Koh Rong

Koh Rong szigeten a parton (Koh Toch) gyalogoltunk a kb. fél órára lévő szállásunkhoz. Nem volt valami kényelmes a hőségben nagy cuccal homokban caplatni, de kibírtuk. A parton fura lila színű döglött csigák voltak és sajnos néhány (kevésbé frekventáltabb) helyen elég sok a szemét, a tiszta Sanloem után főleg kiábrándító ez.

A szállásunk (Starfish Bungalows) egy erdős részen volt, egy hangulatos, cölöplábakon álló fakunyhóban laktunk.

Ez a szállás már nem volt olyan jó, mint Sanloemen. Egyrészt a szúnyogvédelemmel volt probléma, mert igazából csak az ágy volt védett szúnyoghálóval, a fürdőszoba ablakon nem volt szúnyogháló, így szabadon jártak-keltek a dögök.

A másik probléma az volt, hogy csak hideg víz volt. Jeleztük a kínai tulajnőnek, mire azt mondta, hogy ő nem írta a bookingon, hogy van meleg víz. Köszi. Más szállásoknál jelezték, ha csak hideg víz volt, pont ezért nem is választottunk olyat, mert hiába a hőség, egyáltalán nem kellemes teljesen hideg vízzel zuhanyozni, hajat mosni meg pláne nem. Az ára alapján meg nem is feltételeztük, hogy ezen a szálláson nem lesz meleg víz. Sanloem-en olcsóbbak a szállások és ár-érték arányban sokkal jobbak is, pedig az a szebb sziget.

Néhány egyszerű ételt készítenek ezen a szálláson is. Ettünk elég drága, kis adag, cserébe nem valami finom sült rizst, de életmentő volt.

A meleg víz hiánya még azért is elég nagy szívás volt nekünk, mert itt nem kaptunk reggelit és otthonról hozott zabkását terveztünk reggelizni mindkét nap, amiket direkt az út végére tartogattunk, aztán megmaradt, mert nem tudtuk meleg víz nélkül elkészíteni. Ez a zabkása kiesés azért volt necces, mert már a reptéri taxi árán kívül alig volt néhány dollárunk a két napra, kevesebb pénzt hoztunk, mint terveztük, ennek oka bérszámfejtési furcsaságok miatt nem időben kifizetett 4 napi munkabér és balfék módon otthonfelejtett 14 db egydolláros. Már a 14 USD is megoldotta volna a helyzetet, de így sajnos hiányosan étkeztünk. Vicces módon találtunk a tengerparton a homokban egy icipici csomag bontatlan kekszet, aminek nagyon örültünk.

Másik „csapás”, hogy a víz nagyon erősen vasas volt valószínűleg, ezért csapvizet sem tudtunk inni, hiába volt Micropur vízfertőtlenítő tablettánk. Az ásványvíz drága a szigeten, 2 USD a másfél liter (Siem Reap-ben ennyiből általában megebédeltünk). 1-2 helyen a parton van vízutántöltő szolgáltatás saját palackba 1 USD-ért. Érdekes módon a tengervíz is vasas lehet, mert narancssárgásra színezi az ember láb-és kézfejét, körmeit.

Több parton is fürödtünk és sznorkeleztünk az itt töltött két és fél nap alatt. Szép partok vannak azért itt is, jó sznorkelező helyekkel, csak ne lenne az a sok szemét. Az egyik kis üres helyen a vízből kifelé jőve valami tengeri piócák tapadtak rám, jól szívbajt kaptam, oda nem is mentünk többet. Gyönyörű, partra sodródott soksertéjű gyűrűsféreggel is találkoztunk.

Máskor Márk felfedezett egy nagy kúpcsigát, ami a parthoz közel a sekély vízben mászott a fenéken. Gyönyörű narancssárga kockás volt, örültünk neki, de azért eléggé para ilyen veszélyes állattól pár centire lenni. Bele sem merek gondolni, hogy valaki vízicipő nélkül rálép esetleg (mert besétálva a vízbe nem biztos, hogy látszik felülről) és ott hal meg. Láttunk nagyon nagy tengeri uborkákat is, feketéket és olyanokat is, amik világosszürke alapon fekete foltosak.

A homokban talált keksz után belelkesültem és próbáltam bevonzani, hogy pénzügyi gondjaink orvoslására találjunk már a homokban 100 dollárt is, ezt elég sokszor mondogattam magamban, hátha bejön. Bejött, csak másképp. Az egyik helyen sznorkelezés közben egyszercsak az aljzaton mászkáló homokdollár tengeri sünökre bukkantunk. Biztos volt száz …:) Nagy élmény volt, sosem láttunk még egyet sem ezelőtt. Naplementéig sznorkeleztünk, a rózsaszín ég nagyon szép volt itt, a lemenő nap fényeit megörökítő képeket pedig egy helyes spanyol pártól kértük el, mivel nálunk nem volt telefon.

A másnap délelőttöt is szknorkelezéssel töltöttük, délután elindultunk valami kaját keresni. A boltokban semmi használhatót nem találtunk, csak a szokásos rágcsákat. Szerencsére a kikötő közelében sikerült találni egy helyet, ami jóval olcsóbb a többinél, lehet kapni curry-kat meg rántottát, szendvicset is.

Utána a kikötőtől balra indultunk el, amerre a helyiek laknak. A házak körüli iszonyú szemétdomb jelezte, hol laknak a helyiek; megdöbbentő ez az igénytelenség. Innen továbbhaladva egy hippitanya van, ahol sátorozni lehet. Fincsi lehet 40 fokban sátrazni feltálalva a szúnyogoknak.

A környéken a táblákon lévő festmények egyértelműen jelzik, hogy milyen bulikat szoktak itt rendezni.

Talán szombatonként van Full Moon parti (de ez nem biztos, mi nem voltunk, sőt, nem is voltunk a szigeten szombaton), ki van téve néhol, meg mondogatják.

Azt olvastuk a neten, hogy a hippitanya közelében a Police Beach-en nincs fényszennyezés és lehet látni a biolumineszcens planktonokat. Hát igen, de csak azoknál a részeknél, ahol nincs egy csomó lámpa. A kikötőhöz közelebbi szakaszon találtunk egy partot (ismertetőjegye egy kiszuperált kanapé), ahol tök sötét volt és ott sikerült ismét planktonokkal úszni, ingyen. Egyébként Koh Rongon feleannyiba kerül a plankton néző hajózás, mint Sanloemen. Nagy kár, hogy ezt nem tudtuk előre, semmilyen infót nem olvastunk erről a neten.

Esténként a kikötő környéke határozottan nyüzsgővé válik, több helyen is vannak partik, meg kitelepül néhány étterem a partra grillezni. Azon az olcsó helyen, amit előző nap találtunk, meglepetésünkre 5 USD volt egy egész nagy grillezett hal körettel plusz üdítővel menüben, ez itt a szigeten nagyon jó ár. Lehetett csirkét vagy tintahalat is kérni ugyanezen az áron. Nem volt egy ízorgia, de estére már borzasztó éhesek voltunk és nagyon jól esett.

A búcsúvacsoránk után még visszasétáltunk a Police beach irányába. Nagyon ki szerettem volna próbálni, hogy tényleg lehet-e látni a világító planktonokat a part közelében is (egy weblap ajánlotta). Egy csendes, nem sziklás partszakasz mellett telefonfénynél átöltöztünk és lassan, a világítva a telefonnal besétáltam. Lassan mélyült, ezért jó pár lépést megtettem, mire kb. térdig ért a víz. Lélegzet visszafojtva telefon lekapcs, pár másodperc után megszoktam a sötétet... Igen!!! Nem, hogy 10, de még 5 dollár sem kell, hogy világító planktonokat lássunk :) Dia is besétált és egy kicsit nézegettük a villódzó, szikrázó fényeket. Csodálatos érzés, hogy az utolsó este még egy ilyen kalandunk volt.

Másnap reggel begyalogoltunk a kikötőbe a hajónkhoz.

A szuper hajótársaság most kétszer annyi jegyet adott el a kompra, mint amennyire tervezték. A fölső részen ültünk a földön sokadmagunkkal, de még úgy is alig fértünk el, meg jól elgémberedtünk. Nem ez az, amire vágytunk egy hosszú buszút, meg egy még hosszabb repülőút előtt, de legalább nem történt baleset.

Sihanoukville

Sihanoukville-be érkezve taxit kerestünk a buszpályaudvarig. Kár, hogy nincs városokon belül tömegközlekedés és vagy taxizni, vagy gyalogolni kell. Sajnos most nem gyalogtávra volt a buszállomás. Pofátlanul sokat kérnek a taxisok és mikor alkudni próbált Márk, az egyik "kedvesen" közölte, hogy takarodjunk. Végül elindultunk gyalog és közben megkérdeztünk néhány taxist. Találtunk egy nagyon fiatalt és mikor az ár hallatán megköszöntük szépen és gyalogoltunk tovább, mégis elvitt olcsóbban.

A „pályaudvar” igazából csak egy kicsi váróterem volt, amely elé egy kisbusz be tud állni rövid időre. A buszjegyet előre megvettük neten (Mekong Express). Bejelentkeztünk a pultnál és megtudtuk, hogy a kisbusz útba ejti a repteret is. Ez nagy szerencse volt, mert így a Phnom Penh reptérre való transzferre félretett pénzt el tudtuk költeni kajára. Szerencsére ott lehetett hagyni a nagy hátizsákot a váróban és elindultunk étkezőhelyet keresni, mert volt még 2 óra a busz indulásáig.

Sihanoukville egy gusztustalan nagy porfészek, ilyen szemetes utcákat még Indiában sem láttam. Először a piac közelében néztünk szét, ott van egy nagyobbacska alsópolcos étterem, de az árai sajnos felsőpolcosak, így tovább kerestünk. A piacon egy-két büfé volt ugyan, de inkább nem akartunk olyan piacon étkezni, ahol nem zavar senkit az utca kellős közepén lévő döglött patkány meg az egyéb bűzlő maradványok. Elkezdtünk visszasétálni a buszpályaudvarhoz és szégyenszemre egy útbaeső kínai McDonald’s-szerű étteremben ettünk. Legalább finom volt és nem drága.

A buszút eseménytelenül zajlott, egy megálló volt Phnom Penh-ig, ahol volt mosdó, benzinkútszerű étterem és szerencsére nyársas banánsütő is. A reptérre gyalogolva reménykedtünk, hogy találunk egy utcai árust, akitől még vehetünk egy utolsó egydolláros gyümölcslevet, de sajnos nem találtunk.