Megintutazunk

Tsu tengerpart és Mie University Festival

2017. november 16. - MarkNemeth

A következő hétvége programját a Tsu tengerpartjára való sétával kezdtük, ekkor mentünk oda először. A kampusz túlsó végétől nem messze van, de nem forgalmas helyen, egy országút választja el az egyetemi sportpályáktól. A partot nem használják fürdésre (csúnya barna a víz és valamennyire szemetes a part), de így is meghatározó élmény volt, nem csak a ragyogó napsütéses idő miatt. Jártunk már néhány tengerparton, de ekkora kagylókat, csigaházakat strandon még nem láttunk, főleg nem ilyen hatalmas mennyiségben. Még homoki sün vázat is találtunk. Dia nagyon élvezte a gyűjtögetést, a séta végére szó szerint több kilogrammot szedtünk össze.

img_5971.JPG

img_5969.JPG


Ezen a hétvégén tartották a Mie Egyetemi Fesztivált; az olaszokkal megbeszéltük, hogy a tengerparti sétánk után ott találkozunk. A fesztivál leginkább kajás standokkal volt tele, ahol hallgatók készítették, hirdették és árusították az ételeket. A program nagyjából véget ért, amikor a színpadokhoz értünk, még egy kisebb táncprodukciót láthattunk. Ekkor tűnt fel, hogy ez a magyar egyetemi fesztiválokkal ellentétben nappali program, estére nemhogy jobban beindul, hanem menetrendszerűen viszonylag korán véget ér. Azért érdemes volt körbenézni. Meglepődve tapasztaltuk (és szerintem Magyarországon szintén nem nagyon van ilyen), hogy nem árusítanak alkoholt, sőt nem is szabad a területen fogyasztani, ahogy a dohányzás is tiltott (japangolul "No smorking", ahogy több táblán látható volt…)

img_5974.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://megintutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8913284285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása