Taxival mentünk a yazdi szállásunkra, ami nagyon olcsó volt (a szálláshoz kevesebb, mint egy eurónyi riál) és előre kellett fizetni egy ablakban, szóval nem volt semmi taxishiénázás, átverés, semmi kellemetlen.

Yazdban egy tradicionális szálláson (Tarooneh Traditional Accomodation) foglaltunk szobát, összesen négy éjszakára. A tradicionális szállásokra jellemző, hogy az utcáról csak egy kis bejárat látszik meg a falak, belül viszont hangulatos nagy udvar van szőnyegekkel borított padokkal és kissé megemelt nagyobb üldögélőrész, szintén szőnyegekkel és gyönyőrűen hímzett, nagyon nehéz párnákkal, amiknek neki lehet dőlni és úgy olvasni, TV-t nézni, vagy beszélgetni.

Itt Yazdban szép pávafarkú galambok is voltak az udvarban, napközben szabadon jártak-keltek, csak éjszakára zárták be őket ketrecbe.

Egy szimpatikus, nagyon fiatal házaspár üzemeltette a szállást, rögtön érdeklődtünk náluk az egynapos kirándulásokról. A szobánk teljesen rendben volt, egy kis kanyargós lépcsőn kellett felmenni, ahol csak a mi szobánk volt. Tiszta volt a szoba, kényelmes, és csendes.

Iránban minden szálláshoz jár reggeli, azt hiszem, ezt törvény írja elő. Reggelire mindig volt lepénykenyér, fetaszerű sajt, paradicsom, uborka, répalekvár és tea.

A répalekvárral minden szálláson találkoztunk, szerintem nagyon jó, itthon is bevezethetnénk. A perzsák egyébként nagy répazabálók, az utcákon a gyümölcsléárusoknál is az alap a répadzsúsz, reggelenként hatalmas zsákokban viszik minden vendéglátóegységbe.

Yazd az UNESCO világörökség része, mivel a világ egyik legrégebbi, ma is élő városa. Talán a leghangulatosabb város volt Iránban a látogatottak közül, a látnivalóktól függetlenül jó volt sétálgatni a városban. Yazdon belül mindenhova gyalog mentünk.

Megtekintett látványosságok: 

1. nap

Rögtön a szállásunk mellett található egy épület széltornyokkal. Yazdban sok ilyen épület van, melyeken a széltornyok az alattuk lévő épület levegőjének lehűtésére szolgálnak.

Lariha House Museum, ami egy 150 éves Qajar kori nemesi ház, festett üveg ablakokkal.

Nagy Sándor börtöne (*Alexander's Prison) egy kb. 900 éves épület, amiről tradicionálisan úgy tartották, hogy Nagy Sándor itt tartotta az elfogott ellenségeit. Ez csak legenda, valójában egy nagyon régi iszlám iskolaépületről (medresza) van szó. Az egyik leghíresebb látnivaló, de annyira állítólag nem látványos. Amikor mi voltunk, felújítás miatt zárva volt, ezt a turistainformációs irodában tudtuk meg, mert nem volt kiírva rá. (Belépő 150 000 IRR.)

A medreszával szemben található a híres 12. Imám jelképes sírja, ezt szintén csak kívülről tudtuk megnézni, évek óta zárva van.

Egy érdekes, rövidke megálló volt egy földbe vájt alagút, benne vízcsatornával, aminek a végén egy vízimalom található. Érdemes beugrani megnézni.

Látogatásunk idején a Seyed Rokn Addin mauzóleum felújítás alatt volt (felállványozva), de látogatható (ingyenes) volt.  A megtekintése után meghívtak minket egy teára a bejáratnál és egy helyi idegenvezető szóba elegyedett velünk.

A város egyik leghíresebb látnivalója a Jameh mecset, amely a perzsa építészet 12. századi remekműve. A minaretjei az ország legmagasabbjai. Kivilágítva is érdemes megnézni.

A mecsettől induló sétálóutca egyenesen egy óratoronyhoz vezet. 

Következő megállónk egy modernebb mecset, a Rozeh Mohamadieh Mecset volt. Külön bejárat és elkülönített kis rész van nők részére.

Nem messze, ugyanennek az utcának a szemközti oldalán is van egy mecset (Shahzade Fazel), amit szintén megnéztünk.

Párszor betértünk olyan mecsetekbe, amik útba estek, bár nem voltak tervbe véve. A legtöbb mecsetben külön bejárat van nőknek és férfiaknak, de ezek sokszor egy térbe vezetnek és így a nők is láthatják a mecsetet teljes díszében. Az utóbbi két mecsetben sajnos ez nem így van.

A másik nagyon gyakori dolog, hogy a mecsetek faláról portrék néznek le ránk, a legtöbb esetben ajatollah Ruhollah Khomeini és Ali Khameini, az előző és a jelenlegi legfőbb vallási vezető portréja. Kicsit furcsa volt, hogy nagyok sok helyen ott vannak.

Már Yazdban szembesültünk azzal, hogy viszonylag kevés, sőt, nagyon kevés étkezőhely van, legalábbis ami észrevehetően ki van táblázva. Még korábban séta közben láttunk egy fiatalembert, aki egy táblát tartott, amin a perzsa szövegen kívül annyi volt angolul, hogy "There is food" azaz "Van étel". Utána derült ki, hogy a nagyon általános megfogalmazás, akár szándékos, akár nem, nagyon találó, hiszen később, mikor már éhesek voltunk és étkezési lehetőséget kerestünk, akkor nem találtunk másik helyet, ahol volt étel :). Először sikertelenül bolyongtunk, majd elmentünk az Orient Hotelhez, amelynek az éttermét tudtuk, hogy ki akarjuk próbálni, de itt sem volt szerencsénk, megtudtuk, hogy a konyha csak este üzemel. Visszamentünk végül a táblás helyhez és finomakat ettünk. Itt szembesültünk először élesben az árakkal és kellemesen meglepődtünk, hogy mennyire olcsó az étel. Bár azt nem tudtuk, hogy hogyan kell dizit (gulyásszerű étel) enni, hogy mit kell kezdeni a plusz tányérral meg mozsártörőre emlékeztető valamivel. De a dizi és annak fogyasztási módja pont benne volt a kajalistánkban, amelybe kigyűjtöttük a tradicionális ételeket, így talán nem lettünk megbotránkoztató látvány a szomszédos asztalnál ülő helyiek számára.

Egyébként élelmiszerboltokat sem láttunk sehol, csak pici süteményboltokat vagy kekszes miniboltot, ahol néha samosát is sütöttek (ez egy fűszeres, krumplis vagy pizzás töltelékkel ízesített meleg batyu).

Irán magasan a világ legnagyobb pisztáciatermelője. Már előre készültünk, hogy sok pisztáciát fogunk enni olcsón. Az ára alacsonyabb volt, mint Magyarországon a kimérős legolcsóbb típus, de valójában az ottani árakhoz képest nem volt olcsó, ezért kevesebbet zabáltunk belőle, mint szerettünk volna. A sétánk során belebotlottunk egy pisztáciaboltba, ahol zsákszámra állt a pisztácia, csak sajnos egy nagy francia turistacsoport foglalta el az egész boltot, nem akartunk addig várni, amíg mindannyian befejezik a vásárlást.

Egy szépen dekorált nemesi ház ad helyet a Vízmúzeumnak, amely eszközökkel, fényképekkel, az itt található csatornákkal bemutatja, hogy hogyan lehet a sivatagban való életben maradáshoz és a mindennapi tevékenységekhez szükséges vizet biztosítani. Maga az épület sokkal jobban tetszett nekünk, mint amennyire a múzeum érdekes volt; mindenképpen érdemes időt szánni rá. Ironikus módon a ház mosdójában nem volt víz…

Az előző napi taxiút során tűnt fel egy szépnek látszó nagyobb mecset, amelyről korábban nem olvastunk. Mivel közel volt a szállásunkhoz, ezért hazafelé útba ejtettük, mint kiderült, nagy szerencsénkre. Ez az Imamzadeh Jafar szentély, amely elég jellegzetes példája a szentélyeknek, tükörmozaikos belsővel, gyönyörű márványfelületekkel és csodálatos szőnyegekkel. Az egyik kedvenc látnivalónk volt Yazdban, de a látnivalókat felsoroló weblapok és blogok nem is említették. Egy férfi a bejáratnál elkezdett perzsául beszélni hozzánk, amin csak meglepődtünk és persze nem értettük, mit akar. Hiába próbáltuk a tudtára adni, hogy nem értjük amit mond, ennek ellenére mondta tovább. Szerencsére hamarosan jött két fiatal nő, akik tudtak angolul. Tőlük kértünk segítséget, hogy mit akarhat az úr, de nekik sem sikerült kideríteni…  ezután egy kicsit szóba elegyedtünk a nőkkel, miután megtudták, hogy nem vagyunk muszlimok, nem győztek csodálkozni és megjegyezték, hogy fura dolog, hogy ilyen jól van megkötve Dia fejkendője, jobban, mint nekik, pedig ő nem is muszlim...

2. nap

A Tűztemplomot és a Csend tornyait mi nem szervezetten látogattuk meg, hanem egy random, angolul nagyon jól beszélő taxissal vitettük magunkat az Amir Chakhmaq tértől. Mikor kérdezte a taxis, hogy honnan jöttünk, Márk mondta, hogy Magyarországról, és az volt a következő kérdés, hogy de a felesége, ő nem magyar, ugye? Elég sokat beszélgettünk az út során, az elején kifejtette, hogy a perzsa utakon azért van olyan káosz, mert a sofőrök szívből élnek, vehemensek, a nyugati világgal szemben, ahol az ész a meghatározó. Ezt követőn elég fura dolgokat kérdezett a pasi, pl. hogy mi biológusként használunk-e nanotechnológiát a munkánk során :). Amúgy nem. Meg hogy mi a véleményünk a GMO növényekről... A végén kérte, hogy tippeljük meg, neki mi az eredeti foglalkozása. Mérnöknek saccoltuk, de nagyon nem talált. Filozófia szakon végzett egyetemet, de nem talál munkát a szakmájában, ezért sofőrködik.

A zoroasztrianizmus a világ egyik legrégebbi vallása, amit még ma is gyakorolnak. A vallás alapítója Zarathustra, egy több, mint háromezer éve élt perzsa próféta. A vallás nagyon elterjedt volt az egész közel-keleten Egyiptomtól Indiáig, sőt, az Újperzsa Birodalomban államvallás volt. Az arab hódítással érkező muszlim vallás szorította háttérbe, ma már csak néhány százezer követője van.

A zoroasztriánusok a halottakat tisztátalannak tartották, ezért a városon kívüli Csendtornyokhoz hordták fel az elhunytakat, hogy ne szennyezzék össze a földet (ma már nem csinálják). A csend tornyainak csúcsán a keselyűk tüntették el a tetemeket. Nagyon érdekesnek találtuk a csendtornyokat és a körülöttük álló, elhagyott munkásházakat; a tornyokról pedig szép kilátás nyílik a városra. Belépő a csend tornyaihoz 200 IRR. Nyitva 9-17-ig.

A taxis megvárt minket és kértük, hogy a Zoroasztriánus tűztemplomhoz vigyen minket, onnantól meg már magunk járjuk a várost. A Zoroasztriánus tűztemplom (más nevei a Yazd Atash Behram és az Atashkadeh-e Yazd) nem rom, hanem ma is használatban lévő templom. Óperzsa stílusban épült a 20. században, de a területen már több, mint kétezer éve folyik a tűzimádás. Az itt található tűz (Atash Behram) a győzelem tüze, a legmagasabb szintű tűz, amit a zoroasztriánusok tisztelnek. A belépő 200e IRR. Maga a templom nem igazán látványos, de van egy fotókiállítás is, ami nagyon tetszett.

Gyalog kb. 10-15 percre található a templomtól a Zoroastrians History and Culture Museum (9-13 és 16-20, 160e IRR). Hangulatos kis kiállítás, de kihagyható; a zoroasztriánus vallásról, a szokásaikról, rituálékról kaphatunk közelebbi képet a múzeumban.

Nem messze van innen gyalog a Cambrian Museum, amely egy fosszíliagyűjtemény, amit a gyűjtő a Yazd környéki területen gyűjtött maradványokból állított össze. Állítólag mindenkinek izgalmas lehet, nem csak azoknak, akiket konkrétan érdekel a téma. (Nyitva elvileg 8.30-14 és 17-21 közt.) Sokat bolyongtunk a környéken, nem találtuk meg, segítséget kértünk egy étterem pincérjétől, ő sem tudta hol van, de kiderítette nekünk. Valójában a térképen is jó helyen volt, csak pont a másik irányból próbálkoztunk megtalálni. A múzeumba sajnos hiába csengettünk, nem nyitott ajtót senki, pedig elvileg látogatási idő volt. 

A Dowlat Abad kert az egyik olyan iráni kert, amely a világörökség része. Ez volt az első perzsa kert, amit meglátogattunk. A perzsa kertekre általában jellemző, hogy nincs túl sok virág, hanem inkább cserjés, fás, ligetes, megnyugtató helyek, kis zöld szigetek a sivatagban. A kertek nagy részében kis csatornák, néha szökőkutak és mesterséges (betonozott) tavak találhatók. A Dowlat Abad kert jellegzetessége a központi pavilon, amelynek szélfogója állítólag a legmagasabb az országban. Az épületet színes üvegablakok díszítik. A kert nyitvatartása elvileg 8-14 és 16-20-ig, a belépő 100e IRR. Taxival mentünk a kerthez, de egy fél óra sétával is elérhető annak, aki ráér.

Nagyon sok helyen található víztisztító berendezés, ahonnan ingyen juthatunk ivóvízhez, de ebben a kertben egy egész különleges, modern géppel találkoztunk, cserélhető szipókás csőből közvetlenül lehetett inni.

A kertből az Amir Chakhmaq térre szintén taxival mentünk, de ki kellett gyalogolni a legközelebbi főúthoz. Az első megálló taxissal 10 ezer tománban akartunk megegyezni, de kijavított, hogy csak 5 ezer lesz, nem tudom, hogy ilyen történne-e valaha Magyarországon vagy bárhol máshol a világon :). 

A napot az Amir Chakhmaq téren fejeztük be. Ez elég központi hely, sokszor megfordultunk itt, nem csak ezen a napon. Nagyon különleges épületegyüttes van itt, este is érdemes megnézni kivilágítva. A furcsa alakú épület (tekyeh, egy gyülekezőhely, ahol a siíták bizonyos ünnepekkor összegyűlnek) bejárata mögött sok nyársas-kisütős kis étkezde van, ezt sajnos első nap még nem fedeztük fel. A nyársak darabáron vannak, lepénykenyeret adnak hozzá, nagyon finomak és nagyon olcsók.

Egy, a téren lévő kis üzletben vettünk egy doboz perzsa baklava válogatást, ez nem annyira jött be, még édesebb, mint amiket eddig kóstoltunk más országokban és kicsit más jellegű.

A tér mellett található az Amir Chakhmaq mecset (ha minden igaz, este 7-től tart nyitva, nem tudtuk megnézni, mert ezt csak az utolsó napon tudtuk meg, egyébként mindig zárva találtuk). A második szintről állítólag nagyon jó a kilátás a városra.