Eredetileg úgy terveztük, hogy Kashanból busszal megyünk Teheránba, de annyira jó áron, 18 euróért ajánlottak autós privát transzfert, hogy inkább amellett döntöttünk. Azért is volt ez jó, mert ez a transzfer egy megállót is tartalmazott Qom-ban, így az ott lévő, az ország második legszentebb sírmecsetét, a Fatima Masumeh szentélyt is meg tudtuk nézni. Ezt a megállót eredetileg nem terveztük be, de így jónak tűnt, hogy lehetőség lesz megnézni transzfer közben. Amíg megnéztük a mecsetet, a sofőr várt ránk egy parkolóban. Egyébként egy fiatal nő volt a sofőrünk, szegénynek fájt a foga, adtunk neki fájdalomcsillapítót.

Hatalmas a Qom főmecset, itt is kellett csadort kölcsönözni és meglepő módon az útlevelemet is ott kellett hagyni cserébe. Külön bejárat volt itt is férfiaknak és nőknek, bent viszont nem volt teljesen elválasztva minden.

Elvileg tudtunk volna bent találkozni, de nem találtuk egymást, hatalmas és néhol labirintusszerű volt a mecset sok külön helyiséggel. Elég nagy tömeg volt, de inkább az agresszív könyöklés-tolakodás volt megterhelő és ez sajnos jócskán az élmény rovására ment, pedig gyönyörű a mecset. A végén már rendesen fájt a gyomron meg az oldalam és alig vártam, hogy meneküljek innen. Végre kijutottam a mecsetből, de sajnos nem tudtam megállapítani, hogy hová is értem ki, oda, ahol bejöttünk vagy valahol tök máshol egy belső udvarban. Aggódtam, mert Márk telefonján egyáltalán nem volt hálózat egész Iránban (az én 15 éves telefonomon igen :)), így nem tudtuk megbeszélni azt sem, hogy hol vagyunk éppen és hol találkozunk, illetve nem is számítottunk arra, hogy itt ez nem egyértelmű, mint az összes eddigi mecsetnél. Vagy 10 perc várakozás után végre megláttam Márkot kifelé jönni. Neki nem voltak hasonló lökdösődős tapasztalatai a férfi részen, de ez már korábban is így volt, úgy látszik, hogy csak a nők csinálják ezt. Kiderült, hogy valóban egy belső udvarba jutottunk ki, szerencsére hasonlóan gondolkodtunk, így tudtuk megtalálni egymást. Márk mondta, hogy a női bejárat volt kanyargós, az zavart meg, hogy nem tudtam hová lyukadtam ki.

Újra szétváltunk, hogy visszaadjam a csadort a kölcsönzőbe, de előtte még odajött egy idősebb férfi és perzsául magyarázott nekem, hiába mondtam, hogy nem értem. Csak annyit tudtam kivenni, hogy a csadoromat akarja, azt hittem, hogy egy ottani alkalmazott és hiába mondtam, hogy a kölcsönzőbe kell visszavinnem az útlevelemért cserébe, nem hagyott békén. Aztán egyszerűen kimarta a kezemből a csadort, a kölcsönzőnél sorban álló 10-15 nő mögött messziről mutogatta a kölcsönzős embernek, aki szerencsére kiadta az útlevelemet. Szóval ez is egy türelmetlen arcátlanság volt, azért álltak sorba a nők, mert már elfogytak a kölcsönözhető csadorok, ez a pasas meg a sort megkerülve becápázta az én csadoromat a feleségének. Bántott a dolog, hogy ebben akaratom ellenére közreműködni kényszerültem.

Megkerestük a mosdót, de a női részen több száz ember tolongott, nem lehetett beférni sem, pedig hatalmas volt a mosdó az alagsorban legalább 50 fülkével. Már mennünk is kellett, mert ránk nagyon nem jellemző módon így is kicsúsztunk kicsit a sofőrrel megbeszélt időből amiatt, hogy nem találtuk meg egymást időben. A sofőr elnézését kértük, hogy késtünk, kiderült ő már aggódott is, hogy eltévedtünk és utánunk jött a mecsetbe, de persze nem talált meg annyi ember közt. A csador főleg jó álca :). Szerencsére sikerült megbeszélnünk vele egy mosdószünetnyi megállót valahol a város szélén.

Tényleg gyönyörű ez a nagy mecset, de a többségében negatív élmények miatt utólag visszagondolva inkább kihagytam volna. Más mecsetek is gyönyörűek voltak, és nem tapasztaltunk hasonló kellemetlen dolgokat.