Egyik nap hajókázni mentünk a Neckar folyón, a Rajna egy mellékfolyóján. Neckargemünd településig autóval mentünk és a hajó érkezéséig tettünk egy sétát Neckargemündben, ami szintén egy hangulatos középkori város.

Innen Heidelbergig hajóztunk, ami kb. 10 kilométeres távolság. A hajóút közben tapasztaltuk, hogyan emelik fel és engedik le a hajókat, ha emelkedik, vagy csökken a meder mélysége. Heidelberg felé a folyásiránynak megfelelően, azaz a terep lejtését követve haladunk, ezért egyre lejjebb kell ültetni a hajót. Két zsilip közé beáll a hajó, majd fokozatosan kiszivattyúzzák a vizet alóla, amíg le nem érkezik az alsóbb "lépcsőfoknak" megfelelő magasságba.

Visszafelé irányban  ennek a fordítottja játszódik le, a zsilipek közé beálló hajó alá vizet engednek be, amivel megemelik, hogy folytathassa az útját. 

Nagyon élveztük a hajókázást, mert szép a látvány, a végtelen zöld növényzet és az épületek egyaránt.

Heidelberg a Rajnai Palotagrófság székhelye volt a 13. század elejétől kb. ötszáz évig. Az egyeteme Németországban a legrégebbi, 1386-ban alapították. A középkori épületek nagy részét jellegzetesen vöröses-rózsaszínes, helyben bányászott homokkőből építették, ami egységes színezetet ad a városképnek. Messziről láthatók a templomok és a vár romjai.

A kikötőből elindulva szinte azonnal az óvárosba kerülünk.

A két óvárosban található nagy templom közül először a Jezsuita templomot (Jesuitenkirche) néztük meg. Ennek érdekessége, hogy a tornya nem a bejárat felőli oldalon van, hanem a templom hátulján, és csak több, mint száz évvel később építették hozzá. Az évszázadok során kórháznak, és raktárnak is használták, amikor nem templomként működött, de mára már régi, egyszerű szépségében látható.

A Piactér (Marktplatz) az óváros közepe. Itt áll a Herkules kút, amely a pfalzi örökösödési háborút követő hatalmas erőfeszítésekre emlékeztet, amely során a várost újraépítették.

Pár lépésre van a Piactértől a Kukoricapiac (Kornmarkt), amelyet egy Szűz Mária-szobor díszít. A két tér közötti sarkon van a Városháza.

Ezen a környéken kezdődik a séta felfelé a várhoz. A heidelbergi várkastély eredeti részei a 13. századból valók, a következő évszázadokban pedig sok szakaszban építettek hozzá. A háborúk következményeként szinte teljesen elpusztult, miután a palotagrófság székhelyet áttelepítették. Mára a kastély egy részét visszaépítették.

A kastélytól nagyon jó kilátás nyílik az óvárosra és a folyóra.

 A várkastélyban található a Német Patikamúzeum (Deutsches Apotheken-Museum). Hét különböző, teljesen berendezett patikatermet mutat be, ezen kívül különböző korokból származó számos tárolóedényt, gyógyszert és gyógyszeralapanyagot láthatunk.

A vár másik érdekessége, hogy itt található a világ legnagyobb hordója. 1751-ből származik és kb. 219 ezer liter bor fér bele. A tetejére épített teraszra lépcsőn lehet felmászni.

Az óváros közepén álló (és a kastélyból való kilátáskor azonnal kiszúrható) Szentlélek templomot a fenti séta után néztük meg. A templom a 15. században épült, a városban a legnagyobb, ez volt a Palotagrófság legfőbb temploma és uralkodóinak temetkezési helye. 1706-tól több, mint kétszáz évig fallal volt kettéválasztva a templom belső tere. A hajó felőli rész evangélikus volt, a kórus felőli rész pedig katolikus. A megosztottságot már csak a fal helyét mutató emléktábla jelzi, a templom ma már teljes egészében az evangélikus közösséghez tartozik.

A kikötő közelében, a folyó partján található a palotagrófok istállója, ami eredetileg fegyverraktárnak készült.

Ezt követően még sétáltunk egy kicsit, mielőtt hajóra szálltunk. Talán ez volt a harmadik alkalom, hogy Heidelbergben voltam, de még mindig nem untam meg.