Érkezés, 1. nap

Susumu még nyáron javasolta, hogy látogassunk el Okinawa-ra. Dia ennek nagyon örült, mert Tsuban nem lehet fürdeni az óceánban (sötétbarna a beleengedett gyári szennyvíztől), másrészt pedig nagyon sokat hallott róla a tánctanárától, aki hat évig ott élt (és ott kezdte el tanulni a tahiti táncot, amit most oktat). A reptérre vonattal mentünk Nagoya-ba. Maga a reptér nagyon tetszett, kényelmes, praktikus, minden gyorsan és rendben zajlik. A Skymark fapados légitársasággal utaztunk. A repülőút csodálatosan szép volt az óceán, a csipkés part, a hegyek látványa miatt. Dia sokat fényképezett a repülőútról.

Kicsit késett a repülőnk, emiatt nem kellett várnunk, hogy elfoglalhassuk a szállásunkat. A reptérről monorail-lel lehet bejutni a belvárosba. A monorail, mint a neve is mutatja, egy sínen közlekedő szerelvény, olyan, mint a metró, de az az érdekes benne, hogy a sín az utcaszint felett van, ezért a kilátás is jó.

A szállásunk egy garzonlakás volt, feltűnően AirBnB-s kiadásra optimalizált, szép, praktikus, minden szükségessel ellátott; a tulaj mindenre gondolt. 

A szállás elfoglalása után elindultunk felfedezni Naha, Okinawa fővárosának központját. A ragyogó napsütés és meleg igazán szokatlan volt az egy hónapos esős, szeles idő után. A város igazi szubtrópusi hangulatú, sok szép különleges dísznövénnyel mindenhol, sok épület tetején tetőkerttel. Az utcákat, a falakat sok helyen kerámiadíszítéssel látták el.

Az utca elején található a Tsuboya Fazekasmúzeum, ahol ásatások során előkerült és újabb fazekas műremekeket állítottak ki.

A szigeten jellegzetes, hogy a bejáratok két oldalán és a háztetőkön nagyon gyakran láthatók a shi-sa (oroszlán-kutya hibrid) szobrok. Ezek elűzik a rossz szellemeket a háztól és bent tartják a jó szellemeket.

Érkezésünk napján este még volt időnk megnézni a város fazekasnegyedét (Tsuboya), ahol egy kis utcán egymás után sorakoznak a helyi mesterek által készített fazekastermékeket árusító boltok.

2. nap

A következő napokon két közeli, kisebb szigetre látogattunk volna el, gyönyörű tengerpartokhoz, sznorkelezni és strandolni, de sajnos jött utánunk a tájfun Honshúról Okinawa szigetére is (csöbörből vödörbe :( ) és emiatt nem közlekedtek a kompok, törölték az összes járatot, visszatérítették a jegyeinket.

A délelőttöt nagy bosszúságunkra a szálláson kényszerültünk tölteni, dél körül kimerészkedtünk a piacra, de majdnem minden üzlet zárva volt, nem csak a piacon, hanem a környéken is. Szerencsére egy kifőzdét nyitva találtunk.

A tájfun nem volt olyan erős, mint amit Tsu-ban átéltünk, ennek ellenére pl. egy múzeum (Prefectural and Art Museum), amit megnéztünk volna, szintén zárva volt. Sajnos a honlapján nem szerepelt ez az infó, így hiába sétáltunk el a szakadó esőben a múzeumhoz.

A sétálóutcán elképedve olvastuk a Kürtős kalács feliratot az egyik üzleten. A magyarok mindenhol ott vannak... Az üzletben dolgozók helyieknek tűntek, amikor később nyitva is láttuk a boltot.

Egy másik boltban nagy méretű, mindenféle finomsággal töltött, tölcsér alakúra tekert palacsintát árusítottak, amit meg is kóstoltunk. Ez volt a vigasz a tájfunért cserébe.

3. nap

A Shuri kastély környékére monoraillel utaztunk, utána egy rövid séta következett. Egy étterem kirakatában láttuk ezt a táblát, miszerint szellenteni tilos :).

Útközben az egyetem kertje mellett sétáltunk el, ahol nagyon szép hibiszkuszok nőnek.

A kastély melletti hangulatos parkban először láttunk életünkben jégmadarat, és volt olyan szerencsénk, hogy vadászat közben is megfigyelhettük. Voltak még itt jó nagy, díszes tollú kacsák is.

Megnéztük a világörökség részét képező Shuri kastélyt és a körülötte elhelyezkedő szép parkot. A kastély volt a Ryukyu Királyság, egy több száz évig virágzó, főleg kézművességgel és kereskedéssel foglalkozó királyság központja. A Tokugawák alatt a királyság Japán hűbérese lett, majd a 19. század végén a japánok teljesen elfoglalták a területet és országukba olvasztották. Ez az egyik oka, hogy Okinawa nagyon más, mint Japán többi része, hiszen jó ideig teljesen eltért a két rész története, és teljesen más tőről fakad a két kultúra is.

A kastélyt körbevevő kert egy külön élmény, a buja növényzetével és az itt-ott előbukkanó állatokkal. Séta közben elkapott minket egy jó nagy özönvízszerű zuhé, amit a kastélykert egyik pavilonja alatt vészeltünk át, bár az is beázott több helyen.

Egy táncbemutatót is láttunk itt, bár táncnak nehezen volt nevezhető, mivel nagyon lassú volt, mozgás alig volt benne, a táncosok arca pedig teljesen kifejezéstelen volt. Biztos éppen ez benne a művészet.

Naha központjába visszautazva a helyi piacra mentünk (Makishi piac), ahol egyébként minden este megfordultunk, többször ettünk is itt kis, eldugott kifőzdékben, ahol a helyiek is étkeztek. Ez egy jellegzetes ázsiai piac, rengeteg holmival (ruhák, édességek, szárított hús, étkezők, halpiac, satöbbi). Vettünk extrán leárazott, nagyon jó minőségű, vasalt, Okinawa-secifikus mintákkal ellátott pamutpólókat, 100 Yenért (250 Ft) darabját, azóta is szeretjük ezeket hordani. Az alábbi képen látható pengetős hangszer a jellegzetes okinawai sanshin, melynek a felülete általában kígyóbőrrel fedett.

A halpiacon úgy éreztük magunkat, mint egy tengeri élőlény bemutatón, ahol a medveráktól az óriási tengeri csigákig, az osztrigától a papagájhalig nagyon sok mindent árultak.

Dia nagyon szeretett volna sült papagájhalat enni, de a szálláson sütő híján nem tudtuk volna megsütni, az éttermekben pedig nem találtunk, pedig a halpiac fölötti csarnokrészben több halsütő étterem is van. Később megtudtuk, hogy sashimi (nyers halfalat) formájában kapható csak. Kár, mert kóstoltuk már egyben sütve, és nagyon finom.