutatni a vidék szépségeit.